Bill új tetkója - Megy a találgatás

You know I am no good - the last one

22.

Bárcsak csodás gyógyulásról számolhatnék be! Bárcsak apám küzdeni akart volna, de nem.
Azt mondta, hogy ő már felnevelt három csodás gyereket és neki itt már nincs dolga.
Minden olyan gyorsan történt és mivel mindannyian tudtuk, hogy ha nem változtat a hozzáállásán, akkor ez lesz, így egyikünket sem ért váratlanul. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törtünk össze. Mert de. Nagyon is.
A legnehezebben talán Tomekot érintette a dolog. Nem elég, hogy csalódott bennem, most még elveszti apát is.
A temetést és az egyéb pénzügyeket viszonylag gyorsan elintéztem. A biztosító fizetett, majd elrendeztem az örökösödési dolgokat.
Két hónappal apám elvesztése és négy hónappal Tom Kaulitz esküvője után készen álltam, hogy visszatérjek a régi életemhez itt, Németországban. De valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy akartuk.
Tomeknek mégse volt jó választás a fogorvosi, nekem pedig, bár volt dolgom az öcséim miatt a háztartásban, hiányzott az egyetem és az, hogy valami hasznossal töltsem az időmet. Hiányoztak az ismerőseim is. Az, hogy a neten tartottuk a kapcsolatot, nem volt az igazi. És persze hiányzott Bill is, akivel csak egy pár e-mailt váltottunk az utolsó találkozás óta.
Aztán egyszer vacsoránál, amikor Tom azt ecsetelte, hogy inkább abbahagyja a sulit, beugrott.
-Miért nem próbálod meg a Hudson River Schoolt?
-Viccelsz?-grimaszolt gúnyosan-Az a legjobb festő suli az államokban. Fel se vennének…-rázta meg a fejét
-De, biztos-biztatta Rob
-Neked való hely lenne. Ráadásul a Hudson River a legjobb. Ha azt elvégzed, tuti lesz munkád-lelkesedtem
-És akkor Amerikába költözhetnénk, mi? Egyenesen Massachusettsbe. Mondták már, hogy önző vagy? -csapta le a szalvétáját-Megyek aludni-viharzott el dühösen
Néma csend.
-Én örülnék neki, ha nem ebben a házban kellene laknunk. Itt minden anyára és apára emlékeztet. Nem túl vidám-falatozott tovább Rob
Ezután az eset után elvetettem a USA-ba költözés gondolatát. Pár héttel később viszont maga Tomek említette meg szintén a vacsoránál.
-Elküldtem a jelentkezésemet a Hudson Riverbe és tetszettek nekik a munkáim-közölte angyali mosollyal
Így esett, hogy fél év alatt felszámoltunk szinte mindent magunk mögött, elintéztük Robert iskolai ügyeit, na meg persze Tomekét, kibéreltünk Massachusettsben egy lakást és odaköltöztünk.
Nagyon féltem, hogy a srácok, hogy fognak majd beilleszkedni, de minden simán és gördülékenyen ment. De ennek már másfél éve.
Tomek már nem sokára befejezi az alapképzést, Rob tökéletesen beszél angolul és lassacskán leérettségizik, én pedig… Nos, én lediplomáztam a Harvardon. Nem volt egyszerű, de sikerült. Éppen ideje is volt, mert a tartalékaink végén vagyunk és így már elkezdhetek dolgozni.
-Na, csinálok rólatok fotót, oké, lányok?-mosolygott Tomek a fehér ingjében
-Szerintem még mindig gáz ez a cucc. Nem pont a diplomaosztón kéne a legjobban kinéznünk?-kérdezte Bex
-Nyugi, a jogi diploma a kezedben sokat dob rajtad-kacsintottam a mellettem álló barátnőmre, majd átkaroltam
-Matematikuskám!-mosolygott, a gyönyörű fehér foga pedig csak úgy virított a kreol bőre mellett
-Mondjátok: „cheese”!-állította be a fényképezőt Tomek
-Cheese-mondtuk egyszerre
-Inkább fess le minket-szólt oda Bex az öcsémnek
-Oké. Egy aktot festek rólad-mosolygott sármosan Tom
-Oh, ahogy hallottam undorodsz a ribancoktól-válaszolt Bex
-Az csak pillanatnyi kirohanás volt…
-Ez már korhatáros-nevetett Robert
-Igen…-csóváltam a fejem
-Gyönyörű vagy-hallatszódott az ismerős hang mögülem
Még a hideg is kirázott.
Mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia-köszönt az érces hangján
Megfordultam.
-Szia… Bill…-nyeltem nagyott
Billel nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Rég lemondtam arról, hogy vár rám. Pedig én vártam rá…
-Meglepődtél…-kostatálta mosolyogva
-Meg. Te hogy?-kapkodtam levegő után. Alig tértem észhez a látványtól. Még mindig iszonyatosan helyes. Ha lehet, az idő előrehaladtával egyre helyesebb.
-Meghívtak.
-Ki?-néztem körbe-Bex?
-Ne nézz rám…-válaszolta az ifjú jogász
-Én voltam-mondta Tomek mosolyogva-Felhívtam Billt, hogy eljönne-e, ő pedig itt van-lépett közelebb-Csá-kezelt le Billel
-Köszönöm, hogy szóltál.
-Hát akkor mi most betámadjuk a pizzériát. Ti pedig beszélgessetek csak…-indultak el Bex kocsija felé mindhárman
-Gratulálok!-nyújtotta a kezét
-Oh, köszönöm-ráztam meg-Hát mégsem vagyok olyan szőke, szerinted?-nevettem fel emlékeztetve őt azokra a dolgokra, amiket az első találkozásunknál mondott
-Nem… sőt! Meghajlok nagyságod előtt-nyalta meg az alsó ajkát-Jól nézel ki.
-Te is-mosolyogtam
-Öhm…-forgatta a szemeit-Igazából csak azért jöttem, mert lenne itt valami…
-Igen?
-Ez most már megfelelő idő arra, hogy te és én mi legyünk?-kérdezte félénken
-Bill,-simogattam meg az arcát-erre a kérdésre várok már mióta-megkönnyebbülten elmosolyodott-Igen, ez a megfelelő idő nekünk-válaszoltam
-Gyere ide!-ölelt meg
 Én Kaliforniába költöztem Bill saját tengerparti házába, az öcséim Massachusettsben maradtak, de gyakran meglátogatom őket, hiszen levelező szakon folytatom a Harvardot. Rájöttem, hogy tanítani akarok. Most buta, elkényeztetett libákat és izomagyú seggfejeket korrepetálok LA-ben, de ha minden jól megy, akkor hamarosan már a CU-n fogok egyetemi hallgatókat oktatni.
Tomek tervezte meg a Tokio Hotel legújabb CD-jének borítóját, emellett állandó kiállítása van egy New York-i galériában. Rob úgy döntött, hogy követi a példámat és ő is a Harvardon tanul.
Tom és Ria azóta is együtt vannak, Ria szorgalmazza a gyermekvállalást, de Tom még várna. Gyakran járunk össze velük. Remek a viszonyunk. A két G még mindig Németországban lakik, de amikor Georg itt jár, mindig felhívja Bexet, hogy találkozzanak.
Néha helyre áll a világegyetem rendje, még ha nagy szenvedések és sok várakozás árán is. Minden csak úgy egyszerűen elrendeződik.
És néha a legnagyobb ellentétekből is szerelem születhet.
Ja, és még be sem mutatkoztam! Aniela Szlagowska vagyok. Exkurva. Tudod, én se vagyok makulátlan*…

*You know, I am no good… ;)

______________________________________________

Na, ennyi lett volna. Nem így terveztem a végét, de ez így sokkal-sokkal jobb lett szerintem. Imádtam Aniela karakterét. Többek között azért, mert ez volt az első olyan karakter, illetve történet, ami többeknél függőséget okozott. (Igen, Dorka... : D)
Köszönöm, hogy elolvastátok! Remélem tetszett!
Véleményeknek nagyon örülnék.
Pusz-pusz.  

You know I am no good - 21.

21.

-Hahó-szóltam be lágyan a konyhába
Simone hirtelen megfordult, majd tátva maradt a szája
Nagy mosoly ült ki az arcomra, majd elkomorodtam.
-Most utálsz?-ráncoltam a homlokomat
-Jaj, dehogy!-vágott közbe rögtön-Gyere ide!-tárta szét a karját-Gyere!
Gyorsan odaszaladtam és megöleltem őt.
-Nagyon jó téged látni-mondta nevetve
-Téged is.

-Bill tudja már, hogy itt vagy?
-Nem. Szerintem ő még mindig abban a tudatban van, hogy Ria nagymamájával vonul be-nevettem-Hihetetlen ez az egész-ültem le az egyik székre
-Az… Egész nap azt mondogatom magamnak, hogy „Tom megnősül, meg-nő-sül”, de még mindig nem hiszem el-összenevettünk-Mikor érkeztél?
-Tegnap este. Egyenesen a hotelbe mentem és reggel ez a ruha várt-tettem egy teljes kört Simone előtt
-Igen, látom. Nagyon jó lett, nem?
-De-helyeseltem szorgosan-Nagyon. Örülök, hogy Ria ezt a színt választotta. A fekete elég gyászos lett volna-húztam a számat
-Hát még én hogy örülök!-ismét nevetni kezdtünk-És amúgy meddig maradsz?
-Oh, hát holnap délben repülök Massachusetts-be, elintézem az egyetemi halasztással kapcsolatos dolgokat, utána pedig az első géppel repülök vissza Németországba.
-Neeee! Biztos, hogy ilyen hamar menned kell?
-Igen-bólogattam
-Sajnálom-fogta meg a kezem
-Én is-mosolyogtam tovább
-Nem a te hibád-suttogta fájdalmasan. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy ő másra gondol.
-Simone, én…-kezdtem magyarázkodni
-Nem a te hibád-nézett mélyen a szemembe
Szipogtam. Kapkodtam a levegőt.
-De, az én hibám-tört ki belőlem-Ha akkor ott vagyok... Vagy ha el se jöttem volna…
-Semmi baj-ölelt meg ismét-Nem a te hibád. Ha ott vagy, akkor se lett volna másképp. Ne sírj!-nyugtatott
Egy pár pillanatig pihegtem, majd elhajoltam.
-Bill elmondta, hogy én…
-Igen-vágott közbe, mintha hallani se akarná a „k” betűvel kezdődő szót-Mindent elmondott miután elmentél. De nem az én tisztem megítélni, hogy mit teszel és mit nem. Jó ember vagy és Bill szeret. Nekem ez bőven elég.
-Köszönöm. Mindent köszönök-mosolyogtam-De most megyek. Még beszaladok az egyik kedvenc vintage üzletembe, hogy valami egyedit nézzek az ifjú párnak és utána rohanok vissza a hotelbe.
-Helyes. Menj a lány főhadiszállásra. Ria kibérelte az egész felső szintet a konferencia teremmel együtt.
-Kis esküvő, mi?-nevettem fel a könnyeimet törölgetve
Nagyon boldog voltam, hogy Simone nem haragudott rám. Jó érzés olyasvalakivel beszélni, aki előtt még mindig gyerek vagyok. Vicces dolog ez a felnőtté válás. Váratlanul tör rá mindig az életedre és hopp, felnőtt vagy. Pedig nem is te akartál az lenni.
Hogy ilyennek képzeltem el magam gyerekként, amikor még akkora voltam, mint azon a képen, ahol Bill látott? Nem. Határozottan nem. De itt volt a lehetőség, hogy változtassak.
Óriási szerencsémnek hála, megtaláltam a megfelelő ajándékot a kedvenc kis butikomban és ráadásul potom összegért. Egy gitár alakú fekete képkeretet vettem, amibe szám szerint 5 képet tudnak majd belerakni. Becsomagoltattam és taxiba ültem ezután, amivel meg se álltam a hotelig.
A hotelben már egyenruhás kis cuki fiúk cipelték fel a fehér virágcsokrokat az emeletre.
Ria és Tom úgy döntöttek, hogy kis esküvőt csinálnak. Ez náluk abból állt, hogy kibérelték az LA-i Ritz Carlton Hotel teljes felső szintjét, amelyhez 40 szoba tartozott, így a mennyasszony és a koszorúslányok, köztük én, ott készülődhettek, raktárnak se volt utolsó, a vendégek pedig ott alhattak. A konferencia termet átalakítatták egy letisztult esküvői szertartás helyszínévé, majd pedig a fogadást is itt fogják megtartani.
Fellifteztem a legfelső szintre, ahol már nagy volt a sürgés-forgás. Az egyik szobából szerencsémre őrjítő nyafogás hallatszott, így tudtam, hogy melyik szobában vannak a többiek.
Amikor beléptem, Ria pont az esküvői ruhájában nézegette magát, ami szintén egyszerű szabású volt, nem úgy, mint az a Vivienne Westwood a Bridal-ben.

-Fantasztikusan nézel ki-szólaltam meg
Mély levegőt vett, majd egy nagy puffanás kíséretében levetődött az ágyra.
-Kövér vagyok-kiáltotta, pedig látszott rajta, hogy már vagy egy hete koplal
-Jaj, dehogy vagy!-estek neki a körülötte lévő barátnői
-Ria, gyönyörű vagy. Minden…-vettem egy mély levegőt-tökéletes. Ne izgulj!-csuktam be magam mögött az ajtót
Komoran felült.
-Kimennétek egy kicsit? Mindenki… Te is, mami-nézett a széken ülő nagymamájára-Aniela, te maradj!-szólt utánam
-Becsukjam?-kérdezte Ria egyik barátnője, aki szintén koszorúslány
-Igen-mondta
Ria némán, aggodalmas arccal ült az ágyon. Az alsó ajkát tépte.
-Minden rendben? –ültem le az ágy melletti székre
-Nem-rázta a fejét
-Nem vagy biztos a dologban?-szorítottam meg a kezét biztatóan
-Nem erről van szó csak… Biztosan én vagyok a legjobb neki?-sandított felém-Mármint, én megbántottam rengetegszer és megcsaltam és csúnya vagyok.
-Nem vagy!-szakítottam félbe
-De! Alig aludtam. És ő olyan tökéletes és helyes és kedves. Na, meg előzékeny. Tehetséges és…
-Pont ezért vagy te neki tökéletes. Mert így beszélsz róla-igazítottam meg a fátylát
Elmosolyodott.
-Meghallgatod az eskümet?-vett elő egy kis összehajtogatott lapot a dekoltázsából
-Öhm, persze, csak ígérd meg, hogy az esküvőn ezt szolidabban csinálod!
-Mi? Ja… Okés-kacsintott
Azzal Ria elkezdte felolvasni a beszédét.
Én csendben hallgattam, de közben az járt a fejemben, hogy én mit mondanék Billnek. Cikáztak a gondolataim. Nem rég találkoztunk, de olyan mintha már ezer éve ismerném. Ennyire még senkire nem vágytam és ennyire még senkit nem féltettem magamtól. Micsoda ambivalens eskü lenne!
-…az igazi, az egyetlen-fejezte be
Nem szóltam. Csak elismerően bólogattam és ez jó volt. A szépségtől lettem szótlan.
A délután gyorsan eltelt. Megcsinálták a hajamat és a sminkemet. Gyönyörű loknikat kaptam és természetes földszíneket.
Ria is megnyugodott. Már amennyire meg lehet nyugodni 5 csésze relaxáló zöld tea mellett az esküvőd napján.
Aztán pontban hétkor kopogtattak. Az esküvőszervező szólt be, hogy kezdhetünk, mert már mindenki bent ül. Betessékelte Ria apukáját és anyukáját, akik még a ceremónia előtt könnyekkel küzdve motyogták el Riának, milyen büszkék is rá.
Mi, koszorús lányok, pedig beálltunk szépen libasorba a fal mellé és vártuk a kísérőinket.
-Listing, Hemsworth mellé, Schäfer, a mennyasszony unokatestvére mellé és végül Kaulitz, ő…
-Szlagowska-segítettem ki az esküvő szervezőt, majd összetalálkozott a tekintetem Billével, aki éppen akkor nyelte le az utolsó falat kajáját és szegény majdnem megfulladt
-Aniela-simította meg a karom Georg
-Jó újra látni titeket-mondtam a két G-nek
-Jól vagy?-csapkodta hátba Billt Ria unokatestvére
-Aha…-állt be mellém-Te mit…
-Az esküvő után mindent elmondok, de most koncentrálj nagyon, te kis tanú-karoltam belé
-És gyűrűátadó-tette hozzá
-Oh-igazgattam meg az ingnyakát
Semelyik fiú nem viselt nyakkendőt. Mindhárman csak egy egyszerű galambszürke nadrágban voltak fehér inggel. Azt hiszem, hogy a hangsúlyt az ifjú párra akarták helyezni.

Halk jazz zene szólt és az előírt egy méteres távolságokat tartva elindultunk. Legelöl ment Georg és Ria barátnője, aztán Gustav és Ria unokatestvére, aki egyben Ria tanúja, na meg Bill és én.
Tom már a fehér virágokkal díszített oltárnál állt egy gyönyörű szabású öltönyben, aminek a mandzsetta gombjai menta színűek voltak, hogy passzoljon a koszorúslányok ruhájához. Annyira tökéletesen nézett ki és az arca is csak úgy ragyogott.
Bill megállt Tom mellett és megszorította a testvére kezét. Tom erre csak hosszan pislantott egyet.
Megszólalt az esküvői induló és mindenki felállt. Tom, ahogy meglátta Riát mennyasszonyi ruhában, elmosolyodott.
Riát az apukája adta át Tomnak, aki, miután odaért a lány, felhajtotta a fátylat. Mindketten annyira megilletődötten nézték a másikat, hogy már akkor majdnem elbőgte magát mindenki.
Jöttek a szokásos részek: a köszöntő, a leírás, majd a tetőpont, vagyis a „szóljon vagy hallgasson örökké rész”. Mivel mi lányok a mennyasszony mögött sorakoztunk fel, így rá tudtam nézni Billre. De nem én voltam az egyetlen. Tom és Ria is ugyanígy tett. De Bill csak értetlenül rájuk nézett, majd Tomra mosolygott bíztatóan.
Aztán jöttek az eskük. Ria kezdte.
Hiába hallottam már egyszer a ceremónia előtt, a násznéppel együtt zokogtam rajta.
-… és a világ legnagyobb nőcsábásza olyan határozottan áll itt előttem, hogy már elhiszem, hogy én vagyok a kivétel. Te pedig, Tom Kaulitz, az igazi, az egyetlen-mondta el az utolsó pár szót
Tom következett.
Elővett egy kis fecnit, majd rögtön egy poénnal ütötte el a dolgot.
-Georg elhasználta az összes papírt tegnap szóval csak ennyi maradt-vont vállat, mi pedig dőltünk a nevetéstől-Csak vicc volt. Igazából nem tudtam, hogy mit írjak. Nem azért, mert nem jutott eszembe semmi. Nem. Épp az ellenkezője. Aztán…-harapott a piercingjére-Valaki azt mondta nekem, hogy hallgassak a szívemre-nagy levegőt vett-Én régen más voltam-mindenki felnevetett-Igen. Mindenki tudhatja, mert ezzel voltak tele az újságok. Folyton zagyvaságokat beszéltem és már szinte el is hittem azt, amit mondtam. Amit elvártak, hogy mondjak. Olyan könnyű volt az élet. De…-hagyott egy kis hatás szünetet-Aztán jöttél te és a káoszból rend lett. Beléd szerettem, pedig nagyon-nagyon tiltakoztam ez ellen. De minden hiába volt. A szabadság onnantól kezdve új értelmet nyert. A szabadság az lett, ha veled voltam, vagyok. Előtted nem volt semmi-lábadt könnybe a szeme-Szóval csak azt akarom mondani, hogy szeretlek és nem tudok nélküled élni-zárta rövidre meggyengülésében
-Én is szeretlek-simította meg Tom arcát Ria
Simone arcára mérhetetlen büszkeség ült ki, ahogy Tomot nézte és Billére is.
Aztán mindketten kimondták a boldogító igent, Bill Tom kezébe adta a gyűrűket és felhúzták egymás ujjára.
-… csókold meg a mennyasszonyt!-mondta az anyakönyvezető
Tom és Ria első hitvesi csókjánál mindenki tapsolt és huhogott. Igazán megható ceremónián voltunk túl.
Amíg mi kimentünk az óriási teraszra fotózkodni, addig gyorsan behordták az asztalokat és a körülbelül 70 fős násznépnek máris tálalták az előételt.
Már mindenki elfoglalta a helyét, csak Bill és én álltunk még mindig a teraszon.
-Szóval?
-Szóval…
-Elárulod, hogy kerültél ide?-támaszkodott a korlátnak
-Miután elmentél beszéltem az öcséimmel. Szerintük megérdemlem, hogy boldog legyek, így felhívtam Tomot, aki eléggé… Hogy is mondjam?! Flegma volt. Gyorsan lerázott. Viszont tíz perccel később Ria hívott és beszéltünk vagy egy órát. Kiderült, hogy Tom éppen egy terven gondolkodott, azért volt olyan mufurc, ami az volt, hogy Riával meghívnak az esküvőre, hogy találkozzunk, te meg én. Riának megadtam a méreteimet, megvarratta a ruhát, én pedig tegnap ide repültem
-És ebből én megint kimaradtam…-konstatálta
-Meglepetés volt.
-Meglepődtem-mormogta
-Sajnálom a múltkorit-szegtem le a fejem
-Semmi baj. Csak végre el kéne hinned, hogy szeretlek és hogy fontos vagy nekem. Nem érdekel a pénz, a hírnév... semmi-fonta át a derekamat
-Tudom és ne haragudj rám-döntöttem a homlokomat az övének-Jó?
-Jó-adott puszit az arcomra
-Menjünk, mert éhes vagyok-indultam befelé
-Oké.
A vacsora után mindenki jól érezte magát. Néhányan beszélgettek, néhányan táncoltak. Aztán az est fénypontja a torta volt. Fehér és menta színű volt szóval teljesen beleillet a designba.

Bill olyan éjfél körül ragadta meg a csuklómat és rángatott el a legnagyobb partyból az egyik csendes szobába.
-Mi az?-néztem rá grimaszolva, mikor bezárta a szobaajtót
-Egyértelmű, nem?-kezdte kigombolni az ingjét
-Ja-túrtam bele a hajamba-De-kibújtam a szandálomból és neki estem
Annyira régen voltunk már együtt, ki járt egy kis kényeztetés. Meg még egy kicsi…
Hajnali kettő körül a paplan alatt feküdtünk, az ablak nyitva, a lámpa leoltva. Én Bill vállára hajtottam a fejem.
-Most mi lesz?
-Hogy értve?-kérdeztem
-Hát velünk…
Az államat a mellkasára tettem és a szemébe néztem.
-Vissza kell mennem Németországba.
-Nem, nem kell.
-Bill…-ültem fel
-Figyelj ide! Költözzetek mind ide. Mindent fizetek. Befejeznéd az egyetemet és…
-Bill, nem!
-De most…
-Nem! Nem fogom hagyni, hogy eltarts. Nézd,-fordultam felé-én most eljöttem, mert úgy éreztem el kell jönnöm. Igazán fontossá váltál számomra és ettől borzasztóan megijedtem, mert így meg tudsz bántani. Én még nem vagyok kész arra, hogy valakit ennyire szeressek, mint téged.
-Akkor csak úgy vége?
-Nem. Vagyis most igen, mert ez nem a megfelelő pillanat nekünk.
-Lesz valaha megfelelő pillanat?-ült föl mellém
-Talán. Talán igen-csókoltam meg

Nessi's Wardrobe

Kukkantsatok be az eladós blogomra is, alienz! :) Van már 300ft-ért póló meg egy jó pár TH-s cucc is, szóval katt, katt, katt! 

www.nessiswardrobe.blogspot.com

TH-s puzzle: 100%, hogy megvan minden darabja, mert még sosem raktuk ki
1000ft

TH-s pulóver: jó nagy, meleg és puha, a hátulján még egy nagy TH logó is van és szinte sosem használtam
1200ft

eredeti TH-s naptár 2009-ből: Bécsből hoztam és minden oldala megvan, kb. fél méter magas és gyönyörű képek vannak benne, amiket ki tehetsz poszterként is és nincs rajta mindenféle vízjel (pl. Bravo, Popcorn)
600ft

TH-s ágynemű: eredeti és kb. 2x volt felhúzva
mivel 11000ért rendeltük ezért 6500ft-ért már odaadom

You know I am no good - 21. (részlet)

"Hihetetlen ez az egész-ültem le az egyik székre
-Az… Egész nap azt mondogatom magamnak, hogy „Tom megnősül, meg-nő-sül”, de még mindig nem hiszem el-összenevettünk"

Tom megnősül... De kit vesz el? :P 

You know I am no good - 20.

20.

Ha megszólal a csengő az ember házában, akkor egy furcsa érzés fogja el. Elkezdünk vágyakozni az ismeretlen után. Kis gyomorgörccsel elindulunk az ismeretlen ismerős felé és reméljük, hogy az az ember áll a kapu túloldalán, akire titkon vágyunk. Aki nagyon-nagyon hiányzik nekünk.
De persze rá is csak akkor vágyunk, ha a mögöttünk lévő ház kívül-belül tiszta és mi is épp tegnap este mostunk hajat.
De amikor Billt megpillantottam a házunk előtt, mellette egy bérelt Audi, a fején fekete sapka, a kezében pedig egy kis ajándék tasak, akkor nem az öröm vagy az elégedettség fogott el. Sokkal inkább úrrá lett rajtam valami nyomasztó fáradtság és sírni akartam. Nem is lenni…
-Te most tényleg itt vagy?-álltam meg a kapuban karba tett kézzel
-Nagyon úgy tűnik… Bemehetek?-villantotta ki a hibátlan mosolyát
-De hogy kerülsz ide? Honnan…-kaptam a fejemhez
-Elmentem az ex-ügynökségedre és…
-De nem is adhatnak ki információt rólam.
-Hát... Pénz beszél, kutya ugat-utalva arra, hogy egy nem kis összeggel lettek gazdagabbak az escort ügynökségnél-Most már beengedsz?
-Nem.
-Nem?
-Vagyis… Ahh… Nem tudom. Gyere-nyitottam ki a kaput megalkuvóan

-Nem örülsz nekem? Elmenjek? Tudod, én csak azt hittem…
-De!-vágtam a szavába, mire megindult felém
-Nem válaszoltál az e-mailjeimre, az sms-eimre. Látnom kellett, hogy jól vagy-e-tette a kezét a derekamra
-Aha-nyeltem egy nagyot
A másik kezét is a derekamra tette.
-Borzasztóan lefogytál-puszilta meg az arcom
-A stressz. Gondolom…
Megsimogatta az arcomat és együtt érzően rám nézett.
-Apukád? Hogy van?
-Elhalt az egész kisagy területe. Lebénult a baloldala, de a körülményekhez képest tartja magát. 
-Sajnálom…
Vállat vontam.
-Hát akkor…-irányítottam őt a bejárati ajtónkhoz, bár kissé vonakodva
Bill rémisztően közel volt ahhoz, hogy mindent megtudjon rólam, hogy megismerje a másik énemet, amit még senki se látott. Az antiszociális, stréber lányét, aki valójában vagyok. 
 Bement az ajtón és levette a cipőjét. Én szótlanul szorítottam helyet a kabátjának, de mire felpillantottam Robert odasétált a pici előszobánkhoz. 
-Bill, ő a kisebbik öcsém, Robert. 
-Hello, haver-nyújtotta a kezét az öcsém 
-Csá-ráztak kezet-Bill Kaulitz. 
-Igen, tudom-ingatta a fejét-Tokio Hotel, mi?-nézett rám sokatmondóan Rob 
-Nem vagy éhes vagy szomjas vagy…-udvariaskodtam
-Igazából pár órája érkeztem. Még csak zuhanyozni meg átöltözni volt időm a szállodában. Szóval valami kaja az jól esne-válaszolt Bill 
-Melyik hotel?-kérdezte Rob
-A Hilton.
-Áh…-bólintott némi iróniával Rob-Ha gondolod, vacsorázz velünk!-mondta mire én szúrósan ránéztem. Ő csak huncutul visszamosolygott, de nem tudtam eldönteni, hogy készül-e valamire vagy csak szimplán gúnyos.
-Köszi-mosolygott Bill, majd lekapta a sapkáját
Kikerekedett a szemem.
-Te mióta vagy szőke?-grimaszolt Rob
-Én is pont ugyanezt akartam kérdezni.
-Egy hete körülbelül. Már régóta meg akartam csinálni. Emlékszel,-pillantott rám-mikor a Ha eljön Joe Black-et néztük? Akkor meséltem erről a tervemről, bár te lehet, hogy addigra aludtál.
-Igen, az lehet. Sőt! Biztos…
-Szar?-igazgatta a tincseit az előszoba tükrében
-Inkább szokatlan.
-Tehát szar-nevetett fel
-Nem, nem az.
Rob felszaladt az emeletre, én pedig beinvitáltam Billt a nappaliba.
Bill bemerészkedett, majd tett egy teljes fordulatot a szoba közepén. 
-Az te vagy ott?-mutatott az egyik kislánykori fotómra, ami a polcon sorakozott a többi családi fotó mellett
-Igen-nevetgéltem-Kínos… Akkor voltam először tengerparton.
-Édes-mosolygott, majd rám meredt
Tökéletes pillanat lett volna egy csókhoz, csakhogy félbeszakítottak minket.
-Ani!-hallatszódott Tomek szájából, aki dörömbölő léptekkel futott le a lépcsőnkön 
-Nappali-tájékoztattam Tomot a hollétünkről 
Gondoltam, hogy gyorsan eljut a vendégünk híre a fülébe, de hogy ilyen gyorsan! 
Tomek, amint leért alaposan szemügyre vette Billt. 
-Szia! Bill Kaulitz-nyújtott kezet a szkeptikus öcsémnek Bill 
-Tomek Szlagowska-nézett fintorogva Bill kézfogásra váró kezére Tom-Már sokat hallottam rólad.
-Gondolom-tette hozzá savanyúan Bill látva az öcsém elutasító reakcióját 
-És hogy kerülsz ide?-ráncolta a szemöldökét az öcsém 
-Én… ő… épp csak erre jártam és… öhm…  
-Hm…-tette hozzá semmit mondóan Tomek és még mindig pásztázta Billt
-Apa már felébredt?-kérdeztem 
-Nem tudom-vont vállat az öcsém 
-Akkor talán nézd meg!-szereltem le magunkról 
-Jó-mondta fennhangon, majd felbaktatott a lépcsőn 
-Bocsi,-léptem Bill mellé-mostanság elég zabos. Ne vedd magadra.
-Semmi baj.
-Ha gondolod, akkor elkezdhetek összedobni valami kis könnyű vacsorát.
Tényleg csak egy kis tésztát főztem, hozzá pedig sajtszószt. Közben pedig beszélgettünk Billel.
-Tom és Ria? Velük mi van?-kérdeztem a tésztát szűrve
-Ami azt illeti, kibékültek.
-Mi?
-Ja… Most 20-án lesz megtartva az esküvő.
-Oh-ültem le Bill mellé-Sajnálom-súgtam
-Mit?-nézett zavartan
-Tudom, hogy Ria sokat jelent neked.
Felnevetett.
-Akkor szerinted mégis mit keresek itt?!
-Bill…-ráztam a fejem
-Aniela-fogta meg a kezem-Szeretlek. És hiányzol-csúszott közelebb a székével
Ki ne akarná ezt hallani? Szeretlek? Hiányzol? Mégis… Minden porcikám tiltakozott Bill ellen. Ez így nem volt helyes. Nem helyes, hogy nekem jó legyen, amíg mindenki más szenved.
-Befejezem a tésztát-pattantam fel
Húsz perc szótlanság után aztán kész lett a vacsora, így megterítettem és szóltam az öcséimnek is, hogy jöjjenek enni. Rob lent is volt, de Tomek csak nem akart leérni.
Sokadik hívásra aztán lemerészkedett.
-Aniela, tudnál jönni?-húzta a száját-Baj van.
-Persze-indultam el Tom után
Felsiettünk apuhoz.
-Csak megint az… És egyedül nem tudom a zuhany alatt tartani és le is zuhanyoztatni. Segíts!-magyarázta el felfelé menet
Mivel apa fél oldalasan lebénult, így olykor megesik, hogy bepisil. Elég kellemetlen, de sajnos ez ezzel jár. Nekünk ez már természetes volt, de egyikünk se nagyon hív haza olyan embert, aki nem családtag vagy közeli barát. Bill viszont teljesen váratlanul állított be.
Mikor felértünk apához, akkor Tom gyorsan bevitte a fürdőbe őt, amíg én lehúztam az ágyneműjét.
Kopogtak az ajtófélfán. Hátra néztem és Bill volt az.
-Mi történt?-kérdezte, majd meglátta a foltot a lepedőn és nem kérdezősködött tovább. Az arca komor lett.
-Bill-csaptam le az ágyneműt-Ez nekem így nem megy. Én… Én tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, mit csinálsz, hogy eltereld a figyelmedet, este az ágyban egyedül aprólékosan végiggondolod, hogy hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. Én ha meg is győzöd magad és észhez térsz, akkor hirtelen becsönget hozzád. Mégis mit vártál? Milyen lesz ez az egész. Gondolom nem pont ilyen…-dörzsöltem le a könnyeimet az arcomról
-Minden oké?-kukucskált ki Tomek
-Persze. Megyek mindjárt…-szóltam hátra-Bill, menj el. Majd Rob kikísér.
-De…-kapta fel a hangját
-Menj el!-közöltem vele tagoltan