Battlefield-12.rész

12.

Minden évben ugyanazokat a nyomi karácsonyi filmeket adják le. Elég irritáló. A legszörnyűbb az egészben, hogy én minden évben meg is nézem őket.
Kicsit bűntudatom is volt, hogy azt a manós filmet ki kellett hagynom 29-én. Billék koncertjére készülődtem gyomorgörcs kíséretében. Mi van, ha ez lesz az utolsó normális esténk és ezután minden megváltozik?! Még belegondolni is rossz, de ott kell lennem és támogatnom kell őt.
Más szemszögből: mennyi az esélye annak, hogy minden egy szempillantás alatt változik meg? Na, ugye…

A gyomorgörcs azért is volt, mert ez lesz az első este, amikor az ő társaságával leszek. Hajlamos vagyok megkukulni idegenek között. Pláne olyan idegenek között, akik tuti, hogy már utálnak.
De ki mondta, hogy az élet csupa móka és kacagás?
-Indulok-húztam fel a cipőmet a bejárati ajtó előtt
-Jó legyél!-csoszogott oda hozzám anya a szobapapucsában-Aztán tudod, ha bármi van, hívj.
-Oké…-forgattam a szemeimet
-Ne igyál, ne cigizz és ne drogozz. Ha pedig…-kezdett bele a hegyi beszédbe, de leállítottam
-Tudom, tudom. Ne aggódj!-vontam vállat
-Szakadt hippik közé mész. Jó, hogy aggódom-jelentette ki
-De ott lesz Bill. És ő nem… szóval érted. Majd ő vigyáz rám-kacsintottam
***
Mint a malacok a moslék körül, úgy kóvályogtak a részeges tinik a pub előtt. Lehet, hogy kicsit furcsa az én koromban és sznob dolog, de mindig átfut ilyenkor a fejemben, hogy vajon a szüleik büszkék-e rájuk. Vagy nem is tudják?
Már messziről kiszúrtam az én kis rock sztáromat. A belőtt fekete haj és a bőrdzseki elárulta őt. Mosolyogva közelítettem, mire ő odabökött felém. Erre az összes körülötte lévő ember pillantása rám szegeződött. Irtó kínos volt. Lehajtott fejjel mentem tovább és próbáltam bebeszélni magamnak, hogy most nem engem becsmérelnek.
Ott álltak mind. Tom is ott volt a szőke osztálytársával. Valami barna, egy másik szőke, Jonas, aki Bill osztálytársa, egy magas fiú, és természetesen Sabine, aki nem hiányozhatott.
-Sziasztok-köszöntem illedelmesen és egy tincset a fülem mögé simítottam. Rémesen zavarban voltam.
Valami köszönésszerűség kiszúródott pár ember foga közül, de nagy üdvözlő zápor nem öntött el.
Bill oltalmazóan magához húzott és egy hatalmas puszit nyomott az arcomra.
-Olyan izgatott vagyok-súgta csillogó szemekkel és újabb slukkot szívott az égő cigarettájából. Erőltetetten rávigyorodtam.  Valami bízatót kellett volna mondanom, de semmi se jutott az eszembe hirtelen.
-Valaki?-kínálta körbe a sodort cigit a barna bőrkabátos, barna hajú srác. Rögtön leesett, hogy ő Georg, a legidősebb. Bill sokat mesélt róla, meg aztán rémlett a legutóbbi koncertjükről is az arca.
-Nekem adhatsz még egyet-nyúlt bele a dobozba Sabine. Na lám, hogy kicsípte magát. Nagyon rá volt cuppanva Tomra, de a rasztást, aki mellesleg úgy tett, mintha ott sem lennék, úgy lökött félre, mikor a kukához indult kidobni a sörösüveget, nem érdekelte.
-Emma, igaz?-fordult felém Georg
-Igen. Te pedig biztos Georg vagy.
-Pontosan. A hírem már hozzád is eljutott?-kacsintott. Elnevettem magam-Kérsz egyet? –tett egy szálat a szájába
-Nem-ráztam a fejem-Nem dohányzom-vontam vállat
-Soha?-nézett értetlenül
-Soha…
-Akkor Billnek szerencséje van-vette elő a gyújtóját a zsebéből-Nem kell ellátnia cigivel.
Ahogy meggyújtotta, megcsapott a füst és köhögni kezdtem.
-Ja, bocsi-fújta ki-Kicsit erősre sikerült-kopogtatta meg a szóban forgó tárgyat
Tom és az osztálytársa, az a szőke srác nevetgélni kezdtek. Tuti üldözési mániám van, de szerintem rajtam. Tom mondott valamit a szöszinek, majd rám nézett. Ezt nem lehet félreérteni.
-Hallod, Georg-csapta hátba Sabine a fiút
-Mi van?-bökött a fejével a lány felé
-Van még…-kezdte forgatni a szemeit Sabine. Utalni akart valamire.
-Van, de… most?-nézett körbe-Túl sokan vannak.
-Ugyan már! Itt kint még úgysem érzik-szólt közbe Bill
-És ha idesettenkedik Gordon vagy valaki?-aggodalmaskodott Georg tovább
-Beszartál? Nem lep meg-röhögte ki Tom gúnyosan
-Valakinek értelmesen is kell gondolkodni, ha te nem tudsz-húzta fel a szemöldökét erre a kijelentésre
-Khm…-léptem közelebb egy csendes sráchoz-Miről van szó?-kérdeztem halkan
Karba tette a kezét, majd unott hangon közölte:-Fű.
Lefagytam.
-Mármint füves cigi?-ráncoltam össze a homlokom
A fiú bólintott.
Abban sosem kételkedtem, hogy Bill már próbálta az ilyesfajta dolgokat, de nagyon bíztam benne, hogy most nem itt előttem fogja csinálni…
-Fiúk…-lépett ki a pubból egy fekete pólós, szakállas férfi. A pólójának a jobb oldalán a kocsma logoja volt, így gondolom ő valami tulajféle lehetett-Lassan majd kezdhetnénk.
-Rendben csak ezt még itt megisszuk-mutatta fel Tom a kezében lévő piás üveget
-Nyugodtan hozzátok be-legyintett a férfi
Mindenki nagy ellenkezésbe kezdett. Nem értettem, hogy miért állnak inkább kint a hóban.
-Hát jó-ment vissza a pasi. Amint csattant mögötte az ajtó, Tom meglökte Georgot.
-Szívjuk már el, aztán gyerünk. Kezdek fázni-itta a sörét tovább
-Felmelegítselek?-nyalta meg Sabine a száját. Tom megejtett egy kaján vigyort, de le se vette Georgról a szemét.
Bill arcát néztem közben. A boldogság, Sabine megjegyzése közben, elhalványult rajta. Szuper… Lehet, hogy még mindig érdekli őt.
Georg elővett egy kis fémdobozt és Tom kezébe nyomta. Tom nagy nehezen tudta csak kinyitni.
-De hülye vagy te, baszd meg! Azt hittem otthon feltekerted és itt nem kell ilyenekkel szarozni-zsörtölődött
-Otthon volt a nevelő apám. Így se bírja a búrám. Persze, majd elkezdek ott marihuánát sodorni előtte-idegeskedett Georg
-Jó, mindegy. Szűrőd van?-turkált a dobozban
-Van, de nem sok-vett egy mély levegőt
-Tom, ne szarakodj már a szűrővel. Tekerj fel egyet és kész-szólt közbe az öccse
Belekaroltam Billbe.
-Ugye, most nem fogtok itt…-nyögtem félve
-Ha zavar, akkor el lehet húzni-szólt be Tom osztálytársa
-Kicsim, ez csak fű-mosolygott Bill-Gyere ide-húzott magához, de ellöktem
-Mi? Csak fű? Jó ég!-akadtam ki a megjegyzésén
-Andreasnak igaza van. El lehet húzni-szólt hangosan Tom, mialatt Georg fémdoboza felett ügyködött
-Bill ez életed lehetősége és te…-hunytam be a szemem. Igyekeztem hatni a józan eszére, de nem sikerült.
-A múltkoriról is azt hittük, amikor a BMG nézett meg minket. Aztán mi lett? Semmi… Akkor meg?-förmedt rám ismét Tom
-Ki a franc szólt hozzád?-keltem ki magamból. Az addig rendben van, hogy egyszer-kétszer beszólogat. Nem törődök vele, hiszen ez egy kis senki. De Bill meg se mukkant, meg se védett és ez nagyon felidegesített. Összevesztem miatta az összes barátommal a nagy semmiért?!
-Téged meg ki a franc hívott ide?-törölte meg a kezeit a kabátjában, miután Georg kezébe nyomta a cuccot-Komolyan azt hiszed, hogy egyszer leszopod az öcsémet és te dirigálsz? Hát tényleg ilyen naiv vagy?-mászott bele az arcomba fújtatva
Billre néztem, aki tátott szájjal és könyörgő szemekkel bámult vissza rám.
-Ezt te… én nem is…-habogtam Tom előtt. El tudtam volna süllyedni a szégyenemben. Egyáltalán honnan tudja? Bill megígérte, hogy senkinek nem mondja el, hogy mi történt közöttünk azon az estén.
-Takarodj innen! Tűnj el, amíg szépen mondom-bökte meg a vállam Tom. Még sosem láttam ilyennek. Mindig is utált, de ilyen agressziót még nem láttam a szemében.
A földnek meg kellett volna nyílnia alattam. Igen, kellett volna, de nem így lett. Könnyekkel a szememben igyekeztem minél gyorsabban eltűnni onnan. Rohantam, ahogy csak bírtam. A kezeim remegtek a dühtől, az arcom égett a szégyentől.
Az első kanyarnál, ahol már nem láttak és nem hallottam a hangjukat, azt ahogy röhögnek rajtam, megálltam. Zihálva vettem a levegőt. Még mindig reménykedtem abban, hogy megnyílik az a kurva föld… de nem. A lábaim összecsuklottak, leguggoltam az egyik hókupacra és próbáltam nem kitörni és őrjöngeni. Azt éreztem, hogy Bill elárult minden tekintetben.
-Emma, Emma-hallottam meg, ahogy lágy, rekedt hangon szólogat Bill-Emma-lihegte, ahogy befordult a sarkon és leguggolt velem szembe-Édes, ne haragudj. Én… Ne sírj már!-törölgette a könnyeimet a necc kesztyűjével
-Minek jöttél ide? Húzz vissza füvezni meg az idióta haverjaidhoz-temettem az arcom a kezembe
-Kincsem, én nem gondoltam, hogy Tom elmondja bárkinek is…-magyarázkodott
-Hát persze-szipogva felálltam és leporoltam a farmeromról a havat
-Haza kísérlek-kapott a homályba a kezem után, de én zsebre tettem azt
-Nem, menj vissza!-hajtottam le a fejem
-Nem érdekel már ez az egész szarság-ütötte bele az öklét a sarki épület falába, ami előtt álltunk-Úgyse lesz belőlem soha sztár-nyelt egy nagyot-De te itt vagy és…-nézett rám nagy szemekkel
-És mi, Bill?-kérdeztem vissza remegő ajkakkal. Azt hittem, hogy most kimondja. Bár ez nem a legtökéletesebb alkalom, sőt a legrosszabb, de úgy tűnt, hogy végre ráveszi magát és azt mondja,  „szeretlek”.
-Semmi…-rázta meg zavartan a fejét-Haza kísérlek-ajánlkozott
Ez volt életem legnehezebb döntése, de helyesen cselekedtem…
-Inkább ne. Majd hívok egy taxit-hagytam ott köszönés nélkül