Battlefield-17.rész

17.

Másnap reggel valaki nagyon buzgón csörgetett, de én többször is csukott szemmel kinyomtam a telefonomat. Olyan fejgörccsel ébredtem, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna magamat egy baseball ütővel, de csak a zaklatóm után.
Aztán feladtam, végül hunyorogva rápillantottam a mobilra és beleszóltam:
-Igen?-hangzott alig érthetően

-Igaz?-kérdezte erélyesen a vonal túlsó oldaláról Bill
-Hm?-nyögtem bele életuntan a telefonba
-Hogy smároltál Georggal. Igaz vagy nem? Válaszolj már!-kiabált
Kezdett érdekessé válni a beszélgetés, ezért felültem és beletúrtam a hajamba.
-Dobtál, ha jól emlékszem…
-És ezért a legjobb barátommal kellett kavarnod?-szipogta
-Te most… bőgsz?-kérdeztem félve-Bill?-szólogattam, de kinyomta
Óriási lelkiismeret-furdalás töltött el. Nem értettem magamat. Hogy lehetettem ilyen buta?!
***
Hétfő. Két közös óra Billel. Majd’ 24 órát szenvedtem át. Én szerettem Billt csak elöntött a szeretet hiány és kellett valaki. Egészen biztos, hogy ha Tom lett volna ott, akkor őt is megkaparintom. Pedig az már duplán gáz lett volna. Így is épp eléggé égett a fejem.
Berontottam angolra. Észrevett, mert összeakadt a pillantásunk, de gyorsan bele is temetkezett az angol könyvbe. Most komolyan… Bill Kaulitz és az angol könyv csak hallomásból ismerték egymást. Gondolom azt hitte, hogy észrevétlenül elsuhanok mellette, de nem. Megálltam a padja mellett és ledobtam az üres székre a táskámat. Levettem a kabátomat, letettem a táskát a földre és leültem mellé.
-Beszélnünk kell-sandítottam a jobb oldalamra
-Igen…
-Kettőkor a suli előtt-jelentettem ki.
-Oké-bólintott
Az angolt és a matekot is szótlanul vészeltük át. Közös radírt használtunk, de ennyi volt az érintkezésből. Tudtam, hogy azon a délutánon valami sorsdöntő történik a kapcsolatunkban. Vagy végleg szakítunk vagy ismét fellobban a láng és azt már semmi nem olthatja ki.
***
-Na megyek…-pattantam le a pad tetejéről
Gre bólintott.
-Sok sikert, te lány!-ölelt meg
-Köszi-hunytam be a szemeimet
-Nem lesz itt gáz. Az öcsém szeret-kacsintott Tom és a kezét nyújtotta, hogy csapjak bele.
-Remélem igazad van.
Kimentem a teremből, lefutottam a lépcsőn és a nagy bejárati ajtót kinyitva megpillantottam a cigiző Billt. Ott gubbasztott a padon elkenődött sminkkel. Nyúzottnak tűnt. Gondolom, a háta közepére kívánta a találkozónkat, de nem érdekelt. Mondani valóm volt.
-Mellékesen honnan tudtad meg?-ültem le mellé
-Georg elmondta Tomnak…-nyomta el a cigijét, de már nyúlt is a következőért
-Így már világos-nevettem fel cinikusan
-Tom elmondta Andreasnak,-folytatta-aki elmondta Sabine-nek, aki pedig nekem. Bonyolultan hangzik, nem de?-gyújtotta meg az újabb szálat-Pedig lehetett volna egyszerűbben is. Például, ha Tom nem olyan féreg, hogy eltitkol előlem egy ilyet.
-Hagyd őt!
-Vicces, hogy véded. Milyen jóban vagytok mostanában!-húzta fel a szemöldökét
Lenyeltem ezt az ironikus hozzáfűzését és csak annyit mondtam:
-Szeretlek.
Ebben az egy szóban minden benne volt, de Bill arra kért, fejtsem ki.
-Itt vagyok, ami kb. annyit jelent, hogy inkább meghalnék, mintsem elszakadjak tőled. Nekem te vagy az életem. Az egyetlen dolog, aminek az elvesztése fájdalmat okozna-meredtem rá könnyektől fulladozva
-Akkor se lehetünk együtt-nézett rám véres szemekkel-Képtelen vagyok lemondani a zenéről. Az életem szerelme…
Ebben a pillanatban elöntött a felismerés és éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, ám tévedtem.
-… a másik pedig te vagy. Nem akartam, nem akarom, hogy amíg én stúdiózok és ha minden jól megy, koncertezek, te itthon legyél és várj rám.
-És megkérdeztél erről engem?-törtem ki-Jobban szeretlek, mint ezt az egész világot együttvéve. Menj ahová szeretnél, csinálj azt, amit akarsz, azzal akivel akarsz, de hagyd meg nekem azt, hogy szeresselek.
-Én nem…-temette az egyik kezébe az arcát, a másikkal meg a cigit fogta
-Akkor miért vagy itt?-sütöttem le a szemem
Elpöccintette a félig égett cigarettát és áttette az egyik lábát a pad túl oldalára, hogy szembe üljön velem. Belekapaszkodott a combomba és a vállamra hajtotta a fejét.
-Túl önző vagyok, ahhoz, hogy távol tartsalak magamtól.
-Akkor fogadd el, hogy hajlandó vagyok rád építeni az egész életemet-simogattam meg a hideg arcát
-De ez túl nagy és én mit adjak cserébe?-adott puszit
-Legyél az enyém. Ennyi…-csókoltam meg szenvedélyesen, majd egy kicsit ellöktem magamtól-És kérlek, máskor előre szólj, ha úgy döntesz, hogy a saját érdekemben szakítasz velem.
-Többet nem lesz ilyen-nyomta a homlokát az enyémnek és elejtett egy tipikus Billes mosolyt
A remény ekkor újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporhassa a valóság.
Először minden egész jól ment. Bill egyre többször volt Berlinben, majd Hamburgban, de amint volt egy kis ideje, haza jött, ha pedig nekem volt, akkor én mentem. Az első gát a szülők voltak. Jörg nem nézte jó szemmel, hogy én Berlinben vagyok tanulás helyett, pedig könyvet is vittem. Igaz, hogy a történelem úgy nem igen ment a fejembe úgy, hogy csak feküdtem a könyvön, mialatt Bill szorosan a karjaiban tartott a stúdióhoz tartozó emeleti szoba padlóján. Persze, ez a jegyeimen is meglátszott. A korábbi kiváló eredményeimhez képest, akkor majdnem buktam irodalomból és biológiából.
Nem csak a szüleim voltak problémásak. Fárasztó volt az ingázás. Bár inkább ingáztam volna, akkor is amikor már turnéztak, de az a másfél hónap teljesen kiesett az életünkből.
Zavart, hogy nem vallja be, hogy van barátnője és az is zavart, hogy millió egy lány ugrál körülötte.
Aztán jött az a botrány a pornó színésznővel, amiről az újságokból értesültem. Bill szegény magyarázkodott, de én inkább hittem a magazinnak, mint a saját pasimnak. Szörnyen restelltem.
Megőrjített az időeltolódás. Az, hogy felhívott „jó reggelt” címszó alatt éjfélkor, az hogy, ha a lemenő Napra pillantottam, akkor tudtam, hogy ő nem ugyan ezt látja. Az utóbbi miatt mindig elsírtam magam, ha naplementét néztem.
Semmi sem tántoríthatott el Billtől. Egyszer még Olaszországba is utána mentem. Nem érdekelt a pénz, az idő, az iskola. Szerelmes voltam. Életemben először és úgy igazán. Csak ő létezett. Nem voltak már barátaim, családom, új ismerőseim, mert nekem csak és kizárólag Bill volt. Bill Kaulitz. Hogy is kellett volna más?!
***
A Zimmer 483 album turnéja után közvetlenül kaptam egy telefont Billtől. Kedvesen elcseverésztünk, majd bedobta, hogy szakítani akar velem. Gondoltam, hogy megint nekem akar jót, