You know I am no good - 19.

19.

A kanalat belemártottam az almapürébe, lehúztam az alját az edény szélén és odanyújtottam édesapám szájához.
-Lassabban!-szóltam rá, amikor már megint fulladozni kezdett, mert hirtelen nyelte le a falatot. Gyorsan téptem egy szelet kéztörlőt és megtöröltem a száját.
Lesütötte a szemét.
-Ne haragudj! Nem akartam rád förmedni-ráztam meg zavartan a fejem
Már két hónap telt el azóta, hogy ott hagytam Billt és vele együtt az egész életemet.
Az úgy volt, hogy nem búcsúztam el senkitől csak összedobtam a cuccaimat és kimentem a reptérre. 3 óra múlva már a gépen voltam. Életem leghosszabb és legstresszesebb repülőútja volt. A vérnyomásom a plafont csapkodta, így háromszor is vérezni kezdett az orrom. Aludni se bírtam. Németországban a bőröndjeimre ráállítottam a kisebbik öcsémet, én pedig rohantam be rögtön a reptérről a kórházba. Mire odaértem, Tomek, tekintve hogy már 18, aláírta a katéterrel kapcsolatos papírokat, így megkezdték a beavatkozást. Minden rendben ment, még tudtam is aznap egy-két szót váltani apámmal, de aztán éjjel rosszul lett. Másnap, amikor visszamentem azzal fogadtak, hogy a szívében lévő vérrög, ami a szívrohamot is okozta, felszaladt az agyába és elhalt az egész kisagya, így az egész baloldala lebénult, beleértve a nyelőcsövét is. Tomek persze magát kezdte hibáztatni a dolog miatt.
Hát itt tartunk most. Feladtam a munkámat, halasztást kértem az egyetemen, de nagy az esély rá, hogy nem megyek vissza. Bill próbált hívni, küldött e-mailt, de nem válaszoltam. El kellett őt felejtenem.
-Hé, édes!-feküdtem le Tomek mellé a kanapéra-Mit olvasol?-kaptam ki a könyvet a kezéből
-Csak Flavienne adta. Azt mondta jó-igazgatta meg a haját, amire mindig is kínosan ügyelt
-Ő a csajod, vagy mi?-nevettem
-Hagyjál már!-nevetett ő is
-Tuti a csajod-kezdtem összeborzolni a szőke tincseit-Elpirultál!
-Ne már!-kezdett megcsikizni
-Neee!-sikítottam fel és addig nem hagytam abba, amíg le nem állt a kikészítésemmel-A csikizésbe bele is lehet halni-pihegtem, majd vettem egy nagy levegőt-Olyan gyönyörű vagy, hogy megértem, ha van csajod. Még modell is lehetnél-pusziltam meg, mire szégyenlősen eltakarta az arcát

Ez volt az első olyan, hogy fesztelenek lehettünk Tomekkal. Az egyik dolog, ami miatt úgy éreztük, hogy nem szabad boldognak lennünk és nincs is okunk rá az apa volt. A másik, hogy David megelőzött, felhívta őt és elmondta a titkomat. A kórházban kérdezett rá aztán, hogy igaz-e. Persze Robertnek, a kisebb öcsénknek is el kellett mesélnünk, hogy mi az, amin olyan nagyon hangosan veszekedünk. Ő most 16. A gondolkodása is valahogy liberálisabb. Ő még nem nőtt fel. Tomeknek muszáj volt, amikor elköltöztem. Szerinte a saját értékeim megcsúfolása az, hogy elvállaltam azt a munkát. Meg azt is mondta, hogy saját magától is undorodik, hogy abból a pénzből éltek évekig, amit én a testemmel kerestem. Hiába mondtam neki, hogy ez nem olyan, mintha kiálltam volna a sarokra, nem érdekli.
Apának persze nem mondtuk el.
-De komolyan! Ki ez a lány? Jártok?-fordultam felé
-Nem. Vagyis régebben, de most már nem… Mi csak dugunk. Néha-feküdt hanyatt
Kikerekedtek a szemeim.
-Mi van?-ráncolta a szemöldökét-Csak tök jó egy pillanatra elfelejteni minden szarságot-gyűrte az arcát-Apa, a suli… Nem sokára ott is megint fizetni kell. A következő félévben.
Tomek fogorvosnak kezdett tanulni. Nem gondolnám, hogy neki való, mert túl jól fest ahhoz, hogy eldobja a tehetségét, de úgy gondolta, hogy rendes szakmát választ.
-Igen, tudom. Majd megoldom, ne aggódj!-mondtam biztatóan
-Persze, tudom-mondta szemrehányóan és tovább olvasott
Felkeltem mellőle és kimentem a szobájából
Az igazság az, hogy már kezdtem hozzászokni.
Egy pár óra múlva csengettek. Lebotorkáltam az emeletről. Robert már a nappali ablakán keresztül kukucskált ki.
-Ki az?-kérdeztem Robot
-Nem tudom. Valami… srác-sandított hátra
-Srác?-hökönyödtem meg-Hogy néz ki?-rohantam oda az ablakhoz
-Szőke-válaszolta Rob, majd gyorsan elhúzta a függönyt-Észrevett. De ciki.
-Hm. Mindegy. Kimegyek-indultam el a bejárati ajtó felé