"Yes. That's what i said. Your life can't be perfect. You must miss something in every second. Maybe you cry for this in the nights. You won't be happy unless you find it. Do you know what is this thing? I mean... who is this person? Turn around! It is me, darling."
"Igen. Ezt mondtam. Az életed nem lehet tökéletes. Biztosan hiányolsz valamit minden pillanatban. Talán sírsz is miatta éjszakánként. Nem lehetsz boldog, hacsak meg nem találod. Tudod, mi ez a dolog? Úgy értem... ki ez a személy? Fordulj meg! Én vagyok, szerelmem."
Szóval... Amint írtam, kint töltöttem egy hetet Németországban. Csere programmal jutottam ki, egy igazi német családnál laktam, így valamelyest sikerült megismernem a németek szokásait. Sajnos, én kaptam a legrosszabb családot, úgyhogy szörnyű emlékekkel távoztam hőnszeretett Deutschlandból, pedig már 9 éves korom óta vártam, hogy kijuthassak a TH hazájába.
Röviden felvázolva a helyzetemet: nem kaptam kaját. Ha kértem, akkor se adtak. Az anyuka megoldotta annyival, hogy adott pénzt a fiának, hogy vegyen nekem ebédet. Ez a fiacskát el tudjátok képzelni, hogy mennyire hatotta meg... Semennyire! Szóval ebéd is kilőve. Gondoltam, hogy mivel vacsit sem kapok, elspájzolom a McDonald's-os sajtburgereket és azt majd suttyomban megeszem, de sajnos észrevették, ezért le lettem ba**va, hogy ne egyek gyors kaját. Hát Istenem! Adjon pénzt és beülök én neki vendéglőbe!!!
A kaja csak egy dolog. Nagyon hideg volt náluk, ezért iszonyatosan megfáztam és belázasodtam. Kértem gyógyszert (mert a fiú anyja patikus), de azt se kaptam, a többi cserediák látott el lázcsillapítóval. Összesen 5 éjszakát voltam kint és ezek nem fürödtek. A németek amúgy is híresek a gyatra fürdési szokásaikról, de ennyire?! Én korábban keltem, mint ők és később feküdtem, de semmi. Legalábbis a cserepartnerem, tuti nem. Undi!
Nálam az egész ország leírta magát azzal, hogy milyen tuskók. Semmit nem tudnak Magyarországról. Megkérdezték, hogy ismerjük-e a taxit, a McDonald's-ot, van-e kocsink, állatkertünk, költőpénzünk. Kiakadtak, mikor mondtam nekik, hogy a pesti állatkert nagyobb, mint a stuttgarti.
Ezek a németek még inni sem tudnak. Az első este bevásároltak piából és elvittek minket egy játszótérre, hogy ott igyunk. Hol élnek ezek?! Mi Magyarországon kocsmákba, pubokba, clubokba járunk inni. Ráadásul, ezek megisznak két sört és már beszélni alig bírnak.
Amikor a német cserepartneremnek elejtettem, hogy nagyon szeretem a Tokio Hotelt, majdnem rosszul lett és közölte, hogy a többi németnek ezt ne nagyon mondogassam. Mi van? Nem azt mondom, hogy rajongjanak érte, de legalább legyenek már büszkék a világhírű bandájukra.
Ha mész a német utcákon, akkor ne lepődj meg, ha minden második német ember neked megy és nem kér bocsánatot. Bárhová mentünk a német fiúk leültek, a magyar lányok pedig álltak. Hát van itt kultúra...
Persze volt jó is az egészben. Az utolsó estén leszakadtunk a szar részétől a társaságnak és a rendes német fiúkkal voltunk. Bowlingoztunk és beültünk egy bárba, ahol akusztikus zene ment. Cseréltem partnert, szóval egy kalapos, gitáros, fotós, csőgatyás, dalokat írós, éneklős, okos gyerek jön hozzám, aki marha helyes és minden nap fürdik! :D
Persze kipróbáltam pár német dolgot: ittam "spécit" (ez egy cola és narancs keverék), radlert... ilyesmik, de egy darabig nem kérek belőlük. Még szerencse, hogy szerdán jönnek. xD
-Biztos, nem jössz velünk?-könyökölt a bőrfotel szélére, amiben éppen elkényelmesedve tévéztem, anyu
-Nem, de ti érezzétek jól magatokat-mosolyodtam el
-Ez már nekem is aggasztó-sétált be a nappali ajtaján Jörg. Anya rögtön rávetette magát a lazán megkötött nyakkendőjére-Szilveszterkor te komolyan itthon akarsz ülni?-nyelt egy nagyot, mikor anya szinte megfojtotta szegényt
-Jól látod a helyzetet-váltottam csatornát
-És mi van azzal a…-bökött felém
-Billel?-kérdeztem értetlenül
-Az az! Még mindig nem beszéltetek?-igazgatta a mandzsettáját a nevelő apám
-Nem… Azt hiszem, a százhetvennegyedik üzenetnél feladta a próbálkozást…-rántottam egyet a szemöldökömön
-És Marco? Ő teljesen kilőve?-kérdezte reménykedve
-Ki bizony-nevettem-Jól nézel ki. Tényleg-mutattam fel a hüvelykujjam
-Kicsit kicsi már a zakó, de… elmegy-gombolta be azt is
-Túl jól főzök-vette fel a karkötőjét anyu-Mehetünk felőlem.
-Gyerünk-bólintott Jörg-Szia, kicsi lány-intett
-Csókollak titeket-integettem én is nekik
-Akkor, ha bármi van, hívj!-kacsintott anya
-Meglesz. Érezzétek jól magatokat! Sziasztok-kiáltottam utánuk
Az ajtó csapódott és én sötét magányomba burkolózva folytattam a tévézést. Behoztam a koncert estéjének a lemaradását és film maratont tartottam.
Bill keresett. Sokszor. Hívogatott, írt sms-t, hagyott hangüzenetet, e-mailekkel bombázott, de én nem válaszoltam. A telefonomat kikapcsoltam, az e-maileket töröltem.
Viszont kibékültem Gretevel. Ez egy pozitívum. Bár kicsit bűntudatom van, amiért akkor futottam hozzá, mikor nem volt senki más, de egy barát erre való, nem de?
Szégyellhetné Bill magát, amiért nem teszi meg értem azt, amit én megtettem érte. Ez sablon duma, de mindent feladtam, ő pedig… Egy „hiányzol” vagy egy „meghalok nélküled” sms-sel semmi nincs elintézve.
***
Este 9 volt. Már vagy egy órája vártam a sushimra. Tudom, hogy nem a legemberségesebb kaja, de a nagy büdös helyzet az, hogy csak az volt nyitva 20 kilométeres körzetben szilveszter este, szóval nem volt túl sok lehetőségem.
Szörnyen éhes voltam, így nem csoda, hogy a csengő hangjára csak úgy kipattantam a fotelből, mint akit rugóval lőttek ki. Rohantam is a konyhába a pénzért, majd a csúszós parkettán végig surföztem egész a bejárati ajtóig. Nagy hévvel kinyitottam az ajtót, ám nem csak a hideg, de a felismerés szele is megcsapott.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem döbbenten
Bill állt az ajtónkban, bár a nagy hópelyhek alatt nemigen tudtam kivenni. Görcsösen igazgatni kezdtem a hajam, a ruhám és reméltem, hogy nem festek nagyon idétlenül.
-Hoztam pezsgőt. Alkoholmentes-mutatta fel a kezében dédelgetett üveget
-A kérdésemre válaszolj-szigorúan összehúztam a szemöldököm
-Nem vetted fel a telefont, nem válaszoltál az üzeneteimre, így hát lépnem kellet-biccentette oldalra a fejét
-És ha nem vagyok itthon?-tettem karba a kezem-Akkor felkutatod az összes létező helyet a világon, ahol lehetek?
-Igen-vágta rá. Nagyot nyeltem-De kivételesen tudtam, hogy itthon leszel-mosolygott
-Kitől?-habogtam
-Gretevel összefutottam az egyik klubban és hát… egy vodkáért sok mindenre képes-nevetett-Én csak azt kértem, mondja el, merre vagy-rázkódott össze-Bemehetek, vagy végig nézed, ahogy jégkocka lesz belőlem?-köhögött a rekedtes hangján
Vállat vonva arrébb álltam az ajtóból és beengedtem. Leporolta a fekete bőrdzsekijéről a havat, majd levette és a kezembe adta. Felakasztottam a fogasra. Nem értettem, hogy hogy képes ennyire szexi lenni minden mozdulatával.
-Tuti meg fogok fázni-bújt ki a cipőjéből
-Nem kértem, hogy gyere el szóval…-topogtam idegesen
-Nem azért. Tudom, hogy a hátad közepére kívánsz-tolta arrébb a cipőjét
-Így is van…-forgattam a szemeimet
Közeledett. A magas, vékony termete, az illata, a rekedt hangja, a mozdulatai, a mimikája… minden megőrjített benne. Még a torz manófülei is.
Megállt előttem pár centire és elkezdte levenni a pulcsiját. Ahogy szétcipzárazta, megcsapott az illata ismét.
-Mit csinálsz?-pásztáztam végig. Fekete. Az alsó nadrágja. Fekete. Kilátszódott, ahogy kibújt a pulcsiból.
-Csak leveszem-nézett mélyen a szemembe, mintha hipnotizálni akarna-Szüleid?
-Házon kívül. Egy étterembe mentek Marco szüleivel. Hajnalban jönnek csak…-tettem hozzá Isten tudja, miért
Kajánul elvigyorodott és még közelebb jött. Hátráltam, de a karom a falhoz ért, úgyhogy a menekülés kilőve. A kezeit a fejem mellé tette és teljes testével hozzám dőlt. Éreztem a mellkasának a megemelkedését, amikor veszi a levegőt.
-Ezzel semmi sincs elintézve, ugye tudod-fordítottam el a fejem
-Igen, tudom-súgta bűnbánóan-Hiányoztál-adott egy nedves puszit a nyakamra
-Olvastam…-toltam el magamtól-Vagy milliószor. Nem túl bő a szókincsed.
-Mit vársz?-kérdezte higgadtan-Mit tegyek?
Nem mondtam semmit, pedig tengernyi dolgot tudtam volna a fejéhez vágni.
Szerencsére csöngettek. A sors legnagyobb fintora lett volna, ha még Marco is beállít, de nem, hála az égnek. Csak a sushis srác volt az. Felkaptam az egyik kis papucsom és kiszaladtam a kertbe. Kifizettem a kajámat és rohantam is vissza, olyan hideg volt kint. Bár lehet, hogy a légkört csak Bill jelenléte forrósította fel a házban.
-Vacsi? Tudtad, hogy jövök?-nevetett fel Bill. Elmosolyodtam. Olyan kis izgatott lett hirtelen. Iszonyat aranyos volt, még így is, hogy egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani.
-Kérsz?-indultam el a konyha felé kezemben a 12 tekerccsel
Letettem és kicsomagoltam. Mikor meglátta, hogy mi az, kissé ledöbbent.
-Sushi?
-Lazacos…-vettem elő egy tányért
-Megkóstolom… már ha megkínálsz-dőlt a konyha pultnak
-Nem örülnék neki, ha itt éhen halnál-húztam el a szám
Ahogy pakoltam át a kis makikat Bill táljára, odasettenkedett hozzám és hátulról megölelt. A fejét a vállamra hajtotta és úgy szuszogott behunyt szemekkel.
-Bill-krákogtam
-Na… Ne legyél már olyan távolságtartó-adott egy apró puszit a fülem mögé
-Haragszom. Ez érthető, nem?
-De. Nem mondtam, hogy ne haragudj rám, csak azt, hogy hagy érintselek meg-tette hozzá huncutul
***
-Aha… megy ez-ügyetlenkedett Bill a tányér fölött törökülésben a kanapénkon
-Jaj, de viszket a homlokom-formáltam az ujjaimból egy „L” betűt, mint lúzer, mire Bill bevágott egy aranyos fintort
-Ne gúnyolj ki. Mindenhez, bármily fura, még én sem érthetek-hangsúlyozta az „én” szót
-Leszakad a plafon, Kaulitz-ráztam a fejem
-Jó veled lenni-tette az asztalra a tálját. Közelebb húzódott hozzám, kivette a kezemből a tálamat és a sajátja mellé tette az asztalra.
-Ne… ezt ne-löktem el magamtól és felpattantam
-Miért ne? Hagy tegyem jóvá, amit elrontottam-állt fel ő is
-Hogy aztán elmondhasd Tomnak?-tettem karba a kezem
-Nagyon sajnálom. És Tom is sajnálja, őszintén, mióta közelebbi kapcsolatba került az öklömmel-mutatta a belilult ujjait. Közelebb mentem hozzá és szemügyre vettem.
-Megütötted Tomot?-simogattam a gyönyörű, vékony kezét
-Igen. Persze, a koncert után… de kapott rendesen-meredt rám a mélybarna szemeivel
-És a koncert, hogy ment?-kérdeztem félve
Bill ismét szörnyen izgatott lett és kivágtatott a konyhába.
-Hozom is a pezsgőt. Ehhez kell az is-ordított kutyafuttában
Talán mégis megváltozhat minden egy szemhunyás alatt? Tudom, hogy ronda dolog, de abban reménykedtem, hogy nem azt mondja, hogy szerződést kaptak és alig látom őt ezután. Ugyanakkor, ki vagyok én, hogy azt kérjem, adja fel az álmait?
-Pohár?-kiáltott
-Fölül a harmadik szekrény…balról-válaszoltam és visszasüppedtem a kanapéba
-Szóval…-tartott egy kis hatásszünetet, mikor visszaért, mintha dobpergést várna-Meghallgattak minket és behívtak egy demo készítésére-ült ki hatalmas vigyor az arcára
-Remek-tettem hozzá közömbösen
-Nem, nem. A remek az az, hogy nem érdekli őket a korunk csak a zenénk. Azt mondták, hogy ha jól sikerül a stúdiózás, le is szerződnek velünk. Erre iszunk-töltött pezsgőt az első pohárba
-Ki is bontottad?-néztem értetlenül
-Aha… De, te tényleg nem hallod, amit mondok? Le akar szerződtetni a Universal!-csapta le az üveget
-Remek, komolyan-bólogattam
Lesokkolt. Mit kellett volna mondanom? Azt, hogy maradj velem örökké és légy az enyém, csak az enyém?
Leült mellém. Látta, hogy baj van. Megsimogatta a hátam és átkarolt.
-Tudom, hogy hibáztam. Tudom, hogy bunkó voltam veled és hogy nem kellett volna füveznem előtted…
-…egyáltalán nem kellene-tettem hozzá fennhangon
-Na, igen-hajtotta le a fejét-De soha többet nem lesz ilyen, ígérem-adott egy puszit a homlokomra
-Ezt is olvastam az sms-ekben-nevettem fel cinikusan
-És ezt?-magához húzta finoman az állam és megcsókolt. Nagyon puhán. Egészen beleborzongtam.
Nagyon vágytam a csókjaira és az érintésére. Fizikailag… Ugyanakkor, rossz érzés keringett bennem. Mi van, ha történik valami és arról is beszámol Tomnak?
A baj az, hogy a szívem elhatalmasodott az eszem fölött és a karjaiba omlottam. Vadul faltuk egymás száját. Az ölébe ültem, éreztem, hogy a nadrágja egyre kényelmetlenebb lesz számára. Kívántam őt minden porcikámmal.
***
-Várj egy kicsit!-fogtam le a kezeit, mikor már a melltartómat akarta kikapcsolni
Igen. Ott helyben egymásnak estünk a kanapén. Ez így nyers, tudom, de a szenvedélytől szétfeszülő Bill-lel elég nehéz lett volna eljutni a hálószobámig.
-Mi az?-húzta végig az ajkait a vállamon, mialatt próbált egy kis levegőhöz jutni
-Nem biztos, hogy akarom ezt-ültem fel
Összekuporodtam. Féltem, hogy akkor, ott helyben elhagy és soha többé nem szól hozzám. Ő is felült és szúrósan nézett rám.
-Figyelj… ha nem akarod, akkor nem kell. De ha csak attól félsz, hogy elmondom bárkinek is, akkor megnyugtatlak, hogy tanultam a hibámból. Soha semmit nem mondok el annak az idiótának-nevetett fel. Én is elmosolyodtam. Alább hagyott a nevetgélése-Persze, ha nem velem akarod, akkor azt még mindig megértem, de…
-Nem erről van szó-vágtam közbe
-Hagy mondjam végig!-mutatta fel a mutató ujját-Azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és nem akarom, hogy olyat tegyél, ami rossz neked-simította meg az arcom
-Mit mondtál?-szorítottam meg a kezét
-Hogy nem akarom, hogy olyat tegyél, ami rossz neked-mosolygott. A csintalan fényről, ami a szemében volt, tudtam, hogy tudja, mire gondolok.
-Előtte?-adtam neki egy csókot
-Azt, hogy… ő… Hogy szeretlek?-csókolt vissza
-Az lesz az, Kaulitz-karoltam át a nyakát
-Szeretlek. Nagyon. Még sosem szerettem senkit ennyire-nyögte miközben én már javában a fülét ostromoztam a harapásaimmal. Nem volt hiányérzet. Elillant.
-Én is szeretlek, Bill-hajtottam a homlokomat az övéhez
-Akkor?-kérdezte játékosan
-Akkor mi?
-Kikapcsolhatom?-nyúlt ismét a melltartóm kapcsolójához
-Próbáld ki-csókoltam meg
***
Nem tudom, hogy hány óra volt. Átszeretkeztük az egész éjszakát. A mellkasán feküdtem, ő a kezével a karomat cirógatta és csak egy pléd volt rajtunk, amit magunkra húztunk. Nem beszéltünk túl sokat. Mindketten elszenderedtünk a csendben. Minden olyan idilli volt. Ahogy a mellkasára tettem az állam és úgy figyeltem az arcát, a kócos haját. Kint esett a hó, de minket a meleg pléd védett.
