In your shadow I can shine - 4.

4.

-Nem hiszem el, hogy van valakid...-járkált a kerti asztal körül Tom
-Nem spilázd túl!-kavargattam a kávémat
-Tényleg szexi ez a srác-lapozgatta a képeimet Bill-Nagyon szexi!-kortyolt bele a narancslevébe-Hiányzik belőle a vodka-fintorgott
A rehab egyik kerti asztalánál pihentünk a következő foglalkozás előtt. Vagyis én és Bill igyekeztünk relaxálni, de Tom csak körbe-körbe járkált cigivel a kezében.
-Bill, rosszul vagyok az életedtől. Nem hiszem el, hogy étterem üzemel a rehabon, ahol vagy.
-Én meg azt, hogy ki kell pihennem a rehabot-masszírozta a fejét
-Én meg azt, hogy van valakid. A kurva életbe is, nem vagyok szexfüggő!-fújtatott Tom-És ne nézegesd már!-kapta ki Bill kezéből a telefonomat
-De tényleg szexi!-nevetett fel Bill-És nem tudom, mit vagy úgy oda. Sokkal nagyobb szemétség volt, mikor Georgot csalta meg veled.
-Te meg megcsaltad Riat-csattantam fel
-Megint-tette hozzá Bill
-Mi?-kaptam oda a fejem-Tom Kaulitz, azt hittem te...
-Az régen volt-szerelt le gyorsan-Bent megvárlak titeket-indult el befelé Tom
-Azt hittem, ő nem csal meg senkit. Azt hittem, ez a mi kis "dolgunk" kivétel, mert én és ő... Nekünk múltunk van-súgtam oda Billnek
Bill cinikusan felnevetett és lehörpintette a maradék narancslevét.
-Négy éve van együtt Riaval. Nem volt minden tökéletes, soha sem az, de ezt te pontosan tudod. Voltak botlásai, ő is csak ember.
-Igen, de azt hittem...
Bill elcsitított.
-Egy rakás pénzt fizetünk ennek a vigyori szőke nőnek. Tudom, mit akarsz mondani, de majd a terápián megbeszéljük, ha odajutunk.
Heide az ebédszünete előtt megkért, hogy küldjem át a fiúkról írt könyvemet, vagyis annak a kezdeményét, ha lehetséges. Szerencsére a felhőmön megvolt egy nyers verzió és a telefonomon keresztül azonnal át is tudtam küldeni neki.
Délután kettőkor aztán újra elkezdtük. Egészen eddig a napig nem is tudtam igazán, mit jelent az, hogy 'feltépni a sebeket', de ez megváltozott. Tudtam, mi következik: végig vesszük újra a történetünket szóról szóra.
A Humanoid turné után, amikor megmutattam a fiúknak, félredobtam a könyvet. Továbbra is vezetettem naplót és előfordult, hogy írtam róluk, de nem vettem elő a könyvet, mert még a gondolatától is rám telepedett valami szorongató érzés. Próbáltam a könyvre fogni mindent. Azt mondogattam magamban, hogy rossz ötlet volt ez az egész, de igazából csak féltem beismerni, hogy a kapcsolatom végét Georggal nem a könyv jelentette, hanem az, amit Tommal tettem.
-Beleolvasott?-tettem fel a kérdést Heide-nek, amint beléptem a szobába
-Oh, igen. Épp mondtam is Tomnak, hogy igazán említhette volna, hogy az első barátnője megcsalta őt a... Hogy is fogalmazott, Annaliese?-rohant oda a laptopjához Heide
-Témánál vagyunk-dobta le magát Bill a fehér kanapéra
-Oh, megvan! Megcsalta őt az egyetlen igaz barátjával, Friederrel. Frieder? Úgy, mint Friedrich?
-Igen-köszörülte meg a torkát Tom
-Tom, pedig ez igazán nagy dolognak tűnik az ön életében. Ráadásul a lány két évvel idősebb volt magánál és Georg szerelmes volt belé, amit úgy tudott meg, hogy elolvasta Georg naplóját.
-Tudom, mit gondol rólam, oké?-hadarta Tom-Apám nem bírt elköteleződni, Inge átvert, Annaliese pedig éppen annyival idősebb nálam, mint Inge volt, ráadásul szerelmes belé Georg, a jelenlegi barátnőm szintén idősebb nálam, hasonlít is Ingere. Egész eddig apám példáját követve megdugtam mindenkit, Annaliese-hez az előbb említett indokok miatt kötődöm, Ingen pedig Rian keresztül állok bosszút. Ezt gondolja, igaz?
-Nem tudtam, hogy idősebb önnél a barátnője és nem tudom... Így van?-ült le a laptopjával a kanapéval szembeni fotelbe Heide
-Ez nem ilyen egyszerű. Nem akarom, hogy azt gondolja...
-Én nem gondolom sehogy, Tom. Maga ezt kivetíti.
-Nem!
-Kivetítesz, T-szúrt oda Bill
-Fogd be!-üvöltött rá Tom
Tom azt hiszem, mérhetetlenül dühös volt Billre, amiért ilyen helyzetbe kényszerült. Végül is hosszú évekig olyan jól elnyomta magában ilyen-olyan módon ezeket az érzéseket.
-Nyugodjunk meg, rendben?-szólt halkan Heide-Mindenki vegyen egy mély levegőt! Tartsunk egy bejelentkező kört, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy milyen állapotban van jelen és mit hozott magával. Bill?
Bill nagyot sóhajtott.
-Kurvára fáj a fejem és az egészhez nagyon nincs kedvem. Frusztrál, hogy a múltbéli sérelmeimről kell beszélgetnem egy idegennel.
-Annaliese?
-Én jól vagyok-mosolyogtam
-Tényleg?-kérdezte Heide
Egy pillanatra elmerengtem, majd válaszként rávágtam egy nemet.
-Legszívesebben percenként csekkolnám az e-mailjeimet, hogy minden rendben megy-e a tördeléssel és az lenne a legjobb, ha közben ledönthetnék egy pohár konyakot.
Heide bólintott.
-Tom?
-Én egy üveg konyakot szeretnék ledönteni-tördelte a kezeit
-Szóval-tette le a laptopot a kis üvegasztalra Heide-belekezdtem a könyvbe. Nem jutottam sokáig sajnos, de eddig nagyon tetszik. Gratulálok, Annaliese. Volt szó kiadásról?
-Nem, nem igazán jutottunk el odáig és abban sem vagyok biztos, hogy én szeretném, hogy valaki elolvassa.
-Hát valamiért csak megírta...
-Ez is igaz. De nem azért írtam, amiért gondolja, hogy...
-Továbbra sem gondolok semmit-mondta Heide
-Kivetítek-csettintettem
-Pontosan. Most pedig szeretném, ha elkezdenénk. Azt érzem, hogy van egy puzzle, amit ki kell raknunk. Építsük fel a történetet együtt. Annaliese írása egy jó vázlat hozzá, de szeretném, ha részletgazdaggá tennénk. Nem a pénz érdekel vagy, hogy hol léptek fel. Engem a mögöttes tartalom érdekel, apró momentumok, amik nem tűnnek fontosnak, ám mégis megjegyezték.
Mindhárman csak hallgattunk.
-Az asztal alá már bekészítettem egy füzetet és egy tollat. Azt szeretném, ha csak címszavakat írnának.
-És ez hogy segít?-kérdezte Bill, mialatt én felvettem a füzetet
-A végén meglátja. Kezdhetjük?
-Igen-nyitottam ki a füzetet
-Akkor Tom, ha már így belekezdtünk a kamaszkorába, kezdjük magával és Billel és jussunk el odáig, hogy találkoznak Annaliese-zel.
A füzet első lapjának a tetejére felírtam az ikrek nevét és behúztam az első gondolatjelet.
-Én nem tudom, hol kezdjem-motyogta Tom
-In medias res kezdjen bele. Vagy esetleg Bill?
-Jó-dőlt előre Bill-Loitsche-ban nőttünk fel. Ez egy kis falu. Mondhatni a búzatábla közepén laktunk. Anya művész és bár rajongásig szeretem, elég laza erkölcsű tud lenni olykor.
-Ezt biztosan nehéz volt kimondania-bólintott Heide
Bill elmosolyodott.
-Tom mondta ki először.
-És ez egy ennyire fontos részlet, hogy Tom mondta ki? Miért?
-Igen, mert nem átlagos családi körülmények között nőttünk fel-tette hozzá Tom-Egész sokáig anyát hibáztattam, amiért apa lelépett.

2002. szeptember 21.
Este tíz volt, mikor megcsörrent a vezetékes telefon és apa szólt, hogy Georg engem keres, így felvettem a szobámban. 
-Mit akarsz?-szóltam bele flegmán, miközben rendületlenül jegyzeteltem a naplómba
-Itt van Tom. 
-És? 
-Szerda van, este tíz elmúlt és holnap suli. Ez már éppen elég fura, nem? 
-Jó, igen. 
-Összeveszett az anyukájával. 
-Megint?-fújtam ki a levegőt gondterhesen-Akarod, hogy beszéljek vele? 
-A legjobb az lenne, ha átjönnél. 
-Georg, esélytelen, hogy apáék átengedjenek ilyenkor. 
-Itt is aludhatnál. 
-Még rosszabb. 
-Jó, figyelj, a nappalinkban kapcsolgatja a tévét, a szülei nem tudják, hol van és azt várja, hogy hazudjam Billnek, hogy nincs itt. 
Nem hagytam cserben sem Georgot, sem Tomot, így kiszöktem otthonról és átbicajoztam Georgékoz. 
Tom tényleg eléggé magába fordult és mivel abban a hónapban már ez volt a harmadik, hogy máshol csövezett, mert összevesztek Simone-nal, nem mehetett így tovább. 
-Anya megint Ingevel jött. Hogy mennyire megváltoztam mióta vele járok bla bla bla... Pont ő prédikál nekem. 
-Csak tizennyolc éves korodig kell kibírnod-vontam vállat
-Aha, hát ha azt hiszi, hogy nem lépek le sokkal hamarabb, nagyon téved. 
-Nézd én tudom, hogy inkább Bill hasonlít Simre és hogy ti nagyon különböztök, de csak az anyukád és ez így nem normális, Tom.
-Ja,-váltott csatornát-Bill hasonlít rá. Én meg senkire... 
Megszakadt a szívem érte. 

-Na és a nevelőapjuk?
-Gordon jó fej, de ha konfliktusról van szó, leginkább egy szobanövény életjeleit mutatja-rázta a fejét Tom
-Gordonnak volt egy zene iskolája, a Rock's Cool-nevetett Bill
-Beszédes név-mosolygott Heide is
-Igen. Ott kezdtünk zenélni. A zenével együtt meg jött a többi külsőség. Mindig extrémek voltunk és mikor kitaláltuk, hogy színpadon akarunk állni, még inkább felbátorodtunk. Mikor megismertem Annaliese-t, még rövid szőke hajam volt, de aztán befestettem feketére, Tom pedig berasztázta. Aztán elkezdtem magam sminkelni meg jöttek a piercingek. Mindenki baszogatott minket, de szerintem csak irigyek voltak, mert nekik nem engedték meg a szüleik.
-Tizenegy évesek voltunk, mikor volt az a fellépésünk Magdeburgban, mint Black Questionmark. Tudom, jó hülye név, persze Bill ötlete volt. Akkor találkoztunk Georggal, Gustavval és Eliese-zel-folytatta Tom
-Végre három ember, akik nem akartak megverni minket-tette hozzá Bill szarkasztikusan-Bár Georg akkor még egy faszfej volt.
-Most is az-mondta Tom
-Igen, de akkor még fölényeskedett. Egoista pöcs volt. Gustav meg fura. De Annaliese kedves volt.
-És szép-nézett rám Tom
-Igen, Tommal még meg is beszéltük, hogy mindketten rányomulunk és győzzön a jobbik-nevetett fel Bill-De persze Tom betojt és csak én nyomultam rá.

2000. 
Ma beültünk egy kávézóba a fiúkkal. Bár lehet, inkább kocsma volt. Jött Bill és Tom is. 
Bill azt hiszem, randira hívott, de mikor rákérdeztem, hogy most nyomul-e, akkor ellenkezett. De aztán meg megint furán viselkedett... 
Georg meg persze egész végig észre se vett.
Bill és Tom nagyon kedvesek. Persze, mindenki az, csak Georg néz levegőnek. Bár ne tetszene...

-Annaliese?-nézett rám Heide
-Oké... Öt éves voltam, mikor a kerítés mentén összefutottam Gustavval. Ő éppen a markolójára pakolt homokot, én meg hintáztam. Aztán összebarátkoztunk. Volt még egy srác a szomszédságban, Alex, ő volt még a nagyon jó barátunk és persze Franzi, Gustav nővére. Ő mindig anyáskodott felettünk. Szóval olyan volt, mintha lenne egy nővérem, így amit nem tudtam megbeszélni Gustavval, azt Franzinak mondtam el. Aztán együtt jártunk zeneiskolába. Én zongoráztam meg kórusban énekeltem, Gustav pedig hát dobolt. Minden kedd délután ott találkoztunk, ott megírtam a házit, Gustav közben szórakoztatott, aztán meg mentünk zeneórára, utána pedig együtt haza. Aztán egyszer csak jött Georg és kiderült, hogy Gustav ismeri.

1999. november 12.
Matek házit írtam a nagy asztalnál, Gustav meg a dobverőjét pörgette a combjain, mikor jött az a srác. Georgnak hívják. 
-Hé, Gustav-ült le Gustav mellé hirtelen, én pedig a hangos felkiáltásra felnéztem a háziból
-Georg! Mizu?-fogott vele kezet Gustav 
-Órára várok-vont vállat, majd felém pillantott és végig mért-Szia. Georg Listing-nyújtott kezet 
Nem tudom, mi történt velem. Lefagytam. Csak néztem az asztal másik oldaláról átnyúló kezet és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. 
-Annaliese-böktem oda, majd újra a füzetem kezdtem nézni 
Beszélgetni kezdtek én meg reméltem, hogy megnyílik alattam a föld, mert annyira zavarban voltam. Az arcom szinte égett, olyan vörös volt. Egyszer csak Gustav felém fordult. 
-Hugi, ez Mozart vagy Vivaldi?-utalt az egyik teremből kiszűrődő hegedűszóra 
-Ez Mozart. 
-Mindig keverem. 
-Fogadjunk hárfázol-szólt oda Georg 
-Zongorázom-néztem rá értetlenül 
-Egyre megy. Karót nyelt hangszer mindkettő. 
Gustav nevetni kezdett. 
-Várj, hagy találjam ki! Hm... Triangulum?-biccentettem szánakozóan oldalra a fejem, majd felpattantam, beraktam a füzetem a táskámba és még azt hozzá tettem-Bocs, most mennem kell hányni. 

1999. november 26. 
Harmadik hete hallgatom délutánonként Georgot. Folyton odaül hozzánk, pedig pár hete még azt sem tudtam, hogy Gustav ismeri. 
Ma éppen azt ecsetelte, hogy alapíthatnának egy bandát és ő énekelne benne, így csak egy gitárost kellene szerezniük. 
-Hugi, te tudsz valamennyire gitározni-mondta Gustav 
-Nem. 
-De! 
-Igen, de nem itt, nem most és nem ennek-böktem a fejemmel Georg felé 
-Sőt, képzeld, Lieso még énekelni is tud. Segíthetnél Georgnak énekelni tanulni-tolta feljebb a szemüvegét Gustav 
-Nem. 
-Ez remek ötlet!-mondta Georg 
-Esetleg a hétvégén már el is kezdhetnénk-mondta Gustav 
-Nem!-mondtam immáron erélyesebben 
-Mondjuk szombat? Aztán meg lóghatnánk egy kicsit a városban.
-Ja, szuper. 
-Hahó, srácok figyeltek rám? Azt mondtam nem-tártam szét a karjaimat 
Georg körmölni kezdett. 
-Itt az e-mailem. Írd meg hova menjek és mikor-csúsztatott oda egy papírfecnit
Értetlenül néztem Gustavra, ő pedig mogorva fejjel vissza rám, így én is leírtam az én e-mailem és odaadtam Georgnak. 
-Ez leszek én. Majd este elküldöm a címet és hogy mikorra gyere. 
-Lizzy? Ez édes-mosolyodott el, én pedig megint csak fülig vörösödtem 

-Georg tényleg ennyire egoista volt?-kérdezte meglepődve Heide
-Kibaszottul-vágta rá Tom
-Folytassa, Annaliese!

1999. december 21. 
Már sokadik hete, hogy Georg átjön zenélni kicsit. Anya ma megengedte neki, hogy tegezze. Aztán ketten maradtunk, mikor anyának próbára kellett mennie, apa pedig már több napja stúdiózik. 
Gustav késett, mert Alexszel moziban voltak és lekésték a hazafelé jövő buszt, így addig beszélgettünk Georggal. Most először nem voltam totál begyulladva. 
Volt egy pillanatunk, mikor a zongoránál ültünk és éppen az egyik népdalt próbáltam megtanítani neki. Közel ült hozzám. Felé fordultam, ő meg felém, a kezét a combomra tette, közel hajolt és megcsókolt. Én visszacsókoltam de aztán annyira megijedtem, hogy hátrahőköltem és kiszaladtam a konyhába mondván, hogy szomjas vagyok. Georg persze utánam jött. 
-Még nem csókolóztál senkivel, igaz?-kérdezte
Megráztam a fejem. 
-Te? 
-Háromszor-mondta, majd közelebb lépett-Ha gondolod, újra megpróbálhatjuk. 
-Ne!-vágtam rá-Inkább engedjük el ezt a dolgot... 

-De persze, nem engedték el...
Gombóc nőtt a torkomban. Egészen addig megállás nélkül jegyzeteltem, de akkor lassan becsuktam a füzetet, az ölembe fektettem és csak nagyokat nyelve ültem ott Tom és Bill között.
-Annaliese? Annaliese, folytassa!
Megráztam a fejem és nagyon próbáltam elmondani neki, hogy nem megy, de nem bírtam lenyelni a könnycseppeket és beszélni is.
-Hé,-simogatta meg a hátam Bill-minden rendben.
-Elvesztettem-kezdtek remegni az ajkaim-Bill, én elvesztettem őt!