In your shadow I can shine - 8.

8.

-Hé!
-Héé!-nyögtem lelkesen a telefonba, de aztán összeszorult a torkom és elcsuklott a hangom
-Mi a helyzet az óceán másik oldalán?-fordult álmosan a hátára Gustav
-Nem akartalak felkelteni.
-Úgyis korán akartam kelni… Várj egy percet, kimegyek a konyhába-suttogta, majd ágynyikorgás hallatszott-Na, itt vagyok, csak Linda alszik még. Mi a baj?
-Honnan tudod, hogy baj van?
-Hallom a hangodon… Meg aztán nem hívnál ilyenkor, ha nem lenne fontos. Sőt! Igazán hívni sem szoktál csak küldesz egy üzenetet... Szóval?
-A reptéren vagyok.
-Oh!
-És már megvettem a repülőjegyem is Tokióba. Egy óra múlva indul a gépem.
-Oké… Várj ez egy kicsit hangos lesz-mondta, majd egy fél perces zúgás következett
-Kávédaráló?
-Csak, hogy jobban tudjak koncentrálni. Szóval vissza mész Japánba… Miért?
-Összevesztem Billel. Mondtam neki, hogy kérje meg Andreast, hogy jöjjön vissza, mire ő nekem esett, hogy nekem is ugyanezt kellene tennem Georggal és hogy elüldöztem Georgot magam mellől, pedig ő mindvégig csak velem akart lenni.
-Tudod, milyen Bill…

-Nem ez a baj. Nem ő a baj.

-Akkor? Várj egy kicsit!-kattanás, nyikorgás-Kijöttem cigizni. Szóval?-gyújtott rá
-A baj az…-nyeltem egy nagyot-Szerinted igaza van?
-Ugyan, Hugi…
-Gustav, kérlek, legyél őszinte!
Nem szólt.
-Oké, nézd, Tom elmondta, hogy Georg beszél rólam és fel is hívta őt, hallottam a hangját és ismerem Georgot. Ő még nincs túl rajtam, ugye? Gustav, kérlek! Én tudom, hogy nem akarsz belefolyni, de…
-Igen, beszél rólad, de a fenébe is! Megkért, hogy ne mondjam el neked-vett egy gondterhes levegőt
-Billnek igaza van. Igaz vagy nem igaz?
-Igaz-bökte ki
-A baj az, Gustav, hogy szerintem is. Gustav, én még mindig…
Tudtam, hogyha kimondom, valóságos lesz, így időztem egy kicsit előtte, de ment: nem tudtam tovább magamban tartani.
-Én még mindig szeretem őt-legurítottam az utolsó korty konyakomat és intettem a pincérnek, hogy jöhet a következő-Feldobtam egy érmét: ha fej, visszamegyek Japánba, ha írás, maradok.
-És?
-Fej lett. De miközben a levegőben volt az érme végig, azt reméltem, hogy írás lesz. Nem akarok visszamenni, itt akarok maradni, végigcsinálni a terápiát és visszaszerezni Georgot, de már hányszor csináltam ezt és mindig visszatáncoltam. Mi van, ha Georg és én nem illünk össze? Mi van, ha nem is ő az igazi? Mi van, ha megint elcseszem? Mi van, ha utál?
-Nem utál…
-Mit tegyek, Gustav? Adjam fel az életem Japánban? Ott az állásom, az albérletem…
-Csak egy kérdésem van, Lizzy: tudnád jobban csinálni?
Letöröltem az arcomon legördülő könnycseppet.
-Szerinted tudnám?
-Liese…
-Gustav, te ismersz engem, ismered őt. Kérlek, segíts!
-Tudnád jobban?
-Igen-vágtam rá
-Lizzy, ő mindenkiben téged keres.
-Ezt ő mondta?
-Igen.
-Nem tudom, elég lesz-e neki az, ha feladom az egész eddigi életem érte.
-Nem lesz-fújta ki a füstöt-De talán, ha életed hátralévő részében minden nap elmondod neki, hogy mennyire szereted őt és ő a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt veled, akkor lehet megbocsájt. De ehhez kockáztatnod kell, Annaliese.
-Barátnője van.
-Igen, Susi.
-Szereti?
-Igen.
Az arcomba temettem a kezem, majd a reptéri étterem nagy ablakából a gépeket kezdtem nézni.
-Lizzy, nem ez a lényeg, hanem, hogy majd húsz év múlva azt mondhatod, hogy nem pazaroltál egy perccel sem több időt és hogy mindent megtettél, hogy vele lehess.
-De úgy félek, hogy már elvesztettem.
-Lieso, sosem vesztetted el. Ti mindig figyeltetek egymásra, ti sosem hagytátok el egymást igazán.
Egészen ezidáig a gyomrom görcsölt, a kezem jéghideg volt, miközben a pólómba már legalább háromszor beleizzadtam, de akkor hirtelen megnyugodtam.
-Igazad van-mondtam a telefonba
-Én is újrakezdtem, Lizzy. Néha bejön…

2009. július 12.
Az éjszaka felhívott Franziska. Gustav sikeresen szétverette magát Magdeburgban. Mint kiderült, szakított vele Linda két hónapja és még csak nem is említette. Rossz barát vagyok…
Gondoltam, hagyom kijózanodni, így ma reggel hívtam fel.
-Szia.
-Szia.
-Ki hívott fel? Anyukád?
-Mi? Nem, Franzi.
-Hát persze…
-Miért hívott volna anya?
-Ma reggel itt volt szörnyülködni a sebeimen szóval…
-Ennyire borzasztóan nézel ki?
-Majd küldök képet e-mailen.
-Miért nem szóltál, hogy szakítottatok Lindaval? Szóval ezért festetted feketére a búrádat...
-Igen, köszönöm, Hugi, jobban vagyok…
-Gustav! Miért Franziskatól kell megtudnom?
-Nem fontos, érted?
-De hát szeretted őt. Mi történt?
-Jaj, Lieso…
-Mi történt? Mit tettél?
-Liese, te is szeretted Georgot, mégis Párizsban vagy-szerelt le
Megértettem. Szimplán csak nem állt még készen rá, hogy beszéljen róla anélkül, hogy maró fájdalom kínozná. Én valahogy sosem álltam erre készen, ha Georgról volt szó.
Az, hogy Gustav Lindat Georghoz hasonlította, sokat jelent.
-Szóval… Üveggel fejbe vágtak, mi?

2009. december 25.
Ma Gustavék átjöttek a szokásos karácsonyi ebédünkre. A tavalyi kihagyás után már alig vártam ezt a napot.
A kanapén ülve játszottunk Mäxivel, Franzi két éves kisfiával, amikor Gustav elszólta magát: újra együtt vannak Lindaval.
-Mi? Gustav, ez szuper! Miért nem hívtad át ebédre?
-Anyáék nem tudják, hogy mi újra…
-Vagy úgy!
-Igen… Pedig most működni fog.
-Miért vagy ilyen biztos benne?-néztem rá kérdően
-Hát, mert most majd tényleg mindent beleadok. Tudod… Szóval ő az én Georgom.
Lefagytam.
-Hú ez buzisan hangzott-nevetett fel
-Buzi…-mondta ki Mäxi is
-Oh, fantasztikus! Csupa hasznos dolgot tanulsz tőlem, nagyfiú-kapta az ölébe Gustav a kis szöszit
-A te Georgod?-ismételtem meg darabosan
-Aha… Jut eszembe, mindjárt itt lesz.
-Ki?
-Hát Georg! Beugrik. Ajándékot cserélünk. Kb. negyed óra és itt van.
-Mi?-pattantam fel idegesen
-Minden rendben?-hajolt ki Franzi a konyhából-Valami gond van, Annaliese?
-Őt bezzeg elhívtad!-pirítottam rá Gustavra
-Kit? Alexet? Ja, ő is jön. Nem mondtad Liesonak, öcsi?
-Ő nem Alexre gondol… Ugye, nagyfiú?-gügyögött Mäxihez

Maradtam. Végig néztem a negyedik konyakommal, ahogy felszáll a tokiói gép és tudtam, mit jelent ez: vár rám egy hosszú beszélgetés Ash-sel, Tommal, majd remélhetőleg Georggal. Azt viszont nem tudtam, hogy kapok majd tartózkodási engedélyt, hogy hozatom át a cuccaimat Los Angelesbe és hogy egyáltalán alkalmaznak-e valahol úgy, hogy Mitsukot cserben hagytam, de ezek a dolgok érdekeltek a legkevésbé, mert tudtam, hogy valahogy majd csak megoldjuk. Viszont azt, hogy hogyan kapom vissza életem szerelmét… Nos, efelől halvány lila gőzöm se volt.
Felhívtam Tomot, hogy jöjjön értem. Nem magyarázkodtam, pedig majd megölte a kíváncsiság, hogy mégis mi történt, így aztán rekord idő alatt a LAX-re is ért.
Mikor kiszúrt az étteremben, futni kezdett.
-Itt vagy-lihegte
-Ja…-dörzsöltem meg a szemeimet-És sajnálom.
-Gyere ide!-tárta szét a karját, így hát felálltam és megöleltem-Én is sajnálom-adott egy puszit a homlokomra
-Tom…
-Itt vagyok-suttogta
-Nem! Tom, figyelj!-löktem el magamtól-Én maradok, Tom. Maradok. Végleg. Felmondok. És itt maradok veletek-jelentettem ki
Féltem Tom reakciójától. Sosem akartam rájuk akaszkodni. Nem akartam egy újabb nőnemű kolonc lenni nekik, így attól tartottam, Tom majd megpróbál lebeszélni erről.
-Már ha benne vagy… Dolgozhatnánk az új albumon és…-folytattam
-Eliese, ez szuper, ez…-ült ki nagy mosoly az arcára-Ott leszel nálunk, dolgozhatunk akár az éjszaka közepén is, kimehetünk a partra…
-Te most örülsz?-ráncoltam értetlenül a szemöldököm
-Igen, nagyon! Lizzy, te is családtag vagy-fogta a két keze közé az arcom
-Vissza akarom szerezni Georgot-jelentettem ki-Be akarom fejezni a történetet végleg.
-Rendben-bólintott

-Oké-szipogtam. Tom adott még egy puszit, majd felvette a bőröndöm-Ittam-jelentettem ki-Sokat-vakartam meg kótyagosan a fejem-Tudsz adni készpénzt, ha már a családod vagyok? Csak kártya van nálam.
Tom felnevetett.
-Kihasználsz…-vette elő a tárcáját
-Mint mindig… Egy húszas amúgy, de borravalót ne hagyj.
Miután fizettünk, beültünk a kocsiba és hazafelé vettük az irányt. Haza…
-Azt sem tudom, hol fogok lakni. Meg aztán hol találok rekord idő alatt munkát, hogy megkapjam a letelepülési engedélyt?
-Még ma este felhívom Mike-ot, az asszisztensünket és mindent elintézünk-szorította meg a jobb kezével az én kezem, miközben a ballal a kormányt markolta-És természetesen nálunk fogsz lakni. Olyan lesz, mint mikor egyszer a szülinapunk után ott maradtál nálunk és ott aludtál. Csak most nem kell Billel egy ágyon osztoznod-nevetett rám
Mosolyogva simítottam meg Tom kivirult arcát. Furcsa érzés volt, hogy valaki ennyire örül nekem, bár Heide szerint én olyan ember vagyok, akinek örülni lehet. Persze lehet, ezt csak azért mondta, mert ő a terapeuta… De nem, nem hinném.

2002. szeptember
A szombatot az ikreknél töltöttem Loitsche-ben. Ott volt Gustav, Andreas, Inge na meg persze Georg is. A fiúk szülinapját ünnepeltük. Először csak náluk dumáltunk, aztán viszont elmentünk az egyik kocsmába. Bill szerint ez a legfiatalosabb kocsma ott, de nyilván ez is csak annyira volt cool hely, hogy volt egy zenegép, egy biliárdasztal meg kiadták a sört. Szóval játszottunk egy párat, közben Bill azt ecsetelte, hogy Julia mekkora ribanc és mennyire örül, hogy megszabadult tőle.
-Amúgy néztem buszt Magdeburgba. Kilenckor van pontban Billék háza előtt, aztán meg már csak tizenegykor megy-mondta Georg, miközben az asztal szélén lévő krétáért nyúlt
-Nekem oké-mondta Gustav, majd meghúzta sörét
Georg rám nézett, én pedig vállat vontam.
-Te nem jössz?-kérdezte
-Nem-feleltem
-Jönnek érted vagy mi?
-Nem, Georg, itt alszom.
Georg arca lefagyott. Annyira élveztem azt a pillanatot. Szinte kiült az arcára a féltékenység.
-Most csak szívatsz.
-Miért tenném?-löktem egyet
A többiek hallgattak. Georg Billre nézett.
-Mi az? Tényleg nálunk alszik, vagyis hát nálam-villantotta ki a kiálló fogait mosolygás közben-Talán probléma?
-Nem-grimaszolt Georg
Mindenki sokatmondóan egymásra nézett, miközben Georg magába fordulva belökte a 8-as golyót.
Miután végeztünk, visszamentünk az ikrekhez. Mikor kimentem a mosdóba, valaki kopogtatott és mivel már a kézmosásnál jártam, beengedtem.
-Hát te?-néztem rá az ajtóban álló Georgra
-Figyelj már,-csukta be maga mögött az ajtót-te most tényleg…
-Igen-zártam el a csapot
-Miért nem nálam?-köszörülte meg a torkát
-Bill megkérdezte és én…-habogtam-Csak itt alszom, nem nagy ügy. Anya megengedte. Itt lesz Inge is.
-Igen, de… Jó mindegy-nézett rám unottan
Mélyen belenéztem a szemébe.
-Téged zavar?-mosolyodtam el-Listing, te féltékeny vagy?
-Nem, jaj, Lizzy, hagyjál már!-tiltakozott, mire én ismét megnyitottam a csapot és lefröcsköltem
-Na jó, ezt most visszakapod-ragadta meg a karom és elkezdett megcsikizni. Már fulladoztam, mikor abbahagyta-Na, mi van? Feladod?-ölelt magához
-Olyan hülye vagy-bújtam hozzá-Hétfőn felelünk angolból, ne felejtsd el és te vagy a párom a párbeszéd előadásában.
-Jó, hogy szólsz, köszi-engedett el-Na, jó, akkor védekezzetek Billel.
-Georg!
-Csak mondom…-forgatta a szemeit mosolyogva
Közelebb mentem, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Rögtön hevesen visszacsókolt.
-Annyira… imádok veled… Ahh-nyögtem fel, mikor neki nyomott a mosdókagylónak
-Én is-suttogta két szájtépés között
Fél percbe sem telt és Tom tökéletesen időzítve ránk nyitott, mire mi szétugrottunk.
-Komolyan, miért nem jártok? Akkor talán nem kellene folyton elbújnotok, nekünk meg elviselni, hogy még a klotyóban is ez fogad minket. És most, ha nem haragszotok, brunyálnék. De felőlem folytathatjátok-jött beljebb
-Már itt sem vagyunk-siettünk ki idegesen a helységből
Egy órával később mind kikísértük Georgot és Gustavot a buszmegállóba meg Andreas is elindult hazafelé.
Mikor már látótávolságba került a busz, Georg odalépett hozzám és megígérte, hogy nem felejti el a hétfői angolt, aztán meg egy apró csókot nyomott a számra.
Utálom magamat, hogy elgyengültem és őt is, hogy kihasználta ezt.
Billel aludni amúgy szuper kényelmetlen volt. Csomó helyet foglal, pedig olyan vékony. Hát igen, az a kolosszális személyisége… Amúgy vicces volt, mert filmeztünk vagy hajnali háromig.

Másnap bementünk Billhez. Mikor beléptem a szobába, felpattant a kanapéról és mielőtt bármit mondhattam volna, a nyakamba borult és bocsánatot kért.
-Úgy sajnálom, Annaliese.
Ilyen még sosem fordult elő. Sosem hallottam még Bill szájából a "sajnálom" szót. Pláne nem úgy, hogy azt az én nevem követte azt.
-Én sajnálom, Mecky. Olyan hülye voltam és igazad van.
-Nem, nincsen.
-De…-löktem el magamtól-Én…-néztem rá Heidere-Maradok. Tommal az este mindent elterveztünk-szorítottam meg Tom kezét-Majd mindent elmesélünk. Maradok és visszaszerzem Georgot, akármeddig is tartson.