Egy órácska alvás után megszólalt a telefonja. Nyújtózott egyet és a földre dobott farmerja után nyúlt. Kivette a mobilját és hunyorogva elolvasta az sms-t.
-Mennem kell-kelt fel és felhúzta a ruháit szép sorban. Ellenkeztem volna, de anyuék bármikor beeshettek és nem akartam kockáztatni.
-Történt valami?-kérdeztem fáradt hangon a plédet magam elé fogva
-Georg írt, Tom nagyon részeg-csatolta be az övét
-Már ne is haragudj, de Tom nem úgy néz ki, mint aki még sosem volt berugva-tettem hozzá
-Ez az! Ha már írnak, akkor nagy a baj-bújt bele a pólójába
-Amúgy boldog új évet!-botorkáltam oda a pohárhoz, amiben volt pezsgő és belekortyoltam-Hm?-nyújtottam Billnek, aki szintén ivott
-Neked is, édes-közelebb jött és szorosan magához ölelt
-Szeretlek-búgtam
-Én is, hidd el.
0:01 meghalok ezen a konichiwa-n Billtől :D
0:03 nyamm én beleborulnék Tom karjaiba
0:06 oh já Billen Michael Jackson kesztyű van
0:07 Gustoo pofi
0:16 Tom felnevet <3
0:22 azt az arigatot Tomtól hallottátok??? *.*
0:23 Tom belecsap Billbe, aki csak édin mosolyog
0:26 erre Georg is belecsap Tomba xD
0:28 Gustinak már nincs is olyan nagy pocija :O
0:30 Tom feje xD és nézzétek a fonatait milyenhosszúúú
0:31 Georg hogy mutogat egyemismeg
0:39 Georg bicepsze nanana :P ja és levágatta a haját!
0:44 Georg fogsora jajjmamám ^^
0:55 imádom, mikor Bill ilyen kis izgatott
1:00 Georg mosolygödröcskéi az arcán <3
1:14 "like, like" és közben Tom ujjai hogy járnak már :D
1:18 Georg mutató ujja
1:21 Bill vigyorába szerelmes vagyok
1:26 csekkold Tom kezét!
1:41 az a fej Billtől :'D és az a beröhögés!
1:49 "én okos vagyok" aha, oké, köszönjük Tom :D
1:53 nem, bocsi, itt a legviccesebb Bill feje
1:54 Georg bébi hogy méregeti Bill bébit o.O ja és persze Gustika édibogyó arcocskája
1:56 "engem senki nem akar" hülye vagy te Bill?! :D hahó... megveszünk érted!
2:01 ikres mosoly
Ki a legaktívabb szerelem terén?
Bill: Tom
Tom: Kapcsolatokban?
Bill: Nem a kapcsolatokban. Úgy egyébként szóval Tom!
Ki a leggyerekesebb?
Bill: Szerintem néha mindenki az, mert...
Tom: Úgyérti mi mindannyian.
Georg: Különösen, amikor dolgozunk.
Bill: Amikor egész nap dolgozunk, hulla fáradtak vagyunk este és olyankor gyerekesek tudunk lenni.
Tom: És szeretjük a játékokat.
Milyen fajta játékokat szerettek a leginkább?
Bill: Nekem csak egy Woodym van a Toy storyból és egy Buzz babám. Imádom őket. Voltam Disney Landban is. Imádom Disney Landet.
Tom: És mindig van új játékunk a turnékra. Néha van repülőnk, helikopterünk vagy...
Gustav: Autónk.
Tom: Autónk...ilyen irányíthatós.
Ki a legjobb a sportokban?
Tom/Georg: Én.
Bill: Nem én.
Ki kel fel a legnehezebben reggel?
Georg/Tom: Én.
Bill: Oh, nem, nem. Ez én vagyok.
Georg: Nem, én.
Bill: Georg, te? Te tök korán kelsz fel. De Tom és én...
Tom: Mi 24 órát tudnánk aludni.
Kinek voltak a suliban a legjobb jegyei?
Tom/Georg: Nekem.
Bill: Georg?!
Georg: Mi van? Az okosság nem függ a jegyektől.
Bill: Ez igaz.
Tom: Georg jó volt az iskolában, én okos vagyok.
Ki az, aki nem tud szerelembe esni?
Bill: Engem senki nem akar.
