Battlefield-13.rész

13.

-Biztos, nem jössz velünk?-könyökölt a bőrfotel szélére, amiben éppen elkényelmesedve tévéztem, anyu
-Nem, de ti érezzétek jól magatokat-mosolyodtam el
-Ez már nekem is aggasztó-sétált be a nappali ajtaján Jörg. Anya rögtön rávetette magát a lazán megkötött nyakkendőjére-Szilveszterkor te komolyan itthon akarsz ülni?-nyelt egy nagyot, mikor anya szinte megfojtotta szegényt
-Jól látod a helyzetet-váltottam csatornát
-És mi van azzal a…-bökött felém
-Billel?-kérdeztem értetlenül
-Az az! Még mindig nem beszéltetek?-igazgatta a mandzsettáját a nevelő apám
-Nem… Azt hiszem, a százhetvennegyedik üzenetnél feladta a próbálkozást…-rántottam egyet a szemöldökömön
-És Marco? Ő teljesen kilőve?-kérdezte reménykedve
-Ki bizony-nevettem-Jól nézel ki. Tényleg-mutattam fel a hüvelykujjam
-Kicsit kicsi már a zakó, de… elmegy-gombolta be azt is
-Túl jól főzök-vette fel a karkötőjét anyu-Mehetünk felőlem.
-Gyerünk-bólintott Jörg-Szia, kicsi lány-intett
-Csókollak titeket-integettem én is nekik
-Akkor, ha bármi van, hívj!-kacsintott anya
-Meglesz. Érezzétek jól magatokat! Sziasztok-kiáltottam utánuk
Az ajtó csapódott és én sötét magányomba burkolózva folytattam a tévézést. Behoztam a koncert estéjének a lemaradását és film maratont tartottam.
Bill keresett. Sokszor. Hívogatott, írt sms-t, hagyott hangüzenetet, e-mailekkel bombázott, de én nem válaszoltam. A telefonomat kikapcsoltam, az e-maileket töröltem.
Viszont kibékültem Gretevel. Ez egy pozitívum. Bár kicsit bűntudatom van, amiért akkor futottam hozzá, mikor nem volt senki más, de egy barát erre való, nem de?
Szégyellhetné Bill magát, amiért nem teszi meg értem azt, amit én megtettem érte. Ez sablon duma, de mindent feladtam, ő pedig… Egy „hiányzol” vagy egy „meghalok nélküled” sms-sel semmi nincs elintézve.
***

Este 9 volt. Már vagy egy órája vártam a sushimra. Tudom, hogy nem a legemberségesebb kaja, de a nagy büdös helyzet az, hogy csak az volt nyitva 20 kilométeres körzetben szilveszter este, szóval nem volt túl sok lehetőségem.
Szörnyen éhes voltam, így nem csoda, hogy a csengő hangjára csak úgy kipattantam a fotelből, mint akit rugóval lőttek ki. Rohantam is a konyhába a pénzért, majd a csúszós parkettán végig surföztem egész a bejárati ajtóig. Nagy hévvel kinyitottam az ajtót, ám nem csak a hideg, de a felismerés szele is megcsapott.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem döbbenten
Bill állt az ajtónkban, bár a nagy hópelyhek alatt nemigen tudtam kivenni. Görcsösen igazgatni kezdtem a hajam, a ruhám és reméltem, hogy nem festek nagyon idétlenül.
-Hoztam pezsgőt. Alkoholmentes-mutatta fel a kezében dédelgetett üveget
-A kérdésemre válaszolj-szigorúan összehúztam a szemöldököm
-Nem vetted fel a telefont, nem válaszoltál az üzeneteimre, így hát lépnem kellet-biccentette oldalra a fejét
-És ha nem vagyok itthon?-tettem karba a kezem-Akkor felkutatod az összes létező helyet a világon, ahol lehetek?
-Igen-vágta rá. Nagyot nyeltem-De kivételesen tudtam, hogy itthon leszel-mosolygott
-Kitől?-habogtam
-Gretevel összefutottam az egyik klubban és hát… egy vodkáért sok mindenre képes-nevetett-Én csak azt kértem, mondja el, merre vagy-rázkódott össze-Bemehetek, vagy végig nézed, ahogy jégkocka lesz belőlem?-köhögött a rekedtes hangján
Vállat vonva arrébb álltam az ajtóból és beengedtem. Leporolta a fekete bőrdzsekijéről a havat, majd levette és a kezembe adta. Felakasztottam a fogasra. Nem értettem, hogy hogy képes ennyire szexi lenni minden mozdulatával.
-Tuti meg fogok fázni-bújt ki a cipőjéből
-Nem kértem, hogy gyere el szóval…-topogtam idegesen
-Nem azért. Tudom, hogy a hátad közepére kívánsz-tolta arrébb a cipőjét
-Így is van…-forgattam a szemeimet
Közeledett. A magas, vékony termete, az illata, a rekedt hangja, a mozdulatai, a mimikája… minden megőrjített benne. Még a torz manófülei is.
Megállt előttem pár centire és elkezdte levenni a pulcsiját. Ahogy szétcipzárazta, megcsapott az illata ismét.
-Mit csinálsz?-pásztáztam végig. Fekete. Az alsó nadrágja. Fekete. Kilátszódott, ahogy kibújt a pulcsiból.
-Csak leveszem-nézett mélyen a szemembe, mintha hipnotizálni akarna-Szüleid?
-Házon kívül. Egy étterembe mentek Marco szüleivel. Hajnalban jönnek csak…-tettem hozzá Isten tudja, miért
Kajánul elvigyorodott és még közelebb jött. Hátráltam, de a karom a falhoz ért, úgyhogy a menekülés kilőve. A kezeit a fejem mellé tette és teljes testével hozzám dőlt. Éreztem a mellkasának a megemelkedését, amikor veszi a levegőt.
-Ezzel semmi sincs elintézve, ugye tudod-fordítottam el a fejem
-Igen, tudom-súgta bűnbánóan-Hiányoztál-adott egy nedves puszit a nyakamra
-Olvastam…-toltam el magamtól-Vagy milliószor. Nem túl bő a szókincsed.
-Mit vársz?-kérdezte higgadtan-Mit tegyek?
Nem mondtam semmit, pedig tengernyi dolgot tudtam volna a fejéhez vágni.
Szerencsére csöngettek. A sors legnagyobb fintora lett volna, ha még Marco is beállít, de nem, hála az égnek. Csak a sushis srác volt az. Felkaptam az egyik kis papucsom és kiszaladtam a kertbe. Kifizettem a kajámat és rohantam is vissza, olyan hideg volt kint. Bár lehet, hogy a légkört csak Bill jelenléte forrósította fel a házban.
-Vacsi? Tudtad, hogy jövök?-nevetett fel Bill. Elmosolyodtam. Olyan kis izgatott lett hirtelen. Iszonyat aranyos volt, még így is, hogy egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani.
-Kérsz?-indultam el a konyha felé kezemben a 12 tekerccsel
Letettem és kicsomagoltam. Mikor meglátta, hogy mi az, kissé ledöbbent.
-Sushi?
-Lazacos…-vettem elő egy tányért
-Megkóstolom… már ha megkínálsz-dőlt a konyha pultnak
-Nem örülnék neki, ha itt éhen halnál-húztam el a szám
Ahogy pakoltam át a kis makikat Bill táljára, odasettenkedett hozzám és hátulról megölelt. A fejét a vállamra hajtotta és úgy szuszogott behunyt szemekkel.
-Bill-krákogtam
-Na… Ne legyél már olyan távolságtartó-adott egy apró puszit a fülem mögé
-Haragszom. Ez érthető, nem?
-De. Nem mondtam, hogy ne haragudj rám, csak azt, hogy hagy érintselek meg-tette hozzá huncutul
***

-Aha… megy ez-ügyetlenkedett Bill a tányér fölött törökülésben a kanapénkon
-Jaj, de viszket a homlokom-formáltam az ujjaimból egy „L” betűt, mint lúzer, mire Bill bevágott egy aranyos fintort
-Ne gúnyolj ki. Mindenhez, bármily fura, még én sem érthetek-hangsúlyozta az „én” szót
-Leszakad a plafon, Kaulitz-ráztam a fejem
-Jó veled lenni-tette az asztalra a tálját. Közelebb húzódott hozzám, kivette a kezemből a tálamat és a sajátja mellé tette az asztalra.
-Ne… ezt ne-löktem el magamtól és felpattantam
-Miért ne? Hagy tegyem jóvá, amit elrontottam-állt fel ő is
-Hogy aztán elmondhasd Tomnak?-tettem karba a kezem
-Nagyon sajnálom. És Tom is sajnálja, őszintén, mióta közelebbi kapcsolatba került az öklömmel-mutatta a belilult ujjait. Közelebb mentem hozzá és szemügyre vettem.
-Megütötted Tomot?-simogattam a gyönyörű, vékony kezét
-Igen. Persze, a koncert után… de kapott rendesen-meredt rám a mélybarna szemeivel
-És a koncert, hogy ment?-kérdeztem félve
Bill ismét szörnyen izgatott lett és kivágtatott a konyhába.
-Hozom is a pezsgőt. Ehhez kell az is-ordított kutyafuttában
Talán mégis megváltozhat minden egy szemhunyás alatt? Tudom, hogy ronda dolog, de abban reménykedtem, hogy nem azt mondja, hogy szerződést kaptak és alig látom őt ezután. Ugyanakkor, ki vagyok én, hogy azt kérjem, adja fel az álmait?
-Pohár?-kiáltott
-Fölül a harmadik szekrény…balról-válaszoltam és visszasüppedtem a kanapéba
-Szóval…-tartott egy kis hatásszünetet, mikor visszaért, mintha dobpergést várna-Meghallgattak minket és behívtak egy demo készítésére-ült ki hatalmas vigyor az arcára
-Remek-tettem hozzá közömbösen
-Nem, nem. A remek az az, hogy nem érdekli őket a korunk csak a zenénk. Azt mondták, hogy ha jól sikerül a stúdiózás, le is szerződnek velünk. Erre iszunk-töltött pezsgőt az első pohárba
-Ki is bontottad?-néztem értetlenül
-Aha… De, te tényleg nem hallod, amit mondok? Le akar szerződtetni a Universal!-csapta le az üveget
-Remek, komolyan-bólogattam
Lesokkolt. Mit kellett volna mondanom? Azt, hogy maradj velem örökké és légy az enyém, csak az enyém?
Leült mellém. Látta, hogy baj van. Megsimogatta a hátam és átkarolt.
-Tudom, hogy hibáztam. Tudom, hogy bunkó voltam veled és hogy nem kellett volna füveznem előtted…
-…egyáltalán nem kellene-tettem hozzá fennhangon
-Na, igen-hajtotta le a fejét-De soha többet nem lesz ilyen, ígérem-adott egy puszit a homlokomra
-Ezt is olvastam az sms-ekben-nevettem fel cinikusan
-És ezt?-magához húzta finoman az állam és megcsókolt. Nagyon puhán. Egészen beleborzongtam.
Nagyon vágytam a csókjaira és az érintésére. Fizikailag… Ugyanakkor, rossz érzés keringett bennem. Mi van, ha történik valami és arról is beszámol Tomnak?
A baj az, hogy a szívem elhatalmasodott az eszem fölött és a karjaiba omlottam. Vadul faltuk egymás száját. Az ölébe ültem, éreztem, hogy a nadrágja egyre kényelmetlenebb lesz számára. Kívántam őt minden porcikámmal.
***
-Várj egy kicsit!-fogtam le a kezeit, mikor már a melltartómat akarta kikapcsolni
Igen. Ott helyben egymásnak estünk a kanapén. Ez így nyers, tudom, de a szenvedélytől szétfeszülő Bill-lel elég nehéz lett volna eljutni a hálószobámig.
-Mi az?-húzta végig az ajkait a vállamon, mialatt próbált egy kis levegőhöz jutni
-Nem biztos, hogy akarom ezt-ültem fel
Összekuporodtam. Féltem, hogy akkor, ott helyben elhagy és soha többé nem szól hozzám. Ő is felült és szúrósan nézett rám.
-Figyelj… ha nem akarod, akkor nem kell. De ha csak attól félsz, hogy elmondom bárkinek is, akkor megnyugtatlak, hogy tanultam a hibámból. Soha semmit nem mondok el annak az idiótának-nevetett fel. Én is elmosolyodtam. Alább hagyott a nevetgélése-Persze, ha nem velem akarod, akkor azt még mindig megértem, de…
-Nem erről van szó-vágtam közbe
-Hagy mondjam végig!-mutatta fel a mutató ujját-Azt tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és nem akarom, hogy olyat tegyél, ami rossz neked-simította meg az arcom
-Mit mondtál?-szorítottam meg a kezét
-Hogy nem akarom, hogy olyat tegyél, ami rossz neked-mosolygott. A csintalan fényről, ami a szemében volt, tudtam, hogy tudja, mire gondolok.
-Előtte?-adtam neki egy csókot
-Azt, hogy… ő… Hogy szeretlek?-csókolt vissza
-Az lesz az, Kaulitz-karoltam át a nyakát
-Szeretlek. Nagyon. Még sosem szerettem senkit ennyire-nyögte miközben én már javában a fülét ostromoztam a harapásaimmal. Nem volt hiányérzet. Elillant.
-Én is szeretlek, Bill-hajtottam a homlokomat az övéhez
-Akkor?-kérdezte játékosan
-Akkor mi?
-Kikapcsolhatom?-nyúlt ismét a melltartóm kapcsolójához
-Próbáld ki-csókoltam meg
***
Nem tudom, hogy hány óra volt. Átszeretkeztük az egész éjszakát. A mellkasán feküdtem, ő a kezével a karomat cirógatta és csak egy pléd volt rajtunk, amit magunkra húztunk. Nem beszéltünk túl sokat. Mindketten elszenderedtünk a csendben. Minden olyan idilli volt. Ahogy a mellkasára tettem az állam és úgy figyeltem az arcát, a kócos haját. Kint esett a hó, de minket a meleg pléd védett.
Egy órácska alvás után megszólalt a telefonja. Nyújtózott egyet és a földre dobott farmerja után nyúlt. Kivette a mobilját és hunyorogva elolvasta az sms-t.
-Mennem kell-kelt fel és felhúzta a ruháit szép sorban. Ellenkeztem volna, de anyuék bármikor beeshettek és nem akartam kockáztatni.
-Történt valami?-kérdeztem fáradt hangon a plédet magam elé fogva
-Georg írt, Tom nagyon részeg-csatolta be az övét
-Már ne is haragudj, de Tom nem úgy néz ki, mint aki még sosem volt berugva-tettem hozzá
-Ez az! Ha már írnak, akkor nagy a baj-bújt bele a pólójába
-Amúgy boldog új évet!-botorkáltam oda a pohárhoz, amiben volt pezsgő és belekortyoltam-Hm?-nyújtottam Billnek, aki szintén ivott
-Neked is, édes-közelebb jött és szorosan magához ölelt
-Szeretlek-búgtam 
-Én is, hidd el.