In your shadow I can shine - 3.

3.

-Hello! Mi még nem találkoztunk. Heide Hamelberg-nyújtott kezett Bill terapeutája, amint beléptem az ajtón
-Annaliese Löeben-ráztunk kezet
-Tom, üdvözlöm-rázott Tommal is kezet
Bill már a kanapén ült keresztbe tett lábakkal és az ablakon bámult ki.
-Szia, drága-öleltem meg Billt majd leültem szorosan mellé
Miután mindannyian helyet foglaltunk, a pszichológus elkezdte.
-Nagyon köszönöm, hogy eljöttek. Nos Billel a délelőtt folyamán arra jutottunk, hogy talán hatékonyabb lenne a kezelés csoportterápiaként. Persze, ha önök is benne vannak...
-Persze-vágta rá Tom
-Annaliese?-nézett rám a terapeuta
-Aha...
-Oké! Szóval Bill már felvázolt pár alap információt a kapcsolatukról, de szeretnék önöktől is majd kérni egy bemutatkozást-lapozgatta a jegyzeteit-De kezdjük Billel!
Bill flegmán csücsörített, karba tette a kezét, majd bólintott. Láthatólag továbbra sem volt ínyére a dolog, ennek ellenére azért odacsődített minket.
-Bill Kaulitz vagyok, huszonhárom éves. Van egy ikertestvérem, Tom, aki bezárt ide. Van két kutyánk, vegetáriánus vagyok. Szeretek bulizni, aludni, színpadon lenni és öltözködni. Volt egy barátom másfél évig és persze nem mondom, hogy az ő hibája, hogy a kokaintól már vagy egy hete folyamatosan vérzik az orrom, de azért rohadjon meg ott ahol van-hadarta el a monológját
-Szuper. Köszönjük. Bill, tehát maga homoszexuális?
-Nem tudom. Muszáj magam definiálni?
-Tehát volt már barátnője is?-jegyzetelt Heide
-Igen, volt, nem is egy. Szexeltem is velük, ha erre gondol és igazából azt sem zárom ki, hogy egyszer majd egy nő mellett végzem. Nem is tudom, hogy alakult ez így. A srácok szimplán csak jobban beindítanak, érti ugye?
-Mikor jött rá, hogy a fiúk is érdeklik?
-Nem tudom... Talán úgy tizenhat éves voltam. Már turnéztunk Németországban. Beleszerettem a legjobb barátomba, Andreasba. Ő meleg. Elegem lett a haszonleső ribancokból...
-Például mikor az a hülye Julia nyilatkozott a Bravonak rólad-szólt közbe Tom
-Na igen. Andreas viszont mindig ott volt nekem. Először csak csókolóztunk, de aztán megtetszettek a fiús vonásai és többet akartam.
-Elmondta valakinek?
-Nem kellett, igaz Lieso?

2005. szeptember 13.
Kerti partyt tartottunk ma a kertünkben. Átjött mindenki. Olyan jó volt. Végre megint együtt lehettünk, mint normális tinédzserek mindenféle zokogó, ordítozó fogszabályzós kislány nélkül. Miután végeztünk a hús sütéssel átöltöztem. Bill felkísért a szobámba és fura beszélgetésünk volt.
Több percen keresztül felháborodva azt ecsetelte, hogy az egyik díjátadó után az egyik fiatal író, aki köztudottan homoszexuális, kikezdett Andyvel.
-Pedig Andy még csak tizenhét...
-És?
-Még csak nem is nagykorú.
Spontán voltam. Nem kerteltem, rákérdeztem.
-Bill, ti jártok Andyvel?
Heves tiltakozást vártam. Azt, hogy azt mondja: "Lizzy, jó ég, megőrültél? Nem!" De ehelyett Bill csak lesütötte a szemét és halkan azt mondta.
-Nem járunk.
-Bill,-heveredtem le mellé az ágyra-de van köztetek valami, igaz?
Erre már nem mondott semmit.
Az este folyamán aztán rákérdeztem Andreasnál is.
-Mennyivel több ez köztetek, mint a barátság?
-Pont annyival, hogy már nem csak barátság?-mosolyodott el Andy
Annyira örülök nekik! Jó előérzetem van velük kapcsolatban.

-Tom, maga Bill ikertestvére, de tudtommal maga csak a nőkhöz vonzódik-mondta ezt zavarba ejtően kedves mosollyal Heide
-Igen,-tette zsebre a telefonját-én a nőket szeretem. Sok nőt.
Néma csend.
-Mutatkozz be, seggfej!-vetette oda Bill
-Tom Kaulitz vagyok, Bill ikertestvére. Az édesanyánk, Simone festőművész. Az apánk lelépett igen korán. A Tokio Hotel gitárosa vagyok. 2010 óta van barátnőm. Már nem szexeltünk legalább négy hónapja. Alkohol problémáim vannak tizenhét éves korom óta és tegnap lefeküdtem Annaliese-zel megint, annak ellenére hogy tudom, hogy a legjobb barátom, aki a bandánk basszusgitárosa, még mindig szerelmes belé-ismét megfagyott a levegő-Ja és van két kutyánk, de ezt már Bill említette-próbálta még groteszkebbé tenni Tom
-Látja, ezek ketten már megint szexeltek és akkor én így legyek normális-csattant fel Bill
-Rendben, segítsenek, tehát önök barátok mióta is?
-Tíz éves korunk óta.
-Tizenegy-szóltam közbe
-Hát olyan 2000 óta...-helyesbített Tom
Heide jegyzetelt, mi pedig várakoztunk.
-Annaliese, ön jön!
-Annaliese Löeben vagyok. Huszonöt éves vagyok, de két hónap múlva már huszonhat. Tokióban élek jelenleg, de előtte éltem már hosszabb ideig Párizsban is. A szüleim zenészek. A Tokio Hotel dobosa, Gustav a legjobb barátom öt éves korom óta. Szomszédok voltunk, aztán később együtt jártunk zeneiskolába. Ott ismertem meg a basszusgitárost, Georgot, akivel tizennégy éves korunkban összejöttünk. Újságírást tanultam az egyetemen és most a japán Vogue-nál dolgozom. Van egy barátom már lassan egy éve. Ő fotós a magazinnál...
-Mi? Neked van valakid?-fordult felém értetlenül Tom-Ezt miért nem mondtad?
-Nem kérdezted...
-Fotós-tette hozzá pökhendin Bill-És japán legalább?
-Igen.
-Neked bejönnek az ázsiaiak?-nézett rám kérdőn Bill
-Nem tudom, ő elég helyes. Olyan szép a mosolya meg olyan karizmatikus. Majd mutatok róla képet, tetszeni fog-csacsogtam
-Annaliese, mikor szakítottak Georggal?-jött a kérdés Heide-től
-Mármint először?

2006. október
-Lefeküdtél vele?
-Georg...
-Lefeküdtél vele vagy nem?-pattant fel idegesen az ágyról
-Igen-suttogtam
Georg cinikusan felnevetett, felkapta a pulcsiját és a kilincsre tette a kezét.
-Akkor ennyi, Annaliese.
-Úgyis ezt akartad!-kezdtem zokogni-Megkönnyebülés, hogy engem hibáztathatsz, igaz? Te rohadt szemét!-üvöltöttem
Georg kilépett a szobám ajtaján és lerobogott a lépcsőn, miközben én a könnyeimtől fulladozva futottam utána és egyre csak hibáztattam.
-Mindent megtettem érted, te meg csak így itt hagysz. Válaszd csak a könnyebb utat! Önző vagy-kezdtem ütlegelni saját magam
-Itt vagyok nem?-kapta el a csuklómat-A rohadt életbe is, itt vagyok és kurvára szeretlek. A kocsiban aludtam csak, hulla fáradt vagyok, de itt vagyok, hogy veled lehessek, mielőtt elindulunk Berlinbe. Te feküdtél le mással, nem én.
-Ez az! Még jó, hogy most már lelkiismeret furdalás nélkül szexelhetsz te is bármelyik kis kurvával-üvöltöttem
-Ennyi, végeztünk, Annaliese-és ezzel kilépett a bejárati ajtón és hiába könyörögtem neki, hogy forduljon vissza nem tette. Vége van.

2008. február
-Nem állok ránk készen. Azt hittem igen, de még nem. Azt csinálom megint, ami akkor tönkre tett minket, veletek lógok, segítek dalokat írni és hanyagolom az egyetemet.
-Akkor?-kezdte mereven bámulni a folyót-Ennyi?
-Egyenlőre.
-Látjuk még egymást, kölyök-szorította meg a kezem
-Csak ebben bízom.
Elengedni őt, miközben reménykedem benne, hogy visszajön még hozzám, a legnehezebb, de Párizsba kell mennem magam miatt.

2010. április
-Ti ketten a hátam mögött...-szállt le az ágyáról-Álljunk meg! Álljunk meg most-kezdett előre futni a sofőrhöz
-Georg, az autópálya kellős közepén vagyunk-kapaszkodtam a mellkasába
-Nem érdekel. Hogy süllyedhettetek idáig? És ez nem is csak szex volt. Olvastam, Lizzy. Igaz, Tom?
-Haver, én...
-Veled akart lenni-meredt rám fájdalmas szemekkel-Te is, igaz?
-Nem, Listing, figyelj rám, én...
Georg mély levegőt vett és nyugodt hangon csak annyit mondott:
-Tomot muszáj elviselnem, de téged nem. Ki vagy rúgva. Szedd össze a cuccaidat és amint odaértünk repülj haza!
-Georg, ne csináld már!-szólt közbe Gustav is
-Ne szóljatok hozzám! Most az egyszer túl messzire mentetek mind. Vége, Lizzy. Soha többé! Vége. Undorodom tőled.
Egész úton csak zokogtam, de Georg mintha jéggé fagyott volna. Olyan, mintha félig meghaltam volna. Én ezt nem fogom túl élni...

-Tehát Georg...-írta le a nevét Heide-Azóta nem beszéltek?
-Nem...
-Kifelejtetted a defekted, Lieso-szólt be Bill
-Ja igen, anorexiás vagyok-vigyorogtam bárgyún-Visszaeső, ezt is írja le!
-Tehát drog, homoszexualitás, alkohol, szexfüggőség, anorexia...
-Mi? Én nem vagyok szexfüggő... Én...-szólt közbe Tom
-Alig várom, hogy elkezdjük!

In your shadow I can shine - 3. (előzetes)

"Bill flegmán csücsörített, karba tette a kezét, majd bólintott. Láthatólag továbbra sem volt ínyére a dolog, ennek ellenére azért odacsődített minket.
-Bill Kaulitz vagyok, huszonhárom éves. Van egy ikertestvérem, Tom, aki bezárt ide. Van két kutyánk, vegetáriánus vagyok. Szeretek bulizni, aludni, színpadon lenni és öltözködni. Volt egy barátom másfél évig és persze nem mondom, hogy az ő hibája, hogy a kokaintól már vagy egy hete folyamatosan vérzik az orrom, de azért rohadjon meg ott ahol van-hadarta el a monológját"

In your shadow I can shine - 2.

2.

-Welcome to LA!-köszöntött tökéletes angol akcentussal Tom a reptéren
-Voltam már itt, de azért köszi-vetettem oda közönyösen
-Jó, akkor konichiwa?-próbálkozott japánul
-Szia, Tom-öleltem meg, ő pedig hosszasan vissza
-Annyira jó, hogy itt vagy.
-Na jó!-löktem el magamtól-Tessék, ez a kézi poggyászom, fogd, meg van még egy bőröndöm-indultam el célirányosan a csomagomért
-Meglep ez a kevés cucc.
-Csak egy hétre jöttem.
Megkerestük a nagy bordó bőröndöt és kimentünk Tom kocsijához. Szótlanul kinyitotta a csomagtartót és berakta a táskáimat, míg én beültem az anyósülésre. Beült ő is és elindultunk.
-Útközben kérsz reggelit? Megálljunk valahol?
-Nem-kortyoltam bele Tom pohártartójában felejtett friss kávéjába-Látod, reggeliztem. Vagyis vacsoráztam... Ahh, jat leg.
-Ne már! Te imádsz reggelizni.
-Az régen volt, most már nem igazán megy a reggeli evés, vagy úgy az evés általában-vontam vállat
Tom ismét elhallgatott.
-Hogy vannak a szüleid?-kérdezem meg pár perc csend után
-Jól. Ők még nem tudják, hogy jössz. Anya biztos teljesen odáig lesz.
-Együtt laktok?
-Nem, ők néhány utcával arrébb. Tetszeni fog a környék. Nyugodt, családias. Egy dombságra épült az egész. Majd elmehetünk sétálni meg kutyát sétáltatni...
-Oh a híres Pumba!
-Látom naprakész vagy.
-Igyekszem.
-Neked van most kutyád ott Tokióban?
-Nincs. A város közepén lakom a negyvenkettediken egy modern, katalógusszerű lakásban, aminek a konyháját még kavé főzésre sem volt időm használni-nevettem el magam az ambivalens helyzeten
-Pont, mint Georg.
Nem reflektáltam és azt hiszem, Tom tudta, mennyire érzékeny pontra tapintott, így újabb szótlan perceknek néztünk elébe.
Húsz hosszú perc és három a kocsiból elküldött e-mailem után megérkeztünk.
Kipakoltuk a cuccokat és bementünk a házba.
-Nagyobbnak képzeltem-fordultam körbe-Mármint tudod... Úgy képzeltem, hogy van egy óriási ülőgarnitúra,-mutattam a kezemmel jobb oldalra a nappaliba-ahol tévézhetsz, aztán a konyha modern, hogy Billnek délután háromkor a reggelijét még a szájához se kelljen emelnie-böktem balra-de a terasz,-indultam el előre és kiléptem a gyönyörű kilátású teraszra-na igen, ez viszont tökéletes-néztem Tomra mosolyogva
-Már nem tévézek-bökte oda halkan
-Hát már én sem-indultam vissza a házba
-Az emeleten van egy vendégszoba. Az a tiéd. Van hozzá fürdő is.
-Ria?-fordultam Tom felé
-Tessék?-nézett rám meglepve
-Hát hol van Ria?
-Oh, tudod, neki is van egy saját és ő most ott...-habogott
-A hosszú kapcsolat titka, mi?-indultam fel az emeletre
-Balra-kiáltott utánam a bőröndöket cipelve
-Na és Pumba és a másik kutya?
-Ők anyáéknál vannak.
-Szóval ketten vagyunk-ültem le a nagy fehér takarós franciaágyra
-Igen-dobta le a bőröndöket és leült mellém-Ketten.
Hátra dőltem az ágyon elnyújtózva és körülnéztem a szobában.
-Miért vagyok itt, Tom?-tettem fel a kérdést
-Mert imádsz-dőlt hátra ő is
-Most komolyan... Miért?
Mély, gondterhes levegőt vett és vonakodva ugyan, de belekezdett.
-Emlékszel mikor Bill és Andreas szakítottak... Mikor is?
-2007 talán? Valahogy úgy a Zimmer turné környékén.
-Igen... És tudod Bill... Szóval...
-Tudom...
-Hát együtt volt egy sráccal másfél évig, aztán az furán kezdett viselkedni. Hanyagolta őt, Bill meg tudod milyen: mindig az kell neki, aki nem lehet az övé. Meg is csalta, elvileg kétszer, de a fene se tudja. Ez is úgy derült ki, hogy Bill talált egy listát a srác skalpjairól.
-Mi? Ki ír már ilyet?! Jó ég!-csattantam fel
-Mindegy, de Bill visszafogadta. Aztán csak nem lett jobb a helyzet. Volt egy harmadik, egy modell srác, Bill féltékeny volt rá, de mindig leszerelte őt azzal, hogy ez a modell ez csak ráakaszkodik, mert a srác, amúgy fotós, ezt talán nem mondtam...
-Fotós... Folytasd!
-Aztán egyik este Bill kapott egy üzenetet ettől, a sráctól, hogy kopjon le és hogy ők már egy hónapja hivatalosan járnak. Érted, Bill pasijával járt és közben írt neki egy ilyen lekezelő levelet, mintha Bill lenne a felesleges harmadik.
-Bill kiakadt, igaz?
-Teljesen kiborult, őrjöngött. Aztán másnap találkoztak és a srác kimagyarázta annyival, hogy ez nem igaz, csak egyszer kavartak, Bill meg visszafogadta.
-Bill egy idióta.
-A srác érzelmileg zsarolta...
-Akkor is!
-Mindegy, aztán az egyik ismerősünk szólt Billnek, hogy amúgy a pasiját együtt látta ezzel a sráccal, de Bill még mindig nem dobta ki. Végül egy héttel ezelőtt megint összevesztek és a srác szakított Billel. Érted, még Billt tették lapátra. Ráadásul egy csomó pénzzel tartozik neki. Szóval köddé vált, nem vette fel a telefont, nem válaszolt az üzenetekre és Bill teljesen beleőrült.
-Mit csinált?-fordultam Tom felé
-Tegnap előtt haza értem a stúdióból,-lábadt könnybe a szeme-Bill a fürdőkádban feküdt, felvágta az ereit. A víz csupa vér volt...
-Úristen, Tom!-ültem fel
-Kiszedtem a kádból és hívtam a mentőket. Az én hibám-ült fel ő is
-Miért lenne a te hibád?
Tom a kezébe temette az arcát.
-Tudod, mikor ide költöztünk, eljártunk bulikba. Sok buliba. Tudtam, hogy Bill egy ideje már megint...
-Megint drogozik, igaz?
Tom bólintott.
-Nem volt magánál akkor sem, mikor megtaláltam. Túladagolhatta volna magát, meg is halhatott volna. Vagy elvérzik-Tom összepréselt ajkakkal próbálta visszafogni az arcán legördülő könnycseppeket
-Hogy van most?
-Összevarrták a sebet a karján, de teljesen szét van csúszva. Vagy őrjöng, vagy üveges tekintettel bámul a semmibe. Nem eszik, nem iszik. Az én hibám, Lieso.
-Tom, hallgass ide!-fogtam a két kezem közé az arcát-Emlékszel, mikor tizenhét volt és ugyanezt csinálta? Bill ilyen, Bill így jelez, ha segítségre van szüksége. De most már minden rendben lesz, itt vagy neki és én is. Bill jól lesz. Hányszor mostuk őt fel a Schrei turné alatt a padlóról? Na és téged? Mégis itt vagy!
Tom aprót bólintott, majd letörölte a könnycseppeket, amik a pólójának a nyakát már benedvesítették.
-Aludj egyet! Amíg lezuhanyozom-öleltem át
-Aludhatok itt?
-Persze!
Tom levette a cipőjét, majd bedőlt az ágyamba, mialatt én kipakoltam és elmentem fürdeni. Miután kész lettem, nem akartam felkelteni, így lementem a konyhába és főztem egy kávét.
Tom vagy a bitang hangos kávéfőzőre vagy arra, hogy nem vagyok ott, de felkelt és lejött utánam.
-Jobban vagy?-öntöttem egy sima feketét Tomnak
-Sokkal-vette el mosolyogva a csészét-Jó így a hajad. Sosem volt még ennyire rövid.
-Leér a vállamig!
-Igen, de mindig sokkal hosszabb volt.
-Hát most elvileg ez így divatos, vagy mi...-kortyoltam bele a kávémba Tom bókjától elpirulva
-Felhívom anyát, elvileg ő most bent van és megkérdezem, hogy van aztán indulhatunk is.
-Remek.
Fél órán belül el is indultunk a kórházba. Útközben Tom elmondta, hogy átszállítják Billt egy rehabilitációs központba, ahol terápia vár majd rá.
-Dili doki? Ha eddig nem tette, ezután tuti kinyírja magát.
Persze, erre a kijelentésemre kaptam egy mogorva oldalra pillantást.
-Sajnálom, én csak azt mondom, hogy Bill... Mindegy-süppedtem bele az ülésbe
-Bill biztosan meg fogja érteni. Majd... Egyszer...-szuszogott gondterhesen Tom
Olyan más volt. Számomra mindig is ő volt az okosabb, az érettebb, nem pedig Bill, de akkor is. Mintha legalább húsz évet öregedett volna, mióta utoljára láttam, és nem a külsejére gondolok, mert az ugyanolyan laza volt, mint eddig. Egyszerűen a testéből áradó energiák változtak meg gyökeresen. Nekem mindig is ő volt a kis Tom. Mindig. De most már semmit sem jelentett az a plusz két év előnyöm.
Bill a kórház főépületének harmadik emeletén feküdt. Belegondolni abba, hogy ha ez Németországban történt volna, mekkora cécó lenne belőle, míg itt senki még csak Tom után se fordult, döbbenetes. Felmentünk a harmadikra, ahol egy egyszemélyes kórterem előtt  Simone épp idegesen telefonált. Bekukucskáltam a szobába. Bill éppen aludt és olyan más volt. Persze, nem különben Tom, de Bill arcvonásai sokkal többet változtak.
Simone döbbenten tette le a telefont és olyan erővel szorított magához, hogy levegőt alig kaptam. Hitetlenkedett, elmondta, milyen szép vagyok, majd újra magához ölelt.
Tom közben bement Billhez.
-Reggel kicsit lázas volt, de azt mondták ez normális-szólt be Tom után Sim
Én is bementem és leültem az ágya mellé tett székre.
-Itt aludtál?-néztem Simone-ra
-Nem aludtam-legyintett-Az éjszaka közepén zokogni kezdett, ki akarta tépni magából az infúziót, aztán kapott valami nyugtatót és elaludt.
Közelebb húztam a széket és megsimogattam Bill arcát.
-Menj haza, majd mi vigyázunk rá-simogatta meg Sim hátát Tom
-De az átszállítás...-mondta Simone rekedt hangon
-Majd megoldom. Minden rendben lesz.
Tom kikísérte Simone-t, míg én Bill mellett maradtam. Éppen az éjjeli szekrényre tett dolgait néztem, mikor megszólalt.
-Jöttél kivakarni a szarból?-pislákolt gyanakvóan
-Mint mindig-mosolyodtam el és megsimogattam a haját-Mondtam, hogy a szőke sokkal jobb lenne, emlékszel?
-Azt akarod hallani, hogy igazad volt?-suttogta
-Nem, tudom, hogy igazam volt-erre a kijelentésemre ő is elmosolyodott
-Megölelnélek, de mint látod kikötöztek az éjjel-emelte meg az ágy rácsához kötözött csuklóját
-Hát, ha megígéred, hogy nem keversz bajba, akkor ezen segíthetünk-kezdtem kioldani a bal csuklóján a kötést
-Tisztára, mint az állatkertben-sütötte le a szemét
-Ugyan már! Ezért igazán nem kell szégyenkezned. Emlékszel, mikor Gustav konkrétan belefeküdt a a hányásába? Na az gáz volt. Ez tízes skálán mondjuk hatos-oldottam ki a másik kezét is
-Ettől most jobban kéne magam éreznem?
Mély levegőt vettem.
-A múlt hónapban én is kórházban voltam. Elfelejtettem enni. Tudod, én így néha nem eszek...-köszörültem meg a torkom-Szóval van itt egy szelet kenyér meg vaj és most enni fogunk és közben elmesélem, mit csináltam az elmúlt négy évben.
-Legyen-egyezett bele kis idő elteltével-De nem biztos, hogy figyelni fogok, mert nem tudom kiverni a fejemből...
-Tudom, milyen ez-ejtettem el egy együtt érző mosolyt-De túl leszünk ezen is. Túl leszünk rajta...-kezdtem megkenni a kenyeret
-Szóval?
-Tokióban élek és...
-Tokio Hotel-mondta ki Bill úgy, ahogy a Zimmer turné elején a hang
Tom boldogan konstatálta, hogy Bill pár falatot letuszkolt a torkán, de mikor megemlítette Billnek a rehabot az persze teljesen kiakadt.
-Nem, nem, nem küldhettek diliházba. Én nem vagyok bolond, én jól vagyok-mondogatta monoton hangon
-Bill, Bill-vettem az arcát a kezeim közé, de ő csak tovább tiltakozott-Mecky, Mecky, maradj velem! Nyugodj meg, kérlek! Maradj velem, kérlek!-könyörögtem kétségbeesetten
Bill levegő után kapkodott, de abba hagyta a tiltakozást.
-Ez nem dili ház és nem tart örökké. Tom?-néztem rá Tomra a részletek miatt
-Bill, maximum egy hónap.
-Maximum!-emeltem ki-Vagy akár egy hét. De Bill, nem vagy jól és ez te is tudod. Tom csak segíteni akar.
-De én nem...
-Bill, minden nap bent leszünk veled-ült le Tom Bill ágyára-Ez egy szuper hely, gyönyörű, egyedül lehetsz és találtunk egy német nyelvű terapeutát.
Bill beletúrt a rövid szőke hajába, majd pár perc gondolkodás után bólintott.
Billnek kiállították a zárójelentést és Tom kocsijával átvittük őt az Authentic Recovery Centerbe. Egész úton nem szólaltak meg. Billen óriási napszemüveg volt és bár felajánlottam neki az iPodom, ő inkább csak némán bámult ki az ablakon.
A rehab tényleg gyönyörű volt. Óriási zöld kertje volt trambulinnal, ping-pong asztallal és kosárlabda pályával.
Míg Tom beszélt a terapeutával, én próbáltam felvidítani Billt.
-Ez, ez szuper. Ha tudom, hogy ilyen egy rehab...-nevettem
-Mint valami rossz vicc. Trambulin? Na persze... Tom bekaphatja.
-Bár mindenkinek olyan bátyja lenne, mint Tom-néztem rá komolyan
-Ha te mondod...-indult be az épületbe karba tett kézzel, én pedig utána
Ott hagyni Billt szörnyű volt. Vele akartam maradni, figyelni minden lépését. Féltettem őt, mint a kistestvérem, de Gordon, aki még talán jobban örült nekem, mint Simone, haza tessékelt minket.
Este a laptopomon intéztem a tokiói ügyeimet, mikor az ablakból hangokat hallottam a terasz irányából, így lementem.
Tom lent ült egy üveg sörrel a kezében.
-Ugye most csak viccelsz?-vettem ki a kezéből a sörösüveget
-Most le kell tennem, még felhívlak-nyomta ki a telefont-Ez csak sör, Elise-jelentette ki, de mikor látta, hogy a szemeim éppen villámokat szórnak, a cigis doboz felé nyúlt
-Mióta iszol megint?-ültem le a vele szemben lévő székre
-Nem iszom... Ez csak sör-gyújtott meg egy szál cigit
-Tom!
-Mi van?
-Szólhattál volna...
-Nem akartalak...
-Még mindig itt tartunk?-rántottam fel a szemöldököm
-Azóta nem beszéltünk és nem akartam, hogy Georg haragudjon rám.
-Nem hiszem, hogy Georgot érdekelné. Azóta ő sem keresett.
-Beszél rólad-kopogtatta le a cigiről a hamut
Teljesen ledöbbentem. Gustavnál mindig puhatolóztam, hogy Georg emleget-e, de Gustav mindig hárított. Viszont Tom előtt igyekeztem elrejteni a sokkos oldalra pillantásokat és a remegő ajkaimat, így nagyot nyeltem, felálltam az asztaltól és kiöntöttem a sört a sziklakertre.
-Én nem ihatok, de a növények igen?-szólt utánam
-És te beszélsz rólam?-lépdeltem közelebb hozzá, majd beleültem az ölébe
Azokkal a kótyagos őzikeszemekkel nézett rám, megnyalta az alsó ajkát, majd mikor megláttam azt a sok szomorúságot a szemében, lehervadt a mosoly az arcomról és ekkor az övéről is. Letette a cigit és elsimította a hajam a fülem mögé. Ahogy néztem őt és néztem a tökéletes arcvonásait, egyre csak ugyanazt akartam, így pár másodperc múlva azon kaptam magam, hogy Tom nyelve a számban van. Egy pillanatra megütköztem magammal és leálltam, vettem egy mély levegőt, de megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag nem tudtam abbahagyni. Nem ment.

In your shadow I can shine - 1.

1.

Négy év. Talán túl hosszú idő. Ennyi túl hosszú idő együtt lenni valakivel, hát még együtt nem lenni. Minden nap csak úgy spontán eszedbe jut vagy talán egyszer vele is álmodsz és hajnalban félálomban azzal vigasztalod magad, hogy ha már kevésbé leszel álmos, akkor majd reggel erőt veszel magadon és felhívod.
Négy év. Ennyi telt el azóta, hogy láttam volna a Kaulitz ikreket. Vagy Georgot. Vagy igazából a családomon és Gustavon kívül mást. Ekkor már második éve éltem Tokióban és  a japán Vogue művészeti rovatát vezettem. Programajánlókat, album kritikákat írtam. Hogy boldoggá tett-e? Nem tudom. Jónak jó volt. Pörgős volt az élet: étterem megnyitók, privát partik, sok kávé, mini koncertek. Nekem nem a napfelkeltével kezdődött a nap, inkább azzal zárult és három óra alvás után rohantam is be a szerkesztőségbe. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy boldog vagyok-e. Bár talán ez is egyfajta boldogság.
Aztán egyik este váratlanul megcsörrent a telefonom.
-Igen, ébren vagyok-riadtam fel hideg verejtéktől rázkódva
-Elise? Tom vagyok. Tom Kaulitz.
-Tom, Tom... Szia-nyögtem-Mi van veled?
-De jó hallani hangod-nyögte
-Jól vagy?-suttogtam a szemeimet dörzsölgetve
Ash mozgolódni kezdett mellettem, így inkább kimentem a konyhába.
-Kórházban vagyok.
-Mi? Mi történt?
-Nem, nem én. Bill-elakadt a hangja-Megint ugyanaz. Segíts! Szüksége van rád és nekem is.
Dühös lettem. Tudom, ez rossz dolog, de akkor is. Felém se szagol több évig, mikor bajba kerül, akkor meg rögtön engem hív.
-Tom én Tokióban lakom-nevettem fel zavartan-Ezt te sem gondolod, hogy...
-Tudom, küldök repülőjegyet csak gyere ide!
-Nem-mondtam határozottan-Mikor LA-be költöztetek, az internetről kellett megtudnom. Most meg fussak az első szóra? Hát nem. Van saját életem, bármilyen meglepő.
-Igazad van, felejtsd el. Bocs, ha zavartalak. Szia-tette le a kagylót
Elképzeltem azokat a szomorú kiskutya szemeit, amivel akkor nézhetett és rögtön mardosni kezdett a lelkiismeret-furdalás.
Persze Ash felkelt a telefonálásra és utánam jött.
-Megint valami munka dolog?-adott egy puszit az arcomra
Megráztam a fejem.
-Az egyik barátom hívott. Tudod, akivel azon a képen vagyok, Tom. Bill kórházba került. Gondolom, megint szét van esve és Tom azt várja, hogy én rakjam össze-dőltem a konyhapultnak
-Bill a testvére, igaz?
-Igen-mély levegőt vettem-Mindegy. Menjünk vissza aludni!-legyintettem
Visszabújtunk az ágyba és már vagy fél órája a szembe lévő toronyházat bámultam, mikor Ash megsimogatta a hátam és valamit halkan motyogott.
-Mi?-fordultam felé
-Menned kéne. Nem tudom, hogy mi volt régen és nem is várom, hogy beszélj róla, de szerintem menned kéne.
-Nem hívott már négy éve legalább, erre most...
-Most újra kellesz az életébe. Te sem hívtad, megvoltál nélküle.
-Igen, de én gondoltam rá sokat csak...
-Lehet, hogy ő is gondolt rád. Nem tudhatod. Te is változtál, ő is, de most megint szüksége van arra, hogy ott legyél és csak mert évekig nem beszéltetek, még nem szüntetek meg barátnak lenni.
Nem mondtam rá semmit csak dacosan meredtem magam elé.
-Tudom, hogy már fejben becsomagoltad a fehérneműidet, szóval menj!
-De a munka...
-Onnan is le tudod adni a cikkeidet és van már telefon is...
-Mitsuko ki fog nyírni.
-Meg fogja érteni. Majd teszek róla-mosolygott-Menj!
Nem telt bele két percbe, ki keltem az ágyból és nem sokkal később tárcsáztam is Tomot.
-Igen?-szólt bele fájdalmasan
-Hat óra múlva indul a gépem. Most foglaltam jegyet. Gyere ki értem  az LAX-re helyi idő szerint este 9-re. Az időeltolódással ott...-gyors fejszámolásba kezdtem-Az reggel hat. Hozz kávét.
-Tényleg jössz?
-Azt mondtad szükséged van rám. Ezt még sosem mondtad. Megyek, Tom.
-Köszönöm-csuklott el a hangja
Azt hiszem sírt, bár ezt sosem vallaná be. És én is próbálom magam azzal nyugtatni, hogy talán nem is, mert ha igen, akkor Tom vagy elvesztette a golyóit vagy tényleg nagy a baj.

Love game 2 - 9. rész

9.

-Nem is rossz!-mért végig kajánul Bill, miközben én éppen a lengyel helyszínnel telefonáltam, miután Axel a fülemhez nyomta a telefont, így én csak egy apró mosollyal köszöntem meg az elismerő kritikát
Már negyedik napja öltöztem a Bill által választott ruhákból és tetszett, hogy előre engednek az ajtóban, hogy mindenki flörtölni próbál és hogy Tom szemei minden nap úgy csillognak, mint mikor majdnem öt év után újra találkoztunk.
Georg viszont furcsán távolság tartó volt egészen péntekig.
Csak Tom és én voltunk a konyhában. Éppen egy adag kávét főztem le, mikor halkan megemlítettem az észrevételem:
-Georg túl kedves ma velem. Megkért, hogy menjek át holnap este-néztem rá a konyhapultnak dőlve gyanakvóan
-Talán megemlítettem, hogy könyörögtem, hogy fogadj vissza, de te nemet mondtál, mert rendbe akarod hozni vele. Szívesen-mosolyodott el halványan és kivett két bögrét a szekrényből
Egészen közel állt hozzám, éreztem az illatát. Ilyenkor mindig ugyanazt skandáltam magamban - "Riat választotta, Riat választotta..." - de nem volt túl hatásos. Imádtam, hogy olyan magas, és bolondultam a széles hátáért. Legszívesebben szorosan megöleltem volna, de ehelyett csak unottan hozzá tettem:
-Oh, hát ezt mondtam volna? Jó tudni. Szóval könyörögsz, mi?
-Könyörgöm, bolondulok, epedezem érted-bámult rám a huncut őzike szemeivel
Egy pillanatra remegni kezdtek az ajkaim, de úrrá lettem a helyzeten és egy hideg kacaj után igyekeztem a kávéfőzőre összpontosítani.
-Amúgy ma este érkeznek meg a fények meg a ledfal-öntött tejet az egyik bögrébe-Szóval a többiek bent maradnak, még Adrian meg Chris is.
-Nekem nem szóltak-néztem rá értetlenül
-Mert elkértelek.
Lefagytam. Csak kérdőn néztem rá, mialatt ő kivette a lefőtt kávé a kezemből és mindkét bögrét tele töltötte.
-Imádom a hosszú kávét-tette hozzá
-Megmagyaráznád?
-Ma átmegyek hozzátok-ült le a kis négyzet alakú asztalhoz a kávéjával
-Mi? Minek?
-Új dalokon fogunk dolgozni-fordult vissza-Segíteni fogsz és közben perverz üzenetekkel bombázzuk...-mély levegőt vett-Georgot-suttogta
Igazából örültem neki. Egy este Tommal. Tökéletes alkalom, hogy még inkább elhúzzam előtte a mézesmadzagot. De persze fújtatva viharzottam ki a konyhából a kávémmal, hogy úgy tűnjön, mintha zavarna a dolog.
-Jó, de te fizeted a pizzát!-böktem oda
Persze, miután beszámoltam Dunjanak a fura lengyel pasival történő beszélgetésemről, miszerint nem tudjuk majd megoldani ott a hangosítást és kereshetünk más helyszínt, rohantam Billhez, hogy tájékoztassam.
-Én is randizok ma, ha ez érdekel.
-Bill! Ez nem egy randi és ne bámuld a melleimet-csettintettem egyet az arca előtt-Nem nagyok meg semmi szóval nem kell nézni!
-De attól még mellek és jók-vont vállat
-Bill!
-Modell, nézd!-nyomta az arcomba a lány instagramját
-Dögös-vettem ki a telefont a kezéből-Na és Natalie?-pillantottam fel rá
-Vele holnap találkozom.
-Nem... nem erre gondoltam, te is tudod, mindegy-csaptam a homlokomhoz-Skalp gyűjtő vagy, Bill. Ha esetleg mégis beszélnél arról, hogy ki bántott meg Los Angelesben...
-Inkább beszéljünk rólad-kortyolt bele az energiaitalába-Dobd be magad. Tudod, szexi bő ing, csini bugyi, nem kell magyaráznom, ugye?
-Szombaton pedig Georggal vacsizok-mondtam büszkén
-És még én vagyok skalp gyűjtő, ribanc.
-Tőled tanultam.
Este hétkor aztán Tom a laptopjával a kezében és a kocsi kulccsal az ujján megtalált, így elindultunk hozzánk.
Kicsit feszélyezetten indult a munka, de mikor megjött a pizzánk és túl voltunk a második üveg sörön, akkor már megállás nélkül nevettünk.
-Jó, de azt muszáj megírnod neki, hogy meztelen vagy és épp a Szürke ötven árnyalatát nézed.
-Tom!-haraptam egy nagyot a kukoricás pizzámból
-Miért? Tetszett neki az a film-kezdte megint a gépet nézni
-Várj, várj, írt!-nyitottam meg az üzenetet-Azt írja, hogy alig várja, hogy holnap ott legyek nála. Jó, ez nem volt valami kreatív, Listing, tudsz te ennél jobbat is-küldtem egy kacsintós fejet válaszul
-Igen, tud? Kérlek, hazudj máshol!-nézett rám Tom
-Georg igenis... Ahh... Nem fogok magyarázkodni, Kaulitz. És ha nem haragszol, most megfürdök-pattantam fel az ágyamról
Összeszedtem egy bő inget, egy csini bugyit és egy combig érő zoknit.
-Amúgy gondolom, itt alszol.
-Hát-nézett rá az órájára-vissza is mehetek, csak ittam.
Aha, ivott, persze, nem mintha ez bármelyik Kaulitzot is megakadályozná a vezetésben.
-Van még egy takaróm a felső szekrényben, ha gondolod-indultam el a fürdőbe
Egészen sokáig piperkőcködtem a tükör előtt. Nem tudtam eldönteni, hány gombot hagyjak szabadon, a zoknit pedig kicsit túlzásnak éreztem, de erőt vettem magamon és kimentem. Tom épp akkor lépett ki a konyhából és majdnem belém ütközött.
Még levegőt is elfelejtett venni, miközben végig mért.
Próbáltam magabiztos maradni és természetesen viselkedni, de igazából én minden alkalommal, mikor meglátom őt úgy érzem magam, mint akkor ő.
-Kidobtam a...-nyalta meg az alsó ajkát
-Köszi-indultam vissza a szobába-Amúgy ez nálatok valami családi szokás, hogy a melleimet bámuljátok?-szóltam pimaszul
Próbáltam tovább viccelődni vele Georg üzenetein, de szótlan lett. Végül hajnali kettőkor összecsaptam a laptopom és elkezdtem lepakolni az ágyról.
-Hol aludjak?-tette fel a kérdést félénken
Erre nem számítottam. Reméltem, hogy majd erősködik, hogy hagy aludjon velem és majd visszautasíthatom, de jól beleköpött a levesembe.
-Aludhatsz Adriannál, a földön vagy akár velem egy ágyban is, nekem mindegy.
-Gáz lenne, ha itt aludnék, nem?
-Mmmh, nem hiszem. Mármint felülemelkedhetünk, nem? Felnőttek vagyunk.
-Persze, igaz. Dönts te, én elmegyek addig wc-re.
Végül a párnámat középre toltam és két takarót az ágy két oldalára tettem, majd leoltottam a nagy villanyt, felkapcsoltam a kis lámpámat és befeküdtem az ágyba.
Tom még csak egy huncut pillantásra se méltatta a helyzetet, hanem elindult az ágy felé.
-Ugye, nem farmerben fogsz aludni?-ráztam meg a fejem-Ne már, Tom! Láttalak már gatyában-nyomkodtam a telefonom, mintha nem érdekelne a dolog
Tom végül lehúzta a pólóját, majd kibújt a farmerjéből és a székemre dobta. Bemászott  mellém az ágyba, majd leoltotta az olvasó lámpát. Én aludtam a fal mellett, ő pedig kifelé fordulva feküdt és jó éjszakát kívánt.
Nem nyúlt hozzám. Még csak meg sem próbált rám nyomulni. Annyira szenvedtem. Olyan volt, mintha a mellkasomra ráült volna valaki. Ordítani akartam, ordítanom kellett.
Hangosakat sóhajtottam és próbáltam aludni, de nem ment.
-Jól vagy?-fordult felém Tom
-Légszomjam van. Feszült vagyok nagyon-suttogtam
-Hozzak vizet vagy kinyissam az ablakot egy kicsit?
-Nem, én nem... Legszívesebben üvöltenék.
-Hát... Ha gondolod, nyugodtan.
Nem értette, mit akarok, ezért úgy döntöttem, az őszinte kommunikációt választom. Felé fordultam és közelebb bújtam, a jobb lábammal átfontam a csípőjét. Gyengéden átkarolt és nyomott egy puszit a homlokomra. Megsimítottam az arcát és egy apró csókot nyomtam a szájára, amit egy csókkal viszonzott. Ráharaptam az alsó ajkára és elkezdtem kigombolni az ingem.
-Dugj meg, most, keményen! Elégíts ki!-suttogtam, miközben le sem álltam az ajkainak harapdálásával
-Anna, ez nem jó... Rossz ötlet-lökött el egy kicsit magától
-Ordítanom kell, tegyél róla!-löktem hanyatt és a csípőjére ülve folytattam tovább a vetkőzést
Én is tudtam, hogy rossz ötlet, de azt éreztem, hogy ha még egy percig anélkül kell léteznem, hogy teljesen érezhetném őt, akkor meg fogok fulladni.
Végig simított a combjaimon, beleakasztva az ujját a zokniba, majd mikor megszabadultam az ingtől, magához ölelt, lejjebb húztam a boxerét, ő arrébb tolta a bugyimat és azonnal könnyebb lett minden.
-Tom, Tom, várj! Van nálad... van... óvszer?-állítottam le egy pillanatra
-Nincs, nem úgy készültem, hogy mi most... Hagyjuk akkor vagy?
-Ne, ne hagy abba, kérlek! Kérlek, ne!
Kis idő múlva már újra kaptam levegőt. A szívem megtelt vérrel, a tüdőm pedig oxigénnel és Tom karjaiban aludtam el.
Reggel egyedül keltem csukott ajtónál, de a hangokból ítélve azt sejtettem, hogy Tom reggelit készít, így gyorsan felhívtam Billt, aki rekedt hangon szólt bele a telefonba.
-Bill, Bill, bocsi, ha felkeltettelek.
-Semmi-vett egy mély levegőt
-Hibáztam.
-Mindenki hibázik.
-Lefeküdtem Tommal-kaptam a fejemhez-és nem védekeztünk.
-De nem ekkorát!