21.
-Hahó-szóltam be lágyan a konyhába
Simone hirtelen megfordult, majd tátva maradt a szája
Nagy mosoly ült ki az arcomra, majd elkomorodtam.
-Most utálsz?-ráncoltam a homlokomat
-Jaj, dehogy!-vágott közbe rögtön-Gyere ide!-tárta szét a karját-Gyere!
Gyorsan odaszaladtam és megöleltem őt.
-Nagyon jó téged látni-mondta nevetve
-Téged is.
-Nem. Szerintem ő még mindig abban a tudatban van, hogy Ria nagymamájával vonul be-nevettem-Hihetetlen ez az egész-ültem le az egyik székre
-Az… Egész nap azt mondogatom magamnak, hogy „Tom megnősül, meg-nő-sül”, de még mindig nem hiszem el-összenevettünk-Mikor érkeztél?
-Tegnap este. Egyenesen a hotelbe mentem és reggel ez a ruha várt-tettem egy teljes kört Simone előtt
-Igen, látom. Nagyon jó lett, nem?
-De-helyeseltem szorgosan-Nagyon. Örülök, hogy Ria ezt a színt választotta. A fekete elég gyászos lett volna-húztam a számat
-Hát még én hogy örülök!-ismét nevetni kezdtünk-És amúgy meddig maradsz?
-Oh, hát holnap délben repülök Massachusetts-be, elintézem az egyetemi halasztással kapcsolatos dolgokat, utána pedig az első géppel repülök vissza Németországba.
-Neeee! Biztos, hogy ilyen hamar menned kell?
-Igen-bólogattam
-Sajnálom-fogta meg a kezem
-Én is-mosolyogtam tovább
-Nem a te hibád-suttogta fájdalmasan. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy ő másra gondol.
-Simone, én…-kezdtem magyarázkodni
-Nem a te hibád-nézett mélyen a szemembe
Szipogtam. Kapkodtam a levegőt.
-De, az én hibám-tört ki belőlem-Ha akkor ott vagyok... Vagy ha el se jöttem volna…
-Semmi baj-ölelt meg ismét-Nem a te hibád. Ha ott vagy, akkor se lett volna másképp. Ne sírj!-nyugtatott
Egy pár pillanatig pihegtem, majd elhajoltam.
-Bill elmondta, hogy én…
-Igen-vágott közbe, mintha hallani se akarná a „k” betűvel kezdődő szót-Mindent elmondott miután elmentél. De nem az én tisztem megítélni, hogy mit teszel és mit nem. Jó ember vagy és Bill szeret. Nekem ez bőven elég.
-Köszönöm. Mindent köszönök-mosolyogtam-De most megyek. Még beszaladok az egyik kedvenc vintage üzletembe, hogy valami egyedit nézzek az ifjú párnak és utána rohanok vissza a hotelbe.
-Helyes. Menj a lány főhadiszállásra. Ria kibérelte az egész felső szintet a konferencia teremmel együtt.
-Kis esküvő, mi?-nevettem fel a könnyeimet törölgetve
Nagyon boldog voltam, hogy Simone nem haragudott rám. Jó érzés olyasvalakivel beszélni, aki előtt még mindig gyerek vagyok. Vicces dolog ez a felnőtté válás. Váratlanul tör rá mindig az életedre és hopp, felnőtt vagy. Pedig nem is te akartál az lenni.
Hogy ilyennek képzeltem el magam gyerekként, amikor még akkora voltam, mint azon a képen, ahol Bill látott? Nem. Határozottan nem. De itt volt a lehetőség, hogy változtassak.
Óriási szerencsémnek hála, megtaláltam a megfelelő ajándékot a kedvenc kis butikomban és ráadásul potom összegért. Egy gitár alakú fekete képkeretet vettem, amibe szám szerint 5 képet tudnak majd belerakni. Becsomagoltattam és taxiba ültem ezután, amivel meg se álltam a hotelig.
A hotelben már egyenruhás kis cuki fiúk cipelték fel a fehér virágcsokrokat az emeletre.
Ria és Tom úgy döntöttek, hogy kis esküvőt csinálnak. Ez náluk abból állt, hogy kibérelték az LA-i Ritz Carlton Hotel teljes felső szintjét, amelyhez 40 szoba tartozott, így a mennyasszony és a koszorúslányok, köztük én, ott készülődhettek, raktárnak se volt utolsó, a vendégek pedig ott alhattak. A konferencia termet átalakítatták egy letisztult esküvői szertartás helyszínévé, majd pedig a fogadást is itt fogják megtartani.
Fellifteztem a legfelső szintre, ahol már nagy volt a sürgés-forgás. Az egyik szobából szerencsémre őrjítő nyafogás hallatszott, így tudtam, hogy melyik szobában vannak a többiek.
Amikor beléptem, Ria pont az esküvői ruhájában nézegette magát, ami szintén egyszerű szabású volt, nem úgy, mint az a Vivienne Westwood a Bridal-ben.
Mély levegőt vett, majd egy nagy puffanás kíséretében levetődött az ágyra.
-Kövér vagyok-kiáltotta, pedig látszott rajta, hogy már vagy egy hete koplal
-Jaj, dehogy vagy!-estek neki a körülötte lévő barátnői
-Ria, gyönyörű vagy. Minden…-vettem egy mély levegőt-tökéletes. Ne izgulj!-csuktam be magam mögött az ajtót
Komoran felült.
-Kimennétek egy kicsit? Mindenki… Te is, mami-nézett a széken ülő nagymamájára-Aniela, te maradj!-szólt utánam
-Becsukjam?-kérdezte Ria egyik barátnője, aki szintén koszorúslány
-Igen-mondta
Ria némán, aggodalmas arccal ült az ágyon. Az alsó ajkát tépte.
-Minden rendben? –ültem le az ágy melletti székre
-Nem-rázta a fejét
-Nem vagy biztos a dologban?-szorítottam meg a kezét biztatóan
-Nem erről van szó csak… Biztosan én vagyok a legjobb neki?-sandított felém-Mármint, én megbántottam rengetegszer és megcsaltam és csúnya vagyok.
-Nem vagy!-szakítottam félbe
-De! Alig aludtam. És ő olyan tökéletes és helyes és kedves. Na, meg előzékeny. Tehetséges és…
-Pont ezért vagy te neki tökéletes. Mert így beszélsz róla-igazítottam meg a fátylát
Elmosolyodott.
-Meghallgatod az eskümet?-vett elő egy kis összehajtogatott lapot a dekoltázsából
-Öhm, persze, csak ígérd meg, hogy az esküvőn ezt szolidabban csinálod!
-Mi? Ja… Okés-kacsintott
Azzal Ria elkezdte felolvasni a beszédét.
Én csendben hallgattam, de közben az járt a fejemben, hogy én mit mondanék Billnek. Cikáztak a gondolataim. Nem rég találkoztunk, de olyan mintha már ezer éve ismerném. Ennyire még senkire nem vágytam és ennyire még senkit nem féltettem magamtól. Micsoda ambivalens eskü lenne!
-…az igazi, az egyetlen-fejezte be
Nem szóltam. Csak elismerően bólogattam és ez jó volt. A szépségtől lettem szótlan.
A délután gyorsan eltelt. Megcsinálták a hajamat és a sminkemet. Gyönyörű loknikat kaptam és természetes földszíneket.
Ria is megnyugodott. Már amennyire meg lehet nyugodni 5 csésze relaxáló zöld tea mellett az esküvőd napján.
Aztán pontban hétkor kopogtattak. Az esküvőszervező szólt be, hogy kezdhetünk, mert már mindenki bent ül. Betessékelte Ria apukáját és anyukáját, akik még a ceremónia előtt könnyekkel küzdve motyogták el Riának, milyen büszkék is rá.
Mi, koszorús lányok, pedig beálltunk szépen libasorba a fal mellé és vártuk a kísérőinket.
-Listing, Hemsworth mellé, Schäfer, a mennyasszony unokatestvére mellé és végül Kaulitz, ő…
-Szlagowska-segítettem ki az esküvő szervezőt, majd összetalálkozott a tekintetem Billével, aki éppen akkor nyelte le az utolsó falat kajáját és szegény majdnem megfulladt
-Aniela-simította meg a karom Georg
-Jó újra látni titeket-mondtam a két G-nek
-Jól vagy?-csapkodta hátba Billt Ria unokatestvére
-Aha…-állt be mellém-Te mit…
-Az esküvő után mindent elmondok, de most koncentrálj nagyon, te kis tanú-karoltam belé
-És gyűrűátadó-tette hozzá
-Oh-igazgattam meg az ingnyakát
Semelyik fiú nem viselt nyakkendőt. Mindhárman csak egy egyszerű galambszürke nadrágban voltak fehér inggel. Azt hiszem, hogy a hangsúlyt az ifjú párra akarták helyezni.
Tom már a fehér virágokkal díszített oltárnál állt egy gyönyörű szabású öltönyben, aminek a mandzsetta gombjai menta színűek voltak, hogy passzoljon a koszorúslányok ruhájához. Annyira tökéletesen nézett ki és az arca is csak úgy ragyogott.
Bill megállt Tom mellett és megszorította a testvére kezét. Tom erre csak hosszan pislantott egyet.
Megszólalt az esküvői induló és mindenki felállt. Tom, ahogy meglátta Riát mennyasszonyi ruhában, elmosolyodott.
Riát az apukája adta át Tomnak, aki, miután odaért a lány, felhajtotta a fátylat. Mindketten annyira megilletődötten nézték a másikat, hogy már akkor majdnem elbőgte magát mindenki.
Jöttek a szokásos részek: a köszöntő, a leírás, majd a tetőpont, vagyis a „szóljon vagy hallgasson örökké rész”. Mivel mi lányok a mennyasszony mögött sorakoztunk fel, így rá tudtam nézni Billre. De nem én voltam az egyetlen. Tom és Ria is ugyanígy tett. De Bill csak értetlenül rájuk nézett, majd Tomra mosolygott bíztatóan.
Aztán jöttek az eskük. Ria kezdte.
Hiába hallottam már egyszer a ceremónia előtt, a násznéppel együtt zokogtam rajta.
-… és a világ legnagyobb nőcsábásza olyan határozottan áll itt előttem, hogy már elhiszem, hogy én vagyok a kivétel. Te pedig, Tom Kaulitz, az igazi, az egyetlen-mondta el az utolsó pár szót
Tom következett.
Elővett egy kis fecnit, majd rögtön egy poénnal ütötte el a dolgot.
-Georg elhasználta az összes papírt tegnap szóval csak ennyi maradt-vont vállat, mi pedig dőltünk a nevetéstől-Csak vicc volt. Igazából nem tudtam, hogy mit írjak. Nem azért, mert nem jutott eszembe semmi. Nem. Épp az ellenkezője. Aztán…-harapott a piercingjére-Valaki azt mondta nekem, hogy hallgassak a szívemre-nagy levegőt vett-Én régen más voltam-mindenki felnevetett-Igen. Mindenki tudhatja, mert ezzel voltak tele az újságok. Folyton zagyvaságokat beszéltem és már szinte el is hittem azt, amit mondtam. Amit elvártak, hogy mondjak. Olyan könnyű volt az élet. De…-hagyott egy kis hatás szünetet-Aztán jöttél te és a káoszból rend lett. Beléd szerettem, pedig nagyon-nagyon tiltakoztam ez ellen. De minden hiába volt. A szabadság onnantól kezdve új értelmet nyert. A szabadság az lett, ha veled voltam, vagyok. Előtted nem volt semmi-lábadt könnybe a szeme-Szóval csak azt akarom mondani, hogy szeretlek és nem tudok nélküled élni-zárta rövidre meggyengülésében
-Én is szeretlek-simította meg Tom arcát Ria
Simone arcára mérhetetlen büszkeség ült ki, ahogy Tomot nézte és Billére is.
Aztán mindketten kimondták a boldogító igent, Bill Tom kezébe adta a gyűrűket és felhúzták egymás ujjára.
-… csókold meg a mennyasszonyt!-mondta az anyakönyvezető
Tom és Ria első hitvesi csókjánál mindenki tapsolt és huhogott. Igazán megható ceremónián voltunk túl.
Amíg mi kimentünk az óriási teraszra fotózkodni, addig gyorsan behordták az asztalokat és a körülbelül 70 fős násznépnek máris tálalták az előételt.
Már mindenki elfoglalta a helyét, csak Bill és én álltunk még mindig a teraszon.
-Szóval?
-Szóval…
-Elárulod, hogy kerültél ide?-támaszkodott a korlátnak
-Miután elmentél beszéltem az öcséimmel. Szerintük megérdemlem, hogy boldog legyek, így felhívtam Tomot, aki eléggé… Hogy is mondjam?! Flegma volt. Gyorsan lerázott. Viszont tíz perccel később Ria hívott és beszéltünk vagy egy órát. Kiderült, hogy Tom éppen egy terven gondolkodott, azért volt olyan mufurc, ami az volt, hogy Riával meghívnak az esküvőre, hogy találkozzunk, te meg én. Riának megadtam a méreteimet, megvarratta a ruhát, én pedig tegnap ide repültem
-És ebből én megint kimaradtam…-konstatálta
-Meglepetés volt.
-Meglepődtem-mormogta
-Sajnálom a múltkorit-szegtem le a fejem
-Semmi baj. Csak végre el kéne hinned, hogy szeretlek és hogy fontos vagy nekem. Nem érdekel a pénz, a hírnév... semmi-fonta át a derekamat
-Tudom és ne haragudj rám-döntöttem a homlokomat az övének-Jó?
-Jó-adott puszit az arcomra
-Menjünk, mert éhes vagyok-indultam befelé
-Oké.
A vacsora után mindenki jól érezte magát. Néhányan beszélgettek, néhányan táncoltak. Aztán az est fénypontja a torta volt. Fehér és menta színű volt szóval teljesen beleillet a designba.
-Mi az?-néztem rá grimaszolva, mikor bezárta a szobaajtót
-Egyértelmű, nem?-kezdte kigombolni az ingjét
-Ja-túrtam bele a hajamba-De-kibújtam a szandálomból és neki estem
Annyira régen voltunk már együtt, ki járt egy kis kényeztetés. Meg még egy kicsi…
Hajnali kettő körül a paplan alatt feküdtünk, az ablak nyitva, a lámpa leoltva. Én Bill vállára hajtottam a fejem.
-Most mi lesz?
-Hogy értve?-kérdeztem
-Hát velünk…
Az államat a mellkasára tettem és a szemébe néztem.
-Vissza kell mennem Németországba.
-Nem, nem kell.
-Bill…-ültem fel
-Figyelj ide! Költözzetek mind ide. Mindent fizetek. Befejeznéd az egyetemet és…
-Bill, nem!
-De most…
-Nem! Nem fogom hagyni, hogy eltarts. Nézd,-fordultam felé-én most eljöttem, mert úgy éreztem el kell jönnöm. Igazán fontossá váltál számomra és ettől borzasztóan megijedtem, mert így meg tudsz bántani. Én még nem vagyok kész arra, hogy valakit ennyire szeressek, mint téged.
-Akkor csak úgy vége?
-Nem. Vagyis most igen, mert ez nem a megfelelő pillanat nekünk.
-Lesz valaha megfelelő pillanat?-ült föl mellém
-Talán. Talán igen-csókoltam meg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése