"Ketten maradtunk. Ő és én. Ha most nagyon dráma királynő akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a piros sarokban ő, a kékben én. Nem mert a szemembe nézni, én pedig szinte már vérszomjasan is kerestem a tekintetét. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, de aztán ráeszméltem: ki vagyok én, hogy megítéljem ezt a lányt?
Kisétált a próbaterem erkélyére friss levegőt szívni. Nem szándékoztam utána menni, de megszólított.
-Ne mondd el Tomnak, kérlek!
Ekkor viszont visszavonhatatlanul elborult az elmém és visszakérdeztem.
-Mit mondtál?
-Hogy ne mondd el Tomnak-fordult felém könyörgő arccal
-Te önzőbb vagy mint gondoltam..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése