Love game-17.rész

17.

Csak turkáltam a nagy szelet csoki tortámban. Bambán ültem, az asztalon könyököltem, így támasztottam ki a gondolatoktól nehéz fejem. Ahogy forgattam a villát a sütiben, csak az járt az eszemben, hogy Tom ma levegőnek nézett. Éppen Adriannak tartott a helyes gitár bekötésről fejmosást, mikor ott álltam mellette. Rám se nézett. Sőt. Ahogy elment mellettem még meg is lökött. Észre se vett. Nem.
-Ízlik?-kérdezte mosolyogva Bill az asztal másik végéből. Bólintottam.
-Neked a chillis-lime-osod?-néztem rá az ő desszertjére
-Isteni-kanyarintott egy újabb darabot magának. Furcsa, de hagyott rendelni. Ezért nem állok most sorba a wc-nél, hogy kijöjjön belőlem a chilli a zöld citrommal és ezért ehetem a kedvencemet.
-Remélem tetszik ez a hely. Kicsit szolidabb, mint a múltkori, ahová vittelek-nézett körbe. Én is így tettem. Az étterem neve L’Embellie és ha Bill Kaulitznak az a szolid, mikor a francia felső tízezer vesz téged körül, miközben a méreg drága vacsorádat eszed, akkor nem tudom mi a lepukkant.
-Egész este olyan szótlan voltál. Valami baj van?-törölte meg a száját a szalvétával
-Nem-ráztam a fejem-Csak kicsit fáradt vagyok. De minden a legnagyobb rendben-küldtem felé egy bíztató mosolyt
-Megeszed…-mutatott a sütimre-…vagy kérhetem  a számlát? –húzódott kintebb
-Jöhet a számla-toltam el magamtól a világ legdrágább és legfinomabb tortáját. Egy falat se ment le egész este a torkomon. Egy gombóc nem engedte. Sírni tudtam volna. Rémesen éreztem magam. A szívem legmélyén Tommal lettem volna, de tudva azt, hogy ő nem akar velem lenni… bár még mindig nem értettem, hogy miért. Az pedig, hogy Bill smink nélkül volt és ugyanolyan, mint Tom, az csak nehezített az egészen.
Bill fizetett és a BMW-vel, amit itt bérelt, elindultunk vissza a hotelbe. Vezetés közben rám-rám pillantott. Az ablakon bámultam ki. Eszembe jutott, mikor Tom hazudott Billnek a magazinos ügyről. Akkor is ugyanígy esett az eső, mint ezen az estén.
-Velem…-kezdte halkan-Velem alszol vagy a buszban?-nyelt egy nagyot, de nem vette le a szemét az útról. Éles kanyar.
-Nem tudom…-vontam vállat. Hülye válasz. Egyértelmű, hogy nem.
Megérkeztünk. Begurultunk a hotel parkolójába, majd kiszálltunk. Bill újra megkérdezte.
-Akkor feljössz vagy…-bökött a busz felé. A földet pásztáztam.
-Bil…köszönöm a vacsit meg minden…-pislogtam. Még valamit mondanom kellett, volna de B válaszolt helyettem.
-De nem. Oké-ejtett egy mérges pillantást-Nem gond-jött közelebb. A fejét odadugta az enyémhez-Csókot azért kapok?-túrt bele a hajamba. Ezt nem utasíthattam vissza. Akkor tuti, hogy már ő se állt volna szóba velem. Ezt nem akartam. Szükségem volt valakire.
Ránéztem. Mintha csak Tom nézett volna vissza. Erőt vettem magamon és egy apró puszit leheltem az ajkaira. Az gusztustalan, ha közben Tomra gondoltam, igaz?
-Jó éjt, édes-húzott szorosan magához
-Aludj jól-súgtam a fülébe, amit egy szürke sapka takart el
-Nem fog menni-simította meg lágyan az arcom-Nélküled nem-adott még egy búcsú csókot és elengedett
Másnap már a marseille-i stadionban voltunk. Megcsináltam mindent, amit Axel kért. Legalább addig is elvonta valami a figyelmemet. Gyorsan kész lettem. Nos igen… Axel mellett az embernek nem volt sok dolga. Mindig mindent megcsinál helyetted. Mire észbe kapsz, összerakott egy koncertet. Én max pár erősítőt kötöttem be.
Elmélyülten nyomkodtam az éppen felállított szintetizátort. Mint mikor Tom zongorázott nekem. Mintha egy fényéve lenne. Az angyali arcára gondoltam, mikor belemerült a zenélésbe. Mint egy igazi álom.
-Ez egy A hang volt-szólt valaki mögöttem. Bár Tom lett volna. Kicsit beteges, hogy mindenhová őt akarom, tudom-Amit az imént leütöttél. Ennyit azért megtanultam több hónap után-nevetett fel. Hátulról hozzám bújt, átkarolta a derekam és adott egy puszit az arcomra.
-Hé, barátnőd van-simítottam meg a kézfejét
-Neked meg pasid, nem?-tette az állát a vállamra
-Hagyjuk-sütöttem le a szemeimet
-Mesélj!-engedett el Georg. Szembe fordultam vele.
-Mennyit tudsz?-húztam el a szám
-Eleget-ingatta a fejét
-Tudsz…-nagyot nyeltem-…a Dortmundosról?-féltem kimondani Tom nevét, ezért inkább csak utaltam rá
-Mikor Tom elment hozzád? Igen. Elmondta…-bólintott
-Akkor azt is tudod, hogy én és ő…ahm…-ismét sejtelmes voltam. Elmosolyodott.
-Igen. Azt is mesélte…-vakarta meg az orrát
-Gondolom részletesen-nevettem fel
-Nem. Furcsa, de csak felületesen mondott pár dolgot. Még a bugyid színét sem tudom-gondolkodott el, majd nagy vigyor ült ki az arcára
-Most viszont én Billel…
-Tudom-vált komollyá-Le is feküdtetek?
-Nem, dehogy. Én Tommal akarok lenni. De… nem értem. Felmentem a hotelszobájába és ott találtam két lányt. Dühös rám. Utál. De miért? Mit tettem?-Georg az ajkait kezdte harapdálni-Kérlek mond el, ha tudsz valamit. Mi a fenét tettem?-kerestem a tekintetét, de nem akart már rám nézni
-Én… nem tudom.
-Dehogynem. Tudsz valamit. Hisz ti mindent megbeszéltek. Mond el!-kapaszkodtam a karjaiba
-Anna… nem. Nem mondhatok semmit-távolodott
-Tehát tudod. Tudod, hogy miért utál-virult ki az arcom-Mond el. Kérlek. Bármit megteszek csak…kérlek-kezdtem könyörögni. Georg nem szólt semmit csak lépkedett. El tőlem.
-Én most-mutatott hátra a hüvelyk ujjával
-Nem. Listing. Mond el-kiáltottam utána kétségbeesetten
Istenem, bár a fejébe látnék! Meg kell tudnom. Valahogy ki kell szednem belőle…