12.
Minden évben ugyanazokat a nyomi karácsonyi filmeket adják le. Elég irritáló. A legszörnyűbb az egészben, hogy én minden évben meg is nézem őket.
Kicsit bűntudatom is volt, hogy azt a manós filmet ki kellett hagynom 29-én. Billék koncertjére készülődtem gyomorgörcs kíséretében. Mi van, ha ez lesz az utolsó normális esténk és ezután minden megváltozik?! Még belegondolni is rossz, de ott kell lennem és támogatnom kell őt.
Más szemszögből: mennyi az esélye annak, hogy minden egy szempillantás alatt változik meg? Na, ugye…
A gyomorgörcs azért is volt, mert ez lesz az első este, amikor az ő társaságával leszek. Hajlamos vagyok megkukulni idegenek között. Pláne olyan idegenek között, akik tuti, hogy már most utálnak.
De ki mondta, hogy az élet csupa móka és kacagás?
-Indulok-húztam fel a cipőmet a bejárati ajtó előtt
-Jó legyél!-csoszogott oda hozzám anya a szobapapucsában-Aztán tudod, ha bármi van, hívj.
-Oké…-forgattam a szemeimet
-Ne igyál, ne cigizz és ne drogozz. Még akkor se, ha…-kezdett bele a hegyi beszédbe, de leállítottam
-Tudom, tudom. Ne aggódj!-vontam vállat
-Szakadt hippik közé mész. Jó, hogy aggódom-jelentette ki
-De ott lesz Bill. És ő nem… szóval érted. Majd ő vigyáz rám-kacsintottam...
2011. március 21., hétfő
2011. március 14., hétfő
2011. március 5., szombat
Töredék
"Amikor vele vagyok, akkor nem gondolkodom. Nem érdekel, hogy az a pillanat meddig fog tartani, nem próbálom meg memorizálni, csak az érzelmek hajtanak. Az, hogy minél többet és minél intenzívebben kapjak belőle. A lágy csókjaiból, a hátborzongató simogatásaiból és az észvesztően helyes mosolyából. Arra a pár percre ő az enyém, senki másé. Boldog vagyok vele.
Aztán másnap jön a józanító valóság. Nem emlékszem. Nem emlékszem az illatára, a csókjáról is csak azt tudom, hogy finom volt, a mosolya pedig csak összemosódott foltként jelenik meg. Gondolkodom olyankor, erősen töröm a fejem, hogy vajon mi is történt. Megrémülök. Nem vagyok már boldog.
Egy újabb adagot akarok...belőle. Olyan ő mint a drog. Bármit megtennék érte: lopnék, csalnék, hazudnék. Először beéri az ember egy kisebb adaggal, de aztán több kell és több és még több. Minél többet kapsz, a következő napon annál nagyobb lesz a mélység, amibe belesüllyedsz. Semmi más nem fog hajtani, csak ő. Ő lesz a kezdet és a vég. Ő lesz a minden és a semmi egyszerre. Nem tudod abbahagyni. Ez lesz a veszted. Megéri ez?! Igen... Azokért a csodás sétákért az esőben, azokért a néma telefonbeszélgetésekért, mikor csak a szuszogását hallani és azokért a poénokért is, amiken azért nevetsz, mert abszolút nem viccesek.
Pont, mint a kábszer. De hiába... ő az én drogom."
2011. március 2., szerda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)