Kis inspiráció az új történethez

"Georg mindig is kicsit különc volt. Akkor már egész sok fellépésük volt a srácoknak, Bill második lett azon a béna tehetségkutatón és...-Tom hangosan felnevetett-Én pedig sokat segítettem nekik dalokat írni. Devilish, de jó is volt! Viszont Georg ennek ellenére sem volt kimondottan népszerű a suliban."

"Igen, az, de figyelj már! Nem mondtam neki még semmit, mert előbb neked akartam-összegyűjtöttem minden bátorságom és kiböktem-Szeretlek, Georg Listing." 

"Ma beültünk egy kávézóba a fiúkkal. Bár lehet, inkább kocsma volt. Jött Bill és Tom is. 
Bill azt hiszem, randira hívott, de mikor rákérdeztem, hogy most nyomul-e, akkor ellenkezett. De aztán meg megint furán viselkedett..."

"Mikor megismertem Annaliese-t, még rövid szőke hajam volt, de aztán befestettem feketére, Tom pedig berasztázta. Aztán elkezdtem magam sminkelni meg jöttek a piercingek. Mindenki baszogatott minket, de szerintem csak irigyek voltak, mert nekik nem engedték meg a szüleik."

"A zeneiskolából ismertük azt a srácot. Nagy füves volt és csinált egy bulit szombat este hattól tízig, mert akkor ez még így ment-az ikrek összenevettek-Ott én is összeszedtem egy csajt, emlékszem, pedig skót szoknyában voltam-fejezte be Bill"

"Tizenegy évesek voltunk, mikor volt az a fellépésünk Magdeburgban, mint Black Questionmark. Tudom, jó hülye név, persze Bill ötlete volt. Akkor találkoztunk Georggal, Gustavval és Eliese-zel."

"A Tokio Hotel dobosa, Gustav a legjobb barátom öt éves korom óta. Szomszédok voltunk, aztán később együtt jártunk zeneiskolába."

"-Anya megint Ingevel jött. Hogy mennyire megváltoztam mióta vele járok bla bla bla... Pont ő prédikál nekem. 
-Csak tizennyolc éves korodig kell kibírnod-vontam vállat
-Aha, hát ha azt hiszi, hogy nem lépek le sokkal hamarabb, nagyon téved." 

"Elengedni őt, miközben reménykedem benne, hogy visszajön még hozzám, a legnehezebb, de Párizsba kell mennem magam miatt."

"-Akkor most újra együtt vagytok?-Tom Georg felé bökött 
-Nem mondanám... Mi csak...-nevetgéltem, mint egy fruska-Tudod... De vissza kell mennem Párizsba. 
Tom bólintott. Kifújta a füstöt és meghúzta az üveg bort." 

"-Elise? 
-Öh, nem, Annaliese vagyok. Még nem találkoztunk-vigyorogtam bárgyún 
-Oh, igen, biztosan csak összekevertelek azzal a múltkori nagymellű szőkével-mosolyodott el ezen a napon először Tom"

"-Emlékszel mikor Bill és Andreas szakítottak... Mikor is?
-2007 talán? Valahogy úgy a Zimmer turné környékén.
-Igen... És tudod Bill... Szóval...
-Tudom..."

"Miután végeztünk a hús sütéssel átöltöztem. Bill felkísért a szobámba és fura beszélgetésünk volt.
Több percen keresztül felháborodva azt ecsetelte, hogy az egyik díjátadó után az egyik fiatal író, aki köztudottan homoszexuális, kikezdett Andyvel.
-Pedig Andy még csak tizenhét...
-És?
-Még csak nem is nagykorú."

In your shadow I can shine - 5.

5.

Tom ismét kopogott.
-Oké, Elise, nem szólok még egyszer, bemegyek-nyomta le a fürdőszobám kilincsét
A zuhanyzó párás ajtaján keresztül láttam, ahogy Tom sziluettje egyre közelebb ér, majd elhúzza azt. Én feljebb emeltem a fejem a térdemről, de nem szóltam, csak nagy szemekkel bámultam rá. Tom látva, hogy a zuhanyzó egyik szegletében ülök összekuporodva, nem mondott semmit, csak levette a pólóját és alsónadrágban beült mellém.
-Tudom, hogy ez nehéz neked-kezdte-Beszélni róla, Georgról.
-Azt mondtad, hogy emleget, kérdez rólam-szívtam be mélyen a párás levegőt az orromon keresztül-Mit mond?-fordítottam felé a fejem
Tom sóhajtott.
-Mikor sztorizgatunk, néha bedob egy történetet rólad, de aztán persze úgy tesz, mintha ez normális lenne. Gyorsan elhadarja a neved és idegesen nevet a poénon. Meg mindig mikor valami baj van a barátnőjével, akkor előhozakodik azzal, hogy te hogy csináltad volna másképp, jobban.
-Azt mondtad szeret, a foglalkozáson ezt mondtad, de ezek még nem jelentik azt. Amúgy is, emlékszel, mennyire dühös volt, mikor rájött, hogy lefeküdtem veled? Hogy szerethetne?-kezdtem halk sírásba megint
-Tudod, néha valami fura indok miatt nem a jó emberhez vonzódunk. Nem azt szeretjük, akit kellene-nyalta meg az alsó ajkát-Szeret téged Georg. Lehet, hogy dühös rád, te meg talán túl sok időt hagytál neki, de még visszakaphatod, ha ezt szeretnéd. Te irányítasz.
-Nem tudom, mit szeretnék-vontam vállat-Ott a barátom, neki meg a barátnője. Gustav mondta, hogy összeköltözött vele.
-Igen, de ez nem jelent semmit. Én is együtt vagyok Riaval már mióta és szeretem is nagyon, de néha mégis eszembe jut, hogy mi van Ingevel. Bár valószínűleg ő már nem is emlékszik rám-nevetett fel cinikusan
Megjegyeztem volna neki, hogy pár éve találkoztam Ingevel, mikor otthon jártam és Franziskával beültünk koktélozni és azt is, hogy nagyon is emlékszik rá, mert kérdezett felőle sokat, de mire levegőt vettem, Tom már folytatta is.
-Most meg itt ülök veled meztelenül a zuhany alatt szóval a szerelem, az évek meg az összeköltözés nem jelentenek semmit.
-Nem is vagy meztelen-csaptam le gyorsan a labdát, de ő csak zavarodottan lesütötte a szemét. Elmosolyodtam Tom kisfiús viselkedésén és nyersen közöltem vele:-Vedd le az alsónadrágod!
Tom ellenkezni kezdett és hevesen rázta a fejét.
-Ez nem túl jó ötlet. Meg fogjuk bánni.
-Jaj, Tom ne már!
-Nem, Annaliese. Nem-állt fel
-Tom,-csimpaszkodtam a karjába-ez a nap már így is elég szar volt. Ne utasíts vissza! Most ne!-mélyen a szemébe néztem és addig hipnotizáltam őt, amíg végül bólintott és megcsókolt
Tom nagyon kimerült volt és villámgyorsan elaludt. Még Simone és Ria üzeneteire se kelt fel. Én persze csak forgolódtam. Cikáztak a gondolataim, a szívem hevesen vert és mivel egy karnyújtásnyira voltam Tom mobiljától, nagyon nehéz volt megállni, hogy ne hívjam fel Georgot. Szinte már elvonási tüneteim voltak. Hallani akartam a nevetését, látni akartam, ahogy a szavakat formálja.

2007. december 25. 
A mai családi karácsonyozás nem, hogy nyugodtabbá tett, még bizonytalanabb vagyok. Féltem elmondani a szüleimnek, hogy újra együtt vagyunk. Nem azért, mert nem örültek neki, mert tudtam, hogy még mindig ugyanúgy imádják őt, sokkal inkább azért, mert ha kudarcot vallok megint, akkor azt így mindenki előtt teszem. 
Persze, Georg is észrevette, hogy baj van, miután több órányi forgolódás után az éjszaka közepén lementem a konyhába. Utánam jött. 
-Gyümölcskenyér?-fogta meg a vállam, majd egy puszit nyomott az arcomra 
-Nem mondd el senkinek! 
Leült a konyhaasztalhoz velem szemben és megszorította a kezem. 
-Baj, hogy itt vagyok? 
-Nem-ráztam a fejem-Nem tudom. Jól éreztem magam. Szeretem a családi karácsonyokat. 
-Tudom. 
-És téged is. Én csak félek, azt hiszem-könny szökött a szemembe, de igyekeztem gyorsan letörölni azt az öklömmel-Olyan vagy, mint egy vékony cérnaszál, amibe bele kellene kapaszkodnom, de úgy félek, hogy elszakad, hogy... Értesz engem? Tudom, hülye példa. 
-Nem, nem az-ült közelebb- De rájöhetnél végre, hogy bárhogy is alakul én mindig itt leszek neked, Lizzy-adott egy puszit a homlokomra-Szeretlek. De most gyere fel és aludjunk egyet. Holnap korán el kell indulunk Halleba. A nagyinak ebédre ígértem magunkat.

Már világos volt, mikor sikerült elaludnom, pár óra múlva pedig csörgött az ébresztőm, hogy egy újabb fárasztó napnak nézzünk elébe.
Tom a vállam alá fúrta  be magát és úgy aludt édesen.
Felkeltem, lezuhanyoztam és egy kényelmes ruhába bújva főztem egy kávét. Simone átjött. Hozott ásványvizet, energiaitalt, chipset és közben elmondta, hogy az este nem volt bent Billnél, mert most először elég erősnek érezte magát, hogy egyedül legyen.
-Ez jó-mosolyogtam
-Igen. Beszéltem a terapeutával és mondta, hogy jól haladtok a csoportterápiával.
-Hát...-bólogattam-Elég megterhelő.
Simone pakolászott.
-Beszéltem a szüleiddel. Nem is tudták, hogy itt vagy.
-Oh, igen-csaptam a fejemhez-Nem volt időm még felhívni őket. Bár Gustavnak írtam és reméltem, hogy ő majd szól nekik.
-Több éve nem voltál otthon-jelentette ki szemrehányóan Sim
Felrántottam a szemöldököm, de nem mondtam rá semmit.
-Én megértem, Annaliese...
-Nem, nem érted!-vágtam rá
-De, nagyon is értem. Pontosan tudom, milyen menekülni.

2009. december 19. 
Ma Hamburgba siettem. Tom hívott, hogy Billnek szüksége van rám. Na persze, Billnek. Sokat vacilláltam, hogy menjek-e, mert nem tudom, hogy csak úgy hívott, mint az egyik legrégebbi barátját, vagy azt gondolja, hogy ez a kis affér közöttünk több, mint puszta testiség. 
Amikor Tom dühösebb, mint Bill, akkor mindig megbomlik az összhang. Bill képtelen összetartani a családot, márpedig ebben a helyzetben erre lett volna szükség. 
Tom tajtékzott. A telefonon lógott végig. Vagy az újságok vagy épp David kereste. Úgy néz ki, bíróság elé állítják, amiért megütötte azt a picsát. 
-Talán még meg tudnánk egyezni peren kívül-mondta Bill szorongatva a kanapé díszpárnáját 
-Már késő peren kívül megegyezni, Annaliese?-kérdezte Simone-Te mint újságíró...
-Felejtsd el! Már a Bild is lehozta, ahogy láttam. Tomot szétcincálják így is, úgy is. Szerintem amúgy is okosabb lenne harcolni. Végtére is ez az őrült megtámadott téged is. 
Simone a farmerjén a szakadást kezdte idegesen piszkálni. 
Csend lett, amit Bill tört meg végül. 
-Tom költözni akar-nézett dühösen Simone-ra 
-Hová?-meredtem rá Billre 
-Az USA-ba-motyogta Simone 
-És te, Bill? 
-Nem tudom... Én... 
Simone lesütötte a szemét én pedig lefagytam. Annak ellenére, hogy mindvégig azt hajtogattam Tomnak, hogy ez köztünk úgy sem működne, mert januárban vissza kell mennem Párizsba, el sem tudtam képzelni, hogy egy óceán válasszon el minket. Nem értettem, nekem ezt miért nem mondta. Miért nem szólt? Ezt meg kellett volna beszélnie velem.

-Lieso-robogott le Tom a lépcsőn-Oh,-hátrált vissza, mikor meglátta a konyhában Simet-szia, anya.
Tom kicsit megilletődve húzta feljebb az alsónadrágját, majd a csuklóján lévő hajgumival felkötötte a haját.
-Jó reggelt-köszönt Simone Tomnak, majd még mielőtt elmondta volna neki is, amit Billről tud gyanakodva rám pillantott, majd Tomra és megint vissza rám. Sokat mondóan elmosolyodott, de nem kommentálta a helyzetet.

2009. december 21. 
Meztelenül feküdtünk az ágyban reggel, Tom a hátamat cirógatta épp, mikor Simone egyszer csak ránk nyitott. 
-Ó, te jó ég!-csapta be az ajtót rögvest 
Tommal gyorsan magunkra kaptuk az első kézbeeső ruhaneműt, miközben én megállás nélkül csak szidtam őt azért, hogy nem zárta be az ajtót. 
Én visszasiettem a vendégszobába, amíg Tom lement beszélni vele. 
Simone persze állította, hogy kopogott és hogy nem akar beleszólni a dologba, de azért szólhattunk volna, hogy járunk. 
-De hisz nem járunk-vágtam rá, ahogy beléptem 
-Igen... Nem... Mi...-habogott Tom, mialatt Bill a nappaliban fulladozott a röhögéstől 
-A ti dolgotok, én csak azt mondom, hogy...-kezdett bele Simone a hegyi beszédbe, de Bill leállította 
-Anya, csak szexelnek, ne verd nagy dobra-ordított be Bill a konyhába-Megesik. 
Simone végig mérte Tomot, aki nem nézett az anyja szemébe, majd annyit felelt: 
-Igen, megesik. 

-Örülök, hogy jobban van. Felöltözöm és indulhatunk is hozzá csak elszívok egy cigit a teraszon-indult az üvegajtó felé
-Ria felhívott az este-szólt Tom után Simone-Azt mondta, nem ér el és aggódik érted. Ma elvileg majd átjön-tett be két üveg ásványvizet a hűtőbe, majd becsukta azt-Szóval ha van valami, amit nem akartok, hogy lásson, akkor talán...
Mindkettőnk torkán akadt a szó.
-Na jó, én most megyek. Még vennem kell kutyakaját. Pumba gyógyszere amúgy elfogyott. Elmenjek én az állatorvoshoz vagy majd te?
Tom még mindig nem válaszolt.
-Szerintem lassan vissza is hozhatnánk őket, nem, Tom?-néztem rá
-De, de majd elintézem én, este pedig beugrunk értük.
-De este Ria...
-Majd átjön máskor. Biztosan meg fogja érteni-vágta rá Tom és kiment rágyújtani
-Megyek-kapta fel a táskáját Simone-Mondd meg Billnek, hogy este megint benézek hozzá csak hívjon fel, hogy maradjak-e éjszakára is.
-Oké. Kikísérlek.
-Hagyd csak. Hívd fel inkább a szüleidet-simította meg a karom-És kérlek, ne törd össze Tom szívét megint-egy puszit nyomott a fejem búbjára és elment
Tudtam, hogy érti azt, hogy megint. Pontosan tudtam.

2010. január 5. 
-Akkor most újra együtt vagytok?-Tom Georg felé bökött 
-Nem mondanám... Mi csak...-nevetgéltem, mint egy fruska-Tudod... De vissza kell mennem Párizsba. 
Tom bólintott. Kifújta a füstöt és meghúzta az üveg bort. 
-Nem kéne innod-mondtam, de mintha a falnak beszéltem volna-Talán el kellene mondanunk neki. 
-Ne!-vágta rá-Nem bocsájtaná meg. 
-Neked vagy nekem? 

Egy bő fél órával később indultunk el. Tom igen feszült volt. Úgy becsapta az állatorvosi rendelő ajtaját, hogy azt hittem, tokostól kiesik. Három perccel tíz után estünk be a központba és rögtön rohantunk is Heide irodájába.
-Elnézést a késésért-vetődtünk be mindketten Bill mellé a kanapéra, majd csend lett, amit csak Tom energiaitalának pisszenése zavart meg
-Jó reggelt mindenkinek! Ne is húzzuk az időt, kezdjük el! Bejelentkező kör. Bill?
-Öhm, jó reggelt, én egész sokáig filmeztem, aztán viszont elaludtam és nyolckor keltem, ami fura, mert általában délután háromkor szoktam. Sokat gondoltam Lizzyre tegnap este és egyre jobban bírom, hogy elvették az okos telefonomat-motyogta a baseball sapkája alatt
-Annaliese.
-Én eléggé fáradt vagyok. Nagyon megviselt a tegnap, egész éjszaka agyaltam mindenfélén. Rengeteg történet jutott az eszembe, amik nem is biztos, hogy benne vannak a könyvben. Már ilyen-mutattam egy centit az ujjammal-közel jártam, hogy felhívjam Georgot. Ráadásul megint lefeküdtem Tommal... Négyszer... És az anyukája, Simone rájött, ami igen kellemetlen.
-Komolyan, mintha állatok lennétek-horkantott fel Bill
Heide kiguvadt szemekkel meredt maga elé.
-Jól van, erre a foglalkozás végén még visszatérünk. Tom, maga jön.
-Én nagyon kifáradtam tegnap...
-Hát azt nem csodálom-szólt közbe Bill
-Szóval fáradt voltam és ezért nagyon jól aludtam, aztán reggel dühös lettem. Igazából semmi sem történt csak anya felhozta Riat és nem is tudom... Nem haragszom rá vagy ilyesmi csak most... Jó, oké ez rondán fog hangzani, de nincs hozzá kedvem.
-Remek. Köszönöm. Én tegnap este végig olvastam Annaliese könyvét. Ki is írtam belőle pár idézetet és arra gondoltam, hogy a délelőtti foglalkozást rászánnánk a Georg vonalra, persze, ha mindenki benne van.
Bólogattunk.
-Szuper. Ott hagytuk abba tegnap, hogy először csókolóztak. Innen menjünk tovább és jegyzeteljünk is.
Bill elvette az asztalról a füzetet és a tollat.
-Szóval csókolóztunk, aztán összejöttünk-vázoltam fel nagy vonalakban
-Állj, állj, na jó, azért olvastam, hogy ez nem volt ilyen egyszerű.
-Hát nem, mert miután először csókolóztunk, jó ideig úgy tettünk mintha nem történt volna semmi, ami furcsa volt, mert egy ilyen korú fiú általában henceg ezzel a dologgal, de ő megígérte nekem, hogy nem mondja el senkinek és nem is tette.
-Ahhoz képest, hogy tegnap milyen csúnyákat mondtak róla, ez tiszteletre méltó.
-Valóban-helyeselt Tom-Georg most is ilyen és amúgy meg csak kötözködünk, nem véletlenül a legjobb barátom.
-Aztán ő más lányokat hajtott, én pedig fülig szerelmes voltam belé. Miután megismertük a srácokat és én is elkezdtem valamelyest nőiesedni, az ikrek egyik idősebb haverjának a házibulijában megint összeakadtunk. Elég züllött hely volt.
-A zeneiskolából ismertük azt a srácot. Nagy füves volt és csinált egy bulit szombat este hattól tízig, mert akkor ez még így ment-az ikrek összenevettek-Ott én is összeszedtem egy csajt, emlékszem, pedig skót szoknyában voltam-fejezte be Bill
-Igen, én meg akkor már Inge-vel jártam, de sokkal többre nem emlékszem, mert durván beszívtam.

2003. július 10. 
Tom ma Timo bulijában elszívott egy legalább tíz centi hosszú spanglit. Teljesen kidőlt. Inge ki akarta hívni a mentőket, de annak nem lett volna semmi értelme. Gyorsan össze kellett őt szednünk és elvinni valakihez, hogy kijózanodjon. Georg túl messze lakott, Gustavéknál családi buli volt, így maradtam én. Felhívtam apát és vázoltam neki a helyzetet. Persze, nem volt boldog de egész jól kezelte. Azt mondta, örül, hogy őszinte vagyok vele. Így elvittük Tomot hozzánk. Anya totál bepánikolt, de apa higgadt maradt. Hát igen, az évek meg a rutin, ám mégis ragaszkodott hozzá, hogy felhívja az ikrek szüleit. 
-A nevelőapánkat inkább akkor már-mondta Bill 
A helyzetben az volt a legfurább, hogy mialatt Tom az én szobámban aludt és mi este tizenegykor lent videojátékoztunk a nappaliban Georggal és Billel, mert Gustav haza ment, aztán meg már csak Billel, mert Georg is, Gordon és apa  nagyon jól elbeszélgettek. 
A buliban megint csókolóztam Georggal. Ő jött oda hozzám, mikor Timoék hintaágyán ültem. Kicsit részeg volt és ő is füvezett. Lehet csak ezért. Bár azt is mondta, hogy mennyire tetszem neki. Jaj, nem tudom. 

-Ekkor barátkoztak össze a szüleink-csapott a térdére Bill
-Igen, itt már én és Georg gimisek voltunk egy éve, ráadásul osztálytársak. Aztán egyre több buliba jártunk az ikrekkel és a gimis barátainkkal is és valahogy mindig az lett a vége, hogy ő és én a kanapén, a fürdőben, a biliárdasztal mellett vagy a kocsma falának dőlve csókolóztunk. Folyamatosan megkaptuk mindenkitől, hogy miért nem járunk. És én akartam is, de ő nem erőlködött túlzottan. Aztán karácsony környékén elé álltam és megmondtam neki, hogy szeretem.

2003. december 28. 
Ma átmentem Georghoz. Otthon voltak a szülei is, de ez éppen annyira érdekelte őt, hogy amint lehetett tanulás címszóval berángatott a szobájába és pár perccel később már az ágyon csókolóztunk. Tanulás... Na persze! Az anyukája tuti nem vette be. 
Amikor a keze megint a felsőm alá került, felpattantam. 
-Ez nem mehet így tovább-mondtam-Nézd, Listing, tudom, osztálytársak vagyunk, barátok, együtt zenélünk, túlzottan sokat látjuk egymást és túl régóta ismerlek, de nem érdekel. 
-Oké...-túrt bele a hajába és érdeklődően felült
-Nézd, Daniel randira hívott. 
-Melyik Daniel? 
-Akit röplabda edzésről ismerek Daniel. 
-A tizennyolc éves? 
-Igen, az, de figyelj már! Nem mondtam neki még semmit, mert előbb neked akartam-összegyűjtöttem minden bátorságom és kiböktem-Szeretlek, Georg Listing. Mindig szerettelek és foglak is, de ez így nekem nem jó. Legyél velem és ne sms-ezz más lányokkal vagy hagyjuk ezt abba. 
Georg egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, majd komoran és kicsit talán sértődötten annyit mondott:
-Akkor hagyjuk. 
Majdnem elsírtam magam, de szerencsére gyorsan össze tudtam szedni a cuccom és hamar le tudtam lépni. 
Mekkora seggfej! Utálom őt! 

-Aztán persze mindig jött utánam, de hogy féltékennyé tegyen, más lányokkal is kavart. Én meg elmentem randizni Daniellel. Jó fej volt, de kicsit túl sokat várt tőlem, én pedig nem tudtam bele esni senkibe, aki nem Georg volt. Ezt februárig húztuk, amikor is az osztállyal elmentünk sítáborba. Georg mindig is kicsit különc volt. Akkor már egész sok fellépésük volt a srácoknak, Bill második lett azon a béna tehetségkutatón és...-Tom hangosan felnevetett-Én pedig sokat segítettem nekik dalokat írni. Devilish, de jó is volt! Viszont Georg ennek ellenére sem volt kimondottan népszerű a suliban.
-Nem úgy, mint maga...
-Nem, nem.
-Jaj, Lizzy ne szerénykedj, úgy sem hisszük el-szólt közbe Bill
-Én tényleg csak csináltam a dolgomat, azokat, amiket szerettem. Voltak nálam sokkal hangosabb lányok is.
-Szóval sítábor-terelt vissza Heide
-Igen.
-És a szüzesség elvesztése, ha jól olvastam.
-Ah, ez annyira cuki-szorította meg a kezem Bill
-Kapd be!
-Miért? Tényleg az!

2004. február 17. 
Fél óráig sem bírtam a pályán lenni szóval egyedül visszabicegtem a szállásra. Nagyon fájt a lábam, a bal bokám legalább a kétszeresére dagadt a tegnapi esésemkor, az meg nem motivált, hogy a többiek mennyire nagyon jól elvoltak, köztünk Georg és Lisa is, akik a tegnap esti buliban voltak olyan kedvesek az orrom előtt smárolni. 
A szobánkban legalább jó meleg volt. Levetkőztem egy pólóra és bebújtam a takaróm alá, a lábamat meg felpolcoltam. Gondoltam alszom egyet vagy ilyesmi, de nem telt bele tíz percbe és Georg dörömbölt az ajtómon. Odaslattyogtam, kinyitottam neki, ő pedig beviharzott. 
-Nézd, sajnálom a tegnapit-magyarázkodott, amíg én becsuktam az ajtót 
-Mit is? Oh, várj, megvan, azt, hogy Lisa szájában volt a nyelved? Nem kell. Nem vagyunk együtt. 
-Hát ez az!-ült le zihálva az ágyamra-Hogy nem vagyunk, de közben meg még is. Mármint én... Szóval mikor Daniellel voltál is megölt a féltékenység. Tegnap este is, mikor Fabival dumáltál, tök kivoltam. Néha még Gustavra is féltékeny vagyok. Gustavra, érted?-pattant fel idegesen 
Furcsa volt, mert Georg általában még feldúltan is olyan kimért és megfontolt, mintha egy hatvan éves angol lorddal beszélnél. Sosem láttam őt még ilyennek. 
-Georg, mit akarsz ezzel?-ültem le fáradtan és a fájós lábamat felraktam az ágy támlájára 
-Annaliese, én... Veled akarok lenni. Itt vagy egy szál pólóban, meg abban a fekete bugyiban, amit imádok és látod, már azt is tudom, milyen bugyijaid vannak-kapkodott-Ismerlek és nem akarok nélküled élni. Nem is tudnék. Szeretlek, Lizzy. 
Elmosolyodtam és kinyújtottam felé a kezem. Georg közelebb jött és megcsókolt. 
-Én is szeretlek. 
Aztán nem is tudom, hogy, de úgy adódott, hogy nem álltunk meg a póló alá nyúlásnál. Olyan természetes volt, mintha már legalább ezerszer csináltuk volna, pedig ez volt az első. 
Szerencsére még a többiek visszaérkezése előtt kiosont a szobámból. 
Annyira szeretem őt. Olyan nagyon... 

-Aztán minden jól ment.
-Mondjuk...-nevettem fel cinikusan, Bill és Tom pedig leszegte a fejét-A fiúk egyre híresebbek lettek és én meg együtt dolgoztam velük az első albumukon.
-A neve még sincs sehol.
-Ez engem nem érdekelt sosem. Georggal lehetettem olyankor meg ezekkel itt-mosolyogtam-De egyre inkább azt éreztem, hogy ez nekem nem elég. Abbahagytam a sportot, ott hagytam a zeneiskolát és a suli sem úgy ment már, ahogy addig. A többi barátomat is elhanyagoltam. Nem volt életem rajtuk kívül és a lényem egy része ez ellen folyamatosan lázadt. Többek között ezért sem akartam, hogy ráírják a nevem az albumra. Nem akartam összeragadni velük. De ez persze nem olyan dolog, amit az ember választ, ugye?
-Ezért feküdt le azzal a másik fiúval is az egyetemen?
-Azt hiszem. Igazából fogalmam sincs mi ütött belém. Nem is volt valami nagy szám a srác.
-És utána az egészet Georgra kente.
-Akartam adni neki egy indokot, ami miatt leléphet és ami miatt hozzá vághattam, hogy mennyire háláltan. Pedig sosem kérte, hogy éljek csak neki.
-Az egyetemen volt másik barátja?
-Nem, egy sem. Persze, volt egy kis flört meg egy kis ez-az, de nem volt egy sem komoly. Ráadásul tovább se tudtam lépni, mert akkor lettek Európa szerte szupersztárok és még a csapból is ők folytak. Amíg Georggal jártam nem is ment valami jól a tanulás, de aztán ebbe temetkeztem és ez egész kifizetődő volt. Bekerültem a Bravohoz gyakornokként. Bár ez leginkább olyan volt, mintha zebraként bedobtak volna egy oroszlánokkal teli pusztára.
-Miért?
-Ez egy tini magazin volt, a leghíresebb Németországban-válaszolt Bill
-A srácok majdnem hetente odajártak.
-De maga mégis elvállalta a munkát.
-Tudtam, mennyire jól fog mutatni az önéletrajzomban. Csak Gustavnak szóltam róla, ő pedig biztatott.
-És ott tudták, hogy maga mennyire közelről ismeri a híres Tokio Hotelt?
-Oh, nem, már csak az kellett volna. Végre egyszer érezni akartam, hogy egy terepen vagyok a fiúkkal, ám tőlük függetlenül.

2007. július 29. 
-Oké, fiúk és kislányok, gondolom mindenki ismeri a Tokio Hotelt. Most lett vége az európai turnéjuknak és ma délre idejönnek a szerkesztőségbe. Teljesítmény alapján választottunk két embert, akik bent lehetnek az interjúnál. Többet is fogunk készíteni velük, így egyszerűbb. Annaliese, Christie, gratulálunk, délben a konferencia teremben!
-Ez az!-kiáltott fel örömében Christie
Hetek óta rejtegettem a Gustavval közös igazolványképünket a pénztárcámban, erre fel most pont a jó munkám miatt így kicsesznek velem? Nem hagyhattam. 
-Hanno, Hanno, egy szóra!-futottam a főnököm után 
-Igen? 
-Nem kaphatná inkább Inken a munkát? Tudod, ő odavan a Tokio Hotelért. 
Hanno hirtelen megtorpant. 
-Bocsáss meg, Annaliese, nem tudtam, hogy te ülsz a főszerkesztői székben, hogy így dobálod a munkákat-nézett szigorúan 
-Hanno, én csak... 
-Ugye, számíthatok rád délben? 
Nagyot nyeltem és kénytelen-kelletlen bólintottam egyet. 
Mikor Christie-vel megérkeztünk délben és belopóztunk, a srácok ránk sem néztek. Egyedül csak Gustav, mert őt felhívtam előre, de a többiek a turné utáni fáradtság miatt észre sem vettek. De aztán Tomnak beindult az Annaliese-érzékelője, felkapta a fejét és felkiáltott: 
-Elise? 
-Öh, nem, Annaliese vagyok. Még nem találkoztunk-vigyorogtam bárgyún 
-Oh, igen, biztosan csak összekevertelek azzal a múltkori nagymellű szőkével-mosolyodott el ezen a napon először Tom 
-Az a lány nem a Yam magazinnál volt, seggfej?-szólt közbe Gustav, hogy mentse a helyzetet
-Oh, már azt hittem ismeritek egymást-nézett felváltva rám és a srácokra Hanno 
-Nem sajnos-válaszolta Georg 

-Rá egy órára a kiürült konferencia-teremben szexeltünk Listinggel.
-Ezt sem mondta el Georg nekünk-mondta Bill
-Még a végén kiderül, hogy Georg tényleg egy úriember-tette hozzá Tom mosolyogva
-Aztán mégis szakítottak.
-Igen. Nem álltam készen, azt hiszem. Meg amúgy is kezdődött az újabb turnéjuk, én meg időközben gyakornoki állást kaptam Párizsban és el akartam vállalni.
-Ha maga Párizsban volt, hogy jött az egész Tom dolog?
-Haza jöttem az ünnepekre.
-És összefutottunk Berlinben egy buliban-egészített ki Tom
-Én az egyetemi barátaimmal meg pár régi Bravos arccal voltam, így bejutottunk a klubok VIP részébe is és ott volt Tom. Kicsit túlságosan is megörültünk egymásnak. Táncoltunk meg ilyesmi és az egyik szám közben csókolózni kezdtünk.
-Tom, magának mindig is tetszett Annaliese, igaz?
-Igen, nagyon odavoltam érte. Mikor egyszer nálunk aludt és Bill szobáját választotta, kicsit még sértve is éreztem magam-viccelődött
-Miért nem mondta neki sosem? Hiszen Georgnak meg a maga barátnője tetszett egy darabig.
Tom megköszörülte a torkát és igen halkan folytatta.
-Nem hittem, hogy van nála esélyem. Ő túl jó volt nekem.
Tom felé fordultam. Furcsa volt ezt hallani, mert nekem még ilyet sosem mondott ez előtt.
-Ő olyan okos volt és szép. Meg aztán annyira szerelmes volt abba a marhába, hogy nem láttam értelmét.
-Szóval aztán szakított Tommal Georg miatt?
-Igazából nem is jártunk-mondtam félve-És nem miatta. Mármint... Gustavékkal karácsonyoztunk, mikor Georg Halle-ba menet beugrott Gustav ajándékával és nem bírtam elengedni úgy, hogy ne kérjem meg, hogy találkozzon velem este. Akkor már kész volt az új album és sajtóst kerestek a Humanoid turnéhoz. Szóval visszamentem Párizsba, egy hónapra rá beadtam a felmondásom és nem sokkal később már együtt turnéztunk. Tom akkor már ismerte Riat, én pedig nagyon boldog voltam Listinggel, de nem bírtam ki, hogy ne mondjam el neki, hogy lefeküdtünk Tommal szóval úgy gondoltam, két legyet ütök egy csapásra: megmutatom a könyvet és bevallom, hogy szexeltem Tommal. Reméltem, hogy Georg majd megbocsájt. Nem is tudom, mit gondoltam-kaptam a számhoz a kezem
-És azóta nem beszéltek.
-Nem.
-És mi a helyzet most magukkal?-mutatott Tomra és rám Heide-Mi lesz ebből?
-Elise?-nézett rám Tom
-Én...-habogtam
-Mondja el végre Tomnak, hogy miért nem működne, Annaliese-hajolt előre Heide
Mély levegőt vettem és a hajamat a fülem mögé simítva ránéztem Tomra.
-Nem tudnék beléd szeretni.
-Mert mást szeretsz-tette hozzá Bill
Tom értetlenül nézett körbe.
-Olyan mintha itt mindenki tudta volna ezt rajtam kívül, mintha mind összeesküdtetek volna-állt fel zavartan
-Tartsunk szünetet-állt fel Heide is, majd odalépett Tomhoz és megszorította az alkarját biztatóan

In your shadow I can shine - 5. (előzetes)

"Tom ismét kopogott.
-Oké, Elise, nem szólok még egyszer, bemegyek-nyomta le a fürdőszobám kilincsét
A zuhanyzó párás ajtaján keresztül láttam, ahogy Tom sziluettje egyre közelebb ér, majd elhúzz azt. Én feljebb emeltem a fejem a térdemről, de nem szóltam, csak nagy szemekkel bámultam rá. Tom látva, hogy a zuhanyzó egyik szegletében ülök összekuporodva, nem mondott semmit, csak levette a pólóját és alsónadrágban beült mellém."

In your shadow I can shine - 4.

4.

-Nem hiszem el, hogy van valakid...-járkált a kerti asztal körül Tom
-Nem spilázd túl!-kavargattam a kávémat
-Tényleg szexi ez a srác-lapozgatta a képeimet Bill-Nagyon szexi!-kortyolt bele a narancslevébe-Hiányzik belőle a vodka-fintorgott
A rehab egyik kerti asztalánál pihentünk a következő foglalkozás előtt. Vagyis én és Bill igyekeztünk relaxálni, de Tom csak körbe-körbe járkált cigivel a kezében.
-Bill, rosszul vagyok az életedtől. Nem hiszem el, hogy étterem üzemel a rehabon, ahol vagy.
-Én meg azt, hogy ki kell pihennem a rehabot-masszírozta a fejét
-Én meg azt, hogy van valakid. A kurva életbe is, nem vagyok szexfüggő!-fújtatott Tom-És ne nézegesd már!-kapta ki Bill kezéből a telefonomat
-De tényleg szexi!-nevetett fel Bill-És nem tudom, mit vagy úgy oda. Sokkal nagyobb szemétség volt, mikor Georgot csalta meg veled.
-Te meg megcsaltad Riat-csattantam fel
-Megint-tette hozzá Bill
-Mi?-kaptam oda a fejem-Tom Kaulitz, azt hittem te...
-Az régen volt-szerelt le gyorsan-Bent megvárlak titeket-indult el befelé Tom
-Azt hittem, ő nem csal meg senkit. Azt hittem, ez a mi kis "dolgunk" kivétel, mert én és ő... Nekünk múltunk van-súgtam oda Billnek
Bill cinikusan felnevetett és lehörpintette a maradék narancslevét.
-Négy éve van együtt Riaval. Nem volt minden tökéletes, soha sem az, de ezt te pontosan tudod. Voltak botlásai, ő is csak ember.
-Igen, de azt hittem...
Bill elcsitított.
-Egy rakás pénzt fizetünk ennek a vigyori szőke nőnek. Tudom, mit akarsz mondani, de majd a terápián megbeszéljük, ha odajutunk.
Heide az ebédszünete előtt megkért, hogy küldjem át a fiúkról írt könyvemet, vagyis annak a kezdeményét, ha lehetséges. Szerencsére a felhőmön megvolt egy nyers verzió és a telefonomon keresztül azonnal át is tudtam küldeni neki.
Délután kettőkor aztán újra elkezdtük. Egészen eddig a napig nem is tudtam igazán, mit jelent az, hogy 'feltépni a sebeket', de ez megváltozott. Tudtam, mi következik: végig vesszük újra a történetünket szóról szóra.
A Humanoid turné után, amikor megmutattam a fiúknak, félredobtam a könyvet. Továbbra is vezetettem naplót és előfordult, hogy írtam róluk, de nem vettem elő a könyvet, mert még a gondolatától is rám telepedett valami szorongató érzés. Próbáltam a könyvre fogni mindent. Azt mondogattam magamban, hogy rossz ötlet volt ez az egész, de igazából csak féltem beismerni, hogy a kapcsolatom végét Georggal nem a könyv jelentette, hanem az, amit Tommal tettem.
-Beleolvasott?-tettem fel a kérdést Heide-nek, amint beléptem a szobába
-Oh, igen. Épp mondtam is Tomnak, hogy igazán említhette volna, hogy az első barátnője megcsalta őt a... Hogy is fogalmazott, Annaliese?-rohant oda a laptopjához Heide
-Témánál vagyunk-dobta le magát Bill a fehér kanapéra
-Oh, megvan! Megcsalta őt az egyetlen igaz barátjával, Friederrel. Frieder? Úgy, mint Friedrich?
-Igen-köszörülte meg a torkát Tom
-Tom, pedig ez igazán nagy dolognak tűnik az ön életében. Ráadásul a lány két évvel idősebb volt magánál és Georg szerelmes volt belé, amit úgy tudott meg, hogy elolvasta Georg naplóját.
-Tudom, mit gondol rólam, oké?-hadarta Tom-Apám nem bírt elköteleződni, Inge átvert, Annaliese pedig éppen annyival idősebb nálam, mint Inge volt, ráadásul szerelmes belé Georg, a jelenlegi barátnőm szintén idősebb nálam, hasonlít is Ingere. Egész eddig apám példáját követve megdugtam mindenkit, Annaliese-hez az előbb említett indokok miatt kötődöm, Ingen pedig Rian keresztül állok bosszút. Ezt gondolja, igaz?
-Nem tudtam, hogy idősebb önnél a barátnője és nem tudom... Így van?-ült le a laptopjával a kanapéval szembeni fotelbe Heide
-Ez nem ilyen egyszerű. Nem akarom, hogy azt gondolja...
-Én nem gondolom sehogy, Tom. Maga ezt kivetíti.
-Nem!
-Kivetítesz, T-szúrt oda Bill
-Fogd be!-üvöltött rá Tom
Tom azt hiszem, mérhetetlenül dühös volt Billre, amiért ilyen helyzetbe kényszerült. Végül is hosszú évekig olyan jól elnyomta magában ilyen-olyan módon ezeket az érzéseket.
-Nyugodjunk meg, rendben?-szólt halkan Heide-Mindenki vegyen egy mély levegőt! Tartsunk egy bejelentkező kört, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy milyen állapotban van jelen és mit hozott magával. Bill?
Bill nagyot sóhajtott.
-Kurvára fáj a fejem és az egészhez nagyon nincs kedvem. Frusztrál, hogy a múltbéli sérelmeimről kell beszélgetnem egy idegennel.
-Annaliese?
-Én jól vagyok-mosolyogtam
-Tényleg?-kérdezte Heide
Egy pillanatra elmerengtem, majd válaszként rávágtam egy nemet.
-Legszívesebben percenként csekkolnám az e-mailjeimet, hogy minden rendben megy-e a tördeléssel és az lenne a legjobb, ha közben ledönthetnék egy pohár konyakot.
Heide bólintott.
-Tom?
-Én egy üveg konyakot szeretnék ledönteni-tördelte a kezeit
-Szóval-tette le a laptopot a kis üvegasztalra Heide-belekezdtem a könyvbe. Nem jutottam sokáig sajnos, de eddig nagyon tetszik. Gratulálok, Annaliese. Volt szó kiadásról?
-Nem, nem igazán jutottunk el odáig és abban sem vagyok biztos, hogy én szeretném, hogy valaki elolvassa.
-Hát valamiért csak megírta...
-Ez is igaz. De nem azért írtam, amiért gondolja, hogy...
-Továbbra sem gondolok semmit-mondta Heide
-Kivetítek-csettintettem
-Pontosan. Most pedig szeretném, ha elkezdenénk. Azt érzem, hogy van egy puzzle, amit ki kell raknunk. Építsük fel a történetet együtt. Annaliese írása egy jó vázlat hozzá, de szeretném, ha részletgazdaggá tennénk. Nem a pénz érdekel vagy, hogy hol léptek fel. Engem a mögöttes tartalom érdekel, apró momentumok, amik nem tűnnek fontosnak, ám mégis megjegyezték.
Mindhárman csak hallgattunk.
-Az asztal alá már bekészítettem egy füzetet és egy tollat. Azt szeretném, ha csak címszavakat írnának.
-És ez hogy segít?-kérdezte Bill, mialatt én felvettem a füzetet
-A végén meglátja. Kezdhetjük?
-Igen-nyitottam ki a füzetet
-Akkor Tom, ha már így belekezdtünk a kamaszkorába, kezdjük magával és Billel és jussunk el odáig, hogy találkoznak Annaliese-zel.
A füzet első lapjának a tetejére felírtam az ikrek nevét és behúztam az első gondolatjelet.
-Én nem tudom, hol kezdjem-motyogta Tom
-In medias res kezdjen bele. Vagy esetleg Bill?
-Jó-dőlt előre Bill-Loitsche-ban nőttünk fel. Ez egy kis falu. Mondhatni a búzatábla közepén laktunk. Anya művész és bár rajongásig szeretem, elég laza erkölcsű tud lenni olykor.
-Ezt biztosan nehéz volt kimondania-bólintott Heide
Bill elmosolyodott.
-Tom mondta ki először.
-És ez egy ennyire fontos részlet, hogy Tom mondta ki? Miért?
-Igen, mert nem átlagos családi körülmények között nőttünk fel-tette hozzá Tom-Egész sokáig anyát hibáztattam, amiért apa lelépett.

2002. szeptember 21.
Este tíz volt, mikor megcsörrent a vezetékes telefon és apa szólt, hogy Georg engem keres, így felvettem a szobámban. 
-Mit akarsz?-szóltam bele flegmán, miközben rendületlenül jegyzeteltem a naplómba
-Itt van Tom. 
-És? 
-Szerda van, este tíz elmúlt és holnap suli. Ez már éppen elég fura, nem? 
-Jó, igen. 
-Összeveszett az anyukájával. 
-Megint?-fújtam ki a levegőt gondterhesen-Akarod, hogy beszéljek vele? 
-A legjobb az lenne, ha átjönnél. 
-Georg, esélytelen, hogy apáék átengedjenek ilyenkor. 
-Itt is aludhatnál. 
-Még rosszabb. 
-Jó, figyelj, a nappalinkban kapcsolgatja a tévét, a szülei nem tudják, hol van és azt várja, hogy hazudjam Billnek, hogy nincs itt. 
Nem hagytam cserben sem Georgot, sem Tomot, így kiszöktem otthonról és átbicajoztam Georgékoz. 
Tom tényleg eléggé magába fordult és mivel abban a hónapban már ez volt a harmadik, hogy máshol csövezett, mert összevesztek Simone-nal, nem mehetett így tovább. 
-Anya megint Ingevel jött. Hogy mennyire megváltoztam mióta vele járok bla bla bla... Pont ő prédikál nekem. 
-Csak tizennyolc éves korodig kell kibírnod-vontam vállat
-Aha, hát ha azt hiszi, hogy nem lépek le sokkal hamarabb, nagyon téved. 
-Nézd én tudom, hogy inkább Bill hasonlít Simre és hogy ti nagyon különböztök, de csak az anyukád és ez így nem normális, Tom.
-Ja,-váltott csatornát-Bill hasonlít rá. Én meg senkire... 
Megszakadt a szívem érte. 

-Na és a nevelőapjuk?
-Gordon jó fej, de ha konfliktusról van szó, leginkább egy szobanövény életjeleit mutatja-rázta a fejét Tom
-Gordonnak volt egy zene iskolája, a Rock's Cool-nevetett Bill
-Beszédes név-mosolygott Heide is
-Igen. Ott kezdtünk zenélni. A zenével együtt meg jött a többi külsőség. Mindig extrémek voltunk és mikor kitaláltuk, hogy színpadon akarunk állni, még inkább felbátorodtunk. Mikor megismertem Annaliese-t, még rövid szőke hajam volt, de aztán befestettem feketére, Tom pedig berasztázta. Aztán elkezdtem magam sminkelni meg jöttek a piercingek. Mindenki baszogatott minket, de szerintem csak irigyek voltak, mert nekik nem engedték meg a szüleik.
-Tizenegy évesek voltunk, mikor volt az a fellépésünk Magdeburgban, mint Black Questionmark. Tudom, jó hülye név, persze Bill ötlete volt. Akkor találkoztunk Georggal, Gustavval és Eliese-zel-folytatta Tom
-Végre három ember, akik nem akartak megverni minket-tette hozzá Bill szarkasztikusan-Bár Georg akkor még egy faszfej volt.
-Most is az-mondta Tom
-Igen, de akkor még fölényeskedett. Egoista pöcs volt. Gustav meg fura. De Annaliese kedves volt.
-És szép-nézett rám Tom
-Igen, Tommal még meg is beszéltük, hogy mindketten rányomulunk és győzzön a jobbik-nevetett fel Bill-De persze Tom betojt és csak én nyomultam rá.

2000. 
Ma beültünk egy kávézóba a fiúkkal. Bár lehet, inkább kocsma volt. Jött Bill és Tom is. 
Bill azt hiszem, randira hívott, de mikor rákérdeztem, hogy most nyomul-e, akkor ellenkezett. De aztán meg megint furán viselkedett... 
Georg meg persze egész végig észre se vett.
Bill és Tom nagyon kedvesek. Persze, mindenki az, csak Georg néz levegőnek. Bár ne tetszene...

-Annaliese?-nézett rám Heide
-Oké... Öt éves voltam, mikor a kerítés mentén összefutottam Gustavval. Ő éppen a markolójára pakolt homokot, én meg hintáztam. Aztán összebarátkoztunk. Volt még egy srác a szomszédságban, Alex, ő volt még a nagyon jó barátunk és persze Franzi, Gustav nővére. Ő mindig anyáskodott felettünk. Szóval olyan volt, mintha lenne egy nővérem, így amit nem tudtam megbeszélni Gustavval, azt Franzinak mondtam el. Aztán együtt jártunk zeneiskolába. Én zongoráztam meg kórusban énekeltem, Gustav pedig hát dobolt. Minden kedd délután ott találkoztunk, ott megírtam a házit, Gustav közben szórakoztatott, aztán meg mentünk zeneórára, utána pedig együtt haza. Aztán egyszer csak jött Georg és kiderült, hogy Gustav ismeri.

1999. november 12.
Matek házit írtam a nagy asztalnál, Gustav meg a dobverőjét pörgette a combjain, mikor jött az a srác. Georgnak hívják. 
-Hé, Gustav-ült le Gustav mellé hirtelen, én pedig a hangos felkiáltásra felnéztem a háziból
-Georg! Mizu?-fogott vele kezet Gustav 
-Órára várok-vont vállat, majd felém pillantott és végig mért-Szia. Georg Listing-nyújtott kezet 
Nem tudom, mi történt velem. Lefagytam. Csak néztem az asztal másik oldaláról átnyúló kezet és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. 
-Annaliese-böktem oda, majd újra a füzetem kezdtem nézni 
Beszélgetni kezdtek én meg reméltem, hogy megnyílik alattam a föld, mert annyira zavarban voltam. Az arcom szinte égett, olyan vörös volt. Egyszer csak Gustav felém fordult. 
-Hugi, ez Mozart vagy Vivaldi?-utalt az egyik teremből kiszűrődő hegedűszóra 
-Ez Mozart. 
-Mindig keverem. 
-Fogadjunk hárfázol-szólt oda Georg 
-Zongorázom-néztem rá értetlenül 
-Egyre megy. Karót nyelt hangszer mindkettő. 
Gustav nevetni kezdett. 
-Várj, hagy találjam ki! Hm... Triangulum?-biccentettem szánakozóan oldalra a fejem, majd felpattantam, beraktam a füzetem a táskámba és még azt hozzá tettem-Bocs, most mennem kell hányni. 

1999. november 26. 
Harmadik hete hallgatom délutánonként Georgot. Folyton odaül hozzánk, pedig pár hete még azt sem tudtam, hogy Gustav ismeri. 
Ma éppen azt ecsetelte, hogy alapíthatnának egy bandát és ő énekelne benne, így csak egy gitárost kellene szerezniük. 
-Hugi, te tudsz valamennyire gitározni-mondta Gustav 
-Nem. 
-De! 
-Igen, de nem itt, nem most és nem ennek-böktem a fejemmel Georg felé 
-Sőt, képzeld, Lieso még énekelni is tud. Segíthetnél Georgnak énekelni tanulni-tolta feljebb a szemüvegét Gustav 
-Nem. 
-Ez remek ötlet!-mondta Georg 
-Esetleg a hétvégén már el is kezdhetnénk-mondta Gustav 
-Nem!-mondtam immáron erélyesebben 
-Mondjuk szombat? Aztán meg lóghatnánk egy kicsit a városban.
-Ja, szuper. 
-Hahó, srácok figyeltek rám? Azt mondtam nem-tártam szét a karjaimat 
Georg körmölni kezdett. 
-Itt az e-mailem. Írd meg hova menjek és mikor-csúsztatott oda egy papírfecnit
Értetlenül néztem Gustavra, ő pedig mogorva fejjel vissza rám, így én is leírtam az én e-mailem és odaadtam Georgnak. 
-Ez leszek én. Majd este elküldöm a címet és hogy mikorra gyere. 
-Lizzy? Ez édes-mosolyodott el, én pedig megint csak fülig vörösödtem 

-Georg tényleg ennyire egoista volt?-kérdezte meglepődve Heide
-Kibaszottul-vágta rá Tom
-Folytassa, Annaliese!

1999. december 21. 
Már sokadik hete, hogy Georg átjön zenélni kicsit. Anya ma megengedte neki, hogy tegezze. Aztán ketten maradtunk, mikor anyának próbára kellett mennie, apa pedig már több napja stúdiózik. 
Gustav késett, mert Alexszel moziban voltak és lekésték a hazafelé jövő buszt, így addig beszélgettünk Georggal. Most először nem voltam totál begyulladva. 
Volt egy pillanatunk, mikor a zongoránál ültünk és éppen az egyik népdalt próbáltam megtanítani neki. Közel ült hozzám. Felé fordultam, ő meg felém, a kezét a combomra tette, közel hajolt és megcsókolt. Én visszacsókoltam de aztán annyira megijedtem, hogy hátrahőköltem és kiszaladtam a konyhába mondván, hogy szomjas vagyok. Georg persze utánam jött. 
-Még nem csókolóztál senkivel, igaz?-kérdezte
Megráztam a fejem. 
-Te? 
-Háromszor-mondta, majd közelebb lépett-Ha gondolod, újra megpróbálhatjuk. 
-Ne!-vágtam rá-Inkább engedjük el ezt a dolgot... 

-De persze, nem engedték el...
Gombóc nőtt a torkomban. Egészen addig megállás nélkül jegyzeteltem, de akkor lassan becsuktam a füzetet, az ölembe fektettem és csak nagyokat nyelve ültem ott Tom és Bill között.
-Annaliese? Annaliese, folytassa!
Megráztam a fejem és nagyon próbáltam elmondani neki, hogy nem megy, de nem bírtam lenyelni a könnycseppeket és beszélni is.
-Hé,-simogatta meg a hátam Bill-minden rendben.
-Elvesztettem-kezdtek remegni az ajkaim-Bill, én elvesztettem őt!

In your shadow I can shine - 3.

3.

-Hello! Mi még nem találkoztunk. Heide Hamelberg-nyújtott kezett Bill terapeutája, amint beléptem az ajtón
-Annaliese Löeben-ráztunk kezet
-Tom, üdvözlöm-rázott Tommal is kezet
Bill már a kanapén ült keresztbe tett lábakkal és az ablakon bámult ki.
-Szia, drága-öleltem meg Billt majd leültem szorosan mellé
Miután mindannyian helyet foglaltunk, a pszichológus elkezdte.
-Nagyon köszönöm, hogy eljöttek. Nos Billel a délelőtt folyamán arra jutottunk, hogy talán hatékonyabb lenne a kezelés csoportterápiaként. Persze, ha önök is benne vannak...
-Persze-vágta rá Tom
-Annaliese?-nézett rám a terapeuta
-Aha...
-Oké! Szóval Bill már felvázolt pár alap információt a kapcsolatukról, de szeretnék önöktől is majd kérni egy bemutatkozást-lapozgatta a jegyzeteit-De kezdjük Billel!
Bill flegmán csücsörített, karba tette a kezét, majd bólintott. Láthatólag továbbra sem volt ínyére a dolog, ennek ellenére azért odacsődített minket.
-Bill Kaulitz vagyok, huszonhárom éves. Van egy ikertestvérem, Tom, aki bezárt ide. Van két kutyánk, vegetáriánus vagyok. Szeretek bulizni, aludni, színpadon lenni és öltözködni. Volt egy barátom másfél évig és persze nem mondom, hogy az ő hibája, hogy a kokaintól már vagy egy hete folyamatosan vérzik az orrom, de azért rohadjon meg ott ahol van-hadarta el a monológját
-Szuper. Köszönjük. Bill, tehát maga homoszexuális?
-Nem tudom. Muszáj magam definiálni?
-Tehát volt már barátnője is?-jegyzetelt Heide
-Igen, volt, nem is egy. Szexeltem is velük, ha erre gondol és igazából azt sem zárom ki, hogy egyszer majd egy nő mellett végzem. Nem is tudom, hogy alakult ez így. A srácok szimplán csak jobban beindítanak, érti ugye?
-Mikor jött rá, hogy a fiúk is érdeklik?
-Nem tudom... Talán úgy tizenhat éves voltam. Már turnéztunk Németországban. Beleszerettem a legjobb barátomba, Andreasba. Ő meleg. Elegem lett a haszonleső ribancokból...
-Például mikor az a hülye Julia nyilatkozott a Bravonak rólad-szólt közbe Tom
-Na igen. Andreas viszont mindig ott volt nekem. Először csak csókolóztunk, de aztán megtetszettek a fiús vonásai és többet akartam.
-Elmondta valakinek?
-Nem kellett, igaz Lieso?

2005. szeptember 13.
Kerti partyt tartottunk ma a kertünkben. Átjött mindenki. Olyan jó volt. Végre megint együtt lehettünk, mint normális tinédzserek mindenféle zokogó, ordítozó fogszabályzós kislány nélkül. Miután végeztünk a hús sütéssel átöltöztem. Bill felkísért a szobámba és fura beszélgetésünk volt.
Több percen keresztül felháborodva azt ecsetelte, hogy az egyik díjátadó után az egyik fiatal író, aki köztudottan homoszexuális, kikezdett Andyvel.
-Pedig Andy még csak tizenhét...
-És?
-Még csak nem is nagykorú.
Spontán voltam. Nem kerteltem, rákérdeztem.
-Bill, ti jártok Andyvel?
Heves tiltakozást vártam. Azt, hogy azt mondja: "Lizzy, jó ég, megőrültél? Nem!" De ehelyett Bill csak lesütötte a szemét és halkan azt mondta.
-Nem járunk.
-Bill,-heveredtem le mellé az ágyra-de van köztetek valami, igaz?
Erre már nem mondott semmit.
Az este folyamán aztán rákérdeztem Andreasnál is.
-Mennyivel több ez köztetek, mint a barátság?
-Pont annyival, hogy már nem csak barátság?-mosolyodott el Andy
Annyira örülök nekik! Jó előérzetem van velük kapcsolatban.

-Tom, maga Bill ikertestvére, de tudtommal maga csak a nőkhöz vonzódik-mondta ezt zavarba ejtően kedves mosollyal Heide
-Igen,-tette zsebre a telefonját-én a nőket szeretem. Sok nőt.
Néma csend.
-Mutatkozz be, seggfej!-vetette oda Bill
-Tom Kaulitz vagyok, Bill ikertestvére. Az édesanyánk, Simone festőművész. Az apánk lelépett igen korán. A Tokio Hotel gitárosa vagyok. 2010 óta van barátnőm. Már nem szexeltünk legalább négy hónapja. Alkohol problémáim vannak tizenhét éves korom óta és tegnap lefeküdtem Annaliese-zel megint, annak ellenére hogy tudom, hogy a legjobb barátom, aki a bandánk basszusgitárosa, még mindig szerelmes belé-ismét megfagyott a levegő-Ja és van két kutyánk, de ezt már Bill említette-próbálta még groteszkebbé tenni Tom
-Látja, ezek ketten már megint szexeltek és akkor én így legyek normális-csattant fel Bill
-Rendben, segítsenek, tehát önök barátok mióta is?
-Tíz éves korunk óta.
-Tizenegy-szóltam közbe
-Hát olyan 2000 óta...-helyesbített Tom
Heide jegyzetelt, mi pedig várakoztunk.
-Annaliese, ön jön!
-Annaliese Löeben vagyok. Huszonöt éves vagyok, de két hónap múlva már huszonhat. Tokióban élek jelenleg, de előtte éltem már hosszabb ideig Párizsban is. A szüleim zenészek. A Tokio Hotel dobosa, Gustav a legjobb barátom öt éves korom óta. Szomszédok voltunk, aztán később együtt jártunk zeneiskolába. Ott ismertem meg a basszusgitárost, Georgot, akivel tizennégy éves korunkban összejöttünk. Újságírást tanultam az egyetemen és most a japán Vogue-nál dolgozom. Van egy barátom már lassan egy éve. Ő fotós a magazinnál...
-Mi? Neked van valakid?-fordult felém értetlenül Tom-Ezt miért nem mondtad?
-Nem kérdezted...
-Fotós-tette hozzá pökhendin Bill-És japán legalább?
-Igen.
-Neked bejönnek az ázsiaiak?-nézett rám kérdőn Bill
-Nem tudom, ő elég helyes. Olyan szép a mosolya meg olyan karizmatikus. Majd mutatok róla képet, tetszeni fog-csacsogtam
-Annaliese, mikor szakítottak Georggal?-jött a kérdés Heide-től
-Mármint először?

2006. október
-Lefeküdtél vele?
-Georg...
-Lefeküdtél vele vagy nem?-pattant fel idegesen az ágyról
-Igen-suttogtam
Georg cinikusan felnevetett, felkapta a pulcsiját és a kilincsre tette a kezét.
-Akkor ennyi, Annaliese.
-Úgyis ezt akartad!-kezdtem zokogni-Megkönnyebülés, hogy engem hibáztathatsz, igaz? Te rohadt szemét!-üvöltöttem
Georg kilépett a szobám ajtaján és lerobogott a lépcsőn, miközben én a könnyeimtől fulladozva futottam utána és egyre csak hibáztattam.
-Mindent megtettem érted, te meg csak így itt hagysz. Válaszd csak a könnyebb utat! Önző vagy-kezdtem ütlegelni saját magam
-Itt vagyok nem?-kapta el a csuklómat-A rohadt életbe is, itt vagyok és kurvára szeretlek. A kocsiban aludtam csak, hulla fáradt vagyok, de itt vagyok, hogy veled lehessek, mielőtt elindulunk Berlinbe. Te feküdtél le mással, nem én.
-Ez az! Még jó, hogy most már lelkiismeret furdalás nélkül szexelhetsz te is bármelyik kis kurvával-üvöltöttem
-Ennyi, végeztünk, Annaliese-és ezzel kilépett a bejárati ajtón és hiába könyörögtem neki, hogy forduljon vissza nem tette. Vége van.

2008. február
-Nem állok ránk készen. Azt hittem igen, de még nem. Azt csinálom megint, ami akkor tönkre tett minket, veletek lógok, segítek dalokat írni és hanyagolom az egyetemet.
-Akkor?-kezdte mereven bámulni a folyót-Ennyi?
-Egyenlőre.
-Látjuk még egymást, kölyök-szorította meg a kezem
-Csak ebben bízom.
Elengedni őt, miközben reménykedem benne, hogy visszajön még hozzám, a legnehezebb, de Párizsba kell mennem magam miatt.

2010. április
-Ti ketten a hátam mögött...-szállt le az ágyáról-Álljunk meg! Álljunk meg most-kezdett előre futni a sofőrhöz
-Georg, az autópálya kellős közepén vagyunk-kapaszkodtam a mellkasába
-Nem érdekel. Hogy süllyedhettetek idáig? És ez nem is csak szex volt. Olvastam, Lizzy. Igaz, Tom?
-Haver, én...
-Veled akart lenni-meredt rám fájdalmas szemekkel-Te is, igaz?
-Nem, Listing, figyelj rám, én...
Georg mély levegőt vett és nyugodt hangon csak annyit mondott:
-Tomot muszáj elviselnem, de téged nem. Ki vagy rúgva. Szedd össze a cuccaidat és amint odaértünk repülj haza!
-Georg, ne csináld már!-szólt közbe Gustav is
-Ne szóljatok hozzám! Most az egyszer túl messzire mentetek mind. Vége, Lizzy. Soha többé! Vége. Undorodom tőled.
Egész úton csak zokogtam, de Georg mintha jéggé fagyott volna. Olyan, mintha félig meghaltam volna. Én ezt nem fogom túl élni...

-Tehát Georg...-írta le a nevét Heide-Azóta nem beszéltek?
-Nem...
-Kifelejtetted a defekted, Lieso-szólt be Bill
-Ja igen, anorexiás vagyok-vigyorogtam bárgyún-Visszaeső, ezt is írja le!
-Tehát drog, homoszexualitás, alkohol, szexfüggőség, anorexia...
-Mi? Én nem vagyok szexfüggő... Én...-szólt közbe Tom
-Alig várom, hogy elkezdjük!

In your shadow I can shine - 3. (előzetes)

"Bill flegmán csücsörített, karba tette a kezét, majd bólintott. Láthatólag továbbra sem volt ínyére a dolog, ennek ellenére azért odacsődített minket.
-Bill Kaulitz vagyok, huszonhárom éves. Van egy ikertestvérem, Tom, aki bezárt ide. Van két kutyánk, vegetáriánus vagyok. Szeretek bulizni, aludni, színpadon lenni és öltözködni. Volt egy barátom másfél évig és persze nem mondom, hogy az ő hibája, hogy a kokaintól már vagy egy hete folyamatosan vérzik az orrom, de azért rohadjon meg ott ahol van-hadarta el a monológját"

In your shadow I can shine - 2.

2.

-Welcome to LA!-köszöntött tökéletes angol akcentussal Tom a reptéren
-Voltam már itt, de azért köszi-vetettem oda közönyösen
-Jó, akkor konichiwa?-próbálkozott japánul
-Szia, Tom-öleltem meg, ő pedig hosszasan vissza
-Annyira jó, hogy itt vagy.
-Na jó!-löktem el magamtól-Tessék, ez a kézi poggyászom, fogd, meg van még egy bőröndöm-indultam el célirányosan a csomagomért
-Meglep ez a kevés cucc.
-Csak egy hétre jöttem.
Megkerestük a nagy bordó bőröndöt és kimentünk Tom kocsijához. Szótlanul kinyitotta a csomagtartót és berakta a táskáimat, míg én beültem az anyósülésre. Beült ő is és elindultunk.
-Útközben kérsz reggelit? Megálljunk valahol?
-Nem-kortyoltam bele Tom pohártartójában felejtett friss kávéjába-Látod, reggeliztem. Vagyis vacsoráztam... Ahh, jat leg.
-Ne már! Te imádsz reggelizni.
-Az régen volt, most már nem igazán megy a reggeli evés, vagy úgy az evés általában-vontam vállat
Tom ismét elhallgatott.
-Hogy vannak a szüleid?-kérdezem meg pár perc csend után
-Jól. Ők még nem tudják, hogy jössz. Anya biztos teljesen odáig lesz.
-Együtt laktok?
-Nem, ők néhány utcával arrébb. Tetszeni fog a környék. Nyugodt, családias. Egy dombságra épült az egész. Majd elmehetünk sétálni meg kutyát sétáltatni...
-Oh a híres Pumba!
-Látom naprakész vagy.
-Igyekszem.
-Neked van most kutyád ott Tokióban?
-Nincs. A város közepén lakom a negyvenkettediken egy modern, katalógusszerű lakásban, aminek a konyháját még kavé főzésre sem volt időm használni-nevettem el magam az ambivalens helyzeten
-Pont, mint Georg.
Nem reflektáltam és azt hiszem, Tom tudta, mennyire érzékeny pontra tapintott, így újabb szótlan perceknek néztünk elébe.
Húsz hosszú perc és három a kocsiból elküldött e-mailem után megérkeztünk.
Kipakoltuk a cuccokat és bementünk a házba.
-Nagyobbnak képzeltem-fordultam körbe-Mármint tudod... Úgy képzeltem, hogy van egy óriási ülőgarnitúra,-mutattam a kezemmel jobb oldalra a nappaliba-ahol tévézhetsz, aztán a konyha modern, hogy Billnek délután háromkor a reggelijét még a szájához se kelljen emelnie-böktem balra-de a terasz,-indultam el előre és kiléptem a gyönyörű kilátású teraszra-na igen, ez viszont tökéletes-néztem Tomra mosolyogva
-Már nem tévézek-bökte oda halkan
-Hát már én sem-indultam vissza a házba
-Az emeleten van egy vendégszoba. Az a tiéd. Van hozzá fürdő is.
-Ria?-fordultam Tom felé
-Tessék?-nézett rám meglepve
-Hát hol van Ria?
-Oh, tudod, neki is van egy saját és ő most ott...-habogott
-A hosszú kapcsolat titka, mi?-indultam fel az emeletre
-Balra-kiáltott utánam a bőröndöket cipelve
-Na és Pumba és a másik kutya?
-Ők anyáéknál vannak.
-Szóval ketten vagyunk-ültem le a nagy fehér takarós franciaágyra
-Igen-dobta le a bőröndöket és leült mellém-Ketten.
Hátra dőltem az ágyon elnyújtózva és körülnéztem a szobában.
-Miért vagyok itt, Tom?-tettem fel a kérdést
-Mert imádsz-dőlt hátra ő is
-Most komolyan... Miért?
Mély, gondterhes levegőt vett és vonakodva ugyan, de belekezdett.
-Emlékszel mikor Bill és Andreas szakítottak... Mikor is?
-2007 talán? Valahogy úgy a Zimmer turné környékén.
-Igen... És tudod Bill... Szóval...
-Tudom...
-Hát együtt volt egy sráccal másfél évig, aztán az furán kezdett viselkedni. Hanyagolta őt, Bill meg tudod milyen: mindig az kell neki, aki nem lehet az övé. Meg is csalta, elvileg kétszer, de a fene se tudja. Ez is úgy derült ki, hogy Bill talált egy listát a srác skalpjairól.
-Mi? Ki ír már ilyet?! Jó ég!-csattantam fel
-Mindegy, de Bill visszafogadta. Aztán csak nem lett jobb a helyzet. Volt egy harmadik, egy modell srác, Bill féltékeny volt rá, de mindig leszerelte őt azzal, hogy ez a modell ez csak ráakaszkodik, mert a srác, amúgy fotós, ezt talán nem mondtam...
-Fotós... Folytasd!
-Aztán egyik este Bill kapott egy üzenetet ettől, a sráctól, hogy kopjon le és hogy ők már egy hónapja hivatalosan járnak. Érted, Bill pasijával járt és közben írt neki egy ilyen lekezelő levelet, mintha Bill lenne a felesleges harmadik.
-Bill kiakadt, igaz?
-Teljesen kiborult, őrjöngött. Aztán másnap találkoztak és a srác kimagyarázta annyival, hogy ez nem igaz, csak egyszer kavartak, Bill meg visszafogadta.
-Bill egy idióta.
-A srác érzelmileg zsarolta...
-Akkor is!
-Mindegy, aztán az egyik ismerősünk szólt Billnek, hogy amúgy a pasiját együtt látta ezzel a sráccal, de Bill még mindig nem dobta ki. Végül egy héttel ezelőtt megint összevesztek és a srác szakított Billel. Érted, még Billt tették lapátra. Ráadásul egy csomó pénzzel tartozik neki. Szóval köddé vált, nem vette fel a telefont, nem válaszolt az üzenetekre és Bill teljesen beleőrült.
-Mit csinált?-fordultam Tom felé
-Tegnap előtt haza értem a stúdióból,-lábadt könnybe a szeme-Bill a fürdőkádban feküdt, felvágta az ereit. A víz csupa vér volt...
-Úristen, Tom!-ültem fel
-Kiszedtem a kádból és hívtam a mentőket. Az én hibám-ült fel ő is
-Miért lenne a te hibád?
Tom a kezébe temette az arcát.
-Tudod, mikor ide költöztünk, eljártunk bulikba. Sok buliba. Tudtam, hogy Bill egy ideje már megint...
-Megint drogozik, igaz?
Tom bólintott.
-Nem volt magánál akkor sem, mikor megtaláltam. Túladagolhatta volna magát, meg is halhatott volna. Vagy elvérzik-Tom összepréselt ajkakkal próbálta visszafogni az arcán legördülő könnycseppeket
-Hogy van most?
-Összevarrták a sebet a karján, de teljesen szét van csúszva. Vagy őrjöng, vagy üveges tekintettel bámul a semmibe. Nem eszik, nem iszik. Az én hibám, Lieso.
-Tom, hallgass ide!-fogtam a két kezem közé az arcát-Emlékszel, mikor tizenhét volt és ugyanezt csinálta? Bill ilyen, Bill így jelez, ha segítségre van szüksége. De most már minden rendben lesz, itt vagy neki és én is. Bill jól lesz. Hányszor mostuk őt fel a Schrei turné alatt a padlóról? Na és téged? Mégis itt vagy!
Tom aprót bólintott, majd letörölte a könnycseppeket, amik a pólójának a nyakát már benedvesítették.
-Aludj egyet! Amíg lezuhanyozom-öleltem át
-Aludhatok itt?
-Persze!
Tom levette a cipőjét, majd bedőlt az ágyamba, mialatt én kipakoltam és elmentem fürdeni. Miután kész lettem, nem akartam felkelteni, így lementem a konyhába és főztem egy kávét.
Tom vagy a bitang hangos kávéfőzőre vagy arra, hogy nem vagyok ott, de felkelt és lejött utánam.
-Jobban vagy?-öntöttem egy sima feketét Tomnak
-Sokkal-vette el mosolyogva a csészét-Jó így a hajad. Sosem volt még ennyire rövid.
-Leér a vállamig!
-Igen, de mindig sokkal hosszabb volt.
-Hát most elvileg ez így divatos, vagy mi...-kortyoltam bele a kávémba Tom bókjától elpirulva
-Felhívom anyát, elvileg ő most bent van és megkérdezem, hogy van aztán indulhatunk is.
-Remek.
Fél órán belül el is indultunk a kórházba. Útközben Tom elmondta, hogy átszállítják Billt egy rehabilitációs központba, ahol terápia vár majd rá.
-Dili doki? Ha eddig nem tette, ezután tuti kinyírja magát.
Persze, erre a kijelentésemre kaptam egy mogorva oldalra pillantást.
-Sajnálom, én csak azt mondom, hogy Bill... Mindegy-süppedtem bele az ülésbe
-Bill biztosan meg fogja érteni. Majd... Egyszer...-szuszogott gondterhesen Tom
Olyan más volt. Számomra mindig is ő volt az okosabb, az érettebb, nem pedig Bill, de akkor is. Mintha legalább húsz évet öregedett volna, mióta utoljára láttam, és nem a külsejére gondolok, mert az ugyanolyan laza volt, mint eddig. Egyszerűen a testéből áradó energiák változtak meg gyökeresen. Nekem mindig is ő volt a kis Tom. Mindig. De most már semmit sem jelentett az a plusz két év előnyöm.
Bill a kórház főépületének harmadik emeletén feküdt. Belegondolni abba, hogy ha ez Németországban történt volna, mekkora cécó lenne belőle, míg itt senki még csak Tom után se fordult, döbbenetes. Felmentünk a harmadikra, ahol egy egyszemélyes kórterem előtt  Simone épp idegesen telefonált. Bekukucskáltam a szobába. Bill éppen aludt és olyan más volt. Persze, nem különben Tom, de Bill arcvonásai sokkal többet változtak.
Simone döbbenten tette le a telefont és olyan erővel szorított magához, hogy levegőt alig kaptam. Hitetlenkedett, elmondta, milyen szép vagyok, majd újra magához ölelt.
Tom közben bement Billhez.
-Reggel kicsit lázas volt, de azt mondták ez normális-szólt be Tom után Sim
Én is bementem és leültem az ágya mellé tett székre.
-Itt aludtál?-néztem Simone-ra
-Nem aludtam-legyintett-Az éjszaka közepén zokogni kezdett, ki akarta tépni magából az infúziót, aztán kapott valami nyugtatót és elaludt.
Közelebb húztam a széket és megsimogattam Bill arcát.
-Menj haza, majd mi vigyázunk rá-simogatta meg Sim hátát Tom
-De az átszállítás...-mondta Simone rekedt hangon
-Majd megoldom. Minden rendben lesz.
Tom kikísérte Simone-t, míg én Bill mellett maradtam. Éppen az éjjeli szekrényre tett dolgait néztem, mikor megszólalt.
-Jöttél kivakarni a szarból?-pislákolt gyanakvóan
-Mint mindig-mosolyodtam el és megsimogattam a haját-Mondtam, hogy a szőke sokkal jobb lenne, emlékszel?
-Azt akarod hallani, hogy igazad volt?-suttogta
-Nem, tudom, hogy igazam volt-erre a kijelentésemre ő is elmosolyodott
-Megölelnélek, de mint látod kikötöztek az éjjel-emelte meg az ágy rácsához kötözött csuklóját
-Hát, ha megígéred, hogy nem keversz bajba, akkor ezen segíthetünk-kezdtem kioldani a bal csuklóján a kötést
-Tisztára, mint az állatkertben-sütötte le a szemét
-Ugyan már! Ezért igazán nem kell szégyenkezned. Emlékszel, mikor Gustav konkrétan belefeküdt a a hányásába? Na az gáz volt. Ez tízes skálán mondjuk hatos-oldottam ki a másik kezét is
-Ettől most jobban kéne magam éreznem?
Mély levegőt vettem.
-A múlt hónapban én is kórházban voltam. Elfelejtettem enni. Tudod, én így néha nem eszek...-köszörültem meg a torkom-Szóval van itt egy szelet kenyér meg vaj és most enni fogunk és közben elmesélem, mit csináltam az elmúlt négy évben.
-Legyen-egyezett bele kis idő elteltével-De nem biztos, hogy figyelni fogok, mert nem tudom kiverni a fejemből...
-Tudom, milyen ez-ejtettem el egy együtt érző mosolyt-De túl leszünk ezen is. Túl leszünk rajta...-kezdtem megkenni a kenyeret
-Szóval?
-Tokióban élek és...
-Tokio Hotel-mondta ki Bill úgy, ahogy a Zimmer turné elején a hang
Tom boldogan konstatálta, hogy Bill pár falatot letuszkolt a torkán, de mikor megemlítette Billnek a rehabot az persze teljesen kiakadt.
-Nem, nem, nem küldhettek diliházba. Én nem vagyok bolond, én jól vagyok-mondogatta monoton hangon
-Bill, Bill-vettem az arcát a kezeim közé, de ő csak tovább tiltakozott-Mecky, Mecky, maradj velem! Nyugodj meg, kérlek! Maradj velem, kérlek!-könyörögtem kétségbeesetten
Bill levegő után kapkodott, de abba hagyta a tiltakozást.
-Ez nem dili ház és nem tart örökké. Tom?-néztem rá Tomra a részletek miatt
-Bill, maximum egy hónap.
-Maximum!-emeltem ki-Vagy akár egy hét. De Bill, nem vagy jól és ez te is tudod. Tom csak segíteni akar.
-De én nem...
-Bill, minden nap bent leszünk veled-ült le Tom Bill ágyára-Ez egy szuper hely, gyönyörű, egyedül lehetsz és találtunk egy német nyelvű terapeutát.
Bill beletúrt a rövid szőke hajába, majd pár perc gondolkodás után bólintott.
Billnek kiállították a zárójelentést és Tom kocsijával átvittük őt az Authentic Recovery Centerbe. Egész úton nem szólaltak meg. Billen óriási napszemüveg volt és bár felajánlottam neki az iPodom, ő inkább csak némán bámult ki az ablakon.
A rehab tényleg gyönyörű volt. Óriási zöld kertje volt trambulinnal, ping-pong asztallal és kosárlabda pályával.
Míg Tom beszélt a terapeutával, én próbáltam felvidítani Billt.
-Ez, ez szuper. Ha tudom, hogy ilyen egy rehab...-nevettem
-Mint valami rossz vicc. Trambulin? Na persze... Tom bekaphatja.
-Bár mindenkinek olyan bátyja lenne, mint Tom-néztem rá komolyan
-Ha te mondod...-indult be az épületbe karba tett kézzel, én pedig utána
Ott hagyni Billt szörnyű volt. Vele akartam maradni, figyelni minden lépését. Féltettem őt, mint a kistestvérem, de Gordon, aki még talán jobban örült nekem, mint Simone, haza tessékelt minket.
Este a laptopomon intéztem a tokiói ügyeimet, mikor az ablakból hangokat hallottam a terasz irányából, így lementem.
Tom lent ült egy üveg sörrel a kezében.
-Ugye most csak viccelsz?-vettem ki a kezéből a sörösüveget
-Most le kell tennem, még felhívlak-nyomta ki a telefont-Ez csak sör, Elise-jelentette ki, de mikor látta, hogy a szemeim éppen villámokat szórnak, a cigis doboz felé nyúlt
-Mióta iszol megint?-ültem le a vele szemben lévő székre
-Nem iszom... Ez csak sör-gyújtott meg egy szál cigit
-Tom!
-Mi van?
-Szólhattál volna...
-Nem akartalak...
-Még mindig itt tartunk?-rántottam fel a szemöldököm
-Azóta nem beszéltünk és nem akartam, hogy Georg haragudjon rám.
-Nem hiszem, hogy Georgot érdekelné. Azóta ő sem keresett.
-Beszél rólad-kopogtatta le a cigiről a hamut
Teljesen ledöbbentem. Gustavnál mindig puhatolóztam, hogy Georg emleget-e, de Gustav mindig hárított. Viszont Tom előtt igyekeztem elrejteni a sokkos oldalra pillantásokat és a remegő ajkaimat, így nagyot nyeltem, felálltam az asztaltól és kiöntöttem a sört a sziklakertre.
-Én nem ihatok, de a növények igen?-szólt utánam
-És te beszélsz rólam?-lépdeltem közelebb hozzá, majd beleültem az ölébe
Azokkal a kótyagos őzikeszemekkel nézett rám, megnyalta az alsó ajkát, majd mikor megláttam azt a sok szomorúságot a szemében, lehervadt a mosoly az arcomról és ekkor az övéről is. Letette a cigit és elsimította a hajam a fülem mögé. Ahogy néztem őt és néztem a tökéletes arcvonásait, egyre csak ugyanazt akartam, így pár másodperc múlva azon kaptam magam, hogy Tom nyelve a számban van. Egy pillanatra megütköztem magammal és leálltam, vettem egy mély levegőt, de megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag nem tudtam abbahagyni. Nem ment.

In your shadow I can shine - 1.

1.

Négy év. Talán túl hosszú idő. Ennyi túl hosszú idő együtt lenni valakivel, hát még együtt nem lenni. Minden nap csak úgy spontán eszedbe jut vagy talán egyszer vele is álmodsz és hajnalban félálomban azzal vigasztalod magad, hogy ha már kevésbé leszel álmos, akkor majd reggel erőt veszel magadon és felhívod.
Négy év. Ennyi telt el azóta, hogy láttam volna a Kaulitz ikreket. Vagy Georgot. Vagy igazából a családomon és Gustavon kívül mást. Ekkor már második éve éltem Tokióban és  a japán Vogue művészeti rovatát vezettem. Programajánlókat, album kritikákat írtam. Hogy boldoggá tett-e? Nem tudom. Jónak jó volt. Pörgős volt az élet: étterem megnyitók, privát partik, sok kávé, mini koncertek. Nekem nem a napfelkeltével kezdődött a nap, inkább azzal zárult és három óra alvás után rohantam is be a szerkesztőségbe. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy boldog vagyok-e. Bár talán ez is egyfajta boldogság.
Aztán egyik este váratlanul megcsörrent a telefonom.
-Igen, ébren vagyok-riadtam fel hideg verejtéktől rázkódva
-Elise? Tom vagyok. Tom Kaulitz.
-Tom, Tom... Szia-nyögtem-Mi van veled?
-De jó hallani hangod-nyögte
-Jól vagy?-suttogtam a szemeimet dörzsölgetve
Ash mozgolódni kezdett mellettem, így inkább kimentem a konyhába.
-Kórházban vagyok.
-Mi? Mi történt?
-Nem, nem én. Bill-elakadt a hangja-Megint ugyanaz. Segíts! Szüksége van rád és nekem is.
Dühös lettem. Tudom, ez rossz dolog, de akkor is. Felém se szagol több évig, mikor bajba kerül, akkor meg rögtön engem hív.
-Tom én Tokióban lakom-nevettem fel zavartan-Ezt te sem gondolod, hogy...
-Tudom, küldök repülőjegyet csak gyere ide!
-Nem-mondtam határozottan-Mikor LA-be költöztetek, az internetről kellett megtudnom. Most meg fussak az első szóra? Hát nem. Van saját életem, bármilyen meglepő.
-Igazad van, felejtsd el. Bocs, ha zavartalak. Szia-tette le a kagylót
Elképzeltem azokat a szomorú kiskutya szemeit, amivel akkor nézhetett és rögtön mardosni kezdett a lelkiismeret-furdalás.
Persze Ash felkelt a telefonálásra és utánam jött.
-Megint valami munka dolog?-adott egy puszit az arcomra
Megráztam a fejem.
-Az egyik barátom hívott. Tudod, akivel azon a képen vagyok, Tom. Bill kórházba került. Gondolom, megint szét van esve és Tom azt várja, hogy én rakjam össze-dőltem a konyhapultnak
-Bill a testvére, igaz?
-Igen-mély levegőt vettem-Mindegy. Menjünk vissza aludni!-legyintettem
Visszabújtunk az ágyba és már vagy fél órája a szembe lévő toronyházat bámultam, mikor Ash megsimogatta a hátam és valamit halkan motyogott.
-Mi?-fordultam felé
-Menned kéne. Nem tudom, hogy mi volt régen és nem is várom, hogy beszélj róla, de szerintem menned kéne.
-Nem hívott már négy éve legalább, erre most...
-Most újra kellesz az életébe. Te sem hívtad, megvoltál nélküle.
-Igen, de én gondoltam rá sokat csak...
-Lehet, hogy ő is gondolt rád. Nem tudhatod. Te is változtál, ő is, de most megint szüksége van arra, hogy ott legyél és csak mert évekig nem beszéltetek, még nem szüntetek meg barátnak lenni.
Nem mondtam rá semmit csak dacosan meredtem magam elé.
-Tudom, hogy már fejben becsomagoltad a fehérneműidet, szóval menj!
-De a munka...
-Onnan is le tudod adni a cikkeidet és van már telefon is...
-Mitsuko ki fog nyírni.
-Meg fogja érteni. Majd teszek róla-mosolygott-Menj!
Nem telt bele két percbe, ki keltem az ágyból és nem sokkal később tárcsáztam is Tomot.
-Igen?-szólt bele fájdalmasan
-Hat óra múlva indul a gépem. Most foglaltam jegyet. Gyere ki értem  az LAX-re helyi idő szerint este 9-re. Az időeltolódással ott...-gyors fejszámolásba kezdtem-Az reggel hat. Hozz kávét.
-Tényleg jössz?
-Azt mondtad szükséged van rám. Ezt még sosem mondtad. Megyek, Tom.
-Köszönöm-csuklott el a hangja
Azt hiszem sírt, bár ezt sosem vallaná be. És én is próbálom magam azzal nyugtatni, hogy talán nem is, mert ha igen, akkor Tom vagy elvesztette a golyóit vagy tényleg nagy a baj.