Tom: Erről beszélek: a lányoknak oda kell menni Billhez, meg kell csókolniuk és megkérni őt, hogy járjon velük.
Minden évben ugyanazokat a nyomi karácsonyi filmeket adják le. Elég irritáló. A legszörnyűbb az egészben, hogy én minden évben meg is nézem őket.
Kicsit bűntudatom is volt, hogy azt a manós filmet ki kellett hagynom 29-én. Billék koncertjére készülődtem gyomorgörcs kíséretében. Mi van, ha ez lesz az utolsó normális esténk és ezután minden megváltozik?! Még belegondolni is rossz, de ott kell lennem és támogatnom kell őt.
Más szemszögből: mennyi az esélye annak, hogy minden egy szempillantás alatt változik meg? Na, ugye…
A gyomorgörcs azért is volt, mert ez lesz az első este, amikor az ő társaságával leszek. Hajlamos vagyok megkukulni idegenek között. Pláne olyan idegenek között, akik tuti, hogy már utálnak.
De ki mondta, hogy az élet csupa móka és kacagás?
-Indulok-húztam fel a cipőmet a bejárati ajtó előtt
-Jó legyél!-csoszogott oda hozzám anya a szobapapucsában-Aztán tudod, ha bármi van, hívj.
-Oké…-forgattam a szemeimet
-Ne igyál, ne cigizz és ne drogozz. Ha pedig…-kezdett bele a hegyi beszédbe, de leállítottam
-Tudom, tudom. Ne aggódj!-vontam vállat
-Szakadt hippik közé mész. Jó, hogy aggódom-jelentette ki
-De ott lesz Bill. És ő nem… szóval érted. Majd ő vigyáz rám-kacsintottam
***
Mint a malacok a moslék körül, úgy kóvályogtak a részeges tinik a pub előtt. Lehet, hogy kicsit furcsa az én koromban és sznob dolog, de mindig átfut ilyenkor a fejemben, hogy vajon a szüleik büszkék-e rájuk. Vagy nem is tudják?
Már messziről kiszúrtam az én kis rock sztáromat. A belőtt fekete haj és a bőrdzseki elárulta őt. Mosolyogva közelítettem, mire ő odabökött felém. Erre az összes körülötte lévő ember pillantása rám szegeződött. Irtó kínos volt. Lehajtott fejjel mentem tovább és próbáltam bebeszélni magamnak, hogy most nem engem becsmérelnek.
Ott álltak mind. Tom is ott volt a szőke osztálytársával. Valami barna, egy másik szőke, Jonas, aki Bill osztálytársa, egy magas fiú, és természetesen Sabine, aki nem hiányozhatott.
-Sziasztok-köszöntem illedelmesen és egy tincset a fülem mögé simítottam. Rémesen zavarban voltam.
Valami köszönésszerűség kiszúródott pár ember foga közül, de nagy üdvözlő zápor nem öntött el.
Bill oltalmazóan magához húzott és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.
-Olyan izgatott vagyok-súgta csillogó szemekkel és újabb slukkot szívott az égő cigarettájából. Erőltetetten rávigyorodtam. Valami bízatót kellett volna mondanom, de semmi se jutott az eszembe hirtelen.
-Valaki?-kínálta körbe a sodort cigit a barna bőrkabátos, barna hajú srác. Rögtön leesett, hogy ő Georg, a legidősebb. Bill sokat mesélt róla, meg aztán rémlett a legutóbbi koncertjükről is az arca.
-Nekem adhatsz még egyet-nyúlt bele a dobozba Sabine. Na lám, hogy kicsípte magát. Nagyon rá volt cuppanva Tomra, de a rasztást, aki mellesleg úgy tett, mintha ott sem lennék, úgy lökött félre, mikor a kukához indult kidobni a sörösüveget, nem érdekelte.
-Emma, igaz?-fordult felém Georg
-Igen. Te pedig biztos Georg vagy.
-Pontosan. A hírem már hozzád is eljutott?-kacsintott. Elnevettem magam-Kérsz egyet? –tett egy szálat a szájába
-Nem-ráztam a fejem-Nem dohányzom-vontam vállat
-Soha?-nézett értetlenül
-Soha…
-Akkor Billnek szerencséje van-vette elő a gyújtóját a zsebéből-Nem kell ellátnia cigivel.
Ahogy meggyújtotta, megcsapott a füst és köhögni kezdtem.
-Ja, bocsi-fújta ki-Kicsit erősre sikerült-kopogtatta meg a szóban forgó tárgyat
Tom és az osztálytársa, az a szőke srác nevetgélni kezdtek. Tuti üldözési mániám van, de szerintem rajtam. Tom mondott valamit a szöszinek, majd rám nézett. Ezt nem lehet félreérteni.
-Hallod, Georg-csapta hátba Sabine a fiút
-Mi van?-bökött a fejével a lány felé
-Van még…-kezdte forgatni a szemeit Sabine. Utalni akart valamire.
-Van, de… most?-nézett körbe-Túl sokan vannak.
-Ugyan már! Itt kint még úgysem érzik-szólt közbe Bill
-És ha idesettenkedik Gordon vagy valaki?-aggodalmaskodott Georg tovább
-Beszartál? Nem lep meg-röhögte ki Tom gúnyosan
-Valakinek értelmesen is kell gondolkodni, ha te nem tudsz-húzta fel a szemöldökét erre a kijelentésre
-Khm…-léptem közelebb egy csendes sráchoz-Miről van szó?-kérdeztem halkan
Karba tette a kezét, majd unott hangon közölte:-Fű.
Lefagytam.
-Mármint füves cigi?-ráncoltam össze a homlokom
A fiú bólintott.
Abban sosem kételkedtem, hogy Bill már próbálta az ilyesfajta dolgokat, de nagyon bíztam benne, hogy most nem itt előttem fogja csinálni…
-Fiúk…-lépett ki a pubból egy fekete pólós, szakállas férfi. A pólójának a jobb oldalán a kocsma logoja volt, így gondolom ő valami tulajféle lehetett-Lassan majd kezdhetnénk.
-Rendben csak ezt még itt megisszuk-mutatta fel Tom a kezében lévő piás üveget
-Nyugodtan hozzátok be-legyintett a férfi
Mindenki nagy ellenkezésbe kezdett. Nem értettem, hogy miért állnak inkább kint a hóban.
-Hát jó-ment vissza a pasi. Amint csattant mögötte az ajtó, Tom meglökte Georgot.
-Szívjuk már el, aztán gyerünk. Kezdek fázni-itta a sörét tovább
-Felmelegítselek?-nyalta meg Sabine a száját. Tom megejtett egy kaján vigyort, de le se vette Georgról a szemét.
Bill arcát néztem közben. A boldogság, Sabine megjegyzése közben, elhalványult rajta. Szuper… Lehet, hogy még mindig érdekli őt.
Georg elővett egy kis fémdobozt és Tom kezébe nyomta. Tom nagy nehezen tudta csak kinyitni.
-De hülye vagy te, baszd meg! Azt hittem otthon feltekerted és itt nem kell ilyenekkel szarozni-zsörtölődött
-Otthon volt a nevelő apám. Így se bírja a búrám. Persze, majd elkezdek ott marihuánát sodorni előtte-idegeskedett Georg
-Jó, mindegy. Szűrőd van?-turkált a dobozban
-Van, de nem sok-vett egy mély levegőt
-Tom, ne szarakodj már a szűrővel. Tekerj fel egyet és kész-szólt közbe az öccse
Belekaroltam Billbe.
-Ugye, most nem fogtok itt…-nyögtem félve
-Ha zavar, akkor el lehet húzni-szólt be Tom osztálytársa
-Kicsim, ez csak fű-mosolygott Bill-Gyere ide-húzott magához, de ellöktem
-Mi? Csak fű? Jó ég!-akadtam ki a megjegyzésén
-Andreasnak igaza van. El lehet húzni-szólt hangosan Tom, mialatt Georg fémdoboza felett ügyködött
-Bill ez életed lehetősége és te…-hunytam be a szemem. Igyekeztem hatni a józan eszére, de nem sikerült.
-A múltkoriról is azt hittük, amikor a BMG nézett meg minket. Aztán mi lett? Semmi… Akkor meg?-förmedt rám ismét Tom
-Ki a franc szólt hozzád?-keltem ki magamból. Az addig rendben van, hogy egyszer-kétszer beszólogat. Nem törődök vele, hiszen ez egy kis senki. De Bill meg se mukkant, meg se védett és ez nagyon felidegesített. Összevesztem miatta az összes barátommal a nagy semmiért?!
-Téged meg ki a franc hívott ide?-törölte meg a kezeit a kabátjában, miután Georg kezébe nyomta a cuccot-Komolyan azt hiszed, hogy egyszer leszopod az öcsémet és te dirigálsz? Hát tényleg ilyen naiv vagy?-mászott bele az arcomba fújtatva
Billre néztem, aki tátott szájjal és könyörgő szemekkel bámult vissza rám.
-Ezt te… én nem is…-habogtam Tom előtt. El tudtam volna süllyedni a szégyenemben. Egyáltalán honnan tudja? Bill megígérte, hogy senkinek nem mondja el, hogy mi történt közöttünk azon az estén.
-Takarodj innen! Tűnj el, amíg szépen mondom-bökte meg a vállam Tom. Még sosem láttam ilyennek. Mindig is utált, de ilyen agressziót még nem láttam a szemében.
A földnek meg kellett volna nyílnia alattam. Igen, kellett volna, de nem így lett. Könnyekkel a szememben igyekeztem minél gyorsabban eltűnni onnan. Rohantam, ahogy csak bírtam. A kezeim remegtek a dühtől, az arcom égett a szégyentől.
Az első kanyarnál, ahol már nem láttak és nem hallottam a hangjukat, azt ahogy röhögnek rajtam, megálltam. Zihálva vettem a levegőt. Még mindig reménykedtem abban, hogy megnyílik az a kurva föld… de nem. A lábaim összecsuklottak, leguggoltam az egyik hókupacra és próbáltam nem kitörni és őrjöngeni. Azt éreztem, hogy Bill elárult minden tekintetben.
-Emma, Emma-hallottam meg, ahogy lágy, rekedt hangon szólogat Bill-Emma-lihegte, ahogy befordult a sarkon és leguggolt velem szembe-Édes, ne haragudj. Én… Ne sírj már!-törölgette a könnyeimet a necc kesztyűjével
-Minek jöttél ide? Húzz vissza füvezni meg az idióta haverjaidhoz-temettem az arcom a kezembe
-Kincsem, én nem gondoltam, hogy Tom elmondja bárkinek is…-magyarázkodott
-Hát persze-szipogva felálltam és leporoltam a farmeromról a havat
-Haza kísérlek-kapott a homályba a kezem után, de én zsebre tettem azt
-Nem, menj vissza!-hajtottam le a fejem
-Nem érdekel már ez az egész szarság-ütötte bele az öklét a sarki épület falába, ami előtt álltunk-Úgyse lesz belőlem soha sztár-nyelt egy nagyot-De te itt vagy és…-nézett rám nagy szemekkel
-És mi, Bill?-kérdeztem vissza remegő ajkakkal. Azt hittem, hogy most kimondja. Bár ez nem a legtökéletesebb alkalom, sőt a legrosszabb, de úgy tűnt, hogy végre ráveszi magát és azt mondja, „szeretlek”.
-Semmi…-rázta meg zavartan a fejét-Haza kísérlek-ajánlkozott
Ez volt életem legnehezebb döntése, de helyesen cselekedtem…
-Inkább ne. Majd hívok egy taxit-hagytam ott köszönés nélkül
Hélóka. Ne haragudjatok, hogy megint ( vagy még mindig ) el vagyok tűnve csak Németországban voltam egy hétig. Igen, Németországban. ^^
Most van kb.egy hetecském, mert utána a német cserediákok lesznek itt nálunk 6 napig és én is fogadok egy srácot, de ez az egy hetem is be van táblázva. Egy rövid film főszereplőjének kértek fel és már így is csúsztunk a forgatással a kis kiruccanásom miatt, szóval bele kell húznunk.
Csak annyit szeretnék, hogy megcsináltam az új blogomat, de még semmi dizi meg semmi novella nincs rajta. Egyre jobban akarom azt az új blogot. Persze ez is nagyon hiányzik, de mostanság valahogy nem jönnek az ötletek a TH-val kapcsolatban. Csak úgy tudok jó TH-s sztorikat írni, ha TH-val kelek, TH-val fekszek, de most ez nem így van... Sajnálom.
Amint tudok, írok, ígérem.
Love&Peace: Nessi
Sajnos, én kaptam a legrosszabb családot, úgyhogy szörnyű emlékekkel távoztam hőnszeretett Deutschlandból, pedig már 9 éves korom óta vártam, hogy kijuthassak a TH hazájába.
Összesen 5 éjszakát voltam kint és ezek nem fürödtek. A németek amúgy is híresek a gyatra fürdési szokásaikról, de ennyire?! Én korábban keltem, mint ők és később feküdtem, de semmi. Legalábbis a cserepartnerem, tuti nem. Undi!
Amikor a német cserepartneremnek elejtettem, hogy nagyon szeretem a Tokio Hotelt, majdnem rosszul lett és közölte, hogy a többi németnek ezt ne nagyon mondogassam. Mi van? Nem azt mondom, hogy rajongjanak érte, de legalább legyenek már büszkék a világhírű bandájukra.
13. 
12.
