A medence szélén ültünk Georggal.
Már két nap telt el azóta, hogy mindenki kiteregette a szennyest. Azóta mindenki csak hallgat. Simone gondterhelt és még mindig nem tudja, hogy lefújja-e az esküvőt. A bizonytalanság ködként lepte be a házat.
Én már rég eljöttem volna onnan, de Bill ragaszkodott, hogy maradjak, ha már amúgy is kifizette.
-Elmondom a családomnak.
-Helyes-konstatálta Georg
-Csak nem tudom, hogy hogy…-nyomtam a homlokom a vállához
-Majd jönni fog, nyugi!
Kihúztam a lábam a medencéből és felálltam. Leporoltam a nadrágomat és ránéztem Georgra.
-Bemegyek. Fáradt vagyok. Túl hosszú volt ez a nap is-ejtettem el egy félmosolyt, majd elindultam befelé
Igazából nem csináltam semmit az nap se. Leginkább azzal ment el az elmúlt napokban az időm, hogy Georggal lelkiztem.
Jó volt vele beszélgetni. Bár kezdetben sokkolta őt a dolog, de túllendült ezen. Rezzenéstelen arccal hallgatott végig. Kedves volt tőle. Vagyis… inkább empatikus.
Billel az van, hogy amikor rájön, akkor csináljuk, amikor olyan kedve van, levegőnek néz, ha meg amolyan, akkor kiállhatatlan. Mindketten már csak terhei vagyunk egymásnak, nem is értem, mi szükségsége van még rám.
Gustav tegnap elutazott, azzal az indokkal, hogy eggyel kevesebb kolonc lesz Tom nyakán. Találó. Bírom Gustavban, hogy békén tudja hagyni az embert.
A lépcső felé tartottam már bent a házban, amikor hangokat hallottam az előtérből. Vidám hangokat. Kidugtam a fejem, hogy enyhítsem a kíváncsiságomat, de Simone észrevett és közönnyel odabökte:
-Gyere, ismerd meg a fiúk gyerekkori barátját, Andreast.
-Azt hiszem, mi már találkoztunk-majd hirtelen Billre emelte tekintetét
-Igen? Hogy-hogy?-nézett kikerekedett szemekkel Tom
-Már találkoztunk egy partyn. New Yorkban-eröltettem mosolyt az arcomra, bár ez így csak még kínosabb lett
-Tudjátok…-indult meg Andreas, vagy ahogy én mindig hívtam Andy a bőröndjével a nappali felé-nagyon örülök nektek, de most csak egy jó zuhanyra vágyom.
-Megértjük-mosolygott rá jóindulatúan Simone
-A folyosó végi vendégszobába nyugodtan rendezkedj csak be-intett Tom
-Oké-kezdte felráncigálni egyesével a lépcsőfokokra a nehéz narancssárga bőröndjét, majd ’váratlanul’ eszébe jutott, hogy a kézitáskáját lent hagyta
-Majd én-ajánlkoztam és már szökkentem is Andy után
Amint betuszkoltuk a cuccait a szűknek bizonyuló ajtón, becsukta és nekem esett:
-Mi a szent szart csinálsz itt?!
Egy időben Peter Hamshire-t a Teen Vogue egyik neves szerkesztőjét volt szerencsém rendezvényekre kísérgetni. Mérhetetlenül nagyvonalú és udvarias férfi volt, akiről senki se gondolná, hogy olyan meleg mint a kazán. Persze ő kifejezetten örült neki, hogy a ’tehetséges’ és nem a ’buzeráns’ jelzőt kapta a szakmától. Az idő tájt egy fiatal német divatrajongóval randizgatott: Andyvel. Mikor gyanakodni kezdtek Peter nemi-hovatartozására, akkor keresett meg. Megállapodást kötöttünk és onnantól kezdve Andy és Pete barátnője is voltam csak máshogy. Andyvel vettem a ruháimat az estélyekre, amiken Pete kamu-csaja voltam.
Andynek röviden és tömören felvázoltam, hogy hogy is kerültem ide.
Elbotorkált az ágyig és lerogyott rá.
-És te? Hogy-hogy itt?
-Amúgy is jöttem volna, de így, hogy megtudtam, mi történt, rohantam támogatni Tomot-komoran
-Ennyi cuccal?-csaptam rá a bőröndjére mosolyogva
-Hülyéskedsz? Beláthatatlan ideig maradok. Nem ugorhatok csak úgy haza a hajvasalómért Németországba-vette le a kabátját
-Nem LA-ben…
-Nem!-vágta rá
-Mióta?-tátottam el a számat
Nagyot sóhajtott.
-Beleestem egy srácba, aki full heteró. Már az elejétől kezdve tudtam, hogy csalódni fogok. Aztán elmondtam neki, persze ő nem úgy érzett, én meg úgy gondoltam az lesz a legjobb, ha minél távolabb költözöm tőle-vett nagy levegőt
-Ki a srác?
-Aki miatt itt vagy.
Összehúztam a szemöldököm.
-Ezt nem értem.
-Pedig elég egyértelmű…
Ledöbbentem? Le. De legalább most már választ kaptam a kérdésre: Bill tényleg nem meleg.
Kis idő múlva kopogtak. Mi összerezzentünk Andyvel, mert épp a Billel való kapcsolatomat cincáltuk szét, meg ezt a buta Davidos ügyet.
-Igen?-szólt ki Andreas
-Itt Tom. Bemehetek?-hallatszott
-Nem… épp helyzet van.
-Csak szólok, hogy elmehetnénk vacsizni, ha van kedved-szólt be Tom
-Király. Akkor majd kicsípem magam.
-Oké. Nem tudod, hol van Aniela?
-Itt-szóltam ki
-Vele van helyzet… -tette hozzá Andy
-Öhm… Jó. Szóval. Mindegy.
-Egy óra és kész vagyunk-ordítottam-Vele van helyzet?-suttogtam értetlenkedve Andynek
-Hát na.
Andreas készülődni akart, mert sok idő kell neki, így én átmentem a szobánkba. Persze Bill ott volt…
-Öltözz ki. Jó helyre megyünk-lapozott egyet az ágyon fekve a magazinjában
-Rendben.
Igazából semmi kedvem nem volt kiöltözni. Tényleg fáradt voltam lelkileg, szellemileg és fizikailag is meg aztán nem is tudtam, hogy mire számíthatok.
-Jól nézel ki-állt be mögém Bill. Átkarolt a csípőmnél és a nyakamat kezdte csókolgatni.
-Ja, baromira-válaszoltam kedvtelenül-Kényelmetlen az egész.
A keze lejjebb csúszott. Végig siklott az anyagot, majd a combomra tévedt.
-Amint haza értünk leszedem rólad, ígérem-suttogta kéjesen
Na ahhoz meg végképp nem volt kedvem. Mármint nem ilyen formában akartam levezetni a bennem lévő feszültséget.
Végül is túlestünk a puccos étkezésen. Eléggé kínos volt, amikor Tom az Andyvel való viszonyomról faggatott, de mi lelkesen tereltük a témát.
Haza érve mindenki bedőlt az ágyába. Bill rögtön nekifogott a feladata teljesítésének, de időt kértem azzal az indokkal, hogy hozok fel egy üveg vizet a konyhából. Nagy nyugodtan sétáltam le a konyha felé, amikor megláttam Tomot.
-Hát te meg hová készülsz?-kukkantottam ki az előtérbe, ahol már épp vette a cipőjét
-Én csak… találkozom egy ismerőssel-vakarta meg a fejét
-Ria?-vontam fel a szemöldökömet
-Ahm-bólintott
Elmosolyodtam.
-Szereted, igaz?
-Tudom, hogy nem kéne és el van ez már cseszve köztünk, de igen. Nem tudom. Hiányzik-magyarázkodott
-Nem gáz. Én megértelek.
-Meg aztán nem véletlenül mondtam, hogy húzzon el mindenki. Megfulladok itthon-gyűrte az arcát-Elegem van abból, hogy mindenki jobban tudja, hogy mi a jó nekem-kelt ki magából
-Nem akarnak bántani csak törődnek veled.
-De nem kell! Elég nagyfiú vagyok már, úgy érzem.
Igazat adtam Tomnak.
-Gyere ide!-öleltem meg-Csináld azt, amit jónak látsz!
-Köszi-suttogta-De ne mondd el senkinek, hogy…
-Nem mondom!
Miután Tom elment, én birtokba vettem az ásványvizemet és felmentem.
Bill rögtön azzal fogadott, hogy kerestek telefonon, amíg lent voltam.
-Majd visszahív, ha fontos-telepedtem le mellé a franciaágyra
Bill átkarolt, fölém kerekedett és megcsókolt. A bal kezével az arcomat simogatta.
-Figyelj csak…-nézett komolyan, mintha csak bocsánatot akarna kérni-Öhm… mindegy.
Nem, nem kért bocsánatot az elmúlt napokban tanúsított viselkedése miatt, de azt hiszem, megpróbálta.
A telefonom ismét csörögni kezdett. Kikászálódtam Bill alól és komótosan odasétáltam a fiókos ruhásszekrényhez. Az öcsém hívott.
-Szia, drága. Mi a helyzet?-szóltam bele, majd rápillantottam az órára-Hogy-hogy ilyenkor? Ott nincs éppen… ahh… kurva késő?
-Itt vagyok a kórházban. Aniela, baj van!
-Micsoda?! Mi történt?-dobbant nagyot a szívem, a gyomrom pedig görcsbe rándult. Bill látva, hogy elsápadtam felült.
-Apa, szívrohama volt és… intenzíven vagyunk és…-szedte össze idegesen az öcsém a történet mozaikjait
-Az első géppel odarepülök-jelentettem ki
-Rendben.
-Most megyek, összerámolok és még a reptérről hívlak. Majd akkor beszélünk-túrtam bele idegesen a hajamba
-Oké-és letette
-Baj van?-pattant fel Bill
-El kell mennem-kezdtem összeszedni a cuccaimat-Apának szívrohama volt. Tomek azt mondta, hogy az intenzíven vannak. Ott a helyem.
-Veled megyek-közölte Bill
-Nem. Ne! Semmi közöd ehhez!-vágtam hozzá
-De van! Szeretlek-ragadott meg miközben a szoba egyik sarkából a másikba próbáltam rohanni a cuccaimmal
-Bill ezt ne kezdjük! Hiszen te is tudod: csak a munkám kötött ide. Inkább hívj egy taxit. Fél óra és kész vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése