Dideregve fújtam ki a levegőt, ami egy nagy párafelhőt okozott az arcom előtt. Az orrom már
legalább háromszor lefagyott pedig még csak tizenegy óra volt. Hajnali háromkor keltem aznap, felöltöztem, ittam egy kávét és már el is indultunk Hamburgból. Axel vezetett, bár a csúszós, fagyos hajnali utakon még ő sem mert száguldozni. Nagyjából három óra múlva értünk ide, de én még vagy fél órán át a kocsiban tespedtem a másik két sráccal, amíg Axel megkérdezte a főszervezőt, hogy mégis hova parkolhat. Semmi kedvem nem volt kiszállni. Sőt! Komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy már akkor elindulok Dortmundba. Ha belegondoltam, hogy másnap hajnali kettőig kell egy helyben állnom csontig fagyva, fáradtan, smink nélkül, menten erős vágy tört rám, hogy sírjak vagy sokkal inkább bömböljek. De végül csak ki kellett szállnom a fűtött autóból, ami után szerencsére egy eligazítás következett egy fűtött bódéban a backstage részen. Megkaptuk a kis nyakba akasztónkat, kaptunk kétszeri étkezésre jogosító kupont, amire a még este megkent öt szendvicsem miatt nem hittem, hogy szükség lesz, és megismerhettük az arrogáns főszervezőt, Mariont. Húszan lehettünk bent. Rengeteg pakoló fiú volt, akik úgymond alánk tartoztak és segítettek nekünk. Legtöbbjük lengyel vendégmunkás volt, de beszéltek németül... Vagyis Marion ezt mondta, aztán a nap során kiderült, hogy erős hiányosságaik vannak e téren, de legalább szorgalmasak voltak. Volt még két másik hangmérnök is, akikkel Axel itt Berlinben szokott együtt dolgozni. Volt még a nagy színpadon kívül két kisebb és ők külön-külön azért feleltek. Axel az egész napi programsorozat hangtechnikájáért felelt három helyszínen, ő volt a főnök, így még karácsonykor sem volt nyugta.Ami a karácsonyt illeti, eltelt. Apa nem jött haza, így huszonnegyedikén elmentem Dortmundba, de huszonhatodikán délután már vissza is mentem Hamburgba. Csak a barátaimmal és a nagyszüleimmel találkoztam. A srácokkal nem vettünk egymásnak ajándékot és mivel kijelentettem, hogy nem fogok naponta felporszívózni a fa alatt, ezért karácsony fát sem állítottunk. De azért karácsony utolsó napjának estéjén Adriannal és Christiannal megnéztünk egy filmet, közben jégkrémet ettünk és sört ittunk. Az jó volt.
Egy embernek vettem ajándékot a nagyszüleimen kívül és az Georg volt. Az ajándék azóta is ott van a fiókos szekrényemben. Hívtam őt, üzentem neki, a lakásán is voltam, de nem engedett be senki. A harmincnegyedik "itt Anna, kérlek, csak adj életjelet" üzenet után feladtam. Kerestem a hibát a gépezetben, de nem találtam...
Egyedül Billel beszéltem a fiúk közül. Ő ugyan elhívott, hogy legyek a partnere Gustav esküvőjén, de én ezt igen rossz ötletnek gondoltam, bár nem mondom, hogy ha Georg hívott volna, akkor is hasonlóan visszautasítom az ajánlatot. Az esküvő egyébként igen kis létszámban telt. Csak Gustav legközelebbi barátai és a családja volt jelen. Állítólag jól sikerült. Ezt Billtől tudom. Ja, Billtől... Folyton telefonált, de se Tomról, se Georgról nem volt hajlandó egy szót sem szólni, így aztán a munka azon részét, amikor végre Tom Gibsonjai helyett Georg basszusgitárjait köthetem be a legcsúnyább nézésemmel szuggerálva őt, alig vártam! Hát, nem jött össze...
-Szóval Axel, nem tudom, szólnál pár szót?-kérdezte Marion a helységben lévő kis asztalnak dőlve az eligazítása végén-Igen. Sziasztok! Még egyszer tehát Axel vagyok-mosolyodott el-Én vagyok tehát a főhangmérnök a mai napon, de ha bármi problémátok van, akkor először majd ne hozzám forduljatok. Az 'A' színpad supervisora Tim,-mutatott rá az egyik barátjára-a 'B' színpadé Mäx,-veregette hátba a balján álló másik barátját-és a 'C' színpadé Adrian-mutatott felénk
Nem mondom, hogy nem esett rosszul. Adriannál sokkal nagyobb tapasztalatom van és ráadásul én robotoltam az elmúlt napokban a padlón ülve, a hatodik kávémmal a kezemben Axel mellett. Mindenben az én segítségemet kérte és erre Adriant választotta kis főnöknek. Nagyon próbálkoztam rezzenéstelen arccal tűrni, de mivel Adrian és Christian is rögtön rám nézett a reakciómat figyelve, elég nehezen ment.
-Akkor átadom a szót nekik. Őket keressétek, ha bármi probléma van. A beosztást pedig mindjárt ők fogják elmondani-fejezte be Axel
Tim és Mäx elmondták, kik tartoznak hozzájuk és még pár fontos információt, majd Adriané volt a szó.
-Először is hagy mutassam be a két munkatársamat, Annat és Christiant-intettünk-Ők is a nagy színpadnál lesznek, mindketten hangmérnökök, így ha kérdésetek van, nyugodtan keressétek őket is. Anna a színpad jobb oldalán, Chris a bal oldalon lesz. Axelt tényleg ne zavarjátok, ő a tv-s közvetítésért felel és valószínűleg csak megkergülve rohangálni fog. Hozzám is bátran forduljatok. Értelemszerűen a tizenegyes számú embertől mindenki nálam van. A legfontosabb feladatunk az utcai hangfalak beüzemelése, ellenőrzése és az esti mini Tokio Hotel koncert. A soundcheck valamikor kora délután lesz, még nem tudom pontosan mikor. Axel, te tudsz esetleg...-a kérdését Axel fejrázása szakította meg-Nem. Jó. A lényeg, hogy olyan kettő körül készen kell lennünk. Igazság szerint ennyi-mosolygott
Szóval Anna a jobb oldalon... Nem gondoltam bele akkor és ott, hogy ez mit is jelent, elkezdtük a munkát, pörögtünk és aztán egyszer csak két hangfal beüzemelése között. Felmentem a színpadra körbe néztem és az addig bepakolt hangtechnikát látva leesett. Annaé a jobb oldal, Anna kapta Tomot.
Fújtatva rohantam le és kerestem mindenkin Adriant, de Axel valahogy előbb jött velem szembe, így őt támadtam le.
-Mi ez az egész? Miért én vagyok Tom oldalán? Azt hittem, hogy megegyeztünk: Georggal dolgozom. Ő is ezt akarta...-hadartam el kétségbeesetten, de ő kikerülve csak annyit mondott, keressem a supervisorom-Állj meg, Axel! Mi ez az egész?-kiáltottam utána
-Anna, hagyd abba a hisztit. Tomhoz lettél beosztva és kész-teremtett le
-De megbeszéltük. Georg is velem akart dolgozni.
-Adrian a főnök, ő hozta a döntést, vele beszéld meg!
-Hát persze... A főnök!-csattantam fel
-Mi zavar jobban: hogy Tommal kell dolgoznod, vagy hogy nem téged választottalak?-jött közelebb
-Én dolgoztam veled. Én állítottam össze mindent a nagy színpaddal kapcsolatban-hadartam-Sokkal többet tudok, mint ő és ezt te is tudod.
-Igen, de látod, ez az egész hiszti, hogy Tom vagy Georg... Nem vagy vezetőnek való-szemrehányóan
-Ebben az esetben nem muszáj nekem LA-be menni-közöltem vele sértődötten, mire ő gúnyos mosolyra húzta a száját
-Nem nekem teszel szívességet ezzel. Felvehetek mást is a helyedre. Menj vissza dolgozni. Most!-ordított rám
Igazából Axel mindig annyira megértő volt velem és becsülte a munkámat. Ez volt az első alkalom, amikor méltatlannak éreztem a viselkedését... Vagy inkább megalázónak.
Könnyes szemmel, az eddigieknél is feldúltabban találtam rá a Marionnal beszélgető Adrianra.
-Beszélhetnénk?-kérdeztem
-Persze-jött oda Adrian
-Mi ez az egész?
-Mire gondolsz?-vont vállat
-Ó, kímélj meg ettől. Pontosan tudod. Mi a francot keresek Tom Kaulitz mellett?
Nem válaszolt, majd kis idő után végül:
-Összeszoktatok. Sokat dolgoztatok együtt az utóbbi időben, ráadásul ott van a szintetizátor is most már, te pedig zongoráztál és gondoltam...
-Nem kell a süket duma! Ki akartál baszni velem? Ez valami rossz vicc, igaz?
-Nem. És örülnék, ha igyekeznél, mert a srácok nem sokára jönnek és szeretnék időben kész lenni-mondta arrogánsan
Nem mondtam rá semmit. Mély levegőt vettem, felvettem a póker arcomat és folytattam tovább a munkát. Nem akartam Marion előtt sem jelenetet rendezni és az Axellel folytatott veszekedésem után kedvem sem volt neki esni Adriannak, de továbbra is bűzlött valami ebben az egész "jók vagytok együtt" dologban.
Onnantól kezdve egész nap csak hümmögve kommunikáltam Adriannal, mert úgy voltam vele, hogy felőlem bekaphatja. Természetesen az én kézzel írott jegyzeteimet használta a munkája során.
A fiúk hangszerei kamionnal jöttek, amit egy fél órás késéssel követett a srácok kisbuszból való kiszállása. Csak messziről láttam őket és nagyon próbáltam keresni Georg tekintetét, de valami immáron az ő szemébe is belesüthetett, mert napszemüveget viselt, fekete lencséset, így esélyem sem volt kitalálni, hogy vajon ő lát-e engem.
Legalább két óra volt, mire nagyjából minden hangszer a helyén volt és be is voltak kötve. Nem volt más hátra, mint bemenni hozzájuk az épületbe, végig menni a hosszú fehér folyosón és bekopogtatni a csukott TOKIO HOTEL feliratú ajtón (mert kettő volt - az egyik a saját sminkszobájuk, a másik pedig a pihenőjük tele jobbnál jobb kajákkal) Tom fülmonitorával a kezemben.
-Igen?-hallatszódott ki a helységből, így benyitottam
A fiúk jellemzően kanapékon ültek, amíg Dunja a szoba közepén állva beszélt hozzájuk. A legnagyobb örömömre bent volt még Natalie is, David, Sarah, Benjamin, oh igen, Ria és az a manager is, akivel Georg kavart Gustav legénybúcsúján.
-Anna, szia, gyere be és csukd be az ajtót-invitált be Dunja-Igazából ennyi lenne. Nincs interjú. Kérdés? Semmi?-fejezte be Dunja majd halk morajlás vette kezdetét
Georgra néztem, aki kínosan került. Rám sem nézett, hanem Dunja mondandója után, ahogy elindultam Gustavék felé gratulálni, majd Billt megölelni, ki is ment az öltözőből.
-Hanyadik kávé?-kérdeztem miután Bill elengedett az ölelésből
-Vagy a harmadik...
-Negyedik-szólt közbe Gustav
-Ahh-hörgött-Hajnali háromkor feküdtem és hétkor keltem. Utálom ezt-kortyolt bele a kávéjába Bill
-Oké, én győztem. Háromkor keltem-kacsintottam
-Mi?-kiáltott fel-Háromkor?-majd hitetlenkedve megrázta a fejét
-Ja, amúgy Tomhoz jöttem-súgtam neki oda
Sunyin elmosolyodott.
-Valahogy éreztem-majd jobbra fordulva Riat pásztázta, aki Daviddal beszélgetett, így őrködve, amíg én odaléptem Tomhoz
Az energiaitalát szürcsölgetve bámult ki rám a napszemüveg mögül.
-Kellenél egy percre-mondtam monoton hangon
-Most nem alkalmas-bökött Riara, majd ellépett mellettem, de utána szóltam
-Felőlem beállíthatod magadnak is a fülesedet-mutattam fel a kezemben lévő kis szerkentyűt
Tom megállt egy másodpercre és farkas szemet nézett velem. Majd egy szexi félmosoly után kifelé terelt az öltözőből be a mellettünk lévő sminkszobába, ahol addig csak Natalie sminkcuccai voltak. Még ki sem pakolt. Tom előre engedett az ajtóban, majd becsukta mögöttük azt. Rögtön leültem a bent lévő egyik székre. Nem volt sminkes tükör csak egy fehér szoba volt asztallal és székkel. A falak tiszták voltak és mivel Natalie sminkkel nincs is igazán szükség azokra a lámpával kivilágított csoda sminkasztalokra, ám mégis jó volt látni, hogy napszemüveg, designer ruhák és Los Angeles ide vagy oda, a fiúk még mindig ugyanolyan földhöz ragadtak és csak pizzát, teát, kávét és üdítőket rendeltek.
Tom megint csak rám meredt, levette a szemüvegét és a Red Bullal együtt letette az asztalra. A szobában lévő szinte égető fűtőtest miatt kellemes idő volt, így egy kicsit felengedhettem. Lekaptam a sapkámat, megborzoltam a hajam és próbáltam kerülni Tom, Georggal ellentétben, aki ugye rám sem nézett, csontig hatoló tekintetét.-Gondolom vetkőzzek-mondta sokat sejtetően. Bólintottam. Ez már mindig csak így van, ha mi ketten egy helységbe kerülünk...
Ledobta a bőrkabátot, letette az asztalra és ugyanígy tett a pulóverrel és a pólóval is. Megint ott állt félmeztelenül és ismételten irtó kínos volt. Felálltam, neki indulva, hogy felrakom rá a fülmonitort, mikor hátrált.
-Majd én. Megoldom-vette ki a kezemből
-Felőlem-ültem vissza
Az orromon lecsapódott a meleg levegőt, így azt dörzsölgetve próbáltam mindenfelé nézni, amíg az idősebbik Kaulitz ott szerencsétlenkedett előttem. Már a vezeték kibogozásával akadtak problémái, majd megpróbálta körbe tekrni magán, de a második percben elegem lett, nem akartam még egy percet a félmeztelen, szexi, szakállas Tom Kaulitz-cal egy helységben tölteni, pláne úgy, hogy nagyjából egy hete szerelmet vallottam neki, így felálltam, kikaptam a kezéből, körbe tekertem rajta, a háta mögött állva beállítottam, majd a farmerjének a szélére akasztottam. Persze, közben megfigyeltem őt részleteiben és éreztem a parfümjének az illatát, a bőrének a melegét. Nagyot nyeltem, mikor hátrafordította a fejét, majd egész testtel felém fordulva a kezét a nyakamra tette.
-Szapora a pulzusod-mosolyodott el én pedig próbáltam ismételten nem ránézni. Persze ez addig, ment, amíg az állcsúcsomnál fogva feljebb nem emelte a fejem. Akkor mélyen, résnyire nyitott szájjal belenéztem a karikás szemeibe. Ez a pillanat nem tartott tovább tíz másodpercnél, amikor is önelégülten közölte:-Most megcsókolnál, igaz?
Nekem sem kellett több, erőt vettem magamon és közelebb hajolva odasúgtam:
-Mondd, Tom, éppen milyen pózban csináljuk a fejedben-hátrébb léptem egyet, felkaptam a sapkámat az asztalról és az ajtó felé indulva odaszóltam:-Vedd vissza a ruháid!
Már a kilincsért nyúltam volna, mikor Tom hátulról elkapta a bal csuklómat, megszorította és maga felé húzott. Megint csak bevetette a hipnotizáló nézését. Végig néztem rajta. Ott volt minden, amit akartam és láttam rajta, hogy hasonlóan érez.
-Eressz el!-sziszegtem halkan
-Én...
-Engendj el!-mondtam megint lágyan
-Tényleg azt akarod, hogy elengedjelek?-lépett még közelebb. Éreztem, ahogy a felsőteste a kabátomhoz simul. Az arca nem volt messzebb az enyémtől tíz centinél. És jó ég, dehogy akartam, hogy elengedjen!
-Hátulról-nyögte-A kérdésedre a válaszom. Hátulról.
Magamban alkudoztam: "Csak egy csók. Semmi több. De a másik helységben ott van Ria és ezt így nem szabadna."
Nem tudtam nyelni. Fullasztó érzés volt. Mintha már napok óta nem ittam volna vizet. Meg akartam őt csókolni bármi is legyen a következménye. Az kezemmel beletúrtam a hajába, ő a derekamnál fogva magához húzott és erre a mozdulatsorra, éppen a csók előtt benyitott Bill.
-Hé, srácok... Öh...-fagyott le az arca
Mi villám gyorsan szétugrottunk Tommal és Bill mellett elviharozva kiszaladtam az öltözőből, majd pár méter múlva megtorpantam és hallgatózni akartam, de Bill becsukta maga mögött az ajtót.
Bűnösnek éreztem magam. Annyiszor megfogadtam, hogy várok, amíg Ria eltűnik a képből és hogy várok, amíg Tom engem választ, erre tessék. Már a turné előtt majdnem megszegtem.
Jó lett volna, ha még töprenghetek, de Marion azonnal megtalált pár elbagatelizált problémával és össze kellett szednem magam.
Az, hogy engedtem volna neki, engedtem volna az érzéseimnek óriási hiba volt. Nem elég, hogy tudja, hogy még mindig halálosan szerelmes vagyok belé, most már az is világos számára, hogy ha úgy tartja kedve, megkaphat. Mivel lennék én több neki, mint bárki más? Semmivel...
Szégyenkezve vártam őt a színpad mellett a vadi új Gibsonjával a kezemben. Nem néztem a szemébe. Szerettem volna, ha csak elveszi és elsétál szótlanul, de hogy is állhatta volna meg ezt a szituációt beszólás nélkül.
-Tudtam, hogy a gitár és a zongora übereli a basszusgitárt-mosolyodott el
Gyanakodva ránéztem.
-A te műved, igaz? Hát persze! Hogy nem jutott eszembe... Végül is a Humanoidon is eljátszottad ezt-nyomtam a kezébe a gitárját
-Nem tudom miről beszélsz-igazgatta a fülesét a színpadot fürkészve
-Pontosan tudod, hogy Georggal akartam dolgozni. Rábeszélted Adriant, hogy osszon be inkább ide-néztem körbe fintorogva, mialatt Tom magára akasztotta a Gibsont-Georg meg biztos ezért nem beszél velem, mert megsértődött és mert fogadjunk úgy állítottad be, mintha én akarnám ezt.
-Hú-húzta fel a szemöldökét-Elismerem, elég komoly összeesküvési elméleted van, de esküszöm, most nem csináltam semmit-mondta komolyan, majd kis szünet múlva nem bírta ki és rákérdezett-Nem beszéltek Georggal?
-Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád...
-Nem... nem beszélt rólad-makogta
-Mindegy-simítottam el az arcomból a hajam
-Anna, ami bent történt, vagyis nem történt...-lépett közelebb
-Felejtsük el!-vágtam rá, de mikor végig néztem rajta, egyszerűen nem tudtam nem azt érezni. Akkor és ott tudtam, hogy ha rajtam múlik, nem is olyan sokára el fogok követni egy óriási hibát. A kérdés már csak az volt, hogy Tom választana-e engem Ria helyett. Mert bár elmondta, hogy érzett, nem tudtam, hogy még mindig érzi-e, és bár többször is jelét adta az érdeklődésének, abban sem voltam biztos, hogy tényleg megtenné-e vagy csak nagyon vágyik rá.
-Kezdhetnénk a szintetizátorral, hogy elég hangos-e neked?-kérdeztem tárgyiasan
-Persze-sétált fel a színpadra
Már éppen beállítottuk Tom gitárját is, mikor Bill megjelent és óriási vigyor ült ki az arcára.
-Hagyd ezt abba!-mutattam rá fenyegetően a mutatóujjammal
-Mit?-kérdezett vissza csintalanul
-Pontosan ezt!
-Jaj, ne már, Anna! Te, Tom, ő félmeztelen...
-Bill!-szóltam rá-Hagyd abba, mielőtt meghallja valaki!
Tom bámulni kezdett minket a színpadról, így Billt gyorsan le kellett rendeznem.
-Nem kellett volna. Még csak gondolnom sem szabadna rá.
-De gondolsz, Anna és ő is-fogta meg a a kezeimet
-Ne, kérlek ne mondj ilyeneket. Itt van a barátnője. Egy szörnyű ember vagyok-szorítottam össze a szemeimet
-Nem vagy! Tom sem az. Nem történt semmi. Nyugodj meg. Jót fog tenni nektek ez a kis közös munka, hidd el-simogatta meg az arcom a meleg kezeivel, majd adott egy puszit a homlokomra és felment a színpadra
-Szörnyen nézel ki-kiáltottam utána, amit egy aranyos fintorral és egy köszönömmel konstatált
A soundcheck után nem sokkal átfagyva ültem a radiátor mellett az étkezőben. Volt ott egy nagyon kedves idős hölgy, akinél mindenféle étel közül választhattunk és még a kajajegyünk sem érdekelte, annyit ettünk és ittunk, amennyit szerettünk volna. A krumpligulyásomban turkáltam éppen, mellettem két vacogó fiú ült, akik vagy pakoltak vagy szemetet szedtek, mikor az ajtó előtt láttam a sminkszoba felé indulni a kintről visszajövő Georgot. Az a kabát volt rajta, amire mindig ráakasztotta az enyémet. Nem szóltam utána, csak magamba roskadva ültem a padon és szinte már úgy éreztem, a kabát el fog olvadni a melegtől. Ő egy pillanatra megtorpant, a szája szóra nyílt, de egy nagy lefelé pillantás után tovább ment.
Dühös voltam rá. Nyár óta mindent együtt csináltunk. Ő lett az egyik legjobb barátom. Mellette voltam, mikor kidobta Diana és bár szívesen pátyolgattam őt, akkor is érdemeltem volna legalább annyit, hogy akkor odaintsen vagy beköszönjön nekem.
Egy tíz perc múlva, mikor már belapátoltam a maradék ennivalómat, megittam a narancslevemet, megköszöntem az idős hölgynek és kimentem. Megálltam a sminkszoba előtt és vártam. Még negyed óra volt hátra a szünetemből, így reméltem, hogy Natalie gyorsan alapoz.
Folyamatosan néztem a telefonomat. Öt perc maradt, amikor már azon voltam, hogy bekopogok, de ekkor kinyílt az ajtó. Mosolyogva, megköszönve Natalie-nak kilépett és ahogy meglátott a padlót kezdte bámulni.
-Szia-köszöntem rá remegő hanggal
-Szia-köszönt vissza
Néztem rá kérdőn, de ő is hasonlóan tett.
-Hívtalak. Sokszor.
Bólintott.
-Halle-ban voltam.
-Na ne mondd! És ott nincs se internet, se telefon, se...
-Anna, nem tartozom neked magyarázattal-közölte nemes egyszerűséggel
-De!-közöltem vele dühösen-Nagyon is tartozol, Listing! Mi ez az egész?-próbáltam lenyelni a könnyeimet, aztán pedig letörölni. Nem vett komolyan. Kínosan mosolygott, vállat vont és úgy tett, mintha ugyanez nem esett volna neki hasonlóan rosszul.
-Nem tudok erre mit mondani. Csak nem akartam beszélni veled. Ennyi?
-Miért?
-Nem tudom-mondta rezzenéstelen arccal
Feldúlt voltam. Olyan volt, mintha eldobott volna. Sokkolt. Az egyik pillanatban még ott volt nekem, a másikban meg már nem úgy tett, mintha nem ismernénk egymást. Nem tudtam hirtelen feldolgozni. Mintha kitépett volna egy darabot belőlem. Szörnyen lekezelő volt. Elkezdhettem volna rágni még a fülét, hogy nyögjön ki egy értelmes indokot, hogy miért nem akar már beszélni velem, de tudtam, hogy úgysem lennénk előrébb, sőt valószínűleg azzal is csak még jobban megütne, így ott hagytam őt.
A nap további részében sanyargatva magam megállás nélkül kint álltam a hidegben, mert melyik nap is lenne az év leghidegebb napja, ha nem az, amit a szabad ég alatt kell töltenem teljes egészében.
A tv-s élő közvetítés este nyolctól ment és az egyik szusszanásnyi szünetem alatt Bill megjelent egy pohár teával.
-Életmentő vagy-pislogtam fáradtan
-Véresek a szemeid-simogatta meg a kipirosodott arcom
-Csak a szél miatt-fogtam meg remegő kézzel a teát
-Jó ez nem mehet így tovább. Muszáj pihenned!-közölte Bill a kioktatós hangján
-Még van-vettem elő a telefonom, aminek a képernyője elsőre nem is töltött be, mert még az is fagyos volt-negyven percem a következő szünetemig.
-Nem érdekel-közölte-Maradj itt, majd mindjárt megoldom.
Imádtam Billt ilyenkor. Mikor intézkedni kellett, mindig telefonált, bemutatkozott és leteremtett mindenkit. Néha viszont egy igazi funkcionális analfabéta volt, akinek még a joghurt kinyitásához is segítség kellett.
Tíz perc múlva jött is Adrian, hogy átvegye a stafétát egy kicsit.
-Most épp supervise-olsz engem?-kérdeztem gúnyosan
-Inkább azt mondd meg, hogy ha a fővezeték előtt van zárlat egy hangfalban, akkor cseréljük-e ki az egész vezetéket? Nem akarom Axelt zaklatni.
-Melyik hangfal?
-A jobb oldali kettes.
-Szerintem felesleges. Éjfélig simán kibírja-válaszoltam, majd Bill után eredtem
Bementünk, Bill eröltette, hogy egyek, így megint a krumpligulyást választottam, ami fölött öt percig némán csak ültem.
-Most leveszed a rontást a kajáról?-ült velem szemben a kisimult arcú szöszi
-Nem vagy vicces-közöltem vele
-Azért nevethetnél legalább szánalomból-erre a kijelentésére vicsorítottam egyet, mire ő édesen felsóhajtott-Ó, köszönöm.
-Georg egy fasz-nyersen
-Ezt eddig is mindenki tudta rajtad kívül-simogatta meg a kézfejem-De miért?
-Nem tudom, mi baja. Nem hívott vissza, most meg beszélni sem akar. Bár elmondaná, mit tettem. Hagyjuk... Ezt nem veled kellene megbeszélnem-takartam el szégyenlősen az arcom
-Én is elmondtam, hogy a szőke jobban csókolt, mint a barna-csípett el egy darabot a kenyeremből
-Így van ez a szőkékkel, nem de?-mosolyogtam rá
-Szólj, ha az a rész jön, mikor engem fényezel-mosolygott vissza
Enni kezdtem, majd rá pár percre átjött Natalie szólni, hogy ha itt végeztünk, menjünk át a sminkszobába.
Hála az égnek egyedül volt ott. Vagyis a kisfiával, aki egy tündéri nyolc éves kis srác. Bill egyáltalán nem ért a gyerekek nyelvén. Mézes-mázos meg minden, de valahogy nem megy neki a dolog. Pedig Pumbaval, azzal a hortyogós kis disznóval tényleg nagyon édes.
-Ülj le!-bökött a székre Nat
-Mi?
-Kisminkellek, ülj le!-közölte velem
-Tényleg?-ragyogott fel az arcom
-Igen.
Leültem. Közelebb jött és jól megnézte a bőrömet.
-Használsz te hidratáló krémet?
-Ígérem fogok, csak legyünk túl ezen a napon. Utána haza megyek végre és ha kell három napon keresztül csak hidratálok.
Natalie felnevetett. Kent rám krémet, majd egy kis alapozót, barna szemhéjpúdert, szempillaspirált és végül feltett egy halvány szájfényt is.
-Ha megvolt az éjféli csókod, gyere vissza és teszek még rád-kacsintott
-És ugyan ki csókolna meg?
-Hát... Én azt hittem...-nézett Billre, aki heves mutogatásba kezdett, aminek a jelentése a "fogd be, most" lehetett
-Én és Georg mi nem vagyunk mostanában... És amúgy sem... Szóval mi...-magyarázkodtam
-Na és Tom?
-Itt van Ria-csattantam fel, mire ő csak kacsintott egyet
Szemérmes mosolygásba kezdtem, majd megköszöntem a társaságukat és visszamentem dolgozni.
Éjfél előtt fél órával jött Tom a gitárért. Ráakasztottam, mialatt ő folyamatosan nézte az arcom.
-Imádom az orrod-szólalt meg
-Mi?-kaptam fel a fejem
-Semmi-dörzsölte meg zavartan az arcát, mire én beleharaptam az alsó ajkamba-Csak olyan vicces, mikor koncentrálsz és így...-demonstrálta a sajátján. Nevetni kezdtem.
-Szuper leszel-mondtam. Bólintott.
Kínos volt. Láttam rajta, hogy még mondana valamit és én is mondtam volna, de közben jött Bill, rengetegen ugrándoztak körülöttünk és Ria is látótávolságon belül volt.
Felmentek a színpadra és játszani kezdtek. Tényleg csodás volt látni valami eredményt a munkánkból. Tudtam, hogy milyen régóta készülnek már erre és Bill arca is olyan boldog volt a mini koncert után, hogy megint ennyi ember előtt játszhattak.
Gyorsan mindenki abbahagyta a munkát és a backstage-be rohantunk a tűzijátékot várva. Én is így tettem. Ott álltam nem messze Billtől egyedül, majd kiszúrtam Georgot. Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda.
-Én sajnálom, ha bármivel...
-Ne kérlek!-vett egy mély levegőt-Tom mesélte, hogy mit mondtál neki-némán bólogattam-Hogy szereted és én csak azt szeretném, ha boldog lennél.
-Nézz rá-böktem Tomra, aki épp Riaval csókolózott
-Direkt csinálja-mondta biztatóan-Tudja, hogy figyeled. Anna Tom még mindig...
-Ne! Ne mondd ki, kérlek. Az úgy még rosszabb lenne.
-Én kértem meg Adriant, hogy tegyen Tom mellé.
-Megbeszélhetted volna velem, mielőtt neki esek-igazgattam meg a sapkám
-Sajnálom.
Ekkor a tömeg elkezdett tíztől visszaszámlálni.
-Georg én kedvellek. Nagyon. Te vagy az egyetlen barátom Hamburgban és nem akarlak elveszíteni. Szeretek veled lenni-mondtam
-Én is veled, de muszáj küzdened érte. Most még játssza a sértődöttet, de majd úgyis megpuhul, ha együtt dolgoztok-legyintett
Ekkor éjfélt ütött az óra. Mindenki egymás nyakába borult és boldog új évet kívánt.
Mi Georggal csak ott álltunk egymással szemben. Megint Tomra néztünk, akinek Ria éppen a nyelőcsövét tanulmányozta a nyelvével, mialatt Tom belemarkolt a fenekébe.
-Amúgy nem csinálja ezt. Soha. Csak mióta itt vagy. Sokat veszekedtek az utóbbi időben-nyugtatott. Erőltettem egy mosolyszerűt az arcomra, de valószínűleg sütött rólam, mennyire bánt a dolog-Van egy ötletem mondta-csillogó szemekkel
-Igen?
-Öh... hát...
-Mi az?
Georg finoman közelebb hajolt és mikor leesett, hogy mire is készül, nagyot nyeltem. Az arcomat lágyan közelebb húzta és finoman megcsókolt. Belekapaszkodtam mindkét felkarjába, majd átkaroltam a nyakát. Annyira természetes volt, ahogy megcsókol. Nem volt benne semmi idegen. Mintha ezt csinálnánk már évek óta. És annyira jó volt. Ahogy még közelebb húzott, lassítva a tempón lekapta a sapkámat, majd a másik kezével beletúrt a hajamba. Ő hagyta abba végül, én azt gyanítom, tudtam volna ezt csinálni még úgy egy-két órán át. Félve rám nézett én pedig döbbent arccal rá. Mindketten nevetni kezdtünk, majd oldalra nézett, én követtem és Tom dühös pillantásával találkoztunk.-Úgy tűnik működik...-mondta
-Igen? Öhm, nem is tudom. Próbáljuk meg még egyszer!-csókoltam meg újra
Akkor és ott nem gondolkodtam, csak éltem, ahogy jól esik és annyira üdítő volt. Abban a percben nem érdekelt ki mit fog majd gondolni. Tökéletes évkezdés volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése