Ha megszólal a csengő az ember házában, akkor egy furcsa érzés fogja el. Elkezdünk vágyakozni az ismeretlen után. Kis gyomorgörccsel elindulunk az ismeretlen ismerős felé és reméljük, hogy az az ember áll a kapu túloldalán, akire titkon vágyunk. Aki nagyon-nagyon hiányzik nekünk.
De persze rá is csak akkor vágyunk, ha a mögöttünk lévő ház kívül-belül tiszta és mi is épp tegnap este mostunk hajat.
De amikor Billt megpillantottam a házunk előtt, mellette egy bérelt Audi, a fején fekete sapka, a kezében pedig egy kis ajándék tasak, akkor nem az öröm vagy az elégedettség fogott el. Sokkal inkább úrrá lett rajtam valami nyomasztó fáradtság és sírni akartam. Nem is lenni…
-Te most tényleg itt vagy?-álltam meg a kapuban karba tett kézzel
-Nagyon úgy tűnik… Bemehetek?-villantotta ki a hibátlan mosolyát
-De hogy kerülsz ide? Honnan…-kaptam a fejemhez
-Elmentem az ex-ügynökségedre és…
-De nem is adhatnak ki információt rólam.
-Hát... Pénz beszél, kutya ugat-utalva arra, hogy egy nem kis összeggel lettek gazdagabbak az escort ügynökségnél-Most már beengedsz?
-Nem.
-Nem?
-Vagyis… Ahh… Nem tudom. Gyere-nyitottam ki a kaput megalkuvóan
-De!-vágtam a szavába, mire megindult felém
-Nem válaszoltál az e-mailjeimre, az sms-eimre. Látnom kellett, hogy jól vagy-e-tette a kezét a derekamra
-Aha-nyeltem egy nagyot
A másik kezét is a derekamra tette.
-Borzasztóan lefogytál-puszilta meg az arcom
-A stressz. Gondolom…
Megsimogatta az arcomat és együtt érzően rám nézett.
-Apukád? Hogy van?
-Elhalt az egész kisagy területe. Lebénult a baloldala, de a körülményekhez képest tartja magát.
-Sajnálom…
Vállat vontam.
-Hát akkor…-irányítottam őt a bejárati ajtónkhoz, bár kissé vonakodva
Bill rémisztően közel volt ahhoz, hogy mindent megtudjon rólam, hogy megismerje a másik énemet, amit még senki se látott. Az antiszociális, stréber lányét, aki valójában vagyok.
Bement az ajtón és levette a cipőjét. Én szótlanul szorítottam helyet a kabátjának, de mire felpillantottam Robert odasétált a pici előszobánkhoz.
-Bill, ő a kisebbik öcsém, Robert.
-Hello, haver-nyújtotta a kezét az öcsém
-Csá-ráztak kezet-Bill Kaulitz.
-Igen, tudom-ingatta a fejét-Tokio Hotel, mi?-nézett rám sokatmondóan Rob
-Nem vagy éhes vagy szomjas vagy…-udvariaskodtam
-Igazából pár órája érkeztem. Még csak zuhanyozni meg átöltözni volt időm a szállodában. Szóval valami kaja az jól esne-válaszolt Bill
-Melyik hotel?-kérdezte Rob
-A Hilton.
-Áh…-bólintott némi iróniával Rob-Ha gondolod, vacsorázz velünk!-mondta mire én szúrósan ránéztem. Ő csak huncutul visszamosolygott, de nem tudtam eldönteni, hogy készül-e valamire vagy csak szimplán gúnyos.
-Köszi-mosolygott Bill, majd lekapta a sapkáját
Kikerekedett a szemem.
-Te mióta vagy szőke?-grimaszolt Rob
-Én is pont ugyanezt akartam kérdezni.
-Egy hete körülbelül. Már régóta meg akartam csinálni. Emlékszel,-pillantott rám-mikor a Ha eljön Joe Black-et néztük? Akkor meséltem erről a tervemről, bár te lehet, hogy addigra aludtál.
-Igen, az lehet. Sőt! Biztos…
-Szar?-igazgatta a tincseit az előszoba tükrében
-Inkább szokatlan.
-Tehát szar-nevetett fel
-Nem, nem az.
Rob felszaladt az emeletre, én pedig beinvitáltam Billt a nappaliba.
Bill bemerészkedett, majd tett egy teljes fordulatot a szoba közepén.
-Az te vagy ott?-mutatott az egyik kislánykori fotómra, ami a polcon sorakozott a többi családi fotó mellett
-Igen-nevetgéltem-Kínos… Akkor voltam először tengerparton.
-Édes-mosolygott, majd rám meredt
Tökéletes pillanat lett volna egy csókhoz, csakhogy félbeszakítottak minket.
-Ani!-hallatszódott Tomek szájából, aki dörömbölő léptekkel futott le a lépcsőnkön
-Nappali-tájékoztattam Tomot a hollétünkről
Gondoltam, hogy gyorsan eljut a vendégünk híre a fülébe, de hogy ilyen gyorsan!
Tomek, amint leért alaposan szemügyre vette Billt.
-Szia! Bill Kaulitz-nyújtott kezet a szkeptikus öcsémnek Bill
-Tomek Szlagowska-nézett fintorogva Bill kézfogásra váró kezére Tom-Már sokat hallottam rólad.
-Gondolom-tette hozzá savanyúan Bill látva az öcsém elutasító reakcióját
-És hogy kerülsz ide?-ráncolta a szemöldökét az öcsém
-Én… ő… épp csak erre jártam és… öhm…
-Hm…-tette hozzá semmit mondóan Tomek és még mindig pásztázta Billt
-Apa már felébredt?-kérdeztem
-Nem tudom-vont vállat az öcsém
-Akkor talán nézd meg!-szereltem le magunkról
-Jó-mondta fennhangon, majd felbaktatott a lépcsőn
-Bocsi,-léptem Bill mellé-mostanság elég zabos. Ne vedd magadra.
-Semmi baj.
-Ha gondolod, akkor elkezdhetek összedobni valami kis könnyű vacsorát.
Tényleg csak egy kis tésztát főztem, hozzá pedig sajtszószt. Közben pedig beszélgettünk Billel.
-Tom és Ria? Velük mi van?-kérdeztem a tésztát szűrve
-Ami azt illeti, kibékültek.
-Mi?
-Ja… Most 20-án lesz megtartva az esküvő.
-Oh-ültem le Bill mellé-Sajnálom-súgtam
-Mit?-nézett zavartan
-Tudom, hogy Ria sokat jelent neked.
Felnevetett.
-Akkor szerinted mégis mit keresek itt?!
-Bill…-ráztam a fejem
-Aniela-fogta meg a kezem-Szeretlek. És hiányzol-csúszott közelebb a székével
Ki ne akarná ezt hallani? Szeretlek? Hiányzol? Mégis… Minden porcikám tiltakozott Bill ellen. Ez így nem volt helyes. Nem helyes, hogy nekem jó legyen, amíg mindenki más szenved.
-Befejezem a tésztát-pattantam fel
Húsz perc szótlanság után aztán kész lett a vacsora, így megterítettem és szóltam az öcséimnek is, hogy jöjjenek enni. Rob lent is volt, de Tomek csak nem akart leérni.
Sokadik hívásra aztán lemerészkedett.
-Aniela, tudnál jönni?-húzta a száját-Baj van.
-Persze-indultam el Tom után
Felsiettünk apuhoz.
-Csak megint az… És egyedül nem tudom a zuhany alatt tartani és le is zuhanyoztatni. Segíts!-magyarázta el felfelé menet
Mivel apa fél oldalasan lebénult, így olykor megesik, hogy bepisil. Elég kellemetlen, de sajnos ez ezzel jár. Nekünk ez már természetes volt, de egyikünk se nagyon hív haza olyan embert, aki nem családtag vagy közeli barát. Bill viszont teljesen váratlanul állított be.
Mikor felértünk apához, akkor Tom gyorsan bevitte a fürdőbe őt, amíg én lehúztam az ágyneműjét.
Kopogtak az ajtófélfán. Hátra néztem és Bill volt az.
-Mi történt?-kérdezte, majd meglátta a foltot a lepedőn és nem kérdezősködött tovább. Az arca komor lett.
-Bill-csaptam le az ágyneműt-Ez nekem így nem megy. Én… Én tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, mit csinálsz, hogy eltereld a figyelmedet, este az ágyban egyedül aprólékosan végiggondolod, hogy hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. Én ha meg is győzöd magad és észhez térsz, akkor hirtelen becsönget hozzád. Mégis mit vártál? Milyen lesz ez az egész. Gondolom nem pont ilyen…-dörzsöltem le a könnyeimet az arcomról
-Minden oké?-kukucskált ki Tomek
-Persze. Megyek mindjárt…-szóltam hátra-Bill, menj el. Majd Rob kikísér.
-De…-kapta fel a hangját
-Menj el!-közöltem vele tagoltan
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése