Under procession

;)

Down on you - 1.

1.

-Elnézést, én…-szóltam tökéletes angolsággal a biztonsági őrhöz
-Kérem, hölgyem, üljön vissza!-tessékelt immáron kissé erélyesebben vissza a hosszú fehér bőrkanapéra, ahol már további hat lány ült, akik szúrósan néztek rám
-Nem érti, én…
-Ha nem hagyja ezt abba, össze kell tépnem a jegyét-közölte velem
Azt már hozzá sem mertem tenni, hogy nincs mit összetépnie, így duzzogva visszaültem.
A többiek éppen spanyolul fecsegtek. Annyit értettem, hogy „Bill” meg „szex”, de ha tudtam volna, hogy pontosan miről is van szó, akkor sem kívántam volna a párbeszéd részese lenni.
Minden lánynak nagy „Feel it all package” feliratú pass lógott a nyakában, pont mint az enyémben, így már a kezdeteknél éreztem, hogy itt valami nem stimmel.
Kisvártatva, miután spanyolul tartottak egy tájékoztatót arról, mit szabad és mit nem a zenekar jelenlétében, megérkezett a négy fiú.
Mikor beléptek az ajtón, ránk, a lánykora mosolyogtak és mindannyian megejtettek egy „Buenos diast”. Mindannyian szimpatikusnak tűntek, egyet kivéve. Bill valószínűleg bal lábbal kelt fel, mert konkrétan láttam, ahogy a belépéskor felerőltette magára a rezzenéstelen műmosolyát, majd végig pásztázott mindenkit tetőtől talpig és mikor rám került a sor, összeszűkült szemekkel megakadt a tekintete, majd mikor észrevette, hogy felrántott szemöldökkel bámulok rá, zavartan Tomra pillantott, aki már elkezdte a köszöntőjét angolul.
-Szóval nyugodtan pakoljatok le, egyetek, igyatok…
-Bármit, tényleg-szólt közbe Georg
-És örülünk, hogy itt vagytok-fejezte be Tom
Körbenéztem és a lányok szeme könnyes volt, mialatt nekem csak az járt a fejemben, hogy mennyire kényelmetlen a cipőm és hogy bunkóság lenne-e most ránéznem a karórámra, mert az esti gépet muszáj valahogy elérnem.
A lányok természetesen rögtön megrohamozták a fiúkat. Mindannyian remegő mosollyal kezdtek nagy szelfizésekbe és mivel minden fiúra jutott egy-egy lány, plusz kettő, akik várakoztak, esélyem sem volt leszólítani Tomot.
-Elnézést, én még mindig azt hiszem, hogy…-szóltam a biztonsági őrhöz ismét, aki faarccal bámult vissza rám-Oké, nem gond, várok…-tettem karba a kezem
-Szerintem üljünk le és mindenki mondja el, hogy hívják és honnan jött-préselte ki a mosolyra fagyott ajkai közül Bill
-És ha dohányoztok, akkor nyugodtan rágyújthattok-tette hozzá Tom és mindannyian leültek, így én is ezt tettem.
Miután végig mentünk Leonan, Natalian, Marian, Josefan, Pilaron és Carmenen és megcsömörlöttem a „kezdetek óta ti vagytok a kedvenceim” és „Bill, szeretlek” mondatoktól, már kezdtem beletörődni abba, hogy semmit sem látok Buenos Airesből és mehetek a hotelből egyből a reptérre, így mikor Tom elnyomta a cigijét és rám nézett úgy gondoltam, nem erőlködöm azon, hogy miért is vagyok itt valójában.
-Anastasija vagyok és Berlinben élek.
A fiúk mind megrökönyödve egymásra néztek, majd Bill feltette a kulcs kérdést:
-És mióta vagy rajongó?
-Őszintén?-néztem rá a karórámra-Kerek tíz perccel ezelőttig azt hittem, az vagyok, de most már kezdek elbizonytalanodni-jelentettem ki, mire Tom és Georg vették a szarkazmusomat és összenevettek
-Azért ennyire nem nézünk ki rosszul élőben-reflektált Tom, mire én is elnevettem magam
-De én ezt nem…-kezdte volna Bill, de megszakította a mondatát az éppen akkor belépő Dunja felkiáltása
-Ana-hallottam meg a nevemet
-Dunni-pattantam fel-Ha tudnád, mióta kereslek. Ha nem kértem meg legalább ötször ezt a szimpatikus fiatalembert itt,-böktem rá a feketében álldogáló biztonsági őrre-hogy szóljon neked, akkor egyszer sem.
-Gyere ide!-ölelt meg-Jól nézel ki. Csinos vagy, mint mindig. Jól vagy? Minden rendben?-engedett el és aggodalmasan a szemembe nézett
-Persze, minden a legnagyobb rendben.
-Oké, szóval fiúk öhm...-fordult az értetlenül ülő srácok felé-Bill, Tom, ő itt Ana Lavrov, akit kiválasztottatok az asszisztensi munkára.
-Oh, Anastasija, Ana… Hát persze!-esett le Tomnak, majd felállt és közelebb lépett hozzám-Tom Kaulitz-mosolygott
Magas volt, a barna szemei csak úgy csillogtak a kedvességtől és a finom parfüm illata erőteljesen elnyomta a cigaretta szagát.
Elkapott a copfjából éppen akkor kieső tincset, amíg a jobb kezét egyenesen felém nyújtotta.
-Anastasija Lavrov-ráztunk kezet
-A családod orosz származású?-kérdezett rá
-Az édesanyám volt az-helyesbítettem
-Miért, már nem az?-lépett közelebb Bill is
-Nem, ő már-haboztam kicsit-nem él. Ana Lavrov-nyújtottam a kezem Bill felé is
Bill rezgéseiben volt úgy taszító, hogy közben nem tudtam levenni róla a szemem. Minden porcikája, mintha faragva lett volna, olyan íves és gyönyörű volt. Árasztott egy fajta hideg, felsőbbrendű kisugárzást és nem tudtam rájönni, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy éppen sikerült beletalálni a halott anyuka témába vagy csak nagyon jól leplezi.
-Nem sokára indul vissza Németországba a gépem szóval nagyon boldog lennék, ha gyorsan megbeszélnénk a részleteket.
-Hát persze!-tessékelt Tom udvariasan az öltözőjük felé-Addig majd Georg és Gustav szórakoztatja a lányokat mondjuk egy sztriptízzel.
-Természetesen-nevetett Georg és vele a rajongó lányok is
Dunja becsukta mögöttünk az ajtót és egy kicsi, lámpafénnyel jól megvilágított tükrös szobában találtam magam a Kaulitz ikrekkel.
-Mikor érkeztél?-tette fel a kérdést Tom miközben három széket egymással szembe fordított és hellyel kínált
-Tegnap délután értem ide a tízenhárom órás repülő út után és ma este nyolckor megyek is vissza-ültem le és keresztbe tettem a lábam
-Jó ég! Nem visel meg az időeltolódás?-grimaszolt Tom
-Kicsit, de a kávé segít. Sok kávé. Még több kávé.
Tom felnevetett, de Bill továbbra is savanyú képpel nézett rám.
-Tizenhárom órát repültél csak ezért? Ennyire kell az állás?
-Nos, ti fizettétek a hotelt és a repülőjegyet is egyrészt…
-Ezt jó tudni-nevetett Tom tovább
-És még úgysem jártam Buenos Airesben.
Bill élesen felrántott szemöldökkel ült velem szemben és hitetlenkedve megrázta a fejét.
-És kell az állás-jelentettem ki

-Nos, az állás csak a késő őszi orosz turnéra szólna, mert az asszisztensünk, Mike intézné az ügyeket Los Angelesben, így nekünk kellene valaki, aki velünk jön Oroszországba-ismertette Tom a részleteket
-Persze.
-Akkor te beszélsz oroszul is?-kérdezte Tom, miközben megnyitotta az önéletrajzom a telefonján
-Igen, anyanyelvi szinten.
-És még csak 24 éves vagy. Elképesztő. Szóval a Viva TV-nél kezdtél…
-Igen. 17 voltam. Kellékesként kezdtem, aztán lettem a Boney M menedzserének az asszisztense, ekkor kezdtem az egyetemet Berlinben, aztán halasztottam egy évet, mikor Hans Zimmer személyi asszisztenst keresett a turnéjára. Utána mentem az RTL-hez és folytattam az egyetemet. Az X-faktorban és egyéb zenés műsorokban dolgoztam és onnan kerültem a Universalhoz, ahonnan Dunnit is ismerem. Jelenleg meg fiatal énekesekkel dolgozom együtt.
-Mint például?
-Nem tudom, mennyire ismeritek az új német generációt… Főként Jorisszal dolgoztam… dolgozom. Meg Philipp Poisellel. És egy éve a diplomámat is megszereztem marketingből.
-Ez szuper-bólogatott Tom
-Miért akarsz váltani? Lefeküdtél valamelyik feletteseddel?-folytatta Bill a faggatózást
-Ez esetemben invalid. Nem fekszem le a főnökeimmel.
-Ez kizáró ok-kacsintott Tom
-De van valami, igaz?-csillant fel Bill szeme
-Van oka annak, hogy váltani szeretnék és ez a munka pont jó. Egy hónap alatt, amíg veletek dolgozom, pedig találok másikat.
-Nekem megfelel. Bill?
Bill csak bólintott egy aprót és hátradőlt.
-Mindig így öltözöl? Ilyen… egyszerűen?
-Szeretem az egyszerű és egyértelmű dolgokat-jelentettem ki
-Örülök, Ana, hogy Dunja ideadta az önéletrajzod-mondta Tom
-Én pedig örülök a lehetőségnek.
-Rendben, akkor jövőhét végéig szólok Mike-nak, hogy küldje át a tudnivalókat és a szerződést.
-Remek.
-Nem ígérhetek mást csak sok hisztit, feszültséget, kiakadást, kurvákat meg kokaint-ütötte el egy poénnal Tom a beszélgetés végét
-Túl régóta dolgozom a zeneiparban ahhoz, hogy újat tudjatok mutatni, de kíváncsian várom-álltam fel
-Akkor a telefonszámod megvan és az egyéb felmerülő részleteket, majd megbeszéljük.
-Rendben, köszönöm. Örülök, hogy találkoztunk. Tom-fogtam vele kezet, majd Bill felé fordultam és neki is kezet nyújtottam
Dunjával csevegtem az ajtó előtt még egy kicsit, mikor Tom és Bill visszamentek a rajongókhoz. Tom lelkesen bólogatva jelezte Georgnak, hogy megtalálta az asszisztensét az orosz turnéra, de Bill csak egy gúnyos mosollyal annyit tett hozzá:
-Megfelel és alig várom, hogy valami újat mutassak neki.  

Új történet

...tádááám! Az új történet címe Down on you. Nem véletlenül. ;) Várjátok már?
Stay tuned, aliens!

In your shadow I can shine - 8.

8.

-Hé!
-Héé!-nyögtem lelkesen a telefonba, de aztán összeszorult a torkom és elcsuklott a hangom
-Mi a helyzet az óceán másik oldalán?-fordult álmosan a hátára Gustav
-Nem akartalak felkelteni.
-Úgyis korán akartam kelni… Várj egy percet, kimegyek a konyhába-suttogta, majd ágynyikorgás hallatszott-Na, itt vagyok, csak Linda alszik még. Mi a baj?
-Honnan tudod, hogy baj van?
-Hallom a hangodon… Meg aztán nem hívnál ilyenkor, ha nem lenne fontos. Sőt! Igazán hívni sem szoktál csak küldesz egy üzenetet... Szóval?
-A reptéren vagyok.
-Oh!
-És már megvettem a repülőjegyem is Tokióba. Egy óra múlva indul a gépem.
-Oké… Várj ez egy kicsit hangos lesz-mondta, majd egy fél perces zúgás következett
-Kávédaráló?
-Csak, hogy jobban tudjak koncentrálni. Szóval vissza mész Japánba… Miért?
-Összevesztem Billel. Mondtam neki, hogy kérje meg Andreast, hogy jöjjön vissza, mire ő nekem esett, hogy nekem is ugyanezt kellene tennem Georggal és hogy elüldöztem Georgot magam mellől, pedig ő mindvégig csak velem akart lenni.
-Tudod, milyen Bill…

-Nem ez a baj. Nem ő a baj.

-Akkor? Várj egy kicsit!-kattanás, nyikorgás-Kijöttem cigizni. Szóval?-gyújtott rá
-A baj az…-nyeltem egy nagyot-Szerinted igaza van?
-Ugyan, Hugi…
-Gustav, kérlek, legyél őszinte!
Nem szólt.
-Oké, nézd, Tom elmondta, hogy Georg beszél rólam és fel is hívta őt, hallottam a hangját és ismerem Georgot. Ő még nincs túl rajtam, ugye? Gustav, kérlek! Én tudom, hogy nem akarsz belefolyni, de…
-Igen, beszél rólad, de a fenébe is! Megkért, hogy ne mondjam el neked-vett egy gondterhes levegőt
-Billnek igaza van. Igaz vagy nem igaz?
-Igaz-bökte ki
-A baj az, Gustav, hogy szerintem is. Gustav, én még mindig…
Tudtam, hogyha kimondom, valóságos lesz, így időztem egy kicsit előtte, de ment: nem tudtam tovább magamban tartani.
-Én még mindig szeretem őt-legurítottam az utolsó korty konyakomat és intettem a pincérnek, hogy jöhet a következő-Feldobtam egy érmét: ha fej, visszamegyek Japánba, ha írás, maradok.
-És?
-Fej lett. De miközben a levegőben volt az érme végig, azt reméltem, hogy írás lesz. Nem akarok visszamenni, itt akarok maradni, végigcsinálni a terápiát és visszaszerezni Georgot, de már hányszor csináltam ezt és mindig visszatáncoltam. Mi van, ha Georg és én nem illünk össze? Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi van, ha megint elcseszem? Mi van, ha utál?
-Nem utál…
-Mit tegyek, Gustav? Adjam fel az életem Japánban? Ott az állásom, az albérletem…
-Csak egy kérdésem van, Lizzy: tudnád jobban csinálni?
Letöröltem az arcomon legördülő könnycseppet.
-Szerinted tudnám?
-Liese…
-Gustav, te ismersz engem, ismered őt. Kérlek, segíts!
-Tudnád jobban?
-Igen-vágtam rá
-Lizzy, ő mindenkiben téged keres.
-Ezt ő mondta?
-Igen.
-Nem tudom, elég lesz-e neki az, ha feladom az egész eddigi életem érte.
-Nem lesz-fújta ki a füstöt-De talán, ha életed hátralévő részében minden nap elmondod neki, hogy mennyire szereted őt és ő a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt veled, akkor lehet megbocsájt. De ehhez kockáztatnod kell, Annaliese.
-Barátnője van.
-Igen, Susi.
-Szereti?
-Igen.
Az arcomba temettem a kezem, majd a reptéri étterem nagy ablakából a gépeket kezdtem nézni.
-Lizzy, nem ez a lényeg, hanem, hogy majd húsz év múlva azt mondhatod, hogy nem pazaroltál egy perccel sem több időt és hogy mindent megtettél, hogy vele lehess.
-De úgy félek, hogy már elvesztettem.
-Lieso, sosem vesztetted el. Ti mindig figyeltetek egymásra, ti sosem hagytátok el egymást igazán.
Egészen ezidáig a gyomrom görcsölt, a kezem jéghideg volt, miközben a pólómba már legalább háromszor beleizzadtam, de akkor hirtelen megnyugodtam.
-Igazad van-mondtam a telefonba
-Én is újrakezdtem, Lizzy. Néha bejön…

2009. július 12.
Az éjszaka felhívott Franziska. Gustav sikeresen szétverette magát Magdeburgban. Mint kiderült, szakított vele Linda két hónapja és még csak nem is említette. Rossz barát vagyok…
Gondoltam, hagyom kijózanodni, így ma reggel hívtam fel.
-Szia.
-Szia.
-Ki hívott fel? Anyukád?
-Mi? Nem, Franzi.
-Hát persze…
-Miért hívott volna anya?
-Ma reggel itt volt szörnyülködni a sebeimen szóval…
-Ennyire borzasztóan nézel ki?
-Majd küldök képet e-mailen.
-Miért nem szóltál, hogy szakítottatok Lindaval? Szóval ezért festetted feketére a búrádat...
-Igen, köszönöm, Hugi, jobban vagyok…
-Gustav! Miért Franziskatól kell megtudnom?
-Nem fontos, érted?
-De hát szeretted őt. Mi történt?
-Jaj, Lieso…
-Mi történt? Mit tettél?
-Liese, te is szeretted Georgot, mégis Párizsban vagy-szerelt le
Megértettem. Szimplán csak nem állt még készen rá, hogy beszéljen róla anélkül, hogy maró fájdalom kínozná. Én valahogy sosem álltam erre készen, ha Georgról volt szó.
Az, hogy Gustav Lindat Georghoz hasonlította, sokat jelent.
-Szóval… Üveggel fejbe vágtak, mi?

2009. december 25.
Ma Gustavék átjöttek a szokásos karácsonyi ebédünkre. A tavalyi kihagyás után már alig vártam ezt a napot.
A kanapén ülve játszottunk Mäxivel, Franzi két éves kisfiával, amikor Gustav elszólta magát: újra együtt vannak Lindaval.
-Mi? Gustav, ez szuper! Miért nem hívtad át ebédre?
-Anyáék nem tudják, hogy mi újra…
-Vagy úgy!
-Igen… Pedig most működni fog.
-Miért vagy ilyen biztos benne?-néztem rá kérdően
-Hát, mert most majd tényleg mindent beleadok. Tudod… Szóval ő az én Georgom.
Lefagytam.
-Hú ez buzisan hangzott-nevetett fel
-Buzi…-mondta ki Mäxi is
-Oh, fantasztikus! Csupa hasznos dolgot tanulsz tőlem, nagyfiú-kapta az ölébe Gustav a kis szöszit
-A te Georgod?-ismételtem meg darabosan
-Aha… Jut eszembe, mindjárt itt lesz.
-Ki?
-Hát Georg! Beugrik. Ajándékot cserélünk. Kb. negyed óra és itt van.
-Mi?-pattantam fel idegesen
-Minden rendben?-hajolt ki Franzi a konyhából-Valami gond van, Annaliese?
-Őt bezzeg elhívtad!-pirítottam rá Gustavra
-Kit? Alexet? Ja, ő is jön. Nem mondtad Liesonak, öcsi?
-Ő nem Alexre gondol… Ugye, nagyfiú?-gügyögött Mäxihez

Maradtam. Végig néztem a negyedik konyakommal, ahogy felszáll a tokiói gép és tudtam, mit jelent ez: vár rám egy hosszú beszélgetés Ash-sel, Tommal, majd remélhetőleg Georggal. Azt viszont nem tudtam, hogy kapok majd tartózkodási engedélyt, hogy hozatom át a cuccaimat Los Angelesbe és hogy egyáltalán alkalmaznak-e valahol úgy, hogy Mitsukot cserben hagytam, de ezek a dolgok érdekeltek a legkevésbé, mert tudtam, hogy valahogy majd csak megoldjuk. Viszont azt, hogy hogyan kapom vissza életem szerelmét… Nos, efelől halvány lila gőzöm se volt.
Felhívtam Tomot, hogy jöjjön értem. Nem magyarázkodtam, pedig majd megölte a kíváncsiság, hogy mégis mi történt, így aztán rekord idő alatt a LAX-re is ért.
Mikor kiszúrt az étteremben, futni kezdett.
-Itt vagy-lihegte
-Ja…-dörzsöltem meg a szemeimet-És sajnálom.
-Gyere ide!-tárta szét a karját, így hát felálltam és megöleltem-Én is sajnálom-adott egy puszit a homlokomra
-Tom…
-Itt vagyok-suttogta
-Nem! Tom, figyelj!-löktem el magamtól-Én maradok, Tom. Maradok. Végleg. Felmondok. És itt maradok veletek-jelentettem ki
Féltem Tom reakciójától. Sosem akartam rájuk akaszkodni. Nem akartam egy újabb nőnemű kolonc lenni nekik, így attól tartottam, Tom majd megpróbál lebeszélni erről.
-Már ha benne vagy… Dolgozhatnánk az új albumon és…-folytattam
-Eliese, ez szuper, ez…-ült ki nagy mosoly az arcára-Ott leszel nálunk, dolgozhatunk akár az éjszaka közepén is, kimehetünk a partra…
-Te most örülsz?-ráncoltam értetlenül a szemöldököm
-Igen, nagyon! Lizzy, te is családtag vagy-fogta a két keze közé az arcom
-Vissza akarom szerezni Georgot-jelentettem ki-Be akarom fejezni a történetet végleg.
-Rendben-bólintott

-Oké-szipogtam. Tom adott még egy puszit, majd felvette a bőröndöm-Ittam-jelentettem ki-Sokat-vakartam meg kótyagosan a fejem-Tudsz adni készpénzt, ha már a családod vagyok? Csak kártya van nálam.
Tom felnevetett.
-Kihasználsz…-vette elő a tárcáját
-Mint mindig… Egy húszas amúgy, de borravalót ne hagyj.
Miután fizettünk, beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt. Haza…
-Azt sem tudom, hol fogok lakni. Meg aztán hol találok rekord idő alatt munkát, hogy megkapjam a letelepülési engedélyt?
-Még ma este felhívom Mike-ot, az asszisztensünket és mindent elintézünk-szorította meg a jobb kezével az én kezem, miközben a ballal a kormányt markolta-És természetesen nálunk fogsz lakni. Olyan lesz, mint mikor egyszer a szülinapunk után ott maradtál nálunk és ott aludtál. Csak most nem kell Billel egy ágyon osztoznod-nevetett rám
Mosolyogva simítottam meg Tom kivirult arcát. Furcsa érzés volt, hogy valaki ennyire örül nekem, bár Heide szerint én olyan ember vagyok, akinek örülni lehet. Persze lehet, ezt csak azért mondta, mert ő a terapeuta… De nem, nem hinném.

2002. szeptember
A szombatot az ikreknél töltöttem Loitsche-ben. Ott volt Gustav, Andreas, Inge na meg persze Georg is. A fiúk szülinapját ünnepeltük. Először csak náluk dumáltunk, aztán viszont elmentünk az egyik kocsmába. Bill szerint ez a legfiatalosabb kocsma ott, de nyilván ez is csak annyira volt cool hely, hogy volt egy zenegép, egy biliárdasztal meg kiadták a sört. Szóval játszottunk egy párat, közben Bill azt ecsetelte, hogy Julia mekkora ribanc és mennyire örül, hogy megszabadult tőle.
-Amúgy néztem buszt Magdeburgba. Kilenckor van pontban Billék háza előtt, aztán meg már csak tizenegykor megy-mondta Georg, miközben az asztal szélén lévő krétáért nyúlt
-Nekem oké-mondta Gustav, majd meghúzta sörét
Georg rám nézett, én pedig vállat vontam.
-Te nem jössz?-kérdezte
-Nem-feleltem
-Jönnek érted vagy mi?
-Nem, Georg, itt alszom.
Georg arca lefagyott. Annyira élveztem azt a pillanatot. Szinte kiült az arcára a féltékenység.
-Most csak szívatsz.
-Miért tenném?-löktem egyet
A többiek hallgattak. Georg Billre nézett.
-Mi az? Tényleg nálunk alszik, vagyis hát nálam-villantotta ki a kiálló fogait mosolygás közben-Talán probléma?
-Nem-grimaszolt Georg
Mindenki sokatmondóan egymásra nézett, miközben Georg magába fordulva belökte a 8-as golyót.
Miután végeztünk, visszamentünk az ikrekhez. Mikor kimentem a mosdóba, valaki kopogtatott és mivel már a kézmosásnál jártam, beengedtem.
-Hát te?-néztem rá az ajtóban álló Georgra
-Figyelj már,-csukta be maga mögött az ajtót-te most tényleg…
-Igen-zártam el a csapot
-Miért nem nálam?-köszörülte meg a torkát
-Bill megkérdezte és én…-habogtam-Csak itt alszom, nem nagy ügy. Anya megengedte. Itt lesz Inge is.
-Igen, de… Jó mindegy-nézett rám unottan
Mélyen belenéztem a szemébe.
-Téged zavar?-mosolyodtam el-Listing, te féltékeny vagy?
-Nem, jaj, Lizzy, hagyjál már!-tiltakozott, mire én ismét megnyitottam a csapot és lefröcsköltem
-Na jó, ezt most visszakapod-ragadta meg a karom és elkezdett megcsikizni. Már fulladoztam, mikor abbahagyta-Na, mi van? Feladod?-ölelt magához
-Olyan hülye vagy-bújtam hozzá-Hétfőn felelünk angolból, ne felejtsd el és te vagy a párom a párbeszéd előadásában.
-Jó, hogy szólsz, köszi-engedett el-Na, jó, akkor védekezzetek Billel.
-Georg!
-Csak mondom…-forgatta a szemeit mosolyogva
Közelebb mentem, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Rögtön hevesen visszacsókolt.
-Annyira… imádok veled… Ahh-nyögtem fel, mikor neki nyomott a mosdókagylónak
-Én is-suttogta két szájtépés között
Fél percbe sem telt és Tom tökéletesen időzítve ránk nyitott, mire mi szétugrottunk.
-Komolyan, miért nem jártok? Akkor talán nem kellene folyton elbújnotok, nekünk meg elviselni, hogy még a klotyóban is ez fogad minket. És most, ha nem haragszotok, brunyálnék. De felőlem folytathatjátok-jött beljebb
-Már itt sem vagyunk-siettünk ki idegesen a helységből
Egy órával később mind kikísértük Georgot és Gustavot a buszmegállóba meg Andreas is elindult hazafelé.
Mikor már látótávolságba került a busz, Georg odalépett hozzám és megígérte, hogy nem felejti el a hétfői angolt, aztán meg egy apró csókot nyomott a számra.
Utálom magamat, hogy elgyengültem és őt is, hogy kihasználta ezt.
Billel aludni amúgy szuper kényelmetlen volt. Csomó helyet foglal, pedig olyan vékony. Hát igen, az a kolosszális személyisége… Amúgy vicces volt, mert filmeztünk vagy hajnali háromig.

Másnap bementünk Billhez. Mikor beléptem a szobába, felpattant a kanapéról és mielőtt bármit mondhattam volna, a nyakamba borult és bocsánatot kért.
-Úgy sajnálom, Annaliese.
Ilyen még sosem fordult elő. Sosem hallottam még Bill szájából a "sajnálom" szót. Pláne nem úgy, hogy azt az én nevem követte azt.
-Én sajnálom, Mecky. Olyan hülye voltam és igazad van.
-Nem, nincsen.
-De…-löktem el magamtól-Én…-néztem rá Heidere-Maradok. Tommal az este mindent elterveztünk-szorítottam meg Tom kezét-Majd mindent elmesélünk. Maradok és visszaszerzem Georgot, akármeddig is tartson. 

Evolúció 2005-2006

2005: Egyszerűen imádok ezen a képen mindent. Gustav olyan kis helyes (és sovány!), Georgnak ez a tépett séró azokkal a latin szappanoperába illő ártatlan szemeivel, Bill manó fülei... Imádtam Gustavnak ezt a Metallicas pólóját!

2005: Ha választani kell kedvenc Bill korszakot, akkor ez lenne nekem az első számú. Most már olyan, mint egy baba, de itt még látszanak a miteszerei meg itt még olyan kis csúnya a füle (jó, most is az, de itt még inkább), de pont ezek a hibái teszik még tényleges emberi lénnyé. Manga fiú. :)

2006: OMG! Ez a póz innen nézve baromi kínos!!! El sem hiszem, hogy volt olyan poszter a falamon, ahol így pózoltak. Amúgy felhívnám a figyelmet Georg kiálló (snacky, haha) füleire. Olyan édi. Itt nincs Gustavon sapka (THANKS GOD!), meg ez a pulcsija is tök jó!

2006: Tom nyilván tökéletes, Billnek ez a szemfestéke szörnyű, ezeket a motoros dzsekijeit is utáltam, Georgon még rajta van a bébiháj... Itt Gustav volt a kedvencem épp, bár ez a fotó neki nem épp előnyös, de itt még milyen fess fiatalember a kis szöszi.

2006: Én egyébként ezt tartom a Tokio Hotel meg hát főleg Bill fénykorának. Ezt az egész megjelenést egy ember képes kimaxolni: Bill Fuckin Kaulitz. Amúgy a cipőtől eltekintve minden nagyon jó úgy, ahogy van, a gránátos nyakláncáért meg odavoltam. 

2006: Billen a strasszos oroszlános öv, Georgon a "punci mágnes" feliratú... Nem kommentálnám, haha, imádom G-t! Billes alsónaci, amit a Bravo egy külön cikkben hozott le, Tom könyökére felhúzott csuklószorító (haldoklom!!! :D), Georg igéző szemei a tipikus hajával.

2006: Georg annyival férfiasabb ezzel a kicsit Axl Rose-os hajjal! Billen dupla naci, as always. Sovány Gustavnak meg r.i.p. :( Ezt a Circa sapkát Gustav fején amúgy is utáltam, pont annyira, mint Georg arany övét az ezüst kiegészítőivel...