You know I am no good - 13.

"Az emberek általában a változástól félnek még akkor is, ha a helyzetük nem túl rózsás. Félnek attól, hogy jön valami új, ami miatt félhetnek. A félelemtől félnek. Én is így voltam vele. Úgy gondoltam, hogy akkor nem rabolhatják el és törhetik össze a szívemet, ha azt tettetem, hogy nincs is."


13.

-Borzasztóan fáradt vagyok…-dőlt a kormánynak miután leparkoltunk a garázsba
-De megérte, nem?-simogattam meg a hátát
-Meg hát!-nevetett fel
-Egy gyors menet itt és most?-rántottam fel a szemöldököm
Bill szemei kikerekedtek.
-Most ugye csak viccelsz? A farkam totál le van amortizálva, de…
-Csak vicceltem, Kaulitz-hajtottam a fejem a vállára
-Szeretlek-fúrta bele magát a még mindig hullámos fürtjeimbe
-Már mondtad egy párszor-bújtam még közelebb
-Szeretlek, szeretlek, szeretlek…
-Jó lesz már!-nevettem fel
Összeakadt a pillantásunk nevetés közben. Ahogy belenéztem Bill szemébe, láttam a gyengeséget, a törékenységet és az őszinteséget. Mintha csak a kezembe adta volna a szívét. Nem akartam összetörni. Nem akartam őt megbántani.
Hirtelen rossz érzés fogott el, ami az elmúlt 24 órában elült bennem. Megint itt voltunk, a problémák kellős közepén.
-Na, menjünk-nyitotta ki résnyire az ajtót
-Ne!-húztam vissza ijedten-Várj még!
Csak egy kicsit még be akartam csapni magam, hogy lehetek én is boldog. Hogy lehet minden egyszerű és könnyed.
-Jó, jó, jó-húzott magához
Nagyot nyeltem.
-Életem legszebb huszonnégy órája volt-ismertem el halkan
-Szeretlek.
-Én is, nagyon-vallottam be és könnyekkel küszködve megöleltem
-Hé, hé, hé-kiborul a kóla-állította vissza az anyósülés és a vezetőülés között lévő pohártartóba a kólát
-Csak ígérd meg, hogy bízol bennem! Ígérd meg!
-Édesem, persze. Megígérem-válaszolt zavartan
-Lehet, hogy néha, majd azt hiszed, hogy most hazudok, de bízz bennem és hidd el, hogy visszavonhatatlanul beléd szerettem, Bill Kaulitz-töröltem meg a szemeimet
Valami furcsa érzelmi hurrikán söpört végig a lelkemben. Megmagyarázhatatlanul kitört belőlem minden, amit eddig rejtegettem.
Az emberek általában a változástól félnek még akkor is, ha a helyzetük nem túl rózsás. Félnek attól, hogy jön valami új, ami miatt félhetnek. A félelemtől félnek. Én is így voltam vele. Úgy gondoltam, hogy akkor nem rabolhatják el és törhetik össze a szívemet, ha azt tettetem, hogy nincs is.
-Még mindig nem árulod el, mi a baj?
Átfutott a fejemben, hogy elmondhatnám, hogy mit mondott David, de aztán beugrott, hogy túl nagy az én bűnöm ahhoz, hogy jól jöjjek ki ebből az egészből.
-Nem…
-Hát jó…-hajtotta le a fejét
Ami Tom és Ria esküvőjét illeti, igen elnapolták. Két, ismétlem kettő nappal. Ezért a két kurva napért küldte Tom azt a világvége sms-t. Bill pedig ezért hívta fel az éjszaka közepén aggódóan a testvérét. A terület, ahol az egész ceremónia, majd a „sátras” luxus lagzi lenne, elázott a talajvízszint emelkedés miatt és két nap kell a munkásoknak ahhoz, hogy feltúrják az egészet, kiszivattyúzzák, majd visszacsinálják.
Persze van egy olyan érzésem, hogy se Ria se Tom nem bánja, hogy kap két plusz napot a szingli életből.
-Megjöttünk-kiáltotta el magát Bill a nappali közepén
-Sehol senki?-néztem körbe
-Pedig a kocsi itt van-indult a kert felé
A kertben volt az egész sereg. Esküvői próba volt. A pap éppen belekezdett volna.
-Nem tudtam, hogy lesz egyházi szertartás is…-súgtam Bill fülébe
-Ria vallásos.
-Én is…-tettem hozzá gúnyosan
-Ragaszkodott hozzá…
-Ja, persze. Ha van egyházi papír is, akkor nehezebb a válás-ejtettem el egy újabb rosszindulatú megjegyzést
-Shhh!
-Sziasztok!-köszönt Sim, majd kicsit sem feltűnően Billre kacsintott
-Csak nem beavattad a kis tervedbe?-adtam az illetékesnek egy puszit
-Úgy valahogy.
-Álljatok be! Gyorsan, gyorsan!-szedett szét minket egy vörös hajú nő
-Ez ki?-tátogtam, mikor már odatessékelt Ria mellé
-Az esküvőszervező-válaszolt Simone
-Így van, így van. De itt nem én vagyok a lényeg! Folytassuk!-állt be a pap mellé
Ahogy a pap belekezdett, ránéztem Ria-ra. Az arca kicsit se ragyogott. Úgy állt ott, mint akit odatettek. Látszott rajta, hogy az egész hacacáréhoz semmi kedve.
Csak, hogy teljes legyen a kép Tom pedig engem bámult. Bill az éjjel említett félszavakkal valami olyat, hogy „pedig Tom azt mondta, hogy ez nem jó ötlet”, mármint az, hogy elvitt engem a hotelbe. Még jó, hogy Simone kiállt Bill mellett.
Szóval EZ a Tom Kaulitz nézett rám a fátyolos őzike szemeivel, míg én meg tudtam volna folytani őt egy kanál vízben.
-És a vőlegény most ismételje utánam: „Én, Tom Kaulitz-Trümper”.
-Tom!-bökte oldalba Bill
-Ja… Bocsánat. Hol járunk?
-Ott, hogy „Te, Tom Scheiße Kaulitz”-szólt be Georg
-Ja, igen, én.
Mindenki kuncogott. Tom nagyon elbambult.
A próba után Billel felmentünk a szobánkba. Rögtön betámadtam a hajvasalót.
Bill belopózott a fürdőbe, mögém állt és a vállamat kezdte puszilgatni.
-Azt hittem, hogy a műszer elromlott-dugtam a kezem a nadrágjába-De ha jól érzem, megjavult.
-Bevetésre kész-vette le a pólóját
-Ne, ne most. Elintézek egy telefont és utána mehet a dolog…
-Jó… Addig azt hiszem, bírok várni.
-Mindjárt jövök-raktam le a hideg fürdőszobakőre a forró hajvasalót
-Ja…-komorodott el
-Csak az öcsémet hívom-simogattam meg a borostás arcát-Addig borotválkozz meg! Tudom, hogy utálsz, de nem bírom, ha szúr.
A házban bolyongva sehol nem találtam olyan helyet, ahol egyedül lehetnék és beszélgethetnék Tomekkal nyugodtan, így kimentem a kertbe.
Persze a teraszon keresztül mentem volna. Mentem volna…

-Hé! Jól vagy?-torpantam meg
Ria a terasz lépcsőjének alján ült és szipogva törölte le a könnyeit.
-Aha-dörgölte meg az orrát-Minden rendben csak...
-Baj van?-guggoltam le hozzá
-Áh! Hagyjuk.
-Figyelj, ha bármiben segíthetek...-bújt elő a gondoskodó énem
-Nem kell, köszi. Szerinted nekem úgy is olyan könnyű, nem de?-pattant fel
-Bocs, hogy segíteni akartam…-tettem karba a kezem
-Nem tudsz…
-De szeretnék...-krákogtam zavaromban-Ha bármi van, akkor…-indultam volna tovább, de utánam szólt
-Terhes voltam.
-Mi?-fordultam vissza olyan hirtelen, hogy a cipőm éles hangon súrolta a betont
-Terhes voltam. Billtől… Nem tudja-mosolygott keserédesen-Elvetettem…
-Mit csiná…
-Nem álltam rá készen-ráncolta a homlokát-Aztán meg jött Tom és…
-Ő sem tudja, igaz?
-Nem-szegte le a fejét
-Remek-tettem hozzá ironikusan
-Ma van az évfordulója-tette hozzá-De ezt ne mondd el senkinek... Kérlek!-szűrődött ki szinte hangtalanul a remegő ajkai közül
-Én… öh…
Mintha egyre csak raknák a kilós súlyokat rám. Ezt a titkot Billnek és Tomnak is joga lenne tudni, de megesküdtem Ria-nak, hogy nem mondom el senkinek. Megesküdtem? Valami olyasmi… De hisz Ria rámászott Billre. Na igen, ezt is joga lenne tudnia Tomnak. Bár Tom pont ugyanolyan romlott, hiszen ő meg velem… Szóval én és ő… Igen… Ezek a dolgok már bőven elegek, egy esküvő végleges elhalasztásához. Viszont azt hiszem, Billt attól féltem, ami ez után jönne. Mélyre süllyedne. Az eddigieknél is mélyebbre és azt nem bocsájtanám meg magamnak. Túl nagy bűn lenne az ahhoz, hogy elhordozzam.
Tárcsáztam Tomeket.
-Aniela, mikor jössz már haza? Hiányzol!-hallatszott a 17 éves testvérem szájából
-Ti is nagyon hiányoztok, de ebben a hónapban szerintem már nem megyek haza.
-Hogy megy az egyetem?
-Jól. Túl vagyok a tanév első pár vizsgáján. Szerintem mind meglesz.
-Apa kérdezi, hogy küldjön-e pénzt.
-Nem. Van állásom.
-De… A múltkor is annyi ajándékot küldtél…
-Van pénzem, nyugi. Repülőjegyre is van csak most… Most nem érek rá. De megyek, amint tudok. Apa hogy van?
-Hm…
-Hm?
-Jól csak… Néha fáj a szíve. De a nővér heti kétszer jár hozzá. Ne aggódj!
-Ne aggódjak?! Kösz…
-Tényleg minden oké.
-Ha van valami, hívj. És ha kell pénz akkor is.
-Értettem.
-Szeretlek, öcsi. Puszilom a többieket is.
-Átadom. Mikor hívhatlak legközelebb?
-Majd én hívlak.