Töredék

"Amikor vele vagyok, akkor nem gondolkodom. Nem érdekel, hogy az a pillanat meddig fog tartani, nem próbálom meg memorizálni, csak az érzelmek hajtanak. Az, hogy minél többet és minél intenzívebben kapjak belőle. A lágy csókjaiból, a hátborzongató simogatásaiból és az észvesztően helyes mosolyából. Arra a pár percre ő az enyém, senki másé. Boldog vagyok vele. 

Aztán másnap jön a józanító valóság. Nem emlékszem. Nem emlékszem az illatára, a csókjáról is csak azt tudom, hogy finom volt, a mosolya pedig csak összemosódott foltként jelenik meg. Gondolkodom olyankor, erősen töröm a fejem, hogy vajon mi is történt. Megrémülök. Nem vagyok már boldog. 

Egy újabb adagot akarok...belőle. Olyan ő mint a drog. Bármit megtennék érte: lopnék, csalnék, hazudnék. Először beéri az ember egy kisebb adaggal, de aztán több kell és több és még több. Minél többet kapsz, a következő napon annál nagyobb lesz a mélység, amibe belesüllyedsz. Semmi más nem fog hajtani, csak ő. Ő lesz a kezdet és a vég. Ő lesz a minden és a semmi egyszerre. Nem tudod abbahagyni. Ez lesz a veszted. Megéri ez?! Igen... Azokért a csodás sétákért az esőben, azokért a néma telefonbeszélgetésekért, mikor csak a szuszogását hallani és azokért a poénokért is, amiken azért nevetsz, mert abszolút nem viccesek. 

Pont, mint a kábszer. De hiába... ő az én drogom."