22.
Bárcsak csodás gyógyulásról számolhatnék be! Bárcsak apám küzdeni akart volna, de nem.
Azt mondta, hogy ő már felnevelt három csodás gyereket és neki itt már nincs dolga.
Minden olyan gyorsan történt és mivel mindannyian tudtuk, hogy ha nem változtat a hozzáállásán, akkor ez lesz, így egyikünket sem ért váratlanul. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem törtünk össze. Mert de. Nagyon is.
A legnehezebben talán Tomekot érintette a dolog. Nem elég, hogy csalódott bennem, most még elveszti apát is.
A temetést és az egyéb pénzügyeket viszonylag gyorsan elintéztem. A biztosító fizetett, majd elrendeztem az örökösödési dolgokat.
Két hónappal apám elvesztése és négy hónappal Tom Kaulitz esküvője után készen álltam, hogy visszatérjek a régi életemhez itt, Németországban. De valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy akartuk.
Tomeknek mégse volt jó választás a fogorvosi, nekem pedig, bár volt dolgom az öcséim miatt a háztartásban, hiányzott az egyetem és az, hogy valami hasznossal töltsem az időmet. Hiányoztak az ismerőseim is. Az, hogy a neten tartottuk a kapcsolatot, nem volt az igazi. És persze hiányzott Bill is, akivel csak egy pár e-mailt váltottunk az utolsó találkozás óta.
Aztán egyszer vacsoránál, amikor Tom azt ecsetelte, hogy inkább abbahagyja a sulit, beugrott.
-Miért nem próbálod meg a Hudson River Schoolt?
-Viccelsz?-grimaszolt gúnyosan-Az a legjobb festő suli az államokban. Fel se vennének…-rázta meg a fejét
-De, biztos-biztatta Rob
-Neked való hely lenne. Ráadásul a Hudson River a legjobb. Ha azt elvégzed, tuti lesz munkád-lelkesedtem
-És akkor Amerikába költözhetnénk, mi? Egyenesen Massachusettsbe. Mondták már, hogy önző vagy? -csapta le a szalvétáját-Megyek aludni-viharzott el dühösen
Néma csend.
-Én örülnék neki, ha nem ebben a házban kellene laknunk. Itt minden anyára és apára emlékeztet. Nem túl vidám-falatozott tovább Rob
Ezután az eset után elvetettem a USA-ba költözés gondolatát. Pár héttel később viszont maga Tomek említette meg szintén a vacsoránál.
-Elküldtem a jelentkezésemet a Hudson Riverbe és tetszettek nekik a munkáim-közölte angyali mosollyal
Így esett, hogy fél év alatt felszámoltunk szinte mindent magunk mögött, elintéztük Robert iskolai ügyeit, na meg persze Tomekét, kibéreltünk Massachusettsben egy lakást és odaköltöztünk.
Nagyon féltem, hogy a srácok, hogy fognak majd beilleszkedni, de minden simán és gördülékenyen ment. De ennek már másfél éve.
Tomek már nem sokára befejezi az alapképzést, Rob tökéletesen beszél angolul és lassacskán leérettségizik, én pedig… Nos, én lediplomáztam a Harvardon. Nem volt egyszerű, de sikerült. Éppen ideje is volt, mert a tartalékaink végén vagyunk és így már elkezdhetek dolgozni.
-Na, csinálok rólatok fotót, oké, lányok?-mosolygott Tomek a fehér ingjében
-Szerintem még mindig gáz ez a cucc. Nem pont a diplomaosztón kéne a legjobban kinéznünk?-kérdezte Bex
-Nyugi, a jogi diploma a kezedben sokat dob rajtad-kacsintottam a mellettem álló barátnőmre, majd átkaroltam
-Matematikuskám!-mosolygott, a gyönyörű fehér foga pedig csak úgy virított a kreol bőre mellett
-Mondjátok: „cheese”!-állította be a fényképezőt Tomek
-Cheese-mondtuk egyszerre
-Inkább fess le minket-szólt oda Bex az öcsémnek
-Oké. Egy aktot festek rólad-mosolygott sármosan Tom
-Oh, ahogy hallottam undorodsz a ribancoktól-válaszolt Bex
-Az csak pillanatnyi kirohanás volt…
-Ez már korhatáros-nevetett Robert
-Igen…-csóváltam a fejem
-Gyönyörű vagy-hallatszódott az ismerős hang mögülem
Még a hideg is kirázott.
Mögém lépett és egy puszit nyomott az arcomra.
-Szia-köszönt az érces hangján
Megfordultam.
-Szia… Bill…-nyeltem nagyott
Billel nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Rég lemondtam arról, hogy vár rám. Pedig én vártam rá…
-Meglepődtél…-kostatálta mosolyogva
-Meg. Te hogy?-kapkodtam levegő után. Alig tértem észhez a látványtól. Még mindig iszonyatosan helyes. Ha lehet, az idő előrehaladtával egyre helyesebb.
-Meghívtak.
-Ki?-néztem körbe-Bex?
-Ne nézz rám…-válaszolta az ifjú jogász
-Én voltam-mondta Tomek mosolyogva-Felhívtam Billt, hogy eljönne-e, ő pedig itt van-lépett közelebb-Csá-kezelt le Billel
-Köszönöm, hogy szóltál.
-Hát akkor mi most betámadjuk a pizzériát. Ti pedig beszélgessetek csak…-indultak el Bex kocsija felé mindhárman
-Gratulálok!-nyújtotta a kezét
-Oh, köszönöm-ráztam meg-Hát mégsem vagyok olyan szőke, szerinted?-nevettem fel emlékeztetve őt azokra a dolgokra, amiket az első találkozásunknál mondott
-Nem… sőt! Meghajlok nagyságod előtt-nyalta meg az alsó ajkát-Jól nézel ki.
-Te is-mosolyogtam
-Öhm…-forgatta a szemeit-Igazából csak azért jöttem, mert lenne itt valami…
-Igen?
-Ez most már megfelelő idő arra, hogy te és én mi legyünk?-kérdezte félénken
-Bill,-simogattam meg az arcát-erre a kérdésre várok már mióta-megkönnyebbülten elmosolyodott-Igen, ez a megfelelő idő nekünk-válaszoltam
-Gyere ide!-ölelt meg
Én Kaliforniába költöztem Bill saját tengerparti házába, az öcséim Massachusettsben maradtak, de gyakran meglátogatom őket, hiszen levelező szakon folytatom a Harvardot. Rájöttem, hogy tanítani akarok. Most buta, elkényeztetett libákat és izomagyú seggfejeket korrepetálok LA-ben, de ha minden jól megy, akkor hamarosan már a CU-n fogok egyetemi hallgatókat oktatni.
Tomek tervezte meg a Tokio Hotel legújabb CD-jének borítóját, emellett állandó kiállítása van egy New York-i galériában. Rob úgy döntött, hogy követi a példámat és ő is a Harvardon tanul.
Tom és Ria azóta is együtt vannak, Ria szorgalmazza a gyermekvállalást, de Tom még várna. Gyakran járunk össze velük. Remek a viszonyunk. A két G még mindig Németországban lakik, de amikor Georg itt jár, mindig felhívja Bexet, hogy találkozzanak.
Néha helyre áll a világegyetem rendje, még ha nagy szenvedések és sok várakozás árán is. Minden csak úgy egyszerűen elrendeződik.
És néha a legnagyobb ellentétekből is szerelem születhet.
Ja, és még be sem mutatkoztam! Aniela Szlagowska vagyok. Exkurva. Tudod, én se vagyok makulátlan*…
______________________________________________
Na, ennyi lett volna. Nem így terveztem a végét, de ez így sokkal-sokkal jobb lett szerintem. Imádtam Aniela karakterét. Többek között azért, mert ez volt az első olyan karakter, illetve történet, ami többeknél függőséget okozott. (Igen, Dorka... : D)
Köszönöm, hogy elolvastátok! Remélem tetszett!
Véleményeknek nagyon örülnék.
Pusz-pusz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése