 |
| ;) |
2015. december 30., szerda
2015. december 24., csütörtök
Down on you - 1.
1.
-Elnézést, én…-szóltam tökéletes angolsággal a biztonsági őrhöz
-Kérem, hölgyem, üljön vissza!-tessékelt immáron kissé erélyesebben vissza a hosszú fehér bőrkanapéra, ahol már további hat lány ült, akik szúrósan néztek rám
-Nem érti, én…
-Ha nem hagyja ezt abba, össze kell tépnem a jegyét-közölte velem
Azt már hozzá sem mertem tenni, hogy nincs mit összetépnie, így duzzogva visszaültem.
A többiek éppen spanyolul fecsegtek. Annyit értettem, hogy „Bill” meg „szex”, de ha tudtam volna, hogy pontosan miről is van szó, akkor sem kívántam volna a párbeszéd részese lenni.
Minden lánynak nagy „Feel it all package” feliratú pass lógott a nyakában, pont mint az enyémben, így már a kezdeteknél éreztem, hogy itt valami nem stimmel.
Kisvártatva, miután spanyolul tartottak egy tájékoztatót arról, mit szabad és mit nem a zenekar jelenlétében, megérkezett a négy fiú.
Mikor beléptek az ajtón, ránk, a lánykora mosolyogtak és mindannyian megejtettek egy „Buenos diast”. Mindannyian szimpatikusnak tűntek, egyet kivéve. Bill valószínűleg bal lábbal kelt fel, mert konkrétan láttam, ahogy a belépéskor felerőltette magára a rezzenéstelen műmosolyát, majd végig pásztázott mindenkit tetőtől talpig és mikor rám került a sor, összeszűkült szemekkel megakadt a tekintete, majd mikor észrevette, hogy felrántott szemöldökkel bámulok rá, zavartan Tomra pillantott, aki már elkezdte a köszöntőjét angolul.
-Szóval nyugodtan pakoljatok le, egyetek, igyatok…
-Bármit, tényleg-szólt közbe Georg
-És örülünk, hogy itt vagytok-fejezte be Tom
Körbenéztem és a lányok szeme könnyes volt, mialatt nekem csak az járt a fejemben, hogy mennyire kényelmetlen a cipőm és hogy bunkóság lenne-e most ránéznem a karórámra, mert az esti gépet muszáj valahogy elérnem.
A lányok természetesen rögtön megrohamozták a fiúkat. Mindannyian remegő mosollyal kezdtek nagy szelfizésekbe és mivel minden fiúra jutott egy-egy lány, plusz kettő, akik várakoztak, esélyem sem volt leszólítani Tomot.
-Elnézést, én még mindig azt hiszem, hogy…-szóltam a biztonsági őrhöz ismét, aki faarccal bámult vissza rám-Oké, nem gond, várok…-tettem karba a kezem
-Szerintem üljünk le és mindenki mondja el, hogy hívják és honnan jött-préselte ki a mosolyra fagyott ajkai közül Bill
-És ha dohányoztok, akkor nyugodtan rágyújthattok-tette hozzá Tom és mindannyian leültek, így én is ezt tettem.
Miután végig mentünk Leonan, Natalian, Marian, Josefan, Pilaron és Carmenen és megcsömörlöttem a „kezdetek óta ti vagytok a kedvenceim” és „Bill, szeretlek” mondatoktól, már kezdtem beletörődni abba, hogy semmit sem látok Buenos Airesből és mehetek a hotelből egyből a reptérre, így mikor Tom elnyomta a cigijét és rám nézett úgy gondoltam, nem erőlködöm azon, hogy miért is vagyok itt valójában.
-Anastasija vagyok és Berlinben élek.
A fiúk mind megrökönyödve egymásra néztek, majd Bill feltette a kulcs kérdést:
-És mióta vagy rajongó?
-Őszintén?-néztem rá a karórámra-Kerek tíz perccel ezelőttig azt hittem, az vagyok, de most már kezdek elbizonytalanodni-jelentettem ki, mire Tom és Georg vették a szarkazmusomat és összenevettek
-Azért ennyire nem nézünk ki rosszul élőben-reflektált Tom, mire én is elnevettem magam
-De én ezt nem…-kezdte volna Bill, de megszakította a mondatát az éppen akkor belépő Dunja felkiáltása
-Ana-hallottam meg a nevemet
-Dunni-pattantam fel-Ha tudnád, mióta kereslek. Ha nem kértem meg legalább ötször ezt a szimpatikus fiatalembert itt,-böktem rá a feketében álldogáló biztonsági őrre-hogy szóljon neked, akkor egyszer sem.
-Gyere ide!-ölelt meg-Jól nézel ki. Csinos vagy, mint mindig. Jól vagy? Minden rendben?-engedett el és aggodalmasan a szemembe nézett
-Persze, minden a legnagyobb rendben.
-Oké, szóval fiúk öhm...-fordult az értetlenül ülő srácok felé-Bill, Tom, ő itt Ana Lavrov, akit kiválasztottatok az asszisztensi munkára.
-Oh, Anastasija, Ana… Hát persze!-esett le Tomnak, majd felállt és közelebb lépett hozzám-Tom Kaulitz-mosolygott
Magas volt, a barna szemei csak úgy csillogtak a kedvességtől és a finom parfüm illata erőteljesen elnyomta a cigaretta szagát.
Elkapott a copfjából éppen akkor kieső tincset, amíg a jobb kezét egyenesen felém nyújtotta.
-Anastasija Lavrov-ráztunk kezet
-A családod orosz származású?-kérdezett rá
-Az édesanyám volt az-helyesbítettem
-Miért, már nem az?-lépett közelebb Bill is
-Nem, ő már-haboztam kicsit-nem él. Ana Lavrov-nyújtottam a kezem Bill felé is
Bill rezgéseiben volt úgy taszító, hogy közben nem tudtam levenni róla a szemem. Minden porcikája, mintha faragva lett volna, olyan íves és gyönyörű volt. Árasztott egy fajta hideg, felsőbbrendű kisugárzást és nem tudtam rájönni, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy éppen sikerült beletalálni a halott anyuka témába vagy csak nagyon jól leplezi.
-Nem sokára indul vissza Németországba a gépem szóval nagyon boldog lennék, ha gyorsan megbeszélnénk a részleteket.
-Hát persze!-tessékelt Tom udvariasan az öltözőjük felé-Addig majd Georg és Gustav szórakoztatja a lányokat mondjuk egy sztriptízzel.
-Természetesen-nevetett Georg és vele a rajongó lányok is
Dunja becsukta mögöttünk az ajtót és egy kicsi, lámpafénnyel jól megvilágított tükrös szobában találtam magam a Kaulitz ikrekkel.
-Mikor érkeztél?-tette fel a kérdést Tom miközben három széket egymással szembe fordított és hellyel kínált
-Tegnap délután értem ide a tízenhárom órás repülő út után és ma este nyolckor megyek is vissza-ültem le és keresztbe tettem a lábam
-Jó ég! Nem visel meg az időeltolódás?-grimaszolt Tom
-Kicsit, de a kávé segít. Sok kávé. Még több kávé.
Tom felnevetett, de Bill továbbra is savanyú képpel nézett rám.
-Tizenhárom órát repültél csak ezért? Ennyire kell az állás?
-Nos, ti fizettétek a hotelt és a repülőjegyet is egyrészt…
-Ezt jó tudni-nevetett Tom tovább
-És még úgysem jártam Buenos Airesben.
Bill élesen felrántott szemöldökkel ült velem szemben és hitetlenkedve megrázta a fejét.
-És kell az állás-jelentettem ki
-Elnézést, én…-szóltam tökéletes angolsággal a biztonsági őrhöz
-Kérem, hölgyem, üljön vissza!-tessékelt immáron kissé erélyesebben vissza a hosszú fehér bőrkanapéra, ahol már további hat lány ült, akik szúrósan néztek rám
-Nem érti, én…
-Ha nem hagyja ezt abba, össze kell tépnem a jegyét-közölte velem
Azt már hozzá sem mertem tenni, hogy nincs mit összetépnie, így duzzogva visszaültem.
A többiek éppen spanyolul fecsegtek. Annyit értettem, hogy „Bill” meg „szex”, de ha tudtam volna, hogy pontosan miről is van szó, akkor sem kívántam volna a párbeszéd részese lenni.
Minden lánynak nagy „Feel it all package” feliratú pass lógott a nyakában, pont mint az enyémben, így már a kezdeteknél éreztem, hogy itt valami nem stimmel.
Kisvártatva, miután spanyolul tartottak egy tájékoztatót arról, mit szabad és mit nem a zenekar jelenlétében, megérkezett a négy fiú.
Mikor beléptek az ajtón, ránk, a lánykora mosolyogtak és mindannyian megejtettek egy „Buenos diast”. Mindannyian szimpatikusnak tűntek, egyet kivéve. Bill valószínűleg bal lábbal kelt fel, mert konkrétan láttam, ahogy a belépéskor felerőltette magára a rezzenéstelen műmosolyát, majd végig pásztázott mindenkit tetőtől talpig és mikor rám került a sor, összeszűkült szemekkel megakadt a tekintete, majd mikor észrevette, hogy felrántott szemöldökkel bámulok rá, zavartan Tomra pillantott, aki már elkezdte a köszöntőjét angolul.
-Szóval nyugodtan pakoljatok le, egyetek, igyatok…
-Bármit, tényleg-szólt közbe Georg
-És örülünk, hogy itt vagytok-fejezte be Tom
Körbenéztem és a lányok szeme könnyes volt, mialatt nekem csak az járt a fejemben, hogy mennyire kényelmetlen a cipőm és hogy bunkóság lenne-e most ránéznem a karórámra, mert az esti gépet muszáj valahogy elérnem.
A lányok természetesen rögtön megrohamozták a fiúkat. Mindannyian remegő mosollyal kezdtek nagy szelfizésekbe és mivel minden fiúra jutott egy-egy lány, plusz kettő, akik várakoztak, esélyem sem volt leszólítani Tomot.
-Elnézést, én még mindig azt hiszem, hogy…-szóltam a biztonsági őrhöz ismét, aki faarccal bámult vissza rám-Oké, nem gond, várok…-tettem karba a kezem
-Szerintem üljünk le és mindenki mondja el, hogy hívják és honnan jött-préselte ki a mosolyra fagyott ajkai közül Bill
-És ha dohányoztok, akkor nyugodtan rágyújthattok-tette hozzá Tom és mindannyian leültek, így én is ezt tettem.
Miután végig mentünk Leonan, Natalian, Marian, Josefan, Pilaron és Carmenen és megcsömörlöttem a „kezdetek óta ti vagytok a kedvenceim” és „Bill, szeretlek” mondatoktól, már kezdtem beletörődni abba, hogy semmit sem látok Buenos Airesből és mehetek a hotelből egyből a reptérre, így mikor Tom elnyomta a cigijét és rám nézett úgy gondoltam, nem erőlködöm azon, hogy miért is vagyok itt valójában.
-Anastasija vagyok és Berlinben élek.
A fiúk mind megrökönyödve egymásra néztek, majd Bill feltette a kulcs kérdést:
-És mióta vagy rajongó?
-Őszintén?-néztem rá a karórámra-Kerek tíz perccel ezelőttig azt hittem, az vagyok, de most már kezdek elbizonytalanodni-jelentettem ki, mire Tom és Georg vették a szarkazmusomat és összenevettek
-Azért ennyire nem nézünk ki rosszul élőben-reflektált Tom, mire én is elnevettem magam
-De én ezt nem…-kezdte volna Bill, de megszakította a mondatát az éppen akkor belépő Dunja felkiáltása
-Ana-hallottam meg a nevemet
-Dunni-pattantam fel-Ha tudnád, mióta kereslek. Ha nem kértem meg legalább ötször ezt a szimpatikus fiatalembert itt,-böktem rá a feketében álldogáló biztonsági őrre-hogy szóljon neked, akkor egyszer sem.
-Gyere ide!-ölelt meg-Jól nézel ki. Csinos vagy, mint mindig. Jól vagy? Minden rendben?-engedett el és aggodalmasan a szemembe nézett
-Persze, minden a legnagyobb rendben.
-Oké, szóval fiúk öhm...-fordult az értetlenül ülő srácok felé-Bill, Tom, ő itt Ana Lavrov, akit kiválasztottatok az asszisztensi munkára.
-Oh, Anastasija, Ana… Hát persze!-esett le Tomnak, majd felállt és közelebb lépett hozzám-Tom Kaulitz-mosolygott
Magas volt, a barna szemei csak úgy csillogtak a kedvességtől és a finom parfüm illata erőteljesen elnyomta a cigaretta szagát.
Elkapott a copfjából éppen akkor kieső tincset, amíg a jobb kezét egyenesen felém nyújtotta.
-Anastasija Lavrov-ráztunk kezet
-A családod orosz származású?-kérdezett rá
-Az édesanyám volt az-helyesbítettem
-Miért, már nem az?-lépett közelebb Bill is
-Nem, ő már-haboztam kicsit-nem él. Ana Lavrov-nyújtottam a kezem Bill felé is
Bill rezgéseiben volt úgy taszító, hogy közben nem tudtam levenni róla a szemem. Minden porcikája, mintha faragva lett volna, olyan íves és gyönyörű volt. Árasztott egy fajta hideg, felsőbbrendű kisugárzást és nem tudtam rájönni, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy éppen sikerült beletalálni a halott anyuka témába vagy csak nagyon jól leplezi.
-Nem sokára indul vissza Németországba a gépem szóval nagyon boldog lennék, ha gyorsan megbeszélnénk a részleteket.
-Hát persze!-tessékelt Tom udvariasan az öltözőjük felé-Addig majd Georg és Gustav szórakoztatja a lányokat mondjuk egy sztriptízzel.
-Természetesen-nevetett Georg és vele a rajongó lányok is
Dunja becsukta mögöttünk az ajtót és egy kicsi, lámpafénnyel jól megvilágított tükrös szobában találtam magam a Kaulitz ikrekkel.
-Mikor érkeztél?-tette fel a kérdést Tom miközben három széket egymással szembe fordított és hellyel kínált
-Tegnap délután értem ide a tízenhárom órás repülő út után és ma este nyolckor megyek is vissza-ültem le és keresztbe tettem a lábam
-Jó ég! Nem visel meg az időeltolódás?-grimaszolt Tom
-Kicsit, de a kávé segít. Sok kávé. Még több kávé.
Tom felnevetett, de Bill továbbra is savanyú képpel nézett rám.
-Tizenhárom órát repültél csak ezért? Ennyire kell az állás?
-Nos, ti fizettétek a hotelt és a repülőjegyet is egyrészt…
-Ezt jó tudni-nevetett Tom tovább
-És még úgysem jártam Buenos Airesben.
Bill élesen felrántott szemöldökkel ült velem szemben és hitetlenkedve megrázta a fejét.
-És kell az állás-jelentettem ki
-Nos, az állás
csak a késő őszi orosz turnéra szólna, mert az asszisztensünk, Mike intézné az ügyeket Los Angelesben, így nekünk kellene
valaki, aki velünk jön Oroszországba-ismertette Tom a részleteket
-Persze.
-Akkor te beszélsz oroszul is?-kérdezte Tom, miközben megnyitotta az önéletrajzom a telefonján
-Igen, anyanyelvi szinten.
-És még csak 24 éves vagy. Elképesztő. Szóval a Viva TV-nél kezdtél…
-Igen. 17 voltam. Kellékesként kezdtem, aztán lettem a Boney M menedzserének az asszisztense, ekkor kezdtem az egyetemet Berlinben, aztán halasztottam egy évet, mikor Hans Zimmer személyi asszisztenst keresett a turnéjára. Utána mentem az RTL-hez és folytattam az egyetemet. Az X-faktorban és egyéb zenés műsorokban dolgoztam és onnan kerültem a Universalhoz, ahonnan Dunnit is ismerem. Jelenleg meg fiatal énekesekkel dolgozom együtt.
-Mint például?
-Nem tudom, mennyire ismeritek az új német generációt… Főként Jorisszal dolgoztam… dolgozom. Meg Philipp Poisellel. És egy éve a diplomámat is megszereztem marketingből.
-Ez szuper-bólogatott Tom
-Miért akarsz váltani? Lefeküdtél valamelyik feletteseddel?-folytatta Bill a faggatózást
-Ez esetemben invalid. Nem fekszem le a főnökeimmel.
-Ez kizáró ok-kacsintott Tom
-De van valami, igaz?-csillant fel Bill szeme
-Van oka annak, hogy váltani szeretnék és ez a munka pont jó. Egy hónap alatt, amíg veletek dolgozom, pedig találok másikat.
-Nekem megfelel. Bill?
Bill csak bólintott egy aprót és hátradőlt.
-Mindig így öltözöl? Ilyen… egyszerűen?
-Szeretem az egyszerű és egyértelmű dolgokat-jelentettem ki
-Örülök, Ana, hogy Dunja ideadta az önéletrajzod-mondta Tom
-Én pedig örülök a lehetőségnek.
-Rendben, akkor jövőhét végéig szólok Mike-nak, hogy küldje át a tudnivalókat és a szerződést.
-Remek.
-Nem ígérhetek mást csak sok hisztit, feszültséget, kiakadást, kurvákat meg kokaint-ütötte el egy poénnal Tom a beszélgetés végét
-Túl régóta dolgozom a zeneiparban ahhoz, hogy újat tudjatok mutatni, de kíváncsian várom-álltam fel
-Akkor a telefonszámod megvan és az egyéb felmerülő részleteket, majd megbeszéljük.
-Rendben, köszönöm. Örülök, hogy találkoztunk. Tom-fogtam vele kezet, majd Bill felé fordultam és neki is kezet nyújtottam
Dunjával csevegtem az ajtó előtt még egy kicsit, mikor Tom és Bill visszamentek a rajongókhoz. Tom lelkesen bólogatva jelezte Georgnak, hogy megtalálta az asszisztensét az orosz turnéra, de Bill csak egy gúnyos mosollyal annyit tett hozzá:
-Megfelel és alig várom, hogy valami újat mutassak neki.
-Persze.
-Akkor te beszélsz oroszul is?-kérdezte Tom, miközben megnyitotta az önéletrajzom a telefonján
-Igen, anyanyelvi szinten.
-És még csak 24 éves vagy. Elképesztő. Szóval a Viva TV-nél kezdtél…
-Igen. 17 voltam. Kellékesként kezdtem, aztán lettem a Boney M menedzserének az asszisztense, ekkor kezdtem az egyetemet Berlinben, aztán halasztottam egy évet, mikor Hans Zimmer személyi asszisztenst keresett a turnéjára. Utána mentem az RTL-hez és folytattam az egyetemet. Az X-faktorban és egyéb zenés műsorokban dolgoztam és onnan kerültem a Universalhoz, ahonnan Dunnit is ismerem. Jelenleg meg fiatal énekesekkel dolgozom együtt.
-Mint például?
-Nem tudom, mennyire ismeritek az új német generációt… Főként Jorisszal dolgoztam… dolgozom. Meg Philipp Poisellel. És egy éve a diplomámat is megszereztem marketingből.
-Ez szuper-bólogatott Tom
-Miért akarsz váltani? Lefeküdtél valamelyik feletteseddel?-folytatta Bill a faggatózást
-Ez esetemben invalid. Nem fekszem le a főnökeimmel.
-Ez kizáró ok-kacsintott Tom
-De van valami, igaz?-csillant fel Bill szeme
-Van oka annak, hogy váltani szeretnék és ez a munka pont jó. Egy hónap alatt, amíg veletek dolgozom, pedig találok másikat.
-Nekem megfelel. Bill?
Bill csak bólintott egy aprót és hátradőlt.
-Mindig így öltözöl? Ilyen… egyszerűen?
-Szeretem az egyszerű és egyértelmű dolgokat-jelentettem ki
-Örülök, Ana, hogy Dunja ideadta az önéletrajzod-mondta Tom
-Én pedig örülök a lehetőségnek.
-Rendben, akkor jövőhét végéig szólok Mike-nak, hogy küldje át a tudnivalókat és a szerződést.
-Remek.
-Nem ígérhetek mást csak sok hisztit, feszültséget, kiakadást, kurvákat meg kokaint-ütötte el egy poénnal Tom a beszélgetés végét
-Túl régóta dolgozom a zeneiparban ahhoz, hogy újat tudjatok mutatni, de kíváncsian várom-álltam fel
-Akkor a telefonszámod megvan és az egyéb felmerülő részleteket, majd megbeszéljük.
-Rendben, köszönöm. Örülök, hogy találkoztunk. Tom-fogtam vele kezet, majd Bill felé fordultam és neki is kezet nyújtottam
Dunjával csevegtem az ajtó előtt még egy kicsit, mikor Tom és Bill visszamentek a rajongókhoz. Tom lelkesen bólogatva jelezte Georgnak, hogy megtalálta az asszisztensét az orosz turnéra, de Bill csak egy gúnyos mosollyal annyit tett hozzá:
-Megfelel és alig várom, hogy valami újat mutassak neki.
2015. december 23., szerda
Új történet
...tádááám! Az új történet címe Down on you. Nem véletlenül. ;) Várjátok már?
Stay tuned, aliens!
Stay tuned, aliens!
2015. december 22., kedd
In your shadow I can shine - 8.
8.
-Hé!
-Héé!-nyögtem lelkesen a telefonba, de aztán összeszorult a torkom és elcsuklott a hangom
-Mi a helyzet az óceán másik oldalán?-fordult álmosan a hátára Gustav
-Nem akartalak felkelteni.
-Úgyis korán akartam kelni… Várj egy percet, kimegyek a konyhába-suttogta, majd ágynyikorgás hallatszott-Na, itt vagyok, csak Linda alszik még. Mi a baj?
-Honnan tudod, hogy baj van?
-Hallom a hangodon… Meg aztán nem hívnál ilyenkor, ha nem lenne fontos. Sőt! Igazán hívni sem szoktál csak küldesz egy üzenetet... Szóval?
-A reptéren vagyok.
-Oh!
-És már megvettem a repülőjegyem is Tokióba. Egy óra múlva indul a gépem.
-Oké… Várj ez egy kicsit hangos lesz-mondta, majd egy fél perces zúgás következett
-Kávédaráló?
-Csak, hogy jobban tudjak koncentrálni. Szóval vissza mész Japánba… Miért?
-Összevesztem Billel. Mondtam neki, hogy kérje meg Andreast, hogy jöjjön vissza, mire ő nekem esett, hogy nekem is ugyanezt kellene tennem Georggal és hogy elüldöztem Georgot magam mellől, pedig ő mindvégig csak velem akart lenni.
-Tudod, milyen Bill…
-Hé!
-Héé!-nyögtem lelkesen a telefonba, de aztán összeszorult a torkom és elcsuklott a hangom
-Mi a helyzet az óceán másik oldalán?-fordult álmosan a hátára Gustav
-Nem akartalak felkelteni.
-Úgyis korán akartam kelni… Várj egy percet, kimegyek a konyhába-suttogta, majd ágynyikorgás hallatszott-Na, itt vagyok, csak Linda alszik még. Mi a baj?
-Honnan tudod, hogy baj van?
-Hallom a hangodon… Meg aztán nem hívnál ilyenkor, ha nem lenne fontos. Sőt! Igazán hívni sem szoktál csak küldesz egy üzenetet... Szóval?
-A reptéren vagyok.
-Oh!
-És már megvettem a repülőjegyem is Tokióba. Egy óra múlva indul a gépem.
-Oké… Várj ez egy kicsit hangos lesz-mondta, majd egy fél perces zúgás következett
-Kávédaráló?
-Csak, hogy jobban tudjak koncentrálni. Szóval vissza mész Japánba… Miért?
-Összevesztem Billel. Mondtam neki, hogy kérje meg Andreast, hogy jöjjön vissza, mire ő nekem esett, hogy nekem is ugyanezt kellene tennem Georggal és hogy elüldöztem Georgot magam mellől, pedig ő mindvégig csak velem akart lenni.
-Tudod, milyen Bill…
-Nem
ez a baj. Nem ő a baj.
-Akkor?
Várj egy kicsit!-kattanás, nyikorgás-Kijöttem cigizni.
Szóval?-gyújtott rá
-A baj az…-nyeltem egy nagyot-Szerinted igaza van?
-Ugyan, Hugi…
-Gustav, kérlek, legyél őszinte!
Nem szólt.
-Oké, nézd, Tom elmondta, hogy Georg beszél rólam és fel is hívta őt, hallottam a hangját és ismerem Georgot. Ő még nincs túl rajtam, ugye? Gustav, kérlek! Én tudom, hogy nem akarsz belefolyni, de…
-Igen, beszél rólad, de a fenébe is! Megkért, hogy ne mondjam el neked-vett egy gondterhes levegőt
-Billnek igaza van. Igaz vagy nem igaz?
-Igaz-bökte ki
-A baj az, Gustav, hogy szerintem is. Gustav, én még mindig…
Tudtam, hogyha kimondom, valóságos lesz, így időztem egy kicsit előtte, de ment: nem tudtam tovább magamban tartani.
-Én még mindig szeretem őt-legurítottam az utolsó korty konyakomat és intettem a pincérnek, hogy jöhet a következő-Feldobtam egy érmét: ha fej, visszamegyek Japánba, ha írás, maradok.
-És?
-Fej lett. De miközben a levegőben volt az érme végig, azt reméltem, hogy írás lesz. Nem akarok visszamenni, itt akarok maradni, végigcsinálni a terápiát és visszaszerezni Georgot, de már hányszor csináltam ezt és mindig visszatáncoltam. Mi van, ha Georg és én nem illünk össze? Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi van, ha megint elcseszem? Mi van, ha utál?
-Nem utál…
-Mit tegyek, Gustav? Adjam fel az életem Japánban? Ott az állásom, az albérletem…
-Csak egy kérdésem van, Lizzy: tudnád jobban csinálni?
Letöröltem az arcomon legördülő könnycseppet.
-Szerinted tudnám?
-Liese…
-Gustav, te ismersz engem, ismered őt. Kérlek, segíts!
-Tudnád jobban?
-Igen-vágtam rá
-Lizzy, ő mindenkiben téged keres.
-Ezt ő mondta?
-Igen.
-Nem tudom, elég lesz-e neki az, ha feladom az egész eddigi életem érte.
-Nem lesz-fújta ki a füstöt-De talán, ha életed hátralévő részében minden nap elmondod neki, hogy mennyire szereted őt és ő a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt veled, akkor lehet megbocsájt. De ehhez kockáztatnod kell, Annaliese.
-Barátnője van.
-Igen, Susi.
-Szereti?
-Igen.
Az arcomba temettem a kezem, majd a reptéri étterem nagy ablakából a gépeket kezdtem nézni.
-Lizzy, nem ez a lényeg, hanem, hogy majd húsz év múlva azt mondhatod, hogy nem pazaroltál egy perccel sem több időt és hogy mindent megtettél, hogy vele lehess.
-De úgy félek, hogy már elvesztettem.
-Lieso, sosem vesztetted el. Ti mindig figyeltetek egymásra, ti sosem hagytátok el egymást igazán.
Egészen ezidáig a gyomrom görcsölt, a kezem jéghideg volt, miközben a pólómba már legalább háromszor beleizzadtam, de akkor hirtelen megnyugodtam.
-Igazad van-mondtam a telefonba
-Én is újrakezdtem, Lizzy. Néha bejön…
2009. július 12.
Az éjszaka felhívott Franziska. Gustav sikeresen szétverette magát Magdeburgban. Mint kiderült, szakított vele Linda két hónapja és még csak nem is említette. Rossz barát vagyok…
Gondoltam, hagyom kijózanodni, így ma reggel hívtam fel.
-Szia.
-Szia.
-Ki hívott fel? Anyukád?
-Mi? Nem, Franzi.
-Hát persze…
-Miért hívott volna anya?
-Ma reggel itt volt szörnyülködni a sebeimen szóval…
-Ennyire borzasztóan nézel ki?
-Majd küldök képet e-mailen.
-Miért nem szóltál, hogy szakítottatok Lindaval? Szóval ezért festetted feketére a búrádat...
-Igen, köszönöm, Hugi, jobban vagyok…
-Gustav! Miért Franziskatól kell megtudnom?
-Nem fontos, érted?
-De hát szeretted őt. Mi történt?
-Jaj, Lieso…
-Mi történt? Mit tettél?
-Liese, te is szeretted Georgot, mégis Párizsban vagy-szerelt le
Megértettem. Szimplán csak nem állt még készen rá, hogy beszéljen róla anélkül, hogy maró fájdalom kínozná. Én valahogy sosem álltam erre készen, ha Georgról volt szó.
Az, hogy Gustav Lindat Georghoz hasonlította, sokat jelent.
-Szóval… Üveggel fejbe vágtak, mi?
2009. december 25.
Ma Gustavék átjöttek a szokásos karácsonyi ebédünkre. A tavalyi kihagyás után már alig vártam ezt a napot.
A kanapén ülve játszottunk Mäxivel, Franzi két éves kisfiával, amikor Gustav elszólta magát: újra együtt vannak Lindaval.
-Mi? Gustav, ez szuper! Miért nem hívtad át ebédre?
-Anyáék nem tudják, hogy mi újra…
-Vagy úgy!
-Igen… Pedig most működni fog.
-Miért vagy ilyen biztos benne?-néztem rá kérdően
-Hát, mert most majd tényleg mindent beleadok. Tudod… Szóval ő az én Georgom.
Lefagytam.
-Hú ez buzisan hangzott-nevetett fel
-Buzi…-mondta ki Mäxi is
-Oh, fantasztikus! Csupa hasznos dolgot tanulsz tőlem, nagyfiú-kapta az ölébe Gustav a kis szöszit
-A te Georgod?-ismételtem meg darabosan
-Aha… Jut eszembe, mindjárt itt lesz.
-Ki?
-Hát Georg! Beugrik. Ajándékot cserélünk. Kb. negyed óra és itt van.
-Mi?-pattantam fel idegesen
-Minden rendben?-hajolt ki Franzi a konyhából-Valami gond van, Annaliese?
-Őt bezzeg elhívtad!-pirítottam rá Gustavra
-Kit? Alexet? Ja, ő is jön. Nem mondtad Liesonak, öcsi?
-Ő nem Alexre gondol… Ugye, nagyfiú?-gügyögött Mäxihez
Maradtam. Végig néztem a negyedik konyakommal, ahogy felszáll a tokiói gép és tudtam, mit jelent ez: vár rám egy hosszú beszélgetés Ash-sel, Tommal, majd remélhetőleg Georggal. Azt viszont nem tudtam, hogy kapok majd tartózkodási engedélyt, hogy hozatom át a cuccaimat Los Angelesbe és hogy egyáltalán alkalmaznak-e valahol úgy, hogy Mitsukot cserben hagytam, de ezek a dolgok érdekeltek a legkevésbé, mert tudtam, hogy valahogy majd csak megoldjuk. Viszont azt, hogy hogyan kapom vissza életem szerelmét… Nos, efelől halvány lila gőzöm se volt.
Felhívtam Tomot, hogy jöjjön értem. Nem magyarázkodtam, pedig majd megölte a kíváncsiság, hogy mégis mi történt, így aztán rekord idő alatt a LAX-re is ért.
Mikor kiszúrt az étteremben, futni kezdett.
-Itt vagy-lihegte
-Ja…-dörzsöltem meg a szemeimet-És sajnálom.
-Gyere ide!-tárta szét a karját, így hát felálltam és megöleltem-Én is sajnálom-adott egy puszit a homlokomra
-Tom…
-Itt vagyok-suttogta
-Nem! Tom, figyelj!-löktem el magamtól-Én maradok, Tom. Maradok. Végleg. Felmondok. És itt maradok veletek-jelentettem ki
Féltem Tom reakciójától. Sosem akartam rájuk akaszkodni. Nem akartam egy újabb nőnemű kolonc lenni nekik, így attól tartottam, Tom majd megpróbál lebeszélni erről.
-Már ha benne vagy… Dolgozhatnánk az új albumon és…-folytattam
-Eliese, ez szuper, ez…-ült ki nagy mosoly az arcára-Ott leszel nálunk, dolgozhatunk akár az éjszaka közepén is, kimehetünk a partra…
-Te most örülsz?-ráncoltam értetlenül a szemöldököm
-Igen, nagyon! Lizzy, te is családtag vagy-fogta a két keze közé az arcom
-Vissza akarom szerezni Georgot-jelentettem ki-Be akarom fejezni a történetet végleg.
-Rendben-bólintott
-A baj az…-nyeltem egy nagyot-Szerinted igaza van?
-Ugyan, Hugi…
-Gustav, kérlek, legyél őszinte!
Nem szólt.
-Oké, nézd, Tom elmondta, hogy Georg beszél rólam és fel is hívta őt, hallottam a hangját és ismerem Georgot. Ő még nincs túl rajtam, ugye? Gustav, kérlek! Én tudom, hogy nem akarsz belefolyni, de…
-Igen, beszél rólad, de a fenébe is! Megkért, hogy ne mondjam el neked-vett egy gondterhes levegőt
-Billnek igaza van. Igaz vagy nem igaz?
-Igaz-bökte ki
-A baj az, Gustav, hogy szerintem is. Gustav, én még mindig…
Tudtam, hogyha kimondom, valóságos lesz, így időztem egy kicsit előtte, de ment: nem tudtam tovább magamban tartani.
-Én még mindig szeretem őt-legurítottam az utolsó korty konyakomat és intettem a pincérnek, hogy jöhet a következő-Feldobtam egy érmét: ha fej, visszamegyek Japánba, ha írás, maradok.
-És?
-Fej lett. De miközben a levegőben volt az érme végig, azt reméltem, hogy írás lesz. Nem akarok visszamenni, itt akarok maradni, végigcsinálni a terápiát és visszaszerezni Georgot, de már hányszor csináltam ezt és mindig visszatáncoltam. Mi van, ha Georg és én nem illünk össze? Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi van, ha megint elcseszem? Mi van, ha utál?
-Nem utál…
-Mit tegyek, Gustav? Adjam fel az életem Japánban? Ott az állásom, az albérletem…
-Csak egy kérdésem van, Lizzy: tudnád jobban csinálni?
Letöröltem az arcomon legördülő könnycseppet.
-Szerinted tudnám?
-Liese…
-Gustav, te ismersz engem, ismered őt. Kérlek, segíts!
-Tudnád jobban?
-Igen-vágtam rá
-Lizzy, ő mindenkiben téged keres.
-Ezt ő mondta?
-Igen.
-Nem tudom, elég lesz-e neki az, ha feladom az egész eddigi életem érte.
-Nem lesz-fújta ki a füstöt-De talán, ha életed hátralévő részében minden nap elmondod neki, hogy mennyire szereted őt és ő a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt veled, akkor lehet megbocsájt. De ehhez kockáztatnod kell, Annaliese.
-Barátnője van.
-Igen, Susi.
-Szereti?
-Igen.
Az arcomba temettem a kezem, majd a reptéri étterem nagy ablakából a gépeket kezdtem nézni.
-Lizzy, nem ez a lényeg, hanem, hogy majd húsz év múlva azt mondhatod, hogy nem pazaroltál egy perccel sem több időt és hogy mindent megtettél, hogy vele lehess.
-De úgy félek, hogy már elvesztettem.
-Lieso, sosem vesztetted el. Ti mindig figyeltetek egymásra, ti sosem hagytátok el egymást igazán.
Egészen ezidáig a gyomrom görcsölt, a kezem jéghideg volt, miközben a pólómba már legalább háromszor beleizzadtam, de akkor hirtelen megnyugodtam.
-Igazad van-mondtam a telefonba
-Én is újrakezdtem, Lizzy. Néha bejön…
2009. július 12.
Az éjszaka felhívott Franziska. Gustav sikeresen szétverette magát Magdeburgban. Mint kiderült, szakított vele Linda két hónapja és még csak nem is említette. Rossz barát vagyok…
Gondoltam, hagyom kijózanodni, így ma reggel hívtam fel.
-Szia.
-Szia.
-Ki hívott fel? Anyukád?
-Mi? Nem, Franzi.
-Hát persze…
-Miért hívott volna anya?
-Ma reggel itt volt szörnyülködni a sebeimen szóval…
-Ennyire borzasztóan nézel ki?
-Majd küldök képet e-mailen.
-Miért nem szóltál, hogy szakítottatok Lindaval? Szóval ezért festetted feketére a búrádat...
-Igen, köszönöm, Hugi, jobban vagyok…
-Gustav! Miért Franziskatól kell megtudnom?
-Nem fontos, érted?
-De hát szeretted őt. Mi történt?
-Jaj, Lieso…
-Mi történt? Mit tettél?
-Liese, te is szeretted Georgot, mégis Párizsban vagy-szerelt le
Megértettem. Szimplán csak nem állt még készen rá, hogy beszéljen róla anélkül, hogy maró fájdalom kínozná. Én valahogy sosem álltam erre készen, ha Georgról volt szó.
Az, hogy Gustav Lindat Georghoz hasonlította, sokat jelent.
-Szóval… Üveggel fejbe vágtak, mi?
2009. december 25.
Ma Gustavék átjöttek a szokásos karácsonyi ebédünkre. A tavalyi kihagyás után már alig vártam ezt a napot.
A kanapén ülve játszottunk Mäxivel, Franzi két éves kisfiával, amikor Gustav elszólta magát: újra együtt vannak Lindaval.
-Mi? Gustav, ez szuper! Miért nem hívtad át ebédre?
-Anyáék nem tudják, hogy mi újra…
-Vagy úgy!
-Igen… Pedig most működni fog.
-Miért vagy ilyen biztos benne?-néztem rá kérdően
-Hát, mert most majd tényleg mindent beleadok. Tudod… Szóval ő az én Georgom.
Lefagytam.
-Hú ez buzisan hangzott-nevetett fel
-Buzi…-mondta ki Mäxi is
-Oh, fantasztikus! Csupa hasznos dolgot tanulsz tőlem, nagyfiú-kapta az ölébe Gustav a kis szöszit
-A te Georgod?-ismételtem meg darabosan
-Aha… Jut eszembe, mindjárt itt lesz.
-Ki?
-Hát Georg! Beugrik. Ajándékot cserélünk. Kb. negyed óra és itt van.
-Mi?-pattantam fel idegesen
-Minden rendben?-hajolt ki Franzi a konyhából-Valami gond van, Annaliese?
-Őt bezzeg elhívtad!-pirítottam rá Gustavra
-Kit? Alexet? Ja, ő is jön. Nem mondtad Liesonak, öcsi?
-Ő nem Alexre gondol… Ugye, nagyfiú?-gügyögött Mäxihez
Maradtam. Végig néztem a negyedik konyakommal, ahogy felszáll a tokiói gép és tudtam, mit jelent ez: vár rám egy hosszú beszélgetés Ash-sel, Tommal, majd remélhetőleg Georggal. Azt viszont nem tudtam, hogy kapok majd tartózkodási engedélyt, hogy hozatom át a cuccaimat Los Angelesbe és hogy egyáltalán alkalmaznak-e valahol úgy, hogy Mitsukot cserben hagytam, de ezek a dolgok érdekeltek a legkevésbé, mert tudtam, hogy valahogy majd csak megoldjuk. Viszont azt, hogy hogyan kapom vissza életem szerelmét… Nos, efelől halvány lila gőzöm se volt.
Felhívtam Tomot, hogy jöjjön értem. Nem magyarázkodtam, pedig majd megölte a kíváncsiság, hogy mégis mi történt, így aztán rekord idő alatt a LAX-re is ért.
Mikor kiszúrt az étteremben, futni kezdett.
-Itt vagy-lihegte
-Ja…-dörzsöltem meg a szemeimet-És sajnálom.
-Gyere ide!-tárta szét a karját, így hát felálltam és megöleltem-Én is sajnálom-adott egy puszit a homlokomra
-Tom…
-Itt vagyok-suttogta
-Nem! Tom, figyelj!-löktem el magamtól-Én maradok, Tom. Maradok. Végleg. Felmondok. És itt maradok veletek-jelentettem ki
Féltem Tom reakciójától. Sosem akartam rájuk akaszkodni. Nem akartam egy újabb nőnemű kolonc lenni nekik, így attól tartottam, Tom majd megpróbál lebeszélni erről.
-Már ha benne vagy… Dolgozhatnánk az új albumon és…-folytattam
-Eliese, ez szuper, ez…-ült ki nagy mosoly az arcára-Ott leszel nálunk, dolgozhatunk akár az éjszaka közepén is, kimehetünk a partra…
-Te most örülsz?-ráncoltam értetlenül a szemöldököm
-Igen, nagyon! Lizzy, te is családtag vagy-fogta a két keze közé az arcom
-Vissza akarom szerezni Georgot-jelentettem ki-Be akarom fejezni a történetet végleg.
-Rendben-bólintott
-Oké-szipogtam.
Tom adott még
egy
puszit, majd felvette a bőröndöm-Ittam-jelentettem
ki-Sokat-vakartam meg kótyagosan a fejem-Tudsz adni készpénzt, ha
már a családod vagyok? Csak kártya van nálam.
Tom felnevetett.
-Kihasználsz…-vette elő a tárcáját
-Mint mindig… Egy húszas amúgy, de borravalót ne hagyj.
Miután fizettünk, beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt. Haza…
-Azt sem tudom, hol fogok lakni. Meg aztán hol találok rekord idő alatt munkát, hogy megkapjam a letelepülési engedélyt?
-Még ma este felhívom Mike-ot, az asszisztensünket és mindent elintézünk-szorította meg a jobb kezével az én kezem, miközben a ballal a kormányt markolta-És természetesen nálunk fogsz lakni. Olyan lesz, mint mikor egyszer a szülinapunk után ott maradtál nálunk és ott aludtál. Csak most nem kell Billel egy ágyon osztoznod-nevetett rám
Mosolyogva simítottam meg Tom kivirult arcát. Furcsa érzés volt, hogy valaki ennyire örül nekem, bár Heide szerint én olyan ember vagyok, akinek örülni lehet. Persze lehet, ezt csak azért mondta, mert ő a terapeuta… De nem, nem hinném.
2002. szeptember
A szombatot az ikreknél töltöttem Loitsche-ben. Ott volt Gustav, Andreas, Inge na meg persze Georg is. A fiúk szülinapját ünnepeltük. Először csak náluk dumáltunk, aztán viszont elmentünk az egyik kocsmába. Bill szerint ez a legfiatalosabb kocsma ott, de nyilván ez is csak annyira volt cool hely, hogy volt egy zenegép, egy biliárdasztal meg kiadták a sört. Szóval játszottunk egy párat, közben Bill azt ecsetelte, hogy Julia mekkora ribanc és mennyire örül, hogy megszabadult tőle.
-Amúgy néztem buszt Magdeburgba. Kilenckor van pontban Billék háza előtt, aztán meg már csak tizenegykor megy-mondta Georg, miközben az asztal szélén lévő krétáért nyúlt
-Nekem oké-mondta Gustav, majd meghúzta sörét
Georg rám nézett, én pedig vállat vontam.
-Te nem jössz?-kérdezte
-Nem-feleltem
-Jönnek érted vagy mi?
-Nem, Georg, itt alszom.
Georg arca lefagyott. Annyira élveztem azt a pillanatot. Szinte kiült az arcára a féltékenység.
-Most csak szívatsz.
-Miért tenném?-löktem egyet
A többiek hallgattak. Georg Billre nézett.
-Mi az? Tényleg nálunk alszik, vagyis hát nálam-villantotta ki a kiálló fogait mosolygás közben-Talán probléma?
-Nem-grimaszolt Georg
Mindenki sokatmondóan egymásra nézett, miközben Georg magába fordulva belökte a 8-as golyót.
Miután végeztünk, visszamentünk az ikrekhez. Mikor kimentem a mosdóba, valaki kopogtatott és mivel már a kézmosásnál jártam, beengedtem.
-Hát te?-néztem rá az ajtóban álló Georgra
-Figyelj már,-csukta be maga mögött az ajtót-te most tényleg…
-Igen-zártam el a csapot
-Miért nem nálam?-köszörülte meg a torkát
-Bill megkérdezte és én…-habogtam-Csak itt alszom, nem nagy ügy. Anya megengedte. Itt lesz Inge is.
-Igen, de… Jó mindegy-nézett rám unottan
Mélyen belenéztem a szemébe.
-Téged zavar?-mosolyodtam el-Listing, te féltékeny vagy?
-Nem, jaj, Lizzy, hagyjál már!-tiltakozott, mire én ismét megnyitottam a csapot és lefröcsköltem
-Na jó, ezt most visszakapod-ragadta meg a karom és elkezdett megcsikizni. Már fulladoztam, mikor abbahagyta-Na, mi van? Feladod?-ölelt magához
-Olyan hülye vagy-bújtam hozzá-Hétfőn felelünk angolból, ne felejtsd el és te vagy a párom a párbeszéd előadásában.
-Jó, hogy szólsz, köszi-engedett el-Na, jó, akkor védekezzetek Billel.
-Georg!
-Csak mondom…-forgatta a szemeit mosolyogva
Közelebb mentem, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Rögtön hevesen visszacsókolt.
-Annyira… imádok veled… Ahh-nyögtem fel, mikor neki nyomott a mosdókagylónak
-Én is-suttogta két szájtépés között
Fél percbe sem telt és Tom tökéletesen időzítve ránk nyitott, mire mi szétugrottunk.
-Komolyan, miért nem jártok? Akkor talán nem kellene folyton elbújnotok, nekünk meg elviselni, hogy még a klotyóban is ez fogad minket. És most, ha nem haragszotok, brunyálnék. De felőlem folytathatjátok-jött beljebb
-Már itt sem vagyunk-siettünk ki idegesen a helységből
Egy órával később mind kikísértük Georgot és Gustavot a buszmegállóba meg Andreas is elindult hazafelé.
Mikor már látótávolságba került a busz, Georg odalépett hozzám és megígérte, hogy nem felejti el a hétfői angolt, aztán meg egy apró csókot nyomott a számra.
Utálom magamat, hogy elgyengültem és őt is, hogy kihasználta ezt.
Billel aludni amúgy szuper kényelmetlen volt. Csomó helyet foglal, pedig olyan vékony. Hát igen, az a kolosszális személyisége… Amúgy vicces volt, mert filmeztünk vagy hajnali háromig.
Másnap bementünk Billhez. Mikor beléptem a szobába, felpattant a kanapéról és mielőtt bármit mondhattam volna, a nyakamba borult és bocsánatot kért.
-Úgy sajnálom, Annaliese.
Ilyen még sosem fordult elő. Sosem hallottam még Bill szájából a "sajnálom" szót. Pláne nem úgy, hogy azt az én nevem követte azt.
-Én sajnálom, Mecky. Olyan hülye voltam és igazad van.
-Nem, nincsen.
-De…-löktem el magamtól-Én…-néztem rá Heidere-Maradok. Tommal az este mindent elterveztünk-szorítottam meg Tom kezét-Majd mindent elmesélünk. Maradok és visszaszerzem Georgot, akármeddig is tartson.
Tom felnevetett.
-Kihasználsz…-vette elő a tárcáját
-Mint mindig… Egy húszas amúgy, de borravalót ne hagyj.
Miután fizettünk, beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt. Haza…
-Azt sem tudom, hol fogok lakni. Meg aztán hol találok rekord idő alatt munkát, hogy megkapjam a letelepülési engedélyt?
-Még ma este felhívom Mike-ot, az asszisztensünket és mindent elintézünk-szorította meg a jobb kezével az én kezem, miközben a ballal a kormányt markolta-És természetesen nálunk fogsz lakni. Olyan lesz, mint mikor egyszer a szülinapunk után ott maradtál nálunk és ott aludtál. Csak most nem kell Billel egy ágyon osztoznod-nevetett rám
Mosolyogva simítottam meg Tom kivirult arcát. Furcsa érzés volt, hogy valaki ennyire örül nekem, bár Heide szerint én olyan ember vagyok, akinek örülni lehet. Persze lehet, ezt csak azért mondta, mert ő a terapeuta… De nem, nem hinném.
2002. szeptember
A szombatot az ikreknél töltöttem Loitsche-ben. Ott volt Gustav, Andreas, Inge na meg persze Georg is. A fiúk szülinapját ünnepeltük. Először csak náluk dumáltunk, aztán viszont elmentünk az egyik kocsmába. Bill szerint ez a legfiatalosabb kocsma ott, de nyilván ez is csak annyira volt cool hely, hogy volt egy zenegép, egy biliárdasztal meg kiadták a sört. Szóval játszottunk egy párat, közben Bill azt ecsetelte, hogy Julia mekkora ribanc és mennyire örül, hogy megszabadult tőle.
-Amúgy néztem buszt Magdeburgba. Kilenckor van pontban Billék háza előtt, aztán meg már csak tizenegykor megy-mondta Georg, miközben az asztal szélén lévő krétáért nyúlt
-Nekem oké-mondta Gustav, majd meghúzta sörét
Georg rám nézett, én pedig vállat vontam.
-Te nem jössz?-kérdezte
-Nem-feleltem
-Jönnek érted vagy mi?
-Nem, Georg, itt alszom.
Georg arca lefagyott. Annyira élveztem azt a pillanatot. Szinte kiült az arcára a féltékenység.
-Most csak szívatsz.
-Miért tenném?-löktem egyet
A többiek hallgattak. Georg Billre nézett.
-Mi az? Tényleg nálunk alszik, vagyis hát nálam-villantotta ki a kiálló fogait mosolygás közben-Talán probléma?
-Nem-grimaszolt Georg
Mindenki sokatmondóan egymásra nézett, miközben Georg magába fordulva belökte a 8-as golyót.
Miután végeztünk, visszamentünk az ikrekhez. Mikor kimentem a mosdóba, valaki kopogtatott és mivel már a kézmosásnál jártam, beengedtem.
-Hát te?-néztem rá az ajtóban álló Georgra
-Figyelj már,-csukta be maga mögött az ajtót-te most tényleg…
-Igen-zártam el a csapot
-Miért nem nálam?-köszörülte meg a torkát
-Bill megkérdezte és én…-habogtam-Csak itt alszom, nem nagy ügy. Anya megengedte. Itt lesz Inge is.
-Igen, de… Jó mindegy-nézett rám unottan
Mélyen belenéztem a szemébe.
-Téged zavar?-mosolyodtam el-Listing, te féltékeny vagy?
-Nem, jaj, Lizzy, hagyjál már!-tiltakozott, mire én ismét megnyitottam a csapot és lefröcsköltem
-Na jó, ezt most visszakapod-ragadta meg a karom és elkezdett megcsikizni. Már fulladoztam, mikor abbahagyta-Na, mi van? Feladod?-ölelt magához
-Olyan hülye vagy-bújtam hozzá-Hétfőn felelünk angolból, ne felejtsd el és te vagy a párom a párbeszéd előadásában.
-Jó, hogy szólsz, köszi-engedett el-Na, jó, akkor védekezzetek Billel.
-Georg!
-Csak mondom…-forgatta a szemeit mosolyogva
Közelebb mentem, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Rögtön hevesen visszacsókolt.
-Annyira… imádok veled… Ahh-nyögtem fel, mikor neki nyomott a mosdókagylónak
-Én is-suttogta két szájtépés között
Fél percbe sem telt és Tom tökéletesen időzítve ránk nyitott, mire mi szétugrottunk.
-Komolyan, miért nem jártok? Akkor talán nem kellene folyton elbújnotok, nekünk meg elviselni, hogy még a klotyóban is ez fogad minket. És most, ha nem haragszotok, brunyálnék. De felőlem folytathatjátok-jött beljebb
-Már itt sem vagyunk-siettünk ki idegesen a helységből
Egy órával később mind kikísértük Georgot és Gustavot a buszmegállóba meg Andreas is elindult hazafelé.
Mikor már látótávolságba került a busz, Georg odalépett hozzám és megígérte, hogy nem felejti el a hétfői angolt, aztán meg egy apró csókot nyomott a számra.
Utálom magamat, hogy elgyengültem és őt is, hogy kihasználta ezt.
Billel aludni amúgy szuper kényelmetlen volt. Csomó helyet foglal, pedig olyan vékony. Hát igen, az a kolosszális személyisége… Amúgy vicces volt, mert filmeztünk vagy hajnali háromig.
Másnap bementünk Billhez. Mikor beléptem a szobába, felpattant a kanapéról és mielőtt bármit mondhattam volna, a nyakamba borult és bocsánatot kért.
-Úgy sajnálom, Annaliese.
Ilyen még sosem fordult elő. Sosem hallottam még Bill szájából a "sajnálom" szót. Pláne nem úgy, hogy azt az én nevem követte azt.
-Én sajnálom, Mecky. Olyan hülye voltam és igazad van.
-Nem, nincsen.
-De…-löktem el magamtól-Én…-néztem rá Heidere-Maradok. Tommal az este mindent elterveztünk-szorítottam meg Tom kezét-Majd mindent elmesélünk. Maradok és visszaszerzem Georgot, akármeddig is tartson.
Evolúció 2005-2006
 |
| 2005: Egyszerűen imádok ezen a képen mindent. Gustav olyan kis helyes (és sovány!), Georgnak ez a tépett séró azokkal a latin szappanoperába illő ártatlan szemeivel, Bill manó fülei... Imádtam Gustavnak ezt a Metallicas pólóját! |
 |
| 2005: Ha választani kell kedvenc Bill korszakot, akkor ez lenne nekem az első számú. Most már olyan, mint egy baba, de itt még látszanak a miteszerei meg itt még olyan kis csúnya a füle (jó, most is az, de itt még inkább), de pont ezek a hibái teszik még tényleges emberi lénnyé. Manga fiú. :) |
 |
| 2006: OMG! Ez a póz innen nézve baromi kínos!!! El sem hiszem, hogy volt olyan poszter a falamon, ahol így pózoltak. Amúgy felhívnám a figyelmet Georg kiálló (snacky, haha) füleire. Olyan édi. Itt nincs Gustavon sapka (THANKS GOD!), meg ez a pulcsija is tök jó! |
 |
| 2006: Tom nyilván tökéletes, Billnek ez a szemfestéke szörnyű, ezeket a motoros dzsekijeit is utáltam, Georgon még rajta van a bébiháj... Itt Gustav volt a kedvencem épp, bár ez a fotó neki nem épp előnyös, de itt még milyen fess fiatalember a kis szöszi. |
 |
| 2006: Én egyébként ezt tartom a Tokio Hotel meg hát főleg Bill fénykorának. Ezt az egész megjelenést egy ember képes kimaxolni: Bill Fuckin Kaulitz. Amúgy a cipőtől eltekintve minden nagyon jó úgy, ahogy van, a gránátos nyakláncáért meg odavoltam. |
 |
| 2006: Billen a strasszos oroszlános öv, Georgon a "punci mágnes" feliratú... Nem kommentálnám, haha, imádom G-t! Billes alsónaci, amit a Bravo egy külön cikkben hozott le, Tom könyökére felhúzott csuklószorító (haldoklom!!! :D), Georg igéző szemei a tipikus hajával. |
 |
| 2006: Georg annyival férfiasabb ezzel a kicsit Axl Rose-os hajjal! Billen dupla naci, as always. Sovány Gustavnak meg r.i.p. :( Ezt a Circa sapkát Gustav fején amúgy is utáltam, pont annyira, mint Georg arany övét az ezüst kiegészítőivel... |
2015. december 20., vasárnap
I'm back!
Sziasztok!
Vizsgaidőszak van meg a laptopom is 150km-rel arrébb van, de a jövőhéten HATALMAS friss áradat várható.
Először is folytatódik a Love Game 2. Oh, igen. Végre kitaláltam, hogy Annat kivel is kellett volna összehoznom a legelejétől fogva (Bill? Tom?? Georg??? Szerintetek? Várom az ötleteket a chat-be!)
Aztán megy tovább az In your shadow I can shine. Wohooo ! Igérem, hogy az eddigieknél is szaftosabb részletekkel.
És végül, de nem utolsó sorban új történet fog indulni, amiről elöljáróban annyit, hogy nagyon hasonló lesz a "kurváshoz". Hahaha. Szóval hasonló lesz a You know I am no good-hoz.
Szóval stay tuned, mert really soon friss várható.
Szeretéés!
Vizsgaidőszak van meg a laptopom is 150km-rel arrébb van, de a jövőhéten HATALMAS friss áradat várható.
Először is folytatódik a Love Game 2. Oh, igen. Végre kitaláltam, hogy Annat kivel is kellett volna összehoznom a legelejétől fogva (Bill? Tom?? Georg??? Szerintetek? Várom az ötleteket a chat-be!)
Aztán megy tovább az In your shadow I can shine. Wohooo ! Igérem, hogy az eddigieknél is szaftosabb részletekkel.
És végül, de nem utolsó sorban új történet fog indulni, amiről elöljáróban annyit, hogy nagyon hasonló lesz a "kurváshoz". Hahaha. Szóval hasonló lesz a You know I am no good-hoz.
Szóval stay tuned, mert really soon friss várható.
Szeretéés!
2015. november 23., hétfő
In your shadow I can shine - 7.
7.
Alig pár nap telt el és én megint csak arra keltem, hogy nyomorultul érzem magam. Ezen még az sem segített, hogy sikerült beszélnem a szüleimmel. Apától a "hiányzol, kölyök" mondat éppen ugyanúgy hangzik már tízezredjére is. Először talán akkor mondta, mikor tizenöt évesen pár napra elutaztam Berlinbe a fiúk után. Ők akkor stúdióztak életükben először még, mint Devilish. Erről rögtön Georg ugrott be, Georgról az esti telefonbeszélgetése Tommal, amiről pedig az, hogy ezt is jól elkúrtam.
Az e-mailjeimre egyszerűen képtelen voltam válaszolni, pedig Mitsuko (a japán Vogue főszerkesztője - szerk.) kezeit már a nyakam körül éreztem összefonódni.
Fel akartam hívni Gustavot és elmesélni neki mindent, de ha már csak fel kellett idéznem egy pillanatot is az elmúlt pár napból, a gyomrom rögtön görcsbe ugrott és mivel a barátom, Ash nem fogadott hívásaira is csak rövid üzenetekkel válaszoltam, így Gustav igazán nem volt a híváslistám élén.
Reggel felkelés után a fehér trikómhoz felkaptam rögtön a bő farmerom és elindultam a konyhába kávéért. Normális esetben a selyem pizsamámban aludnék, amit be is csomagoltam a bőröndömbe, de még nem volt időm előkeresni. Farmert pedig csak vasárnap hordok, amikor nem lát senki, vagy akkor, amikor este még eszembe jut, hogy dolgoznom kell, mert a leadási határidő ugye mindig tegnap van és leszaladok két energiaitalért a közeli boltba, nem pedig akkor amikor éppen LA-ben vagyok és csütörtök van.
Ahogy sétáltam le ismeretlen női hangot véltem hallani. Kicsit lelassítottam és reménykedtem, hogy nem az akire gondolok, de sajnos éppen az volt.
-Jó reggelt!-köszöntem be a konyhába
-Annaliese, ugye emlékszel Riara?-mondta meggyőző magabiztossággal Tom, miközben egy kósza hajtincset igyekezett visszatűzni a copfjába
-Hát persze!-erőltettem egy vigyort az arcomra-Örülök, hogy újra látlak-lépdeltem közelebb és megöleltem
-Liese, hogy vagy?-simogatta meg a hátam, mialatt én igyekeztem nem arra koncentrálni, hogy éppen valami rátapadt a talpamra
-Öhm, voltam már jobban is-mosolyogtam még mindig
-Tom mondta, hogy megvisel a terápia-nézett mélyen a szemembe
-Hát, igen...
-Viszont úgy örülök, hogy itt vagy. Tom mikor mondta... Rögtön idesiettem. Hoztam croissant-t is.
-Kaja...-nyeltem egy nagyot-Hurrá!-néztem Tommal farkasszemet
-Enned kéne-kortyolt bele az espressojába Tom
-Üljünk ki a teraszra és közben elmesélhetnéd, hogy mégis hogy kerültél ide-nevetett fel Ria
-Igen az szuper lenne-bólogattam egysíkúan
Nem tudom, Tom hogy bírta ilyen jól a cukormázas boldog pillanatokat, amikor még én is csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak lehúzhatnék pár felest, hogy jobban érezzem magam. A napsütés, Ria óriási mosolya, gőzölgő sütemény, narancslé és a kutyák csaholása után egy órával később már a kocsiban ültünk, természetesen máris elkésve.
-Tudod, Ria szuper. Összeszedhetnéd magad és...
-Ezt ne!-állított le Tom, miközben le sem vette a szemét a sztrádáról
-Mialatt magamba tömtem a croissant-t, aminél csak a cupcake-et utálom jobban, végig csak egy üveg whiskyt akartam. Meg reggeli szexet, de a piát jobban-a szemem sarkából Tom arcát néztem egy félmosolyra várva, de ő csak mogorva arccal nézett előre, így én is inkább az utat kezdtem pásztázni
-Én is!-bökte oda végül-Pia, szex, aztán meg gyors kaja.
Felnevettem.
-Ria kedves-mondtam
-Valóban.
-És szép.
-Igen-bólintott
-És szereted.
Erre már nem mondott semmit.
-Miért?
-Mit miért?-nézett kérdőn
-Miért csaltad meg? Miért nem vagy vele, ahogy azt megérdemelné?
-Ezt pont te kérdezed?-harapott az alsó ajkába szinte észrevétlenül, miközben vettünk egy éles bal kanyart-Ez most nem könnyű időszak, olyan, amikor egyszerűen ő csak nem tud segíteni azzal, ha velem van. Mármint nem ő az az ember, aki most igazán tud segíteni. Most nem rá van igazán szükségem, de szerintem ezt ő is tudja, ezért van még mindig velem.
-Ez önzőség-tettem hozzá
-Mi? Összeszedni magad, hogy aztán a legjobb énedet adhasd a másiknak? Nem hinném-nézett furcsálva rám-Mi az?
-Semmi...
-Csak?
-Hát csak mindig elfelejtem, hogy felnőttél.
Tom nem szólt erre semmit.
Felnőni borzalmas. Mintha a négy végtagodat kikötnék és úgy próbálnának meg széthúzni, hogy egyre nagyobbra nőj. A gondtalan gimnazista évek alatt sosem érettem azokat a középkorú embereket, akik arról meséltek, mennyire örülnek, hogy már nem húsz évesek többé. Mi abban a jó? Az, hogy ráncos vagy, kövér és fele annyira sikeres, mint amire vágytál? De ekkor azt hiszem, elkezdtem felfogni: nincs több bizonytalanság. Mert nem az az igazán rossz, hogy nem éred el, amit szeretnél, hanem az a kétely a vég kifejlett előtt, hogy sikerül-e vagy sem. Mint a vizsgáim előtt: inkább ne sikerüljön, de legyen már végre és hagy menjek haza.
Sietve vágtattunk be a központba a parkolás után. Bill már a kanapén ülve várt minket.
-Bocsánat, úgy sajnáljuk csak nagy volt a forgalom és Ria is átjött reggel-kezdtem magyarázkodni, mialatt Tom komótosan leült Bill mellé
-Semmi gond, Annaliese, üljön le-mutatott Heide Tom mellé-Tehát Ria...
-Igen, ma reggel átjött és hozott reggelit-közölte Tom tömören
-Amit valószínűleg a kis manói sütöttek, miközben ő lecsúszott a szivárványon a pónijával...-tettem hozzá unottan-Bocsánat.
-Lieso arra utal, hogy Ria nagyon boldog.
-Vagy legalábbis annak tűnik-tettem hozzá ünneprontóan
-Értem-mosolygott Heide-Bill?
-Én jól vagyok. Vagyis kicsit aggaszt, hogy mi van a lemezzel és hogy mennek a tárgyalások-köszörülte meg a torkát és kérdőn Tomra pillantott
-Bill, a terápia alatt nincs...-kezdett bele Heide
-Tudom, tudom, de...
-Minden rendben. Georg írt egy üzenetet, hogy aláírták a papírokat és nem kell kártérítést sem fizetnünk-mondta Tom
-Kártérítés?-nézett szűk szemekkel Heide
-Visszadobtuk az albumot az utolsó pillanatban.
-Hogy hogy?
-Mert a számok nagy része arról a seggfejről szólt-Bill közönyösen
-Melyik seggfejről?-kérdezett vissza Heide
-Csak egy van.
-Na és Andreas?
-Ő nem seggfej... Ő...-mosolyodott el Bill-Nos ő... Vele én voltam seggfej.
-Miután Andreassal szakítottak, részt vett egy rehabilitációs programban, ha jól tudom. Mi történt?
-Nem is tudom igazán. Én egész sokáig két lábbal álltam a földön aztán valahogy elkezdtem kiégni. Mindig minden percben arra figyelni, hogy tökéleteset nyújtsak... Nos ez...
-Ez lehetetlen.
-Igen. Bántottam őt.
-Ezt hogy érti? Bill? Bill?-hívta a nevén, de Bill egyre csak bámult maga elé-Bill?
-Én azt hiszem, tudom, hogy érti-szóltam közbe
Bill szégyenkezve lesütötte a szemét és felhúzta a térdeit, hogy összekuporodhasson.
2006. 07. 05.
Ma Georg egész nap velem volt. Holnap persze indulnak tovább Gelsenkirchenbe. Én is megyek bár nem sok kedvem van.
Tegnap este viszont nagyon berúgtunk. Nem tudom, mikor lett az életem ekkora fertő. Én egy rendes lány vagyok elvileg erre tessék. Valami random backstage-es emberekkel buliztunk. Úgy rémlik, hogy valamelyikük valamelyik helyi politikusnak volt a fia. Lényegtelen. Megint töménytelen mennyiségű ingyen pia volt, ami után csak arra lettem figyelmes, hogy az öltözőben Tom éppen hányt, Bill, Andreas és valami random szőke lány pedig hármasban csókolóztak, mialatt a sarokba kidőlt egyik srác fejére a többiek minél több sörös dobozt próbáltak rátenni.
Kicsit több, mint egy órával később David szólt, hogy ideje lenne abbahagynunk a dorbézolást és beülni a kisbuszba. Így is tettünk, de ahogy bent ülve vártuk Georggal és Gustavval, hogy Tomot bevonszolják, az ablakból láttuk, ahogy Bill kétségbeesve kapaszkodik Andreasba, aki egyre csak löki el magától. Andy fújtatva bevágódott mellénk, míg Bill kint zihálva próbálta összeszedni magát.
Kiszálltam és odasiettem Billhez.
-Bill, minden rendben? Összevesztetek?
-El fog hagyni, ha én még egyszer... El fog hagyni... De én nem bírom máshogy levezetni... Én nem direkt...-makogta
Pontosan tudtam, miről van szó.
-Tehát Andy... Akarom mondani, Andreas nem bírta kezelni azt a helyzetet, hogy Billnek gondjai vannak azzal, hogy bántja magát.
-Nem. Először próbált segíteni. De aztán rájött, hogy azzal, hogy sajnál nem lesz jobb. Szerintem azt hitte, hogy figyelemre vágyom, pedig én csak...-vont vállat Bill
-Mikor szakítottak?
-Először a Zimmer turné alatt. Egyszerűen kihűlt a kapcsolatunk. Akkoriban mindenki jobban érdekelt Andynél tényleg, még a lányok is, de nem akartam, hogy vége legyen, mert ahhoz túlságosan szerettem. Sokszor szakítottam, de aztán mindig visszatáncoltam, míg nem egyszer csak nem akart visszafogadni. Mindent megpróbáltam, hogy visszaszerezzem, de nagyon erős volt és nemet mondott. Szóval gondoltam, ha még inkább tönkre teszem magam, akkor majd rám figyel, de nem így lett. Ekkor kerültem be a reharbra. Aztán egy darabig nem volt semmi baj. A Humanoid turné körül megint összejöttünk, még Los Angelesbe is utánam jött, de valahogy megint azt éreztem, hogy jobban foglalkoztat a körülöttem lévő világ, mint ő. Hirtelen annyi új dolog történt velem és én csak megint eldobtam őt, mintha valami kolonc lenne. Zavart, hogy ő összebújva filmezni akar, mikor én egy király medencés buliba voltam meghívva. Egyszerre öt emberrel akartam szexelni, nem pedig mindig ugyanazzal az egyel.
-Akkor maga szakított?
-Nem kellett szakítanom. Ismert már. Egyik reggel összecuccolt és haza repült, én meg nem kérdeztem, hogy miért.
-Tom, maga kedvelte Andreast?
-Ő volt az egyik legjobb barátom. Ő volt a közös legjobb barátunk csak aztán Bill lefeküdt vele-mutatott a testvérére, majd ránézett és mindketten nevetni kezdtek-De azután is ugyanúgy barátok voltunk.
-Szokott vele beszélni?
-Hát...-hallgatott el Tom sokat sejtetően, majd egy aprót bólintott-Mostanában...
-Mi?-kapta fel a hangját Bill-Te felhívtad Andyt?
-Csak...
-Tom, ezt nem hiszem el... És mit mondtál neki? Elmondtad neki, hogy mekkora szerencsétlen voltam? Baszódj meg, Tom!-csapta fejbe Bill a mellette ülő Tomot, mire Tom nem reagált semmit
-Bill, nyugodj már meg! Tom csak megtette, amit neked kellett volna-szóltam rá, miközben szorgosan jegyzeteltem a füzetkébe
-Nekem? Komolyan, miért nem hívjátok fel a Bildet vagy valamelyik más szennylapot, hogy éppen a saját szaromban fuldoklom? Mi a fenének kell...
-Bill, hagyd abba a hisztit!-szóltam rá erélyesen-Én csak azt mondom, hogy ha visszakapod a mobilodat, hívd fel Andyt! Ő mindig ott volt neked és valószínűleg most is itt lenne, csak ki kellene mondanod azt a szót, hogy 'kérlek'.
-Andreas feladta.
-Persze, hogy feladta, mikor te minden erőddel azon voltál, hogy rávedd, adja fel. Bűntudatod volt, amiért a te álmaidnak él és nem a sajátjának. Tudom, emlékszem, mikor erről beszéltünk. De ő tudta mit csinál, nem láncoltad magadhoz. Ő tudta, mit vállal veled, Bill! Most is tudja.
-Ezt most komolyan éppen te mondod nekem?-pattant fel a kanapéról-Komolyan, Liese? Minek kell beleszólnod? Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te?-ordított rám
-Az, aki az első szóra rohant hozzád, az!-pattantam fel én is
-Istenem, annyira önző vagy!
-Mi? Hogy mi? Bill, itt vagyok ezen a nyamvadt terápián, hogy neked jobb legyen, ahelyett, hogy otthon lennék a szuper pasimmal, a szuper munkámmal a szuper lakásomban.
-Nem, Annaliese, ahelyett, hogy Georggal lennél. Pont te oktatsz ki? Ugyanazt tetted Georggal, amit én Andreassal. Nem Georg a hibás és sosem volt az! Mindent megtett érted, te önző ribanc! Mindent!-üvöltött Bill torkaszadtából-Veled volt, amikor csak tudott, közben a karrierjét építette és még jól is tanult, mert meg akart felelni a te tökéletesség mániádnak. Nem csalt volna meg sosem és nem kért volna, hogy mondj le a te kis szuper álmaidról-mondta gúnyosan-De te minden erőddel azon voltál, hogy fogást találj rajta és elmondhasd, hogy nektek aztán úgysem működött volna. Pedig nagyon tévedsz! Ugyanazt csinálod újra és újra: belekényszeríted őt egy olyan helyzetbe, hogy ne lehessen veled, pedig neked is csak annyit kellene tenned, hogy végre egyszer azt mondod, hogy 'kérlek'. És itt sosem arról volt szó, hogy ő nem akart volna lemondani az álmairól, hanem arról, hogy te nem voltál képes kompromisszumot kötni.-Oké, én ezt nem hallgatom tovább! Ennyi. Haza megyek... Japánba-kaptam fel a táskám-Fuss csak el, vissza a szuper életedhez! Gyerünk! Úgyis csak ezt tudod!-szólt utánam Bill
A kocsi mellett toporzékoltam idegesen több perce. Már online lefoglaltam a repülőjegyet, mire Tom kiért hozzám.
-Lizzy, kérlek!
-Nem! Most ne! Ne mondj semmit csak vigyél haza és hagy menjek végre el innen vagy komolyan megfulladok.
-De én nem akarom, hogy elmenj. Bill csak...
-Nem, Tom. Vigyél haza!
-Liese, csak várj egy percet és gondolt át!
-Vigyél már haza a kurva életbe!-csaptam minden erőmmel a földhöz a táskám, miután hatalmas reccsenést hallottam. Tudtam, hogy valószínűleg a púderem vagy, telefontöltőm volt az. Leroskadtam a kocsi mellé és sírni kezdtem a dühtől.
-Rendben-mondta faarccal Tom és beszállt a kocsiba
Egész úton haza felé megállás nélkül őt hibáztattam mindenért, de ő csak némán tűrte. Nem próbált meg meggygőzni, hogy maradjak, ami csak még dühösebbé tett. Abban a percben a Kaulitz ikreket éreztem életem legnagyobb baklövésének és azt kívántam, bár sose ismertem volna meg ezt a két hálátlan szemétládát.
2015. november 11., szerda
In your shadow I can shine - 7. (részlet)
"-Istenem, annyira önző vagy!
-Mi? Bill, itt vagyok ezen a nyamvadt terápián, hogy neked jobb legyen, ahelyett, hogy otthon lennék a szuper pasimmal, a szuper munkámmal a szuper lakásomban.
-Nem, Annaliese, ahelyett, hogy Georggal lennél. Pont te oktatsz ki? Ugyanazt tetted Georggal, amit én Andreassal. Nem Georg a hibás és sosem volt az! Mindent megtett érted, te önző ribanc! Mindent!-üvöltött Bill torkaszadtából-Veled volt, amikor csak tudott, közben a karrierjét építette és még jól is tanult, mert meg akart felelni a te tökéletesség mániádnak. Nem csalt volna meg sosem és nem kért volna, hogy mondj le a te kis szuper álmaidról-mondta gúnyosan-De te minden erőddel azon voltál, hogy fogást találj rajta és elmondhasd, hogy nektek aztán úgysem működött volna. Pedig nagyon tévedsz! Ugyanazt csinálod újra és újra: belekényszeríted őt egy olyan helyzetbe, hogy ne lehessen veled, pedig neked is csak annyit kellene tenned, hogy végre egyszer azt mondod, hogy 'kérlek'. És itt sosem arról volt szó, hogy ő nem akart volna lemondani az álmairól, hanem arról, hogy te nem voltál képes kompromisszumot kötni.
-Én ezt nem hallgatom tovább!-kaptam fel a táskám
-Fuss csakel, vissza a szuper életedhez! Gyerünk! Úgyis csak ezt tudod!"
-Mi? Bill, itt vagyok ezen a nyamvadt terápián, hogy neked jobb legyen, ahelyett, hogy otthon lennék a szuper pasimmal, a szuper munkámmal a szuper lakásomban.
-Nem, Annaliese, ahelyett, hogy Georggal lennél. Pont te oktatsz ki? Ugyanazt tetted Georggal, amit én Andreassal. Nem Georg a hibás és sosem volt az! Mindent megtett érted, te önző ribanc! Mindent!-üvöltött Bill torkaszadtából-Veled volt, amikor csak tudott, közben a karrierjét építette és még jól is tanult, mert meg akart felelni a te tökéletesség mániádnak. Nem csalt volna meg sosem és nem kért volna, hogy mondj le a te kis szuper álmaidról-mondta gúnyosan-De te minden erőddel azon voltál, hogy fogást találj rajta és elmondhasd, hogy nektek aztán úgysem működött volna. Pedig nagyon tévedsz! Ugyanazt csinálod újra és újra: belekényszeríted őt egy olyan helyzetbe, hogy ne lehessen veled, pedig neked is csak annyit kellene tenned, hogy végre egyszer azt mondod, hogy 'kérlek'. És itt sosem arról volt szó, hogy ő nem akart volna lemondani az álmairól, hanem arról, hogy te nem voltál képes kompromisszumot kötni.
-Én ezt nem hallgatom tovább!-kaptam fel a táskám
-Fuss csakel, vissza a szuper életedhez! Gyerünk! Úgyis csak ezt tudod!"
2015. október 26., hétfő
In your shadow I can shine - 6.
6.
A légy zümmögését is... Hát így ültünk ott egy szótlan ebédszünet után.
-Akkor talán folytassuk-helyezkedett el a foteljében Heide-Bejelentkező kör, Bill!
-Én, én nem is tudom, furcsán érzem magam-habogott a kezeit tördelve-Mintha az egyik felem lebénult volna.
-De azért itt tudsz lenni velünk száz százalékig, ugye?
-Persze. Azt hiszem, most érkeztem meg. Semmi más nem jár a fejemben csak a délelőtti foglalkozás és azok a történetek, amiket felidéztünk. Még a tizenhárom évesen használt hajlakkom márkája is beugrott-nevetett fel és a behegesedett alkarját kezdte kapargatni-Ha most otthon lennék, valószínűleg felszívnék egy csíkot.
Heide bólintott majd Tomra nézett.
-Jó itt a kávé-flegmán
-És a kaja? Kóstolta a tésztasalátát?
-Nem, hamburgert ettem. Az is jó volt.
Heide leszűrve ezzel Tom hangulatát, velem folytatta.
-És Annaliese, maga mit ebédelt?
-Hogy?-pislogtam nagyokat a szemeim megdörzsölése után-Én... a kávé jó és...
-Mikor evett utoljára?
-Én, én nem emlékszem... Talán reggel, mikor... mielőtt...
A szőke nő sokat mondóan felrántotta a tökéletesre szedett szemöldökét, majd a kanapén középen ülő Billre és a mellette helyet foglaló Tomra nézett.
-Ki szeretné folytatni?
-Tom!-vágta rá Bill határozottan, mire én is odakaptam a fejem. Bill sosem engedte Tomot előre semmikor és semmiben, ezért is volt annyira abszurd a szituáció.
Tom azzal a gondterhelt arckifejezéssel, amit le sem tudott törölni, kérdezett vissza.
-Mit szeretne, mivel kezdjem?-vakarta meg a tarkóját-Öhm, anya, vagy...
-Inkább azt mondja el nekem, mikor tudatosult magában, hogy próblémái vannak az alkohollal?
Kattant a toll és Bill fel is írta az új füzetlap tetejére Tom nevét.
-Hu, hát...-dőlt előre-Tizenhat voltam.
-Tizenhét-motyogtam
-Mi?
-Tizenhét voltál.
-Nem, tizenhat.
-Nem, tizenhét.
-Az én életem, az én alkoholizmusom!-csattant fel Tom.
-Jó ég, én szedegettem ki a hányás darabokat a rasztádból azután az este után!-kiátottam rá
Bill megkukulva ült középen és csak összekuporodva a fekete pulcsijának az ujját húzogatta. Olyan groteszk helyzet volt. Tom támadóüzemmódba kapcsolt a délelőtti kijelentésem után és úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Tudtam, hogy megbántottam, tudtam, hogy fáj neki, de azt is, hogy nem fog sokáig hisztizni, mert ő olyan, aki kívülállóként is meg tud vizsgálni egy szituációt.
Tom vett egy mély levegőt és miután megköszörülte a torkát újrakezdte.
-Tizenhét voltam és Németországban éppen ment a Schrei turné. Fesztiválokon léptünk fel. Akkor már egy éve megállás nélkül csak utaztunk és borzalmasan feszültek voltunk. Nyár volt, baromi meleg és abban az időben már megártott az a két pohár rövid és a három vagy olykor négy üveg sör, ami koncertek előtt lecsúszott. A koncertek után pedig mindig szétcsaptuk magunkat. Legtöbbször napszemüvegben, másnaposan álltunk fel a hangpróbára és az első étkezés a délután négy táján elfogyasztott gyorskaja volt.
-Úgy hangzik, mintha mindenki ugyanezt csinálta volna.
-Nem. Náluk volt egy határ, ami után már azt mondták, hogy nem. Volt, hogy a menedzsment ránk szólt és a többiek összekapták magukat. Nekem ez valahogy nem ment, ahogy Billnek sem, de ő sokkal jobban leplezte a rezzenéstelen kamu mosoly mögött, mint én.
-Na és Gustav és Georg?
-Gustavnak ott volt a családja, akik mindig támogatták...-vágott közbe Bill
-Georgnak meg ott volt a két év előnye, ami tudom, hogy nem tűnik soknak...
-De, sok különbség van egy tizenhét éves kiskamasz és egy tizenkilenc éves majdnem férfi között-helyeselt Heide
-Ráadásul Georg egy igazi bivaly. Nyugodt, erős és rendíthetetlen. Neki fizikai képtelenség lett volna, hogy a fejébe szálljon a siker-tette hozzá Tom, mire én megejtettem egy savanyú mosolyt
-Pedig hány évig vádoltam őt ezzel...-suttogtam
-Szóval a többiek nem kezdtek el függni ettől, én viszont nem tudtam máshogy kikapcsolni. Ez lett a stressz levezetés egyetlen formája. Ha nem ittam, a pulzusom az egekben volt, az agyamban meg cikáztak a gondolatok. Nem is tudtam aludni pia nélkül, maximum úgy, hogy alvás közben végig hallottam az utca zaját, a morajlást és közben egy bulit halucináltam magam köré.
2006. 08. 18.
Itzehoe-ban voltunk ma és borzalmas volt. Tom fittyet hányva a tegnapi beszélgetésünkre részegen ment fel a színpadra. Konkrétan részegen. Ez a múltkori másnapos tv interjú után csak hab volt a tortán, sőt! Ez már inkább a koktél cseresznye. A gyámügy már így is rászállt Simone-ra, David meg a fiúk fülét rágja, hogy kapják össze magukat szóval azt hiszem, szimplán csak elszakadt a cérna a többi srácnál.
Nem is tudom hol kezdődött. Mind Bill szobájában gyűltek össze. Gustav szerint ő kezdte azzal, hogy seggfejnek hívta Tomot, amire Bill kiborult, Georg pedig tárgyilagosan kiosztott mindenkit, aztán megjelent Tom és neki estek (hozzá tenném, jogosan).
Mire beléptem, addigra a hotel szobát már teljesen szétszedték. Az asztal felborítva, a váza összetörve, a tv a falhoz csapva... Georg pedig éppen le akart keverni egyet Tomnak, mire közéjük ugrottam és Tomot ölelve kértem, hogy ne tegye.
-Még őt véded?-lökte félre teljes erőből az éjjeli szekrényt Georg-Ezt nem hiszem el!
-Csak álljatok le!-ordítoztam-Elég volt!
Tom kifáradtan roskadt le a félrecsúszott ágy matracára és sikeresen lehányta magát, az ágyat és Bill Nike cipőjét.
-Mi a szar...-kapott a csukája után Bill
-Erről beszélek, Lizzy, ez így nem mehet tovább-jelentette ki Georg-Undoritó, amit művel, az egész koncert alatt egy hangot nem talált el.
-Anyáékat kicsinálja a gyámügy. Tennünk kell valamit!
-Menjetek ki!
-Mi?
-Menjetek ki, kérlek!-kezdtem sírva kiterelni őket
-Már megint őt választod!-esett nekem Georg
-Nem, én mindenki választok.
-Nem, őt választod, csak is őt!-viharzott ki
Egyedül maradtam Tommal. Ahogy tudtam, összekapartam őt és bevittem a zuhany alá. Nem szólt hozzám. Szegény annyira fáradt volt, hogy állva képes volt elaludni. Aztán átkísértem Bill szobájába és lefektettük aludni.
Billel a fotelban ülve beszélgettünk hajnalig.
-Szerinted rendbe fog jönni?-kérdezte Tomot bámulva
-Nem tudom.
-Szerinted rende fogunk jönni?-nézett rám
Vállat vontam.
-Bill vagy egy hétig nem szólt hozzám. Ez volt a leghosszabb idő, hogy haragudott rám. Georg és Gustav is utáltak, Davidról, a producerünkről és a többi stáb tagról már ne is beszéljünk. Először dacos lettem, de aztán beláttam, hogy igazuk van. A sajtó lehozta az összetört hotel szoba ügyet, aztán a gyámügy dolgot.
-Egyáltalán nem ivott?
-De, csak valahogy ment a mértéktartás.
-Mert helyette szexeltél-mondta Bill
-Nem, nem azért. Össze kellett szednem magam mindenki miatt, de főleg Elise miatt-bökte ki
-Miért, mi volt akkor?-kérdezte Heide, de Tom nem válaszolt
-Majdnem húsz kilót fogytam fél év alatt. Terápiára jártam a suli mellett és mindenki azzal tömte a fejem, hogy ez a srácok miatt van. Aztán megcsaltam Georgot, szakítottunk és...
-Visszahízta azt a húsz kilót?
-Bőséggel, de aztán megint lement. Tudja, stresszevő vagyok, viszont ha érzelmileg megterhelő egy időszak, akkor képtelen vagyok enni. Ráadásul a súlyom mindig középpontban volt. Én akartam lenni a legszebb, legcsinosabb lány Georgnak, pedig ugye sok volt az ellenfél, aztán valahogy átestem a ló túloldalára. Georg nem aggódott eléggé értem, ezért dühös voltam rá. Azt akartam, hogy törődjön velem és figyeljen rám, csak rám.
-Tom, aztán mikor kezdődött újra?
Újabb néma pillanat, amikor is vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Bill ismét összehúzta magát, én pedig mereven bámultam ki az ablakon.
-Igazából már a második lemez elkészülése után is voltak gondok, de igazán akkor, mikor Annaliese újra összejött Georggal.
2008. január
Milyen meglepő, hogy a srácok megnyerték az NRJ Music Awardot... Ja, nem.
A díjátadó utáni afterpartyn Tom részegen nyilatkozott az RTL-nek, vagy nem is annak, hanem a ProSiebennek, mindegy is, nem emlékszem, én is kicsit részeg voltam már. A lényeg, hogy megint nem bírt mértéket tartani. A riporter csajtól úgy kellett ellöknie Billnek és beállni a mikrofon elé...
Minden olyan, mint régen. MINDEN.
Elfogadtam a párizsi állást. El kell innen mennem, mielőtt túl késő és engem is beszippant ez az egész.
2010. május 17.
Azt hiszem, Tom, ha lehet még mélyebbre süllyedt. Ma olvastam az interneten, hogy Viagrát vett be drog helyett és két napig...
Azt hittem, ő sem süllyedhet mélyebbre az önpusztításban. Tévedtem...
Georg biztos nem szól még mindig hozzá, amiért lefeküdt velem, Billt pedig biztosan nagyon megbántotta ezzel a drog botránnyal.
Még nem hívtam fel őket. Gustavnak megígértem, hogy a héten még telefonálok, majd akkor rákérdezek.
Miért nem tudok úgy hozzá állni, hogy "király vagy, még időben leléptél, gratulálok"? Miért van iszonyatos bűntudatom?! Ott kellene lennem és segíteni neki végig csinálni ezt az időszakot. Miattam van. Az én hibám.
-Drogok?-kérdezte Heide
-Igen... Sosem vetettem meg, de akkor minden szemetet beszedtem.
-Annaliese? Annaliese!-hallottam a nevem, miközben hevesen a könnyeimet kezdtem törölgetni
Heide közelebb csúsztatta az asztalon lévő zsebkendőt.
-Az én hibám volt és nyilván büntettem magam érte. Jó ég, ezt még sosem mondtam senkinek. Még Gustavnak sem. Öhm... Akkor jött elő újra az evés zavarom. Bocsánat csak...-dörzsölgettem a szemeimet
-Lehet, hogy leesett a vércukor szintje. Van egy csoki a táskámban-keresgélt Heide, majd odanyújtotta nekem a csokit, amit én persze elfogadtam, de nem nagy kedvvel
-Csökkentett cukortartalmú-tette hozzá, mire én bólintottam-Visszatérve az előzőekhez, ezért is vonultak vissza egy időre?
-Többek között. Ott volt még Bill problémája is és...
-Az önbántalmazás-mondta ki Heide
-Igen. Meg a drogok és jobbnak láttuk elmenni.
-Milyen érdekes-emelte ki Heide. Olyan mintha a darázsfészekből először Annaliese, majd maguk is elfutottak volna... Hm...
Egy fél órával később Simone jött és leváltott minket. Billt csak hosszú ölelkezés után tudtam ott hagyni.
-Annaliese, ha haza értetek, hívd fel a szüleidet-szólt utánam Simone, mikor én már a kocsi ajtót nyitottam
-Lehet, hogy alszanak vagy... hány órára is vagyok most?
-Hívd fel őket!
Haza érve Tom is és én is bevonultunk a szobánkba. Én csak ültem az ágyon és merengtem. Nagyon nehéz lett volna bármi másra is koncentrálni. Azt éreztem, hogy tátongó sebek vannak a testem egészén és mindjárt elvérzem.
Este tizenegykor aztán kopogott Tom és egy tálcával a kezében benyitott.
-Szia. Én hoztam neked vacsorát-tette le az éjjeli szekrényre-Omlett meg pirítós de olívaolajjal és teljes kiőrlésű kenyérrel. Meg saláta.
-Köszönöm-nyomtam meg a telefonom kijelzőjét
-Felhívtad már a szüleidet?
-Nem még, de mindjárt. Ülj le!-túrtam arrébb a takarómat-Tom, én sajnálom, amit...
-Nem, el se kezdd. Hülye vagyok. Akkor is az voltam.
-Ha nem lenne Georg...
-Tudom. De ő az igazi, hidd el értem.
-Igen...
Tom telefonja ebben a pillanatban megcsörrent. Hátra nyúlt a farzsebébe és nem leplezve a meglepődöttségét hosszú másodpercekig csak a kijelzőt bámulta.
-Ki az?-kaptam ki a kezéből
A telefonon ott volt egy meglehetősen előnytelen kép, a felirat pedig 'Gerhart' volt.
Nem mondtam rá semmit csak visszaadtam a telefont és nagy szemekkel pislogtam Tomra.
Tom felvette, majd kihangosította és letette az ágyamra.
-Na mi újság?-szólt a vonal túlsó végéről Georg fáradt, mély hangja, mire én a számat befogva kezdtem zokogni-Hahó, van ott valaki? Tom?
-Itt vagyok, szia. Minden rendben. Ma egész nap Billnél voltunk. Mármint voltam. Aztán jött anya.
-Hogy van?
-Nem tudom. Mentálisan szerintem megterheli a terápia. Mondjuk engem is. Úgy érzem magam, mint akit összetapostak. Ma az alkoholról meg a drogokról beszéltünk...
-Értem.
-Meg Annaliese-ről.
Hosszú csend után Georg annyit mondott:
-Talán oda kellene mennem.
-Nem, most nem alkalmas még.
-Ha bármi kell, szól!
-Te jól vagy?
-Persze. Most keltem. Majd ma megyek tárgyalni a szerződésről.
-Tényleg, mi a helyzet? Kiakadtak, mert visszadobtuk az albumot, igaz?
-Ezzel te ne törődj! Majd én elintézem. Felhívtad már Lizzyt azóta?
-Mi?
-Hát említetted, hogy fel akarod hívni...
-Ja, nem...
-Jobb is.
-Mert?
-Csak... Én azt hiszem, fájna neki, ha így kellene látnia Billt. Hibáztatná magát és... De persze már lehet nem ilyen-nevetett fel-Nem tudom-vett mély levegőt
Szinte láttam magam előtt Georg arckifejezését ennél a mondatnál. Minden részletében ismertem őt.
-Talán neked kellene beszélned vele.
-Ah, majd még beszélünk, jó? De most indulnom kell. Kilencre bent kell lennem.
-Hívj, ha van valami!
-Te is.
Georg letette. Tom közelebb ült és átölelt oltalmazóan.
-Tom, én...
-Tudom, Lieso, tudom.
A légy zümmögését is... Hát így ültünk ott egy szótlan ebédszünet után.
-Akkor talán folytassuk-helyezkedett el a foteljében Heide-Bejelentkező kör, Bill!
-Én, én nem is tudom, furcsán érzem magam-habogott a kezeit tördelve-Mintha az egyik felem lebénult volna.
-De azért itt tudsz lenni velünk száz százalékig, ugye?
-Persze. Azt hiszem, most érkeztem meg. Semmi más nem jár a fejemben csak a délelőtti foglalkozás és azok a történetek, amiket felidéztünk. Még a tizenhárom évesen használt hajlakkom márkája is beugrott-nevetett fel és a behegesedett alkarját kezdte kapargatni-Ha most otthon lennék, valószínűleg felszívnék egy csíkot.
Heide bólintott majd Tomra nézett.
-Jó itt a kávé-flegmán
-És a kaja? Kóstolta a tésztasalátát?
-Nem, hamburgert ettem. Az is jó volt.
Heide leszűrve ezzel Tom hangulatát, velem folytatta.
-És Annaliese, maga mit ebédelt?
-Hogy?-pislogtam nagyokat a szemeim megdörzsölése után-Én... a kávé jó és...
-Mikor evett utoljára?
-Én, én nem emlékszem... Talán reggel, mikor... mielőtt...
A szőke nő sokat mondóan felrántotta a tökéletesre szedett szemöldökét, majd a kanapén középen ülő Billre és a mellette helyet foglaló Tomra nézett.
-Ki szeretné folytatni?
-Tom!-vágta rá Bill határozottan, mire én is odakaptam a fejem. Bill sosem engedte Tomot előre semmikor és semmiben, ezért is volt annyira abszurd a szituáció.
Tom azzal a gondterhelt arckifejezéssel, amit le sem tudott törölni, kérdezett vissza.
-Mit szeretne, mivel kezdjem?-vakarta meg a tarkóját-Öhm, anya, vagy...
-Inkább azt mondja el nekem, mikor tudatosult magában, hogy próblémái vannak az alkohollal?
Kattant a toll és Bill fel is írta az új füzetlap tetejére Tom nevét.
-Hu, hát...-dőlt előre-Tizenhat voltam.
-Tizenhét-motyogtam
-Mi?
-Tizenhét voltál.
-Nem, tizenhat.
-Nem, tizenhét.
-Az én életem, az én alkoholizmusom!-csattant fel Tom.
-Jó ég, én szedegettem ki a hányás darabokat a rasztádból azután az este után!-kiátottam rá
Bill megkukulva ült középen és csak összekuporodva a fekete pulcsijának az ujját húzogatta. Olyan groteszk helyzet volt. Tom támadóüzemmódba kapcsolt a délelőtti kijelentésem után és úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Tudtam, hogy megbántottam, tudtam, hogy fáj neki, de azt is, hogy nem fog sokáig hisztizni, mert ő olyan, aki kívülállóként is meg tud vizsgálni egy szituációt.
Tom vett egy mély levegőt és miután megköszörülte a torkát újrakezdte.
-Tizenhét voltam és Németországban éppen ment a Schrei turné. Fesztiválokon léptünk fel. Akkor már egy éve megállás nélkül csak utaztunk és borzalmasan feszültek voltunk. Nyár volt, baromi meleg és abban az időben már megártott az a két pohár rövid és a három vagy olykor négy üveg sör, ami koncertek előtt lecsúszott. A koncertek után pedig mindig szétcsaptuk magunkat. Legtöbbször napszemüvegben, másnaposan álltunk fel a hangpróbára és az első étkezés a délután négy táján elfogyasztott gyorskaja volt.
-Úgy hangzik, mintha mindenki ugyanezt csinálta volna.
-Nem. Náluk volt egy határ, ami után már azt mondták, hogy nem. Volt, hogy a menedzsment ránk szólt és a többiek összekapták magukat. Nekem ez valahogy nem ment, ahogy Billnek sem, de ő sokkal jobban leplezte a rezzenéstelen kamu mosoly mögött, mint én.
-Na és Gustav és Georg?
-Gustavnak ott volt a családja, akik mindig támogatták...-vágott közbe Bill
-Georgnak meg ott volt a két év előnye, ami tudom, hogy nem tűnik soknak...
-De, sok különbség van egy tizenhét éves kiskamasz és egy tizenkilenc éves majdnem férfi között-helyeselt Heide
-Ráadásul Georg egy igazi bivaly. Nyugodt, erős és rendíthetetlen. Neki fizikai képtelenség lett volna, hogy a fejébe szálljon a siker-tette hozzá Tom, mire én megejtettem egy savanyú mosolyt
-Pedig hány évig vádoltam őt ezzel...-suttogtam
-Szóval a többiek nem kezdtek el függni ettől, én viszont nem tudtam máshogy kikapcsolni. Ez lett a stressz levezetés egyetlen formája. Ha nem ittam, a pulzusom az egekben volt, az agyamban meg cikáztak a gondolatok. Nem is tudtam aludni pia nélkül, maximum úgy, hogy alvás közben végig hallottam az utca zaját, a morajlást és közben egy bulit halucináltam magam köré.
2006. 08. 18.
Itzehoe-ban voltunk ma és borzalmas volt. Tom fittyet hányva a tegnapi beszélgetésünkre részegen ment fel a színpadra. Konkrétan részegen. Ez a múltkori másnapos tv interjú után csak hab volt a tortán, sőt! Ez már inkább a koktél cseresznye. A gyámügy már így is rászállt Simone-ra, David meg a fiúk fülét rágja, hogy kapják össze magukat szóval azt hiszem, szimplán csak elszakadt a cérna a többi srácnál.
Nem is tudom hol kezdődött. Mind Bill szobájában gyűltek össze. Gustav szerint ő kezdte azzal, hogy seggfejnek hívta Tomot, amire Bill kiborult, Georg pedig tárgyilagosan kiosztott mindenkit, aztán megjelent Tom és neki estek (hozzá tenném, jogosan).
Mire beléptem, addigra a hotel szobát már teljesen szétszedték. Az asztal felborítva, a váza összetörve, a tv a falhoz csapva... Georg pedig éppen le akart keverni egyet Tomnak, mire közéjük ugrottam és Tomot ölelve kértem, hogy ne tegye.
-Még őt véded?-lökte félre teljes erőből az éjjeli szekrényt Georg-Ezt nem hiszem el!
-Csak álljatok le!-ordítoztam-Elég volt!
Tom kifáradtan roskadt le a félrecsúszott ágy matracára és sikeresen lehányta magát, az ágyat és Bill Nike cipőjét.
-Mi a szar...-kapott a csukája után Bill
-Erről beszélek, Lizzy, ez így nem mehet tovább-jelentette ki Georg-Undoritó, amit művel, az egész koncert alatt egy hangot nem talált el.
-Anyáékat kicsinálja a gyámügy. Tennünk kell valamit!
-Menjetek ki!
-Mi?
-Menjetek ki, kérlek!-kezdtem sírva kiterelni őket
-Már megint őt választod!-esett nekem Georg
-Nem, én mindenki választok.
-Nem, őt választod, csak is őt!-viharzott ki
Egyedül maradtam Tommal. Ahogy tudtam, összekapartam őt és bevittem a zuhany alá. Nem szólt hozzám. Szegény annyira fáradt volt, hogy állva képes volt elaludni. Aztán átkísértem Bill szobájába és lefektettük aludni.
Billel a fotelban ülve beszélgettünk hajnalig.
-Szerinted rendbe fog jönni?-kérdezte Tomot bámulva
-Nem tudom.
-Szerinted rende fogunk jönni?-nézett rám
Vállat vontam.
-Bill vagy egy hétig nem szólt hozzám. Ez volt a leghosszabb idő, hogy haragudott rám. Georg és Gustav is utáltak, Davidról, a producerünkről és a többi stáb tagról már ne is beszéljünk. Először dacos lettem, de aztán beláttam, hogy igazuk van. A sajtó lehozta az összetört hotel szoba ügyet, aztán a gyámügy dolgot.
-Egyáltalán nem ivott?
-De, csak valahogy ment a mértéktartás.
-Mert helyette szexeltél-mondta Bill
-Nem, nem azért. Össze kellett szednem magam mindenki miatt, de főleg Elise miatt-bökte ki
-Miért, mi volt akkor?-kérdezte Heide, de Tom nem válaszolt
-Majdnem húsz kilót fogytam fél év alatt. Terápiára jártam a suli mellett és mindenki azzal tömte a fejem, hogy ez a srácok miatt van. Aztán megcsaltam Georgot, szakítottunk és...
-Visszahízta azt a húsz kilót?
-Bőséggel, de aztán megint lement. Tudja, stresszevő vagyok, viszont ha érzelmileg megterhelő egy időszak, akkor képtelen vagyok enni. Ráadásul a súlyom mindig középpontban volt. Én akartam lenni a legszebb, legcsinosabb lány Georgnak, pedig ugye sok volt az ellenfél, aztán valahogy átestem a ló túloldalára. Georg nem aggódott eléggé értem, ezért dühös voltam rá. Azt akartam, hogy törődjön velem és figyeljen rám, csak rám.
-Tom, aztán mikor kezdődött újra?
Újabb néma pillanat, amikor is vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Bill ismét összehúzta magát, én pedig mereven bámultam ki az ablakon.
-Igazából már a második lemez elkészülése után is voltak gondok, de igazán akkor, mikor Annaliese újra összejött Georggal.
2008. január
Milyen meglepő, hogy a srácok megnyerték az NRJ Music Awardot... Ja, nem.
A díjátadó utáni afterpartyn Tom részegen nyilatkozott az RTL-nek, vagy nem is annak, hanem a ProSiebennek, mindegy is, nem emlékszem, én is kicsit részeg voltam már. A lényeg, hogy megint nem bírt mértéket tartani. A riporter csajtól úgy kellett ellöknie Billnek és beállni a mikrofon elé...
Minden olyan, mint régen. MINDEN.
Elfogadtam a párizsi állást. El kell innen mennem, mielőtt túl késő és engem is beszippant ez az egész.
2010. május 17.
Azt hiszem, Tom, ha lehet még mélyebbre süllyedt. Ma olvastam az interneten, hogy Viagrát vett be drog helyett és két napig...
Azt hittem, ő sem süllyedhet mélyebbre az önpusztításban. Tévedtem...
Georg biztos nem szól még mindig hozzá, amiért lefeküdt velem, Billt pedig biztosan nagyon megbántotta ezzel a drog botránnyal.
Még nem hívtam fel őket. Gustavnak megígértem, hogy a héten még telefonálok, majd akkor rákérdezek.
Miért nem tudok úgy hozzá állni, hogy "király vagy, még időben leléptél, gratulálok"? Miért van iszonyatos bűntudatom?! Ott kellene lennem és segíteni neki végig csinálni ezt az időszakot. Miattam van. Az én hibám.
-Drogok?-kérdezte Heide
-Igen... Sosem vetettem meg, de akkor minden szemetet beszedtem.
-Annaliese? Annaliese!-hallottam a nevem, miközben hevesen a könnyeimet kezdtem törölgetni
Heide közelebb csúsztatta az asztalon lévő zsebkendőt.
-Az én hibám volt és nyilván büntettem magam érte. Jó ég, ezt még sosem mondtam senkinek. Még Gustavnak sem. Öhm... Akkor jött elő újra az evés zavarom. Bocsánat csak...-dörzsölgettem a szemeimet
-Lehet, hogy leesett a vércukor szintje. Van egy csoki a táskámban-keresgélt Heide, majd odanyújtotta nekem a csokit, amit én persze elfogadtam, de nem nagy kedvvel
-Csökkentett cukortartalmú-tette hozzá, mire én bólintottam-Visszatérve az előzőekhez, ezért is vonultak vissza egy időre?
-Többek között. Ott volt még Bill problémája is és...
-Az önbántalmazás-mondta ki Heide
-Igen. Meg a drogok és jobbnak láttuk elmenni.
-Milyen érdekes-emelte ki Heide. Olyan mintha a darázsfészekből először Annaliese, majd maguk is elfutottak volna... Hm...
Egy fél órával később Simone jött és leváltott minket. Billt csak hosszú ölelkezés után tudtam ott hagyni.
-Annaliese, ha haza értetek, hívd fel a szüleidet-szólt utánam Simone, mikor én már a kocsi ajtót nyitottam
-Lehet, hogy alszanak vagy... hány órára is vagyok most?
-Hívd fel őket!
Haza érve Tom is és én is bevonultunk a szobánkba. Én csak ültem az ágyon és merengtem. Nagyon nehéz lett volna bármi másra is koncentrálni. Azt éreztem, hogy tátongó sebek vannak a testem egészén és mindjárt elvérzem.
Este tizenegykor aztán kopogott Tom és egy tálcával a kezében benyitott.
-Szia. Én hoztam neked vacsorát-tette le az éjjeli szekrényre-Omlett meg pirítós de olívaolajjal és teljes kiőrlésű kenyérrel. Meg saláta.
-Köszönöm-nyomtam meg a telefonom kijelzőjét
-Felhívtad már a szüleidet?
-Nem még, de mindjárt. Ülj le!-túrtam arrébb a takarómat-Tom, én sajnálom, amit...
-Nem, el se kezdd. Hülye vagyok. Akkor is az voltam.
-Ha nem lenne Georg...
-Tudom. De ő az igazi, hidd el értem.
-Igen...
Tom telefonja ebben a pillanatban megcsörrent. Hátra nyúlt a farzsebébe és nem leplezve a meglepődöttségét hosszú másodpercekig csak a kijelzőt bámulta.
-Ki az?-kaptam ki a kezéből
A telefonon ott volt egy meglehetősen előnytelen kép, a felirat pedig 'Gerhart' volt.
Nem mondtam rá semmit csak visszaadtam a telefont és nagy szemekkel pislogtam Tomra.
Tom felvette, majd kihangosította és letette az ágyamra.
-Na mi újság?-szólt a vonal túlsó végéről Georg fáradt, mély hangja, mire én a számat befogva kezdtem zokogni-Hahó, van ott valaki? Tom?
-Itt vagyok, szia. Minden rendben. Ma egész nap Billnél voltunk. Mármint voltam. Aztán jött anya.
-Hogy van?
-Nem tudom. Mentálisan szerintem megterheli a terápia. Mondjuk engem is. Úgy érzem magam, mint akit összetapostak. Ma az alkoholról meg a drogokról beszéltünk...
-Értem.
-Meg Annaliese-ről.
Hosszú csend után Georg annyit mondott:
-Talán oda kellene mennem.
-Nem, most nem alkalmas még.
-Ha bármi kell, szól!
-Te jól vagy?
-Persze. Most keltem. Majd ma megyek tárgyalni a szerződésről.
-Tényleg, mi a helyzet? Kiakadtak, mert visszadobtuk az albumot, igaz?
-Ezzel te ne törődj! Majd én elintézem. Felhívtad már Lizzyt azóta?
-Mi?
-Hát említetted, hogy fel akarod hívni...
-Ja, nem...
-Jobb is.
-Mert?
-Csak... Én azt hiszem, fájna neki, ha így kellene látnia Billt. Hibáztatná magát és... De persze már lehet nem ilyen-nevetett fel-Nem tudom-vett mély levegőt
Szinte láttam magam előtt Georg arckifejezését ennél a mondatnál. Minden részletében ismertem őt.
-Talán neked kellene beszélned vele.
-Ah, majd még beszélünk, jó? De most indulnom kell. Kilencre bent kell lennem.
-Hívj, ha van valami!
-Te is.
Georg letette. Tom közelebb ült és átölelt oltalmazóan.
-Tom, én...
-Tudom, Lieso, tudom.
2015. október 25., vasárnap
In your shadow I can shine - 6. (előzetes)
"-Tizenhét voltam és Németországban éppen ment a Schrei turné. Fesztiválokon léptünk fel. Akkor már egy éve megállás nélkül csak utaztunk és borzalmasan feszültek voltunk már. Nyár volt, baromi meleg és abban az időben már megártott az a két pohár rövid és a három vagy olykor négy üveg sör, ami koncertek előtt lecsúszott. A koncertek után pedig mindig szétcsaptuk magunkat. Legtöbbször napszemüvegben, másnaposan álltunk fel a hangpróbára és az első étkezés a délután négy táján elfogyasztott gyorskaja volt."
2015. július 21., kedd
Kis inspiráció az új történethez
 |
| "Georg mindig is kicsit különc volt. Akkor már egész sok fellépésük volt a srácoknak, Bill második lett azon a béna tehetségkutatón és...-Tom hangosan felnevetett-Én pedig sokat segítettem nekik dalokat írni. Devilish, de jó is volt! Viszont Georg ennek ellenére sem volt kimondottan népszerű a suliban." |
 |
| "Igen, az, de figyelj már! Nem mondtam neki még semmit, mert előbb neked akartam-összegyűjtöttem minden bátorságom és kiböktem-Szeretlek, Georg Listing." |
 |
| "Ma beültünk egy kávézóba a fiúkkal. Bár lehet, inkább kocsma volt. Jött Bill és Tom is. Bill azt hiszem, randira hívott, de mikor rákérdeztem, hogy most nyomul-e, akkor ellenkezett. De aztán meg megint furán viselkedett..." |
 |
| "Mikor megismertem Annaliese-t, még rövid szőke hajam volt, de aztán befestettem feketére, Tom pedig berasztázta. Aztán elkezdtem magam sminkelni meg jöttek a piercingek. Mindenki baszogatott minket, de szerintem csak irigyek voltak, mert nekik nem engedték meg a szüleik." |
 |
| "A zeneiskolából ismertük azt a srácot. Nagy füves volt és csinált egy bulit szombat este hattól tízig, mert akkor ez még így ment-az ikrek összenevettek-Ott én is összeszedtem egy csajt, emlékszem, pedig skót szoknyában voltam-fejezte be Bill" |
 |
| "Tizenegy évesek voltunk, mikor volt az a fellépésünk Magdeburgban, mint Black Questionmark. Tudom, jó hülye név, persze Bill ötlete volt. Akkor találkoztunk Georggal, Gustavval és Eliese-zel." |
 |
| "A Tokio Hotel dobosa, Gustav a legjobb barátom öt éves korom óta. Szomszédok voltunk, aztán később együtt jártunk zeneiskolába." |
 |
| "-Anya megint Ingevel jött. Hogy mennyire megváltoztam mióta vele járok bla bla bla... Pont ő prédikál nekem. -Csak tizennyolc éves korodig kell kibírnod-vontam vállat -Aha, hát ha azt hiszi, hogy nem lépek le sokkal hamarabb, nagyon téved." |
 |
| "Elengedni őt, miközben reménykedem benne, hogy visszajön még hozzám, a legnehezebb, de Párizsba kell mennem magam miatt." |
 |
| "-Akkor most újra együtt vagytok?-Tom Georg felé bökött -Nem mondanám... Mi csak...-nevetgéltem, mint egy fruska-Tudod... De vissza kell mennem Párizsba. Tom bólintott. Kifújta a füstöt és meghúzta az üveg bort." |
 |
| "-Elise? -Öh, nem, Annaliese vagyok. Még nem találkoztunk-vigyorogtam bárgyún -Oh, igen, biztosan csak összekevertelek azzal a múltkori nagymellű szőkével-mosolyodott el ezen a napon először Tom" |
 |
| "-Emlékszel mikor Bill és Andreas szakítottak... Mikor is? -2007 talán? Valahogy úgy a Zimmer turné környékén. -Igen... És tudod Bill... Szóval... -Tudom..." |
 |
| "Miután végeztünk a hús sütéssel átöltöztem. Bill felkísért a szobámba és fura beszélgetésünk volt. Több percen keresztül felháborodva azt ecsetelte, hogy az egyik díjátadó után az egyik fiatal író, aki köztudottan homoszexuális, kikezdett Andyvel. -Pedig Andy még csak tizenhét... -És? -Még csak nem is nagykorú." |
2015. július 20., hétfő
In your shadow I can shine - 5.
5.
Tom ismét kopogott.
-Oké, Elise, nem szólok még egyszer, bemegyek-nyomta le a fürdőszobám kilincsét
A zuhanyzó párás ajtaján keresztül láttam, ahogy Tom sziluettje egyre közelebb ér, majd elhúzza azt. Én feljebb emeltem a fejem a térdemről, de nem szóltam, csak nagy szemekkel bámultam rá. Tom látva, hogy a zuhanyzó egyik szegletében ülök összekuporodva, nem mondott semmit, csak levette a pólóját és alsónadrágban beült mellém.
-Tudom, hogy ez nehéz neked-kezdte-Beszélni róla, Georgról.
-Azt mondtad, hogy emleget, kérdez rólam-szívtam be mélyen a párás levegőt az orromon keresztül-Mit mond?-fordítottam felé a fejem
Tom sóhajtott.
-Mikor sztorizgatunk, néha bedob egy történetet rólad, de aztán persze úgy tesz, mintha ez normális lenne. Gyorsan elhadarja a neved és idegesen nevet a poénon. Meg mindig mikor valami baj van a barátnőjével, akkor előhozakodik azzal, hogy te hogy csináltad volna másképp, jobban.
-Azt mondtad szeret, a foglalkozáson ezt mondtad, de ezek még nem jelentik azt. Amúgy is, emlékszel, mennyire dühös volt, mikor rájött, hogy lefeküdtem veled? Hogy szerethetne?-kezdtem halk sírásba megint
-Tudod, néha valami fura indok miatt nem a jó emberhez vonzódunk. Nem azt szeretjük, akit kellene-nyalta meg az alsó ajkát-Szeret téged Georg. Lehet, hogy dühös rád, te meg talán túl sok időt hagytál neki, de még visszakaphatod, ha ezt szeretnéd. Te irányítasz.
-Nem tudom, mit szeretnék-vontam vállat-Ott a barátom, neki meg a barátnője. Gustav mondta, hogy összeköltözött vele.
-Igen, de ez nem jelent semmit. Én is együtt vagyok Riaval már mióta és szeretem is nagyon, de néha mégis eszembe jut, hogy mi van Ingevel. Bár valószínűleg ő már nem is emlékszik rám-nevetett fel cinikusan
Megjegyeztem volna neki, hogy pár éve találkoztam Ingevel, mikor otthon jártam és Franziskával beültünk koktélozni és azt is, hogy nagyon is emlékszik rá, mert kérdezett felőle sokat, de mire levegőt vettem, Tom már folytatta is.
-Most meg itt ülök veled meztelenül a zuhany alatt szóval a szerelem, az évek meg az összeköltözés nem jelentenek semmit.
-Nem is vagy meztelen-csaptam le gyorsan a labdát, de ő csak zavarodottan lesütötte a szemét. Elmosolyodtam Tom kisfiús viselkedésén és nyersen közöltem vele:-Vedd le az alsónadrágod!
Tom ellenkezni kezdett és hevesen rázta a fejét.
-Ez nem túl jó ötlet. Meg fogjuk bánni.
-Jaj, Tom ne már!
-Nem, Annaliese. Nem-állt fel
-Tom,-csimpaszkodtam a karjába-ez a nap már így is elég szar volt. Ne utasíts vissza! Most ne!-mélyen a szemébe néztem és addig hipnotizáltam őt, amíg végül bólintott és megcsókolt
Tom nagyon kimerült volt és villámgyorsan elaludt. Még Simone és Ria üzeneteire se kelt fel. Én persze csak forgolódtam. Cikáztak a gondolataim, a szívem hevesen vert és mivel egy karnyújtásnyira voltam Tom mobiljától, nagyon nehéz volt megállni, hogy ne hívjam fel Georgot. Szinte már elvonási tüneteim voltak. Hallani akartam a nevetését, látni akartam, ahogy a szavakat formálja.
2007. december 25.
A mai családi karácsonyozás nem, hogy nyugodtabbá tett, még bizonytalanabb vagyok. Féltem elmondani a szüleimnek, hogy újra együtt vagyunk. Nem azért, mert nem örültek neki, mert tudtam, hogy még mindig ugyanúgy imádják őt, sokkal inkább azért, mert ha kudarcot vallok megint, akkor azt így mindenki előtt teszem.
Persze, Georg is észrevette, hogy baj van, miután több órányi forgolódás után az éjszaka közepén lementem a konyhába. Utánam jött.
-Gyümölcskenyér?-fogta meg a vállam, majd egy puszit nyomott az arcomra
-Nem mondd el senkinek!
Leült a konyhaasztalhoz velem szemben és megszorította a kezem.
-Baj, hogy itt vagyok?
-Nem-ráztam a fejem-Nem tudom. Jól éreztem magam. Szeretem a családi karácsonyokat.
-Tudom.
-És téged is. Én csak félek, azt hiszem-könny szökött a szemembe, de igyekeztem gyorsan letörölni azt az öklömmel-Olyan vagy, mint egy vékony cérnaszál, amibe bele kellene kapaszkodnom, de úgy félek, hogy elszakad, hogy... Értesz engem? Tudom, hülye példa.
-Nem, nem az-ült közelebb- De rájöhetnél végre, hogy bárhogy is alakul én mindig itt leszek neked, Lizzy-adott egy puszit a homlokomra-Szeretlek. De most gyere fel és aludjunk egyet. Holnap korán el kell indulunk Halleba. A nagyinak ebédre ígértem magunkat.
Már világos volt, mikor sikerült elaludnom, pár óra múlva pedig csörgött az ébresztőm, hogy egy újabb fárasztó napnak nézzünk elébe.
Tom a vállam alá fúrta be magát és úgy aludt édesen.
Felkeltem, lezuhanyoztam és egy kényelmes ruhába bújva főztem egy kávét. Simone átjött. Hozott ásványvizet, energiaitalt, chipset és közben elmondta, hogy az este nem volt bent Billnél, mert most először elég erősnek érezte magát, hogy egyedül legyen.
-Ez jó-mosolyogtam
-Igen. Beszéltem a terapeutával és mondta, hogy jól haladtok a csoportterápiával.
-Hát...-bólogattam-Elég megterhelő.
Simone pakolászott.
-Beszéltem a szüleiddel. Nem is tudták, hogy itt vagy.
-Oh, igen-csaptam a fejemhez-Nem volt időm még felhívni őket. Bár Gustavnak írtam és reméltem, hogy ő majd szól nekik.
-Több éve nem voltál otthon-jelentette ki szemrehányóan Sim
Felrántottam a szemöldököm, de nem mondtam rá semmit.
-Én megértem, Annaliese...
-Nem, nem érted!-vágtam rá
-De, nagyon is értem. Pontosan tudom, milyen menekülni.
2009. december 19.
Ma Hamburgba siettem. Tom hívott, hogy Billnek szüksége van rám. Na persze, Billnek. Sokat vacilláltam, hogy menjek-e, mert nem tudom, hogy csak úgy hívott, mint az egyik legrégebbi barátját, vagy azt gondolja, hogy ez a kis affér közöttünk több, mint puszta testiség.
Amikor Tom dühösebb, mint Bill, akkor mindig megbomlik az összhang. Bill képtelen összetartani a családot, márpedig ebben a helyzetben erre lett volna szükség.
Tom tajtékzott. A telefonon lógott végig. Vagy az újságok vagy épp David kereste. Úgy néz ki, bíróság elé állítják, amiért megütötte azt a picsát.
-Talán még meg tudnánk egyezni peren kívül-mondta Bill szorongatva a kanapé díszpárnáját
-Már késő peren kívül megegyezni, Annaliese?-kérdezte Simone-Te mint újságíró...
-Felejtsd el! Már a Bild is lehozta, ahogy láttam. Tomot szétcincálják így is, úgy is. Szerintem amúgy is okosabb lenne harcolni. Végtére is ez az őrült megtámadott téged is.
Simone a farmerjén a szakadást kezdte idegesen piszkálni.
Csend lett, amit Bill tört meg végül.
-Tom költözni akar-nézett dühösen Simone-ra
-Hová?-meredtem rá Billre
-Az USA-ba-motyogta Simone
-És te, Bill?
-Nem tudom... Én...
Simone lesütötte a szemét én pedig lefagytam. Annak ellenére, hogy mindvégig azt hajtogattam Tomnak, hogy ez köztünk úgy sem működne, mert januárban vissza kell mennem Párizsba, el sem tudtam képzelni, hogy egy óceán válasszon el minket. Nem értettem, nekem ezt miért nem mondta. Miért nem szólt? Ezt meg kellett volna beszélnie velem.
-Lieso-robogott le Tom a lépcsőn-Oh,-hátrált vissza, mikor meglátta a konyhában Simet-szia, anya.
Tom kicsit megilletődve húzta feljebb az alsónadrágját, majd a csuklóján lévő hajgumival felkötötte a haját.
-Jó reggelt-köszönt Simone Tomnak, majd még mielőtt elmondta volna neki is, amit Billről tud gyanakodva rám pillantott, majd Tomra és megint vissza rám. Sokat mondóan elmosolyodott, de nem kommentálta a helyzetet.
2009. december 21.
Meztelenül feküdtünk az ágyban reggel, Tom a hátamat cirógatta épp, mikor Simone egyszer csak ránk nyitott.
-Ó, te jó ég!-csapta be az ajtót rögvest
Tommal gyorsan magunkra kaptuk az első kézbeeső ruhaneműt, miközben én megállás nélkül csak szidtam őt azért, hogy nem zárta be az ajtót.
Én visszasiettem a vendégszobába, amíg Tom lement beszélni vele.
Simone persze állította, hogy kopogott és hogy nem akar beleszólni a dologba, de azért szólhattunk volna, hogy járunk.
-De hisz nem járunk-vágtam rá, ahogy beléptem
-Igen... Nem... Mi...-habogott Tom, mialatt Bill a nappaliban fulladozott a röhögéstől
-A ti dolgotok, én csak azt mondom, hogy...-kezdett bele Simone a hegyi beszédbe, de Bill leállította
-Anya, csak szexelnek, ne verd nagy dobra-ordított be Bill a konyhába-Megesik.
Simone végig mérte Tomot, aki nem nézett az anyja szemébe, majd annyit felelt:
-Igen, megesik.
-Örülök, hogy jobban van. Felöltözöm és indulhatunk is hozzá csak elszívok egy cigit a teraszon-indult az üvegajtó felé
-Ria felhívott az este-szólt Tom után Simone-Azt mondta, nem ér el és aggódik érted. Ma elvileg majd átjön-tett be két üveg ásványvizet a hűtőbe, majd becsukta azt-Szóval ha van valami, amit nem akartok, hogy lásson, akkor talán...
Mindkettőnk torkán akadt a szó.
-Na jó, én most megyek. Még vennem kell kutyakaját. Pumba gyógyszere amúgy elfogyott. Elmenjek én az állatorvoshoz vagy majd te?
Tom még mindig nem válaszolt.
-Szerintem lassan vissza is hozhatnánk őket, nem, Tom?-néztem rá
-De, de majd elintézem én, este pedig beugrunk értük.
-De este Ria...
-Majd átjön máskor. Biztosan meg fogja érteni-vágta rá Tom és kiment rágyújtani
-Megyek-kapta fel a táskáját Simone-Mondd meg Billnek, hogy este megint benézek hozzá csak hívjon fel, hogy maradjak-e éjszakára is.
-Oké. Kikísérlek.
-Hagyd csak. Hívd fel inkább a szüleidet-simította meg a karom-És kérlek, ne törd össze Tom szívét megint-egy puszit nyomott a fejem búbjára és elment
Tudtam, hogy érti azt, hogy megint. Pontosan tudtam.
2010. január 5.
-Akkor most újra együtt vagytok?-Tom Georg felé bökött
-Nem mondanám... Mi csak...-nevetgéltem, mint egy fruska-Tudod... De vissza kell mennem Párizsba.
Tom bólintott. Kifújta a füstöt és meghúzta az üveg bort.
-Nem kéne innod-mondtam, de mintha a falnak beszéltem volna-Talán el kellene mondanunk neki.
-Ne!-vágta rá-Nem bocsájtaná meg.
-Neked vagy nekem?
Egy bő fél órával később indultunk el. Tom igen feszült volt. Úgy becsapta az állatorvosi rendelő ajtaját, hogy azt hittem, tokostól kiesik. Három perccel tíz után estünk be a központba és rögtön rohantunk is Heide irodájába.
-Elnézést a késésért-vetődtünk be mindketten Bill mellé a kanapéra, majd csend lett, amit csak Tom energiaitalának pisszenése zavart meg
-Jó reggelt mindenkinek! Ne is húzzuk az időt, kezdjük el! Bejelentkező kör. Bill?
-Öhm, jó reggelt, én egész sokáig filmeztem, aztán viszont elaludtam és nyolckor keltem, ami fura, mert általában délután háromkor szoktam. Sokat gondoltam Lizzyre tegnap este és egyre jobban bírom, hogy elvették az okos telefonomat-motyogta a baseball sapkája alatt
-Annaliese.
-Én eléggé fáradt vagyok. Nagyon megviselt a tegnap, egész éjszaka agyaltam mindenfélén. Rengeteg történet jutott az eszembe, amik nem is biztos, hogy benne vannak a könyvben. Már ilyen-mutattam egy centit az ujjammal-közel jártam, hogy felhívjam Georgot. Ráadásul megint lefeküdtem Tommal... Négyszer... És az anyukája, Simone rájött, ami igen kellemetlen.
-Komolyan, mintha állatok lennétek-horkantott fel Bill
Heide kiguvadt szemekkel meredt maga elé.
-Jól van, erre a foglalkozás végén még visszatérünk. Tom, maga jön.
-Én nagyon kifáradtam tegnap...
-Hát azt nem csodálom-szólt közbe Bill
-Szóval fáradt voltam és ezért nagyon jól aludtam, aztán reggel dühös lettem. Igazából semmi sem történt csak anya felhozta Riat és nem is tudom... Nem haragszom rá vagy ilyesmi csak most... Jó, oké ez rondán fog hangzani, de nincs hozzá kedvem.
-Remek. Köszönöm. Én tegnap este végig olvastam Annaliese könyvét. Ki is írtam belőle pár idézetet és arra gondoltam, hogy a délelőtti foglalkozást rászánnánk a Georg vonalra, persze, ha mindenki benne van.
Bólogattunk.
-Szuper. Ott hagytuk abba tegnap, hogy először csókolóztak. Innen menjünk tovább és jegyzeteljünk is.
Bill elvette az asztalról a füzetet és a tollat.
-Szóval csókolóztunk, aztán összejöttünk-vázoltam fel nagy vonalakban
-Állj, állj, na jó, azért olvastam, hogy ez nem volt ilyen egyszerű.
-Hát nem, mert miután először csókolóztunk, jó ideig úgy tettünk mintha nem történt volna semmi, ami furcsa volt, mert egy ilyen korú fiú általában henceg ezzel a dologgal, de ő megígérte nekem, hogy nem mondja el senkinek és nem is tette.
-Ahhoz képest, hogy tegnap milyen csúnyákat mondtak róla, ez tiszteletre méltó.
-Valóban-helyeselt Tom-Georg most is ilyen és amúgy meg csak kötözködünk, nem véletlenül a legjobb barátom.
-Aztán ő más lányokat hajtott, én pedig fülig szerelmes voltam belé. Miután megismertük a srácokat és én is elkezdtem valamelyest nőiesedni, az ikrek egyik idősebb haverjának a házibulijában megint összeakadtunk. Elég züllött hely volt.
-A zeneiskolából ismertük azt a srácot. Nagy füves volt és csinált egy bulit szombat este hattól tízig, mert akkor ez még így ment-az ikrek összenevettek-Ott én is összeszedtem egy csajt, emlékszem, pedig skót szoknyában voltam-fejezte be Bill
-Igen, én meg akkor már Inge-vel jártam, de sokkal többre nem emlékszem, mert durván beszívtam.
2003. július 10.
Tom ma Timo bulijában elszívott egy legalább tíz centi hosszú spanglit. Teljesen kidőlt. Inge ki akarta hívni a mentőket, de annak nem lett volna semmi értelme. Gyorsan össze kellett őt szednünk és elvinni valakihez, hogy kijózanodjon. Georg túl messze lakott, Gustavéknál családi buli volt, így maradtam én. Felhívtam apát és vázoltam neki a helyzetet. Persze, nem volt boldog de egész jól kezelte. Azt mondta, örül, hogy őszinte vagyok vele. Így elvittük Tomot hozzánk. Anya totál bepánikolt, de apa higgadt maradt. Hát igen, az évek meg a rutin, ám mégis ragaszkodott hozzá, hogy felhívja az ikrek szüleit.
-A nevelőapánkat inkább akkor már-mondta Bill
A helyzetben az volt a legfurább, hogy mialatt Tom az én szobámban aludt és mi este tizenegykor lent videojátékoztunk a nappaliban Georggal és Billel, mert Gustav haza ment, aztán meg már csak Billel, mert Georg is, Gordon és apa nagyon jól elbeszélgettek.
A buliban megint csókolóztam Georggal. Ő jött oda hozzám, mikor Timoék hintaágyán ültem. Kicsit részeg volt és ő is füvezett. Lehet csak ezért. Bár azt is mondta, hogy mennyire tetszem neki. Jaj, nem tudom.
-Ekkor barátkoztak össze a szüleink-csapott a térdére Bill
-Igen, itt már én és Georg gimisek voltunk egy éve, ráadásul osztálytársak. Aztán egyre több buliba jártunk az ikrekkel és a gimis barátainkkal is és valahogy mindig az lett a vége, hogy ő és én a kanapén, a fürdőben, a biliárdasztal mellett vagy a kocsma falának dőlve csókolóztunk. Folyamatosan megkaptuk mindenkitől, hogy miért nem járunk. És én akartam is, de ő nem erőlködött túlzottan. Aztán karácsony környékén elé álltam és megmondtam neki, hogy szeretem.
2003. december 28.
Ma átmentem Georghoz. Otthon voltak a szülei is, de ez éppen annyira érdekelte őt, hogy amint lehetett tanulás címszóval berángatott a szobájába és pár perccel később már az ágyon csókolóztunk. Tanulás... Na persze! Az anyukája tuti nem vette be.
Amikor a keze megint a felsőm alá került, felpattantam.
-Ez nem mehet így tovább-mondtam-Nézd, Listing, tudom, osztálytársak vagyunk, barátok, együtt zenélünk, túlzottan sokat látjuk egymást és túl régóta ismerlek, de nem érdekel.
-Oké...-túrt bele a hajába és érdeklődően felült
-Nézd, Daniel randira hívott.
-Melyik Daniel?
-Akit röplabda edzésről ismerek Daniel.
-A tizennyolc éves?
-Igen, az, de figyelj már! Nem mondtam neki még semmit, mert előbb neked akartam-összegyűjtöttem minden bátorságom és kiböktem-Szeretlek, Georg Listing. Mindig szerettelek és foglak is, de ez így nekem nem jó. Legyél velem és ne sms-ezz más lányokkal vagy hagyjuk ezt abba.
Georg egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, majd komoran és kicsit talán sértődötten annyit mondott:
-Akkor hagyjuk.
Majdnem elsírtam magam, de szerencsére gyorsan össze tudtam szedni a cuccom és hamar le tudtam lépni.
Mekkora seggfej! Utálom őt!
-Aztán persze mindig jött utánam, de hogy féltékennyé tegyen, más lányokkal is kavart. Én meg elmentem randizni Daniellel. Jó fej volt, de kicsit túl sokat várt tőlem, én pedig nem tudtam bele esni senkibe, aki nem Georg volt. Ezt februárig húztuk, amikor is az osztállyal elmentünk sítáborba. Georg mindig is kicsit különc volt. Akkor már egész sok fellépésük volt a srácoknak, Bill második lett azon a béna tehetségkutatón és...-Tom hangosan felnevetett-Én pedig sokat segítettem nekik dalokat írni. Devilish, de jó is volt! Viszont Georg ennek ellenére sem volt kimondottan népszerű a suliban.
-Nem úgy, mint maga...
-Nem, nem.
-Jaj, Lizzy ne szerénykedj, úgy sem hisszük el-szólt közbe Bill
-Én tényleg csak csináltam a dolgomat, azokat, amiket szerettem. Voltak nálam sokkal hangosabb lányok is.
-Szóval sítábor-terelt vissza Heide
-Igen.
-És a szüzesség elvesztése, ha jól olvastam.
-Ah, ez annyira cuki-szorította meg a kezem Bill
-Kapd be!
-Miért? Tényleg az!
2004. február 17.
Fél óráig sem bírtam a pályán lenni szóval egyedül visszabicegtem a szállásra. Nagyon fájt a lábam, a bal bokám legalább a kétszeresére dagadt a tegnapi esésemkor, az meg nem motivált, hogy a többiek mennyire nagyon jól elvoltak, köztünk Georg és Lisa is, akik a tegnap esti buliban voltak olyan kedvesek az orrom előtt smárolni.
A szobánkban legalább jó meleg volt. Levetkőztem egy pólóra és bebújtam a takaróm alá, a lábamat meg felpolcoltam. Gondoltam alszom egyet vagy ilyesmi, de nem telt bele tíz percbe és Georg dörömbölt az ajtómon. Odaslattyogtam, kinyitottam neki, ő pedig beviharzott.
-Nézd, sajnálom a tegnapit-magyarázkodott, amíg én becsuktam az ajtót
-Mit is? Oh, várj, megvan, azt, hogy Lisa szájában volt a nyelved? Nem kell. Nem vagyunk együtt.
-Hát ez az!-ült le zihálva az ágyamra-Hogy nem vagyunk, de közben meg még is. Mármint én... Szóval mikor Daniellel voltál is megölt a féltékenység. Tegnap este is, mikor Fabival dumáltál, tök kivoltam. Néha még Gustavra is féltékeny vagyok. Gustavra, érted?-pattant fel idegesen
Furcsa volt, mert Georg általában még feldúltan is olyan kimért és megfontolt, mintha egy hatvan éves angol lorddal beszélnél. Sosem láttam őt még ilyennek.
-Georg, mit akarsz ezzel?-ültem le fáradtan és a fájós lábamat felraktam az ágy támlájára
-Annaliese, én... Veled akarok lenni. Itt vagy egy szál pólóban, meg abban a fekete bugyiban, amit imádok és látod, már azt is tudom, milyen bugyijaid vannak-kapkodott-Ismerlek és nem akarok nélküled élni. Nem is tudnék. Szeretlek, Lizzy.
Elmosolyodtam és kinyújtottam felé a kezem. Georg közelebb jött és megcsókolt.
-Én is szeretlek.
Aztán nem is tudom, hogy, de úgy adódott, hogy nem álltunk meg a póló alá nyúlásnál. Olyan természetes volt, mintha már legalább ezerszer csináltuk volna, pedig ez volt az első.
Szerencsére még a többiek visszaérkezése előtt kiosont a szobámból.
Annyira szeretem őt. Olyan nagyon...
-Aztán minden jól ment.
-Mondjuk...-nevettem fel cinikusan, Bill és Tom pedig leszegte a fejét-A fiúk egyre híresebbek lettek és én meg együtt dolgoztam velük az első albumukon.
-A neve még sincs sehol.
-Ez engem nem érdekelt sosem. Georggal lehetettem olyankor meg ezekkel itt-mosolyogtam-De egyre inkább azt éreztem, hogy ez nekem nem elég. Abbahagytam a sportot, ott hagytam a zeneiskolát és a suli sem úgy ment már, ahogy addig. A többi barátomat is elhanyagoltam. Nem volt életem rajtuk kívül és a lényem egy része ez ellen folyamatosan lázadt. Többek között ezért sem akartam, hogy ráírják a nevem az albumra. Nem akartam összeragadni velük. De ez persze nem olyan dolog, amit az ember választ, ugye?
-Ezért feküdt le azzal a másik fiúval is az egyetemen?
-Azt hiszem. Igazából fogalmam sincs mi ütött belém. Nem is volt valami nagy szám a srác.
-És utána az egészet Georgra kente.
-Akartam adni neki egy indokot, ami miatt leléphet és ami miatt hozzá vághattam, hogy mennyire háláltan. Pedig sosem kérte, hogy éljek csak neki.
-Az egyetemen volt másik barátja?
-Nem, egy sem. Persze, volt egy kis flört meg egy kis ez-az, de nem volt egy sem komoly. Ráadásul tovább se tudtam lépni, mert akkor lettek Európa szerte szupersztárok és még a csapból is ők folytak. Amíg Georggal jártam nem is ment valami jól a tanulás, de aztán ebbe temetkeztem és ez egész kifizetődő volt. Bekerültem a Bravohoz gyakornokként. Bár ez leginkább olyan volt, mintha zebraként bedobtak volna egy oroszlánokkal teli pusztára.
-Miért?
-Ez egy tini magazin volt, a leghíresebb Németországban-válaszolt Bill
-A srácok majdnem hetente odajártak.
-De maga mégis elvállalta a munkát.
-Tudtam, mennyire jól fog mutatni az önéletrajzomban. Csak Gustavnak szóltam róla, ő pedig biztatott.
-És ott tudták, hogy maga mennyire közelről ismeri a híres Tokio Hotelt?
-Oh, nem, már csak az kellett volna. Végre egyszer érezni akartam, hogy egy terepen vagyok a fiúkkal, ám tőlük függetlenül.
2007. július 29.
-Oké, fiúk és kislányok, gondolom mindenki ismeri a Tokio Hotelt. Most lett vége az európai turnéjuknak és ma délre idejönnek a szerkesztőségbe. Teljesítmény alapján választottunk két embert, akik bent lehetnek az interjúnál. Többet is fogunk készíteni velük, így egyszerűbb. Annaliese, Christie, gratulálunk, délben a konferencia teremben!
-Ez az!-kiáltott fel örömében Christie
Hetek óta rejtegettem a Gustavval közös igazolványképünket a pénztárcámban, erre fel most pont a jó munkám miatt így kicsesznek velem? Nem hagyhattam.
-Hanno, Hanno, egy szóra!-futottam a főnököm után
-Igen?
-Nem kaphatná inkább Inken a munkát? Tudod, ő odavan a Tokio Hotelért.
Hanno hirtelen megtorpant.
-Bocsáss meg, Annaliese, nem tudtam, hogy te ülsz a főszerkesztői székben, hogy így dobálod a munkákat-nézett szigorúan
-Hanno, én csak...
-Ugye, számíthatok rád délben?
Nagyot nyeltem és kénytelen-kelletlen bólintottam egyet.
Mikor Christie-vel megérkeztünk délben és belopóztunk, a srácok ránk sem néztek. Egyedül csak Gustav, mert őt felhívtam előre, de a többiek a turné utáni fáradtság miatt észre sem vettek. De aztán Tomnak beindult az Annaliese-érzékelője, felkapta a fejét és felkiáltott:
-Elise?
-Öh, nem, Annaliese vagyok. Még nem találkoztunk-vigyorogtam bárgyún
-Oh, igen, biztosan csak összekevertelek azzal a múltkori nagymellű szőkével-mosolyodott el ezen a napon először Tom
-Az a lány nem a Yam magazinnál volt, seggfej?-szólt közbe Gustav, hogy mentse a helyzetet
-Oh, már azt hittem ismeritek egymást-nézett felváltva rám és a srácokra Hanno
-Nem sajnos-válaszolta Georg
-Rá egy órára a kiürült konferencia-teremben szexeltünk Listinggel.
-Ezt sem mondta el Georg nekünk-mondta Bill
-Még a végén kiderül, hogy Georg tényleg egy úriember-tette hozzá Tom mosolyogva
-Aztán mégis szakítottak.
-Igen. Nem álltam készen, azt hiszem. Meg amúgy is kezdődött az újabb turnéjuk, én meg időközben gyakornoki állást kaptam Párizsban és el akartam vállalni.
-Ha maga Párizsban volt, hogy jött az egész Tom dolog?
-Haza jöttem az ünnepekre.
-És összefutottunk Berlinben egy buliban-egészített ki Tom
-Én az egyetemi barátaimmal meg pár régi Bravos arccal voltam, így bejutottunk a klubok VIP részébe is és ott volt Tom. Kicsit túlságosan is megörültünk egymásnak. Táncoltunk meg ilyesmi és az egyik szám közben csókolózni kezdtünk.
-Tom, magának mindig is tetszett Annaliese, igaz?
-Igen, nagyon odavoltam érte. Mikor egyszer nálunk aludt és Bill szobáját választotta, kicsit még sértve is éreztem magam-viccelődött
-Miért nem mondta neki sosem? Hiszen Georgnak meg a maga barátnője tetszett egy darabig.
Tom megköszörülte a torkát és igen halkan folytatta.
-Nem hittem, hogy van nála esélyem. Ő túl jó volt nekem.
Tom felé fordultam. Furcsa volt ezt hallani, mert nekem még ilyet sosem mondott ez előtt.
-Ő olyan okos volt és szép. Meg aztán annyira szerelmes volt abba a marhába, hogy nem láttam értelmét.
-Szóval aztán szakított Tommal Georg miatt?
-Igazából nem is jártunk-mondtam félve-És nem miatta. Mármint... Gustavékkal karácsonyoztunk, mikor Georg Halle-ba menet beugrott Gustav ajándékával és nem bírtam elengedni úgy, hogy ne kérjem meg, hogy találkozzon velem este. Akkor már kész volt az új album és sajtóst kerestek a Humanoid turnéhoz. Szóval visszamentem Párizsba, egy hónapra rá beadtam a felmondásom és nem sokkal később már együtt turnéztunk. Tom akkor már ismerte Riat, én pedig nagyon boldog voltam Listinggel, de nem bírtam ki, hogy ne mondjam el neki, hogy lefeküdtünk Tommal szóval úgy gondoltam, két legyet ütök egy csapásra: megmutatom a könyvet és bevallom, hogy szexeltem Tommal. Reméltem, hogy Georg majd megbocsájt. Nem is tudom, mit gondoltam-kaptam a számhoz a kezem
-És azóta nem beszéltek.
-Nem.
-És mi a helyzet most magukkal?-mutatott Tomra és rám Heide-Mi lesz ebből?
-Elise?-nézett rám Tom
-Én...-habogtam
-Mondja el végre Tomnak, hogy miért nem működne, Annaliese-hajolt előre Heide
Mély levegőt vettem és a hajamat a fülem mögé simítva ránéztem Tomra.
-Nem tudnék beléd szeretni.
-Mert mást szeretsz-tette hozzá Bill
Tom értetlenül nézett körbe.
-Olyan mintha itt mindenki tudta volna ezt rajtam kívül, mintha mind összeesküdtetek volna-állt fel zavartan
-Tartsunk szünetet-állt fel Heide is, majd odalépett Tomhoz és megszorította az alkarját biztatóan
Tom ismét kopogott.
-Oké, Elise, nem szólok még egyszer, bemegyek-nyomta le a fürdőszobám kilincsét
A zuhanyzó párás ajtaján keresztül láttam, ahogy Tom sziluettje egyre közelebb ér, majd elhúzza azt. Én feljebb emeltem a fejem a térdemről, de nem szóltam, csak nagy szemekkel bámultam rá. Tom látva, hogy a zuhanyzó egyik szegletében ülök összekuporodva, nem mondott semmit, csak levette a pólóját és alsónadrágban beült mellém.
-Tudom, hogy ez nehéz neked-kezdte-Beszélni róla, Georgról.
-Azt mondtad, hogy emleget, kérdez rólam-szívtam be mélyen a párás levegőt az orromon keresztül-Mit mond?-fordítottam felé a fejem
Tom sóhajtott.
-Mikor sztorizgatunk, néha bedob egy történetet rólad, de aztán persze úgy tesz, mintha ez normális lenne. Gyorsan elhadarja a neved és idegesen nevet a poénon. Meg mindig mikor valami baj van a barátnőjével, akkor előhozakodik azzal, hogy te hogy csináltad volna másképp, jobban.
-Azt mondtad szeret, a foglalkozáson ezt mondtad, de ezek még nem jelentik azt. Amúgy is, emlékszel, mennyire dühös volt, mikor rájött, hogy lefeküdtem veled? Hogy szerethetne?-kezdtem halk sírásba megint
-Tudod, néha valami fura indok miatt nem a jó emberhez vonzódunk. Nem azt szeretjük, akit kellene-nyalta meg az alsó ajkát-Szeret téged Georg. Lehet, hogy dühös rád, te meg talán túl sok időt hagytál neki, de még visszakaphatod, ha ezt szeretnéd. Te irányítasz.
-Nem tudom, mit szeretnék-vontam vállat-Ott a barátom, neki meg a barátnője. Gustav mondta, hogy összeköltözött vele.
-Igen, de ez nem jelent semmit. Én is együtt vagyok Riaval már mióta és szeretem is nagyon, de néha mégis eszembe jut, hogy mi van Ingevel. Bár valószínűleg ő már nem is emlékszik rám-nevetett fel cinikusan
Megjegyeztem volna neki, hogy pár éve találkoztam Ingevel, mikor otthon jártam és Franziskával beültünk koktélozni és azt is, hogy nagyon is emlékszik rá, mert kérdezett felőle sokat, de mire levegőt vettem, Tom már folytatta is.
-Most meg itt ülök veled meztelenül a zuhany alatt szóval a szerelem, az évek meg az összeköltözés nem jelentenek semmit.
-Nem is vagy meztelen-csaptam le gyorsan a labdát, de ő csak zavarodottan lesütötte a szemét. Elmosolyodtam Tom kisfiús viselkedésén és nyersen közöltem vele:-Vedd le az alsónadrágod!
Tom ellenkezni kezdett és hevesen rázta a fejét.
-Ez nem túl jó ötlet. Meg fogjuk bánni.
-Jaj, Tom ne már!
-Nem, Annaliese. Nem-állt fel
-Tom,-csimpaszkodtam a karjába-ez a nap már így is elég szar volt. Ne utasíts vissza! Most ne!-mélyen a szemébe néztem és addig hipnotizáltam őt, amíg végül bólintott és megcsókolt
Tom nagyon kimerült volt és villámgyorsan elaludt. Még Simone és Ria üzeneteire se kelt fel. Én persze csak forgolódtam. Cikáztak a gondolataim, a szívem hevesen vert és mivel egy karnyújtásnyira voltam Tom mobiljától, nagyon nehéz volt megállni, hogy ne hívjam fel Georgot. Szinte már elvonási tüneteim voltak. Hallani akartam a nevetését, látni akartam, ahogy a szavakat formálja.
2007. december 25.
A mai családi karácsonyozás nem, hogy nyugodtabbá tett, még bizonytalanabb vagyok. Féltem elmondani a szüleimnek, hogy újra együtt vagyunk. Nem azért, mert nem örültek neki, mert tudtam, hogy még mindig ugyanúgy imádják őt, sokkal inkább azért, mert ha kudarcot vallok megint, akkor azt így mindenki előtt teszem.
Persze, Georg is észrevette, hogy baj van, miután több órányi forgolódás után az éjszaka közepén lementem a konyhába. Utánam jött.
-Gyümölcskenyér?-fogta meg a vállam, majd egy puszit nyomott az arcomra
-Nem mondd el senkinek!
Leült a konyhaasztalhoz velem szemben és megszorította a kezem.
-Baj, hogy itt vagyok?
-Nem-ráztam a fejem-Nem tudom. Jól éreztem magam. Szeretem a családi karácsonyokat.
-Tudom.
-És téged is. Én csak félek, azt hiszem-könny szökött a szemembe, de igyekeztem gyorsan letörölni azt az öklömmel-Olyan vagy, mint egy vékony cérnaszál, amibe bele kellene kapaszkodnom, de úgy félek, hogy elszakad, hogy... Értesz engem? Tudom, hülye példa.
-Nem, nem az-ült közelebb- De rájöhetnél végre, hogy bárhogy is alakul én mindig itt leszek neked, Lizzy-adott egy puszit a homlokomra-Szeretlek. De most gyere fel és aludjunk egyet. Holnap korán el kell indulunk Halleba. A nagyinak ebédre ígértem magunkat.
Már világos volt, mikor sikerült elaludnom, pár óra múlva pedig csörgött az ébresztőm, hogy egy újabb fárasztó napnak nézzünk elébe.
Tom a vállam alá fúrta be magát és úgy aludt édesen.
Felkeltem, lezuhanyoztam és egy kényelmes ruhába bújva főztem egy kávét. Simone átjött. Hozott ásványvizet, energiaitalt, chipset és közben elmondta, hogy az este nem volt bent Billnél, mert most először elég erősnek érezte magát, hogy egyedül legyen.
-Ez jó-mosolyogtam
-Igen. Beszéltem a terapeutával és mondta, hogy jól haladtok a csoportterápiával.
-Hát...-bólogattam-Elég megterhelő.
Simone pakolászott.
-Beszéltem a szüleiddel. Nem is tudták, hogy itt vagy.
-Oh, igen-csaptam a fejemhez-Nem volt időm még felhívni őket. Bár Gustavnak írtam és reméltem, hogy ő majd szól nekik.
-Több éve nem voltál otthon-jelentette ki szemrehányóan Sim
Felrántottam a szemöldököm, de nem mondtam rá semmit.
-Én megértem, Annaliese...
-Nem, nem érted!-vágtam rá
-De, nagyon is értem. Pontosan tudom, milyen menekülni.
2009. december 19.
Ma Hamburgba siettem. Tom hívott, hogy Billnek szüksége van rám. Na persze, Billnek. Sokat vacilláltam, hogy menjek-e, mert nem tudom, hogy csak úgy hívott, mint az egyik legrégebbi barátját, vagy azt gondolja, hogy ez a kis affér közöttünk több, mint puszta testiség.
Amikor Tom dühösebb, mint Bill, akkor mindig megbomlik az összhang. Bill képtelen összetartani a családot, márpedig ebben a helyzetben erre lett volna szükség.
Tom tajtékzott. A telefonon lógott végig. Vagy az újságok vagy épp David kereste. Úgy néz ki, bíróság elé állítják, amiért megütötte azt a picsát.
-Talán még meg tudnánk egyezni peren kívül-mondta Bill szorongatva a kanapé díszpárnáját
-Már késő peren kívül megegyezni, Annaliese?-kérdezte Simone-Te mint újságíró...
-Felejtsd el! Már a Bild is lehozta, ahogy láttam. Tomot szétcincálják így is, úgy is. Szerintem amúgy is okosabb lenne harcolni. Végtére is ez az őrült megtámadott téged is.
Simone a farmerjén a szakadást kezdte idegesen piszkálni.
Csend lett, amit Bill tört meg végül.
-Tom költözni akar-nézett dühösen Simone-ra
-Hová?-meredtem rá Billre
-Az USA-ba-motyogta Simone
-És te, Bill?
-Nem tudom... Én...
Simone lesütötte a szemét én pedig lefagytam. Annak ellenére, hogy mindvégig azt hajtogattam Tomnak, hogy ez köztünk úgy sem működne, mert januárban vissza kell mennem Párizsba, el sem tudtam képzelni, hogy egy óceán válasszon el minket. Nem értettem, nekem ezt miért nem mondta. Miért nem szólt? Ezt meg kellett volna beszélnie velem.
-Lieso-robogott le Tom a lépcsőn-Oh,-hátrált vissza, mikor meglátta a konyhában Simet-szia, anya.
Tom kicsit megilletődve húzta feljebb az alsónadrágját, majd a csuklóján lévő hajgumival felkötötte a haját.
-Jó reggelt-köszönt Simone Tomnak, majd még mielőtt elmondta volna neki is, amit Billről tud gyanakodva rám pillantott, majd Tomra és megint vissza rám. Sokat mondóan elmosolyodott, de nem kommentálta a helyzetet.
2009. december 21.
Meztelenül feküdtünk az ágyban reggel, Tom a hátamat cirógatta épp, mikor Simone egyszer csak ránk nyitott.
-Ó, te jó ég!-csapta be az ajtót rögvest
Tommal gyorsan magunkra kaptuk az első kézbeeső ruhaneműt, miközben én megállás nélkül csak szidtam őt azért, hogy nem zárta be az ajtót.
Én visszasiettem a vendégszobába, amíg Tom lement beszélni vele.
Simone persze állította, hogy kopogott és hogy nem akar beleszólni a dologba, de azért szólhattunk volna, hogy járunk.
-De hisz nem járunk-vágtam rá, ahogy beléptem
-Igen... Nem... Mi...-habogott Tom, mialatt Bill a nappaliban fulladozott a röhögéstől
-A ti dolgotok, én csak azt mondom, hogy...-kezdett bele Simone a hegyi beszédbe, de Bill leállította
-Anya, csak szexelnek, ne verd nagy dobra-ordított be Bill a konyhába-Megesik.
Simone végig mérte Tomot, aki nem nézett az anyja szemébe, majd annyit felelt:
-Igen, megesik.
-Örülök, hogy jobban van. Felöltözöm és indulhatunk is hozzá csak elszívok egy cigit a teraszon-indult az üvegajtó felé
-Ria felhívott az este-szólt Tom után Simone-Azt mondta, nem ér el és aggódik érted. Ma elvileg majd átjön-tett be két üveg ásványvizet a hűtőbe, majd becsukta azt-Szóval ha van valami, amit nem akartok, hogy lásson, akkor talán...
Mindkettőnk torkán akadt a szó.
-Na jó, én most megyek. Még vennem kell kutyakaját. Pumba gyógyszere amúgy elfogyott. Elmenjek én az állatorvoshoz vagy majd te?
Tom még mindig nem válaszolt.
-Szerintem lassan vissza is hozhatnánk őket, nem, Tom?-néztem rá
-De, de majd elintézem én, este pedig beugrunk értük.
-De este Ria...
-Majd átjön máskor. Biztosan meg fogja érteni-vágta rá Tom és kiment rágyújtani
-Megyek-kapta fel a táskáját Simone-Mondd meg Billnek, hogy este megint benézek hozzá csak hívjon fel, hogy maradjak-e éjszakára is.
-Oké. Kikísérlek.
-Hagyd csak. Hívd fel inkább a szüleidet-simította meg a karom-És kérlek, ne törd össze Tom szívét megint-egy puszit nyomott a fejem búbjára és elment
Tudtam, hogy érti azt, hogy megint. Pontosan tudtam.
2010. január 5.
-Akkor most újra együtt vagytok?-Tom Georg felé bökött
-Nem mondanám... Mi csak...-nevetgéltem, mint egy fruska-Tudod... De vissza kell mennem Párizsba.
Tom bólintott. Kifújta a füstöt és meghúzta az üveg bort.
-Nem kéne innod-mondtam, de mintha a falnak beszéltem volna-Talán el kellene mondanunk neki.
-Ne!-vágta rá-Nem bocsájtaná meg.
-Neked vagy nekem?
Egy bő fél órával később indultunk el. Tom igen feszült volt. Úgy becsapta az állatorvosi rendelő ajtaját, hogy azt hittem, tokostól kiesik. Három perccel tíz után estünk be a központba és rögtön rohantunk is Heide irodájába.
-Elnézést a késésért-vetődtünk be mindketten Bill mellé a kanapéra, majd csend lett, amit csak Tom energiaitalának pisszenése zavart meg
-Jó reggelt mindenkinek! Ne is húzzuk az időt, kezdjük el! Bejelentkező kör. Bill?
-Öhm, jó reggelt, én egész sokáig filmeztem, aztán viszont elaludtam és nyolckor keltem, ami fura, mert általában délután háromkor szoktam. Sokat gondoltam Lizzyre tegnap este és egyre jobban bírom, hogy elvették az okos telefonomat-motyogta a baseball sapkája alatt
-Annaliese.
-Én eléggé fáradt vagyok. Nagyon megviselt a tegnap, egész éjszaka agyaltam mindenfélén. Rengeteg történet jutott az eszembe, amik nem is biztos, hogy benne vannak a könyvben. Már ilyen-mutattam egy centit az ujjammal-közel jártam, hogy felhívjam Georgot. Ráadásul megint lefeküdtem Tommal... Négyszer... És az anyukája, Simone rájött, ami igen kellemetlen.
-Komolyan, mintha állatok lennétek-horkantott fel Bill
Heide kiguvadt szemekkel meredt maga elé.
-Jól van, erre a foglalkozás végén még visszatérünk. Tom, maga jön.
-Én nagyon kifáradtam tegnap...
-Hát azt nem csodálom-szólt közbe Bill
-Szóval fáradt voltam és ezért nagyon jól aludtam, aztán reggel dühös lettem. Igazából semmi sem történt csak anya felhozta Riat és nem is tudom... Nem haragszom rá vagy ilyesmi csak most... Jó, oké ez rondán fog hangzani, de nincs hozzá kedvem.
-Remek. Köszönöm. Én tegnap este végig olvastam Annaliese könyvét. Ki is írtam belőle pár idézetet és arra gondoltam, hogy a délelőtti foglalkozást rászánnánk a Georg vonalra, persze, ha mindenki benne van.
Bólogattunk.
-Szuper. Ott hagytuk abba tegnap, hogy először csókolóztak. Innen menjünk tovább és jegyzeteljünk is.
Bill elvette az asztalról a füzetet és a tollat.
-Szóval csókolóztunk, aztán összejöttünk-vázoltam fel nagy vonalakban
-Állj, állj, na jó, azért olvastam, hogy ez nem volt ilyen egyszerű.
-Hát nem, mert miután először csókolóztunk, jó ideig úgy tettünk mintha nem történt volna semmi, ami furcsa volt, mert egy ilyen korú fiú általában henceg ezzel a dologgal, de ő megígérte nekem, hogy nem mondja el senkinek és nem is tette.
-Ahhoz képest, hogy tegnap milyen csúnyákat mondtak róla, ez tiszteletre méltó.
-Valóban-helyeselt Tom-Georg most is ilyen és amúgy meg csak kötözködünk, nem véletlenül a legjobb barátom.
-Aztán ő más lányokat hajtott, én pedig fülig szerelmes voltam belé. Miután megismertük a srácokat és én is elkezdtem valamelyest nőiesedni, az ikrek egyik idősebb haverjának a házibulijában megint összeakadtunk. Elég züllött hely volt.
-A zeneiskolából ismertük azt a srácot. Nagy füves volt és csinált egy bulit szombat este hattól tízig, mert akkor ez még így ment-az ikrek összenevettek-Ott én is összeszedtem egy csajt, emlékszem, pedig skót szoknyában voltam-fejezte be Bill
-Igen, én meg akkor már Inge-vel jártam, de sokkal többre nem emlékszem, mert durván beszívtam.
2003. július 10.
Tom ma Timo bulijában elszívott egy legalább tíz centi hosszú spanglit. Teljesen kidőlt. Inge ki akarta hívni a mentőket, de annak nem lett volna semmi értelme. Gyorsan össze kellett őt szednünk és elvinni valakihez, hogy kijózanodjon. Georg túl messze lakott, Gustavéknál családi buli volt, így maradtam én. Felhívtam apát és vázoltam neki a helyzetet. Persze, nem volt boldog de egész jól kezelte. Azt mondta, örül, hogy őszinte vagyok vele. Így elvittük Tomot hozzánk. Anya totál bepánikolt, de apa higgadt maradt. Hát igen, az évek meg a rutin, ám mégis ragaszkodott hozzá, hogy felhívja az ikrek szüleit.
-A nevelőapánkat inkább akkor már-mondta Bill
A helyzetben az volt a legfurább, hogy mialatt Tom az én szobámban aludt és mi este tizenegykor lent videojátékoztunk a nappaliban Georggal és Billel, mert Gustav haza ment, aztán meg már csak Billel, mert Georg is, Gordon és apa nagyon jól elbeszélgettek.
A buliban megint csókolóztam Georggal. Ő jött oda hozzám, mikor Timoék hintaágyán ültem. Kicsit részeg volt és ő is füvezett. Lehet csak ezért. Bár azt is mondta, hogy mennyire tetszem neki. Jaj, nem tudom.
-Ekkor barátkoztak össze a szüleink-csapott a térdére Bill
-Igen, itt már én és Georg gimisek voltunk egy éve, ráadásul osztálytársak. Aztán egyre több buliba jártunk az ikrekkel és a gimis barátainkkal is és valahogy mindig az lett a vége, hogy ő és én a kanapén, a fürdőben, a biliárdasztal mellett vagy a kocsma falának dőlve csókolóztunk. Folyamatosan megkaptuk mindenkitől, hogy miért nem járunk. És én akartam is, de ő nem erőlködött túlzottan. Aztán karácsony környékén elé álltam és megmondtam neki, hogy szeretem.
2003. december 28.
Ma átmentem Georghoz. Otthon voltak a szülei is, de ez éppen annyira érdekelte őt, hogy amint lehetett tanulás címszóval berángatott a szobájába és pár perccel később már az ágyon csókolóztunk. Tanulás... Na persze! Az anyukája tuti nem vette be.
Amikor a keze megint a felsőm alá került, felpattantam.
-Ez nem mehet így tovább-mondtam-Nézd, Listing, tudom, osztálytársak vagyunk, barátok, együtt zenélünk, túlzottan sokat látjuk egymást és túl régóta ismerlek, de nem érdekel.
-Oké...-túrt bele a hajába és érdeklődően felült
-Nézd, Daniel randira hívott.
-Melyik Daniel?
-Akit röplabda edzésről ismerek Daniel.
-A tizennyolc éves?
-Igen, az, de figyelj már! Nem mondtam neki még semmit, mert előbb neked akartam-összegyűjtöttem minden bátorságom és kiböktem-Szeretlek, Georg Listing. Mindig szerettelek és foglak is, de ez így nekem nem jó. Legyél velem és ne sms-ezz más lányokkal vagy hagyjuk ezt abba.
Georg egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, majd komoran és kicsit talán sértődötten annyit mondott:
-Akkor hagyjuk.
Majdnem elsírtam magam, de szerencsére gyorsan össze tudtam szedni a cuccom és hamar le tudtam lépni.
Mekkora seggfej! Utálom őt!
-Aztán persze mindig jött utánam, de hogy féltékennyé tegyen, más lányokkal is kavart. Én meg elmentem randizni Daniellel. Jó fej volt, de kicsit túl sokat várt tőlem, én pedig nem tudtam bele esni senkibe, aki nem Georg volt. Ezt februárig húztuk, amikor is az osztállyal elmentünk sítáborba. Georg mindig is kicsit különc volt. Akkor már egész sok fellépésük volt a srácoknak, Bill második lett azon a béna tehetségkutatón és...-Tom hangosan felnevetett-Én pedig sokat segítettem nekik dalokat írni. Devilish, de jó is volt! Viszont Georg ennek ellenére sem volt kimondottan népszerű a suliban.
-Nem úgy, mint maga...
-Nem, nem.
-Jaj, Lizzy ne szerénykedj, úgy sem hisszük el-szólt közbe Bill
-Én tényleg csak csináltam a dolgomat, azokat, amiket szerettem. Voltak nálam sokkal hangosabb lányok is.
-Szóval sítábor-terelt vissza Heide
-Igen.
-És a szüzesség elvesztése, ha jól olvastam.
-Ah, ez annyira cuki-szorította meg a kezem Bill
-Kapd be!
-Miért? Tényleg az!
2004. február 17.
Fél óráig sem bírtam a pályán lenni szóval egyedül visszabicegtem a szállásra. Nagyon fájt a lábam, a bal bokám legalább a kétszeresére dagadt a tegnapi esésemkor, az meg nem motivált, hogy a többiek mennyire nagyon jól elvoltak, köztünk Georg és Lisa is, akik a tegnap esti buliban voltak olyan kedvesek az orrom előtt smárolni.
A szobánkban legalább jó meleg volt. Levetkőztem egy pólóra és bebújtam a takaróm alá, a lábamat meg felpolcoltam. Gondoltam alszom egyet vagy ilyesmi, de nem telt bele tíz percbe és Georg dörömbölt az ajtómon. Odaslattyogtam, kinyitottam neki, ő pedig beviharzott.
-Nézd, sajnálom a tegnapit-magyarázkodott, amíg én becsuktam az ajtót
-Mit is? Oh, várj, megvan, azt, hogy Lisa szájában volt a nyelved? Nem kell. Nem vagyunk együtt.
-Hát ez az!-ült le zihálva az ágyamra-Hogy nem vagyunk, de közben meg még is. Mármint én... Szóval mikor Daniellel voltál is megölt a féltékenység. Tegnap este is, mikor Fabival dumáltál, tök kivoltam. Néha még Gustavra is féltékeny vagyok. Gustavra, érted?-pattant fel idegesen
Furcsa volt, mert Georg általában még feldúltan is olyan kimért és megfontolt, mintha egy hatvan éves angol lorddal beszélnél. Sosem láttam őt még ilyennek.
-Georg, mit akarsz ezzel?-ültem le fáradtan és a fájós lábamat felraktam az ágy támlájára
-Annaliese, én... Veled akarok lenni. Itt vagy egy szál pólóban, meg abban a fekete bugyiban, amit imádok és látod, már azt is tudom, milyen bugyijaid vannak-kapkodott-Ismerlek és nem akarok nélküled élni. Nem is tudnék. Szeretlek, Lizzy.
Elmosolyodtam és kinyújtottam felé a kezem. Georg közelebb jött és megcsókolt.
-Én is szeretlek.
Aztán nem is tudom, hogy, de úgy adódott, hogy nem álltunk meg a póló alá nyúlásnál. Olyan természetes volt, mintha már legalább ezerszer csináltuk volna, pedig ez volt az első.
Szerencsére még a többiek visszaérkezése előtt kiosont a szobámból.
Annyira szeretem őt. Olyan nagyon...
-Aztán minden jól ment.
-Mondjuk...-nevettem fel cinikusan, Bill és Tom pedig leszegte a fejét-A fiúk egyre híresebbek lettek és én meg együtt dolgoztam velük az első albumukon.
-A neve még sincs sehol.
-Ez engem nem érdekelt sosem. Georggal lehetettem olyankor meg ezekkel itt-mosolyogtam-De egyre inkább azt éreztem, hogy ez nekem nem elég. Abbahagytam a sportot, ott hagytam a zeneiskolát és a suli sem úgy ment már, ahogy addig. A többi barátomat is elhanyagoltam. Nem volt életem rajtuk kívül és a lényem egy része ez ellen folyamatosan lázadt. Többek között ezért sem akartam, hogy ráírják a nevem az albumra. Nem akartam összeragadni velük. De ez persze nem olyan dolog, amit az ember választ, ugye?
-Ezért feküdt le azzal a másik fiúval is az egyetemen?
-Azt hiszem. Igazából fogalmam sincs mi ütött belém. Nem is volt valami nagy szám a srác.
-És utána az egészet Georgra kente.
-Akartam adni neki egy indokot, ami miatt leléphet és ami miatt hozzá vághattam, hogy mennyire háláltan. Pedig sosem kérte, hogy éljek csak neki.
-Az egyetemen volt másik barátja?
-Nem, egy sem. Persze, volt egy kis flört meg egy kis ez-az, de nem volt egy sem komoly. Ráadásul tovább se tudtam lépni, mert akkor lettek Európa szerte szupersztárok és még a csapból is ők folytak. Amíg Georggal jártam nem is ment valami jól a tanulás, de aztán ebbe temetkeztem és ez egész kifizetődő volt. Bekerültem a Bravohoz gyakornokként. Bár ez leginkább olyan volt, mintha zebraként bedobtak volna egy oroszlánokkal teli pusztára.
-Miért?
-Ez egy tini magazin volt, a leghíresebb Németországban-válaszolt Bill
-A srácok majdnem hetente odajártak.
-De maga mégis elvállalta a munkát.
-Tudtam, mennyire jól fog mutatni az önéletrajzomban. Csak Gustavnak szóltam róla, ő pedig biztatott.
-És ott tudták, hogy maga mennyire közelről ismeri a híres Tokio Hotelt?
-Oh, nem, már csak az kellett volna. Végre egyszer érezni akartam, hogy egy terepen vagyok a fiúkkal, ám tőlük függetlenül.
2007. július 29.
-Oké, fiúk és kislányok, gondolom mindenki ismeri a Tokio Hotelt. Most lett vége az európai turnéjuknak és ma délre idejönnek a szerkesztőségbe. Teljesítmény alapján választottunk két embert, akik bent lehetnek az interjúnál. Többet is fogunk készíteni velük, így egyszerűbb. Annaliese, Christie, gratulálunk, délben a konferencia teremben!
-Ez az!-kiáltott fel örömében Christie
Hetek óta rejtegettem a Gustavval közös igazolványképünket a pénztárcámban, erre fel most pont a jó munkám miatt így kicsesznek velem? Nem hagyhattam.
-Hanno, Hanno, egy szóra!-futottam a főnököm után
-Igen?
-Nem kaphatná inkább Inken a munkát? Tudod, ő odavan a Tokio Hotelért.
Hanno hirtelen megtorpant.
-Bocsáss meg, Annaliese, nem tudtam, hogy te ülsz a főszerkesztői székben, hogy így dobálod a munkákat-nézett szigorúan
-Hanno, én csak...
-Ugye, számíthatok rád délben?
Nagyot nyeltem és kénytelen-kelletlen bólintottam egyet.
Mikor Christie-vel megérkeztünk délben és belopóztunk, a srácok ránk sem néztek. Egyedül csak Gustav, mert őt felhívtam előre, de a többiek a turné utáni fáradtság miatt észre sem vettek. De aztán Tomnak beindult az Annaliese-érzékelője, felkapta a fejét és felkiáltott:
-Elise?
-Öh, nem, Annaliese vagyok. Még nem találkoztunk-vigyorogtam bárgyún
-Oh, igen, biztosan csak összekevertelek azzal a múltkori nagymellű szőkével-mosolyodott el ezen a napon először Tom
-Az a lány nem a Yam magazinnál volt, seggfej?-szólt közbe Gustav, hogy mentse a helyzetet
-Oh, már azt hittem ismeritek egymást-nézett felváltva rám és a srácokra Hanno
-Nem sajnos-válaszolta Georg
-Rá egy órára a kiürült konferencia-teremben szexeltünk Listinggel.
-Ezt sem mondta el Georg nekünk-mondta Bill
-Még a végén kiderül, hogy Georg tényleg egy úriember-tette hozzá Tom mosolyogva
-Aztán mégis szakítottak.
-Igen. Nem álltam készen, azt hiszem. Meg amúgy is kezdődött az újabb turnéjuk, én meg időközben gyakornoki állást kaptam Párizsban és el akartam vállalni.
-Ha maga Párizsban volt, hogy jött az egész Tom dolog?
-Haza jöttem az ünnepekre.
-És összefutottunk Berlinben egy buliban-egészített ki Tom
-Én az egyetemi barátaimmal meg pár régi Bravos arccal voltam, így bejutottunk a klubok VIP részébe is és ott volt Tom. Kicsit túlságosan is megörültünk egymásnak. Táncoltunk meg ilyesmi és az egyik szám közben csókolózni kezdtünk.
-Tom, magának mindig is tetszett Annaliese, igaz?
-Igen, nagyon odavoltam érte. Mikor egyszer nálunk aludt és Bill szobáját választotta, kicsit még sértve is éreztem magam-viccelődött
-Miért nem mondta neki sosem? Hiszen Georgnak meg a maga barátnője tetszett egy darabig.
Tom megköszörülte a torkát és igen halkan folytatta.
-Nem hittem, hogy van nála esélyem. Ő túl jó volt nekem.
Tom felé fordultam. Furcsa volt ezt hallani, mert nekem még ilyet sosem mondott ez előtt.
-Ő olyan okos volt és szép. Meg aztán annyira szerelmes volt abba a marhába, hogy nem láttam értelmét.
-Szóval aztán szakított Tommal Georg miatt?
-Igazából nem is jártunk-mondtam félve-És nem miatta. Mármint... Gustavékkal karácsonyoztunk, mikor Georg Halle-ba menet beugrott Gustav ajándékával és nem bírtam elengedni úgy, hogy ne kérjem meg, hogy találkozzon velem este. Akkor már kész volt az új album és sajtóst kerestek a Humanoid turnéhoz. Szóval visszamentem Párizsba, egy hónapra rá beadtam a felmondásom és nem sokkal később már együtt turnéztunk. Tom akkor már ismerte Riat, én pedig nagyon boldog voltam Listinggel, de nem bírtam ki, hogy ne mondjam el neki, hogy lefeküdtünk Tommal szóval úgy gondoltam, két legyet ütök egy csapásra: megmutatom a könyvet és bevallom, hogy szexeltem Tommal. Reméltem, hogy Georg majd megbocsájt. Nem is tudom, mit gondoltam-kaptam a számhoz a kezem
-És azóta nem beszéltek.
-Nem.
-És mi a helyzet most magukkal?-mutatott Tomra és rám Heide-Mi lesz ebből?
-Elise?-nézett rám Tom
-Én...-habogtam
-Mondja el végre Tomnak, hogy miért nem működne, Annaliese-hajolt előre Heide
Mély levegőt vettem és a hajamat a fülem mögé simítva ránéztem Tomra.
-Nem tudnék beléd szeretni.
-Mert mást szeretsz-tette hozzá Bill
Tom értetlenül nézett körbe.
-Olyan mintha itt mindenki tudta volna ezt rajtam kívül, mintha mind összeesküdtetek volna-állt fel zavartan
-Tartsunk szünetet-állt fel Heide is, majd odalépett Tomhoz és megszorította az alkarját biztatóan
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)