6.
-Itt Anna-szóltam bele a kaputelefonba, majd forgatva a szemeimet tíz másodperc múlva újra beleszóltam-Mi lesz? Beengedsz vagy megvárod, amíg hibernálódom?
Berregés. Kinyitottam az üvegajtót és bementem a lépcsőházba. Felfelé tartottam a lépcsőn, mikor lépteket hallottam, amiket kutyaugatás kísért. Georg jött le éppen velem szemben. Megtorpantam. Megállt az előttem lévő lépcsőfokon és erőltetett mosolygásba kezdett.
-Kijöttél elém. Ez cuki, azt hiszem... Hoztam nachost-mutattam fel a kezemben lévő szatyrot-és három filmet vagy akár dumálhatnánk is vagy...-hadartam
Georg megdörzsölte a szemét és folytatta a kínos mosolygást, de mikor észrevettem, hogy valami nem stimmel, lehervadt az arca.
-Milyen jól nézel ki-néztem végig rajta-Jó ez az ing-biccentettem a fejemmel a szürke ingre, ami szépen be volt tűrve a sötétkék farmerjébe. Lesütöttem a szemem és lejjebb léptem egy lépcsőfokot-Zavarok?
-Nem, vagyis... Igazából...-habogott, majd végül rezzenéstelen arccal folytatta-Vannak nálam, igen.
Elakadt a lélegzetem, de néhány másodperc után sikerült kipréselnem a kiszáradt remegő ajkaim közül annyit halkan, hogy "értem", majd vállat vontam.
-Szerdán találkozunk-mondta biztatóan és feljebb lépett eggyel
Megfordultam és elindultam lefelé lassan, de nem tudtam megállni szó nélkül, így megtorpantam és visszafordultam.
-Megcsókoltál...-szemrehányóan
Kérdőn ránéztem és közelebb mentem.
-Megcsókoltál!-mondtam újra-Megcsókoltál!-még erőteljesebben
-Anna, igen, de ez csak csók. Nem jelen...-vett egy pici levegőt, amint felnézett és a tágra nyílt szemeimmel találta magát szemben-Nem jelentett semmit. Ez nem nagy ügy.
-Hiányoztál. Hiányzol-vallottam be és még közelebb léptem. Megsimítottam az arcát és a homlokomat az övének döntöttem. Egy percre tudom, hogy ő is belefeledkezett a dologba, mert a kezét az arcán felejtett kézfejemre tette és behunyta a szemét. Az orromat beleakasztottam az övébe és élveztem, ahogy a mellkasomon érzem az ő mellkasának a felemelkedését.
-Anna, szerdán találkozunk, jó?-ismételte meg ismét, de nem érdekelt, mert még mindig ott volt a szája az enyémtől két centire
-Miért taszítasz el megint?-nyögtem fel
-Én csak...-hátrált-Vannak nálam. Vissza kell mennem, de... Öhm, szerda.
Bólintottam és jött az a nehéz pillanat, hogy hátat kellett fordítanom és el kellett sétálnom megalázkodva a nachosommal. Úgy éreztem, mintha nem is ismerném azt a Georgot, aki mögöttem állva ezt végig nézte. Mikor szilveszterkor leléptek Berlinből valamikor hajnali kettő után, mi már pakolásztunk, ennek ellenére még nekem kellett őt megkeresni, hogy elbúcsúzzunk. Az egyik pillanatban azt éreztem, hogy akar engem, a másikban pedig lekezelő volt, pont mint ekkor.
Persze, én felnőttesen kezeltem a szituációt, így mikor haza értem, becsaptam a bejárati ajtót, lerugdaltam a cipőmet, a hűtőhöz rohantam, kikaptam egy üveg sört és egy behemót bedörömbölést követően berontottam Axel szobájába, vagyis a nappaliba ugyebár, hogy elmondjam neki, miért is nem megyek LA-be.
-Anna, kérlek hagyd ezt abba!-csukta össze a laptopját, felállt az ágyról, közelebb sétált és kivette a sört a kezemből-És hagyd abba ezt az önpusztítást is! Bár aranyos vagy. Mi lesz a következő? Narancslé?-sétált ki a sörömmel a konyhába. Kivett egy poharat és beletöltötte a maradékot.
-Axel, elegem van. Bill egy fasz, Georg kihasznált, Tomról meg inkább ne is beszéljünk. Utálom a férfiakat-ordítottam, mialatt a kabátomat téptem le magamról
-Más emberek éheznek, terrorban élnek és nem arról panaszkodnak, hogy el kell menniük Los Angelesbe egy fiúbandával. Szar az életed-tette hozzá cinikusan
-Sajnálom. Nem megyek. Azt mondtad, sajnálod a szilveszterit és jössz nekem egyel-ültem le
-Ez esetben jövök még egyel, mert el kell menned-ült le ő is a konyhaasztalhoz
-Küldd Christ-pakoltam ki a kabát zsebéből az asztalra
-Már bevállalt egy munkát Berlinben.
-Akkor menj te.
-Nem mehetek.
-De onnan is tudsz intézkedni. Ne már!
-Anna, nem lehet-temette a kezébe az arcát
-De miért nem?-estem neki-Mi az, hogy nem?
-Oké, figyelj, haza kell mennem. Berlinbe, érted? Ott kell lennem.
-Miért?
-Mert-nagy levegőt vett-Mert az édesanyám rákos. Végstádiumban van. Már három hónapja nem is kezelik. Mellette kell lennem legalább ezalatt az egy hét alatt és ha ehhez az kell, hogy a te hisztidet hallgassam a pasiügyeidről, akkor hát legyen-mondta megtörten-Kérlek...
Hátra hőköltem.
-Ezt még miért nem mondtad?-húztam össze a szemöldökömet
Megrántotta a vállát és belekortyolt a sörébe.
Lenyugodtam. Megértettem, hogy az emberek néha csak nem beszélnek arról, ami igazán bántja őket. Miért is tennék? Főleg, ha változtatni sem tudnak rajta. A szőnyeg alá söpörni mégiscsak praktikusabb ez esetben, mint összekuporodva zokogni egész nap. Inkább elmarnak mindenkit maguk mellől, úgy tesznek, mintha nem is lenne szívük, pedig nagyon is van csak éppen ketté hasadt már nagyon rég a fájdalomtól.
Én sem beszéltem Tomról már régóta. Elmondtam mindenkinek, hogy Georg milyen édes, hogy Bill egy paraszt, majd a jelzőket megfordítva, de azt, hogy elmeséljem részletesen, milyen nagyon gyötör, hogy nem tudom mi a megoldása ennek az egész mókuskerék kapcsolatnak Tommal, azt már inkább nem. Pedig gondoltam rá, hogy talán itt lenne az ideje újra kiönteni a szívem valakinek, aki nem Tom, mert az mint kiderült, nem túl jó ötlet, de aztán mind inkább elhessegettem ezt a gondolatot. És talán könnyebb volt Georgra haragudni, mint magamra, mert elszúrtam Tommal. Nagyon is.
Furcsa, de titkon azt reméltem, Tom is hasonlóan érez. Reméltem, hogy fáj neki még mindig, felemésztően, nagyon, mert akkor az azt jelentené, hogy még nincs minden veszve. De ugyanakkor féltem, mert már így is óriási bűntudatom volt.
Georggal viszont könnyű volt. Kivéve ekkor, mert a sorozatos ellökéssel csak megnehezítette, de valami beteges mazochista hajlam miatt én csak egyre jobban akartam őt.
Axel titkát megőrizve, két hiszti mentes nap után már a hatalmas karikáimat nézegethettem a reptéren ülve a kis tükrömben. Egy hete csak pihentem, de valahogy mégsem elég az a napi tíz óra alvás. Legalábbis a nyúzott arcom erről árulkodott. Mi érkeztünk elsőnek Adriannal, aki furcsán kedves volt velem és előzékeny, így amíg én a bőröndökre vigyáztam, ő elszaladt és hozott nekem egy kávét. Természetesen a két G érkezett másodjára. Őszintén meglepett volna, ha az ikrek érkeznek előbb. Úgy sejtettem Bill ilyen tájt azon gondolkozik, hogy a Wang vagy a Vuitton táskájába pakoljon.
Gustav frissen és üdén libbent be, míg Georg, kissé elfeküdt hajjal, fáradtan érkezett. Az éppen akkor visszaérő Adriannal mindketten kezet fogtak, majd letéve a bőröndjüket mellém, ők is leültek. Georg ismételten erősen kerülte a tekintetem. Miközben tő mondatokkal valamiféle kommunikációt folytatottunk, ő rám se hederített.
Az ikrek rá húsz percre érkeztek meg Dunjával, Daviddal, Joachimmal, Eric-kel, Benjaminnal, Natalie-val, és ó, igen, Riaval. Csak remélni tudtam, hogy jó messzire ül majd tőlem, lehetőleg úgy, hogy még csak látnom se kelljen őt.
Mikor megláttam Tomot napszemüvegben, farmer dzsekiben, azzal a félre húzott baseball sapkával, ami alól kibukott pár hajtincs, kétszer olyan gyorsan kezdett dobogni a szívem. Hihetetlen, hogy milyen hatással volt rám mindig is. Valamiért soha nem tudtam rá úgy tekinteni, mint aki pótolható vagy állandó lenne. Nekem ő törékeny volt. Olyan volt, mint egy utolsó vizsgalehetőség, mint az első hó a télen, mint egy utolsó kocka csoki.
De ő persze rám sem nézett. A Georggal bemutatott kis műsorszámom után ez nem lepett meg. Szóval se Tom, se Georg nem volt hajlandó beszélni velem, az utóbbi Isten tudja miért. Két szék közül a pad alá. Csak reménykedni tudtam, hogy Bill pedig nem akar majd, de sajnos tévednem kellett.
-Az ablak mellett fogok ülni, mint mindig-ült le mellém és ő is napszemüveget viselt-Ah, kérhetek?-és a választ meg sem várva kikapta a kávét a kezemből, majd belekortyolt-És te pedig mellettem.
Nem szóltam semmit csak rápillantottam Natalie-ra és ebből Bill értette is az aggályaim.
-Nem baj, nem érdekel. Beszélnünk kell.
-És ha én nem akarok?-kérdeztem vissza közömbösen
-Anna, aggódom. Mi ez az egész?-kortyolt újra a kávémból-Tudod mit? Ne válaszolj! Lesz rá egy pár óránk...
Húsz óra. Ennyit kellett eltöltenem Bill mellett ülve, bár láttam, hogy a New Yorkban már igen csak vonakodva ült mellém ismét, de azért bepróbálkozott, hátha történik valami több annál, mint hogy alszom, eszek, iszok, pisilek és a telefonomat nyomkodom. Nem voltam túl kommunikatív. Tom Georg mellett ült és mikor Ria elaludt, sugdolózni kezdtek. Nem vagyok paranoiás, de azt hiszem, rólam beszéltek.
Mikor végre megérkeztünk a LAX-re, ott délután három óra volt, megcsapott a kellemes meleg. Mindenki pörgött körülöttünk, de mintha mi valami fagyos légkört árasztottunk volna.
Próbáltam pozitív maradni és bár igen közel voltam ahhoz, hogy kiboruljak, nem tettem egészen addig, amíg Dunja eligazítást nem tartott.
David értelemszerűen haza ment és Benjamin és Joachim is vele tartott, az ikrek szintén, de velünk más volt a helyzet. Legalábbis azt hittem.
-Akkor Georg, Gustav, Adrian, Eric, Natalie és én pedig reggel kilenckor indulunk a hotelből. Szóval a Glendale-ben találkozunk tízkor. Próbáljátok kipihenni ezt az egész jet lag-et-simogatta meg a mellette álló Bill karját kedvesen, aki pipiskedve figyelte, hogy mind a kilenc bőröndjét rendre visszakapja-e-Kérdés?-tette fel rutinszerűen, mialatt már elővette a telefonját a zsebéből
Először nem akartam egyénieskedni, de gondoltam csak rá kérdezek biztos, ami biztos, hogy velem mégis mi lesz, így megköszörültem a torkom és a kezem magamba emelésével jeleztem, hogy kérdésem lenne.
-Dunja, én is a hotelbe megyek, ugye? Csak, mert engem kihagytál.
Dunja nem válaszolt csak zavartan ránézett Billre, majd vissza rám.
-Te nálam alszol-mondta Bill majd közelebb lépett és arrébb húzott úgy, hogy a többiek ne halljanak minket-Gondoltam, úgy is szeretnénk egy pár számot rögzíteni és amúgy is te felelsz Tom gitárjáért, az meg már milyen lenne, ha például ti dugóba kerülnétek mi meg odaérnénk a Viperbe és nem haladna a munka, mert nem vagy ott. Jó, erre igen csekély az esély, de akkor is logikusabb, ha velünk leszel.
-Veletek? Úgy érted nálatok? A házatokban?-dörzsölgettem a szemeimet-Bill, ez nem jó ötlet-muattam lemondóan Georgra-És Tom sem hiszem, hogy értékelné.
-Már mindegy-mondta játékosan
Amint megkaptuk a bőröndünket, meg is érkezett értünk két kocsi. Ekkor ismertem meg Ledot, a srácok itteni producerét és egyben fotósát, aki egy óriási fekete terepjáróval állított be, aminek a csomagtartójában valahogy csak-csak elfértek a mi cuccaink is Bill táskái mellett.
Tom ült az anyós ülésen, Bill, Ria és én pedig hátul. Bill ült középen, de a helyzet így is igen csak feszélyezett volt.
Pumba édesen befészkelte magát az ölembe, aminek én titkon nem örültem túlságosan, mivel fekete nadrág volt rajtam, de amint megláttam, hogy Tom ezt kedves pillantásokkal jegyzi a visszapillantón keresztül, rögtön úgy tettem, mint aki egy óriási állat barát.
-Alig várom hogy haza érjünk és lássam én is a kicsikémet-mondta lelkesen az ő nagyobb testű ölebére utalva
-Anna, neked is van kutyád?-kérdezett kedvesen Ledo
-Georgnak van-mondta elégedett vigyorral Bill fel sem nézve az iPhone-jából
-Öhm, nem, nincs. Majd egyszer, talán-motyogtam, majd finoman oldalba csaptam Billt
Éreztem, hogy ha az elkövetkezendő másfél héten ezt fogja velem csinálni, akkor kettőnk közül csak egy ember fogja elhagyni ezt a földrészt, aki én leszek, mert kicsinálom.
Fáradtak voltunk mind, így nem nagyon beszélgettünk, bár Tom és Ria valószínűleg azért sem, mert valahol félúton sziszegve összekaptak.
Fél órás autóút után megérkeztünk egy gyönyörű környék szívében lévő takaros házhoz. Nem mondanám fényűzőnek, aminek meglepően örültem, mert ez is azt mutatja, hogy a napszemüvegen kívül nincs más allűrjük.
Ria a kocsiban maradt, Tom behajolt hozzá a kocsiba, adott neki egy rövid csókot, majd Pumbaval elindult be a házba egy bőröndöt maga után húzva.
-Ria nem jön?-súgtam Bill fülébe a csomagtartó mögött
-Ő most inkább haza megy, vagy legalábbis valami ilyesmiben egyeztek meg-tett egy kisebb táskát a nagy bőrönd tetejére
Felkaptam a bőröndöm és Bill egyik kézi poggyászát és elindultam Tom után, de úgy döntöttem, kezdeményezek, így odaköszöntem Rianak, aki komoran rám nézett és behúzta a kocsiajtót.
Beléptem a házba és nagyon otthonos volt. A berlini lakás annyira volt személyes, mint egy Ikea katalógus, de itt amint leraktam a táskákat az előtérben bementem a nappaliba, ahol az egyik polcon rengeteg kiskori kép volt a fiúkról, amiket még rajongásom idején sem láttam.
Az egyiken az anyukájukkal voltak. Levettem ügyeskedve a képet és közelebbről is megnéztem.
-Ő a mi...
-Tudom-szakítottam félbe Tomot
-Hát persze.
-Hová vihetem a cuccomat?-fordultam felé
Nagyon élveztem, hogy már csak attól, hogy beszélgetünk megváltoztak a reakciói: többet pislogott, nagyokat nyelt, a tarkóját vakarta. Zavarba jött, azt hiszem. A nagy Tom Kaulitz.
-Nem tudom. Billel alszol?-kérdezte őzike szemekkel bámulva rám
-Már csak az kéne-ráztam a fejem
-Az emeleten van egy vendégszoba, gyere utánam-indult ki az előtérbe, felkapta a bőröndöm és elindult fel a lépcsőn
Tudom, hogy undorító vagyok, de mögötte lépdelve le sem vettem a szemem a formás hátsójáról és a megfeszült karjáról. Fent is volt egy nappali féle szoba, ahonnan a többi nyílt. Ahogy bekukucskáltam az egyikbe és megláttam a krém színű ágyneműt, biztos voltam benne, hogy az Tomé.
Követtem őt a szobába. Egy nagy franciaágy volt bent, egy tv, pár szekrény és néhány bevásárló táska.
-Kicsit kupi van. Bill mindig ide dobja be az éppen vett cuccait, aminek a harmadát egyszer sem veszi fel-mosolygott
Az ablakhoz léptem és kinéztem a kertre.
-Van medencétek-fordultam felé csillogó szemekkel
-Igen. Remélem, nem hagytad otthon a fürdőruhád.
-Biztosan szükség van fürdőruhára?-néztem rá kajánul
-Hozok fel ágyneműt és törölközőt-húzódott apró mosolyra a szája, majd lement a földszintre
Bill és Ledo miután behozták az összes bőröndöt még Tomot is bevonva tartottak egy rövid megbeszélést, majd Ledo haza vitte Riat.
Írtam pár sms-t, arról, hogy épségben megérkeztem, amit Tom szakított meg.
-Kopp-kopp-dobta le az ágy végébe a dolgokat-Segítsek esetleg?-bökött a huzatra és az ágyneműre
-Hagyd csak-ráztam meg a fejem
-Zuhanyzó itt is van és lent is. De itt fent akár fürödni is tudsz.
-Igen...
-És mondd, hogy mit ennél, mert rendelünk kaját-lépkedett jobbra-balra
-Válassz valamit, nekem mindegy-rántottam meg a vállam
Felnevetett.
-Utálod, ha más választ. Szóval? Tészta? Pizza? Valami kínai?-tette karba a kezét és ráharapott a piercingjére
-Ha így ismersz, akkor már tényleg választhatnál-mondtam hitetlenkedve
Egy pillantra lehervadt a mosoly az arcáról. Azt hiszem, ekkor realizálta csak, hogy milyen reflexszerűen tört belőle elő az imént ez az információ.
Próbáltam a lehető legkevésbé kínossá tenni a helyzetet, így gyorsan hozzá tettem:
-Legyen pizza. Az mindig jó.
Ledöntöttem a bőröndöm és elkezdtem kicipzározni.
-Remek. Akkor én most...-makogta-Gyere le, ha kész vagy-indult ki sietve
Felsóhajtottam. Az ajtóhoz léptem, becsuktam és kapkodva a levegőt próbáltam helyre tenni az érzéseimet. Los Angelesben voltam, az ikrek házában és a szobám Tom szobájával szemben volt. Végtelenül boldognak kellett volna lennem, mert pár éve ölni tudtam volna, hogy ilyen közel legyek hozzá, de akkor, hogy végre ott voltam, szinte fullasztó volt.
Ledobáltam a ruháimat, körbe csavartam magam a törölközővel és elindultam zuhanyozni, ahol hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Hogy, hol, miért? Nem tudtam. Nem tudtam, mit várjak ettől az egésztől. Féltem reménykedni, mert tudtam, hogy megbántottam a Georggal való csókommal, de ugyanakkor úgy tűnik működött, mert abbahagyta az erőltetett nyalakodást Riaval és őszintén hittem, hogy rájött, mennyire rossz is mással látni azt, aki ennyire megmozgat minket.
A zuhany alatt állva eldöntöttem, hogy azért leteremtem Billt, mert ennyi igazán kijár neki még akkor is, ha csak jót akart.
Negyed óra múlva kiléptem a zuhanyból, megtöröltem a hajam, áttöröltem a vállam és a lábaim és ismét magam köré tekertem a törölközőt, mialatt merengve néztem azt a rengeteg férfi kozmetikai cuccot, amik a polcokon voltak és valahogy biztos voltam benne, hogy egy-két kivétellel az mind Billé. Kiléptem a fürdőből és ott találtam az éppen a szobájába induló Tomot.
Megdermedtünk. Üveges tekintettel bámultam rá és bár próbált úgy tenni, mintha nem lett volna hirtelen húsz fokkal melegebb, nem ment neki és visszanézett rám. Vettem egy mély levegőt, nagyot nyeltem és szégyenlősen a fülem mögé simítottam a hajam.
-Rendeltünk ananászos pizzát is-mondta
-Igen, az a kedvencem.
Bár próbált úgy tenni, mint akinek nem ugyanaz járt a fejében, mint nekem, de nem ment. Viszont nem akartam letámadni ismét az érzéseimmel és Georggal, így némán bementem a szobámba és becsuktam az ajtót. Hosszú másfél hét elé néztünk és úgy éreztem, lesz még jobb alkalom is erre.
Pár perc múlva Bill kopogása zavart meg.
-Gyere!-kiáltottam
-Reméltem, hogy még meztelen vagy és nedves-nevetett
-Hát a hajam még vizes kicsit-túrtam bele
-Szexi-kacsintott-Segítek-kapta ki a kezemből a félig felhúzott párnahuzatot
-Szóval Tom leadta az infót. Ez gyors volt.
-Az izgató sztorikat mindig gyorsan megosztjuk egymással-nevetett
-Veszem észre...-hajtottam szét a lepedőt
-Anna, most ketten vagyunk. Mi ez az egész Georggal? Egy-két hét és rögtön a szájában vagy? Azt hittem, akarod Tomot.
-Te magad mondtad, hogy adjam fel, mert Riaval van.
-Sosem mondtam, hogy add fel-szólt közbe
-És Georggal mi... Szóval... Nem csak pár hete találkozgatunk.
-Ezt hogy érted?-dobta le a kész párnát az ágyra
-A nyár óta tart-böktem ki
-Anna!-kiáltott rám
-Féltem elmondani. Nem történt semmi. Igazából, ha nincs Georg, én nem lennék most itt. Összefutottunk és mondta, hogy ha van kedvem, csatlakozzak a turnéra, első sorban Tom miatt és én felhívtam Axelt... Ah, innentől ismered a történetet.
Bill az ágyra rogyott.
-Anna... hogy hazudhattál?
-Nem hazudtam. Hülyeség volt nem elmondani, de akkor ez tűnt ésszerűbbnek. Csak barátok vagyunk, esküszöm... Én...
-El kell mondanod Tomnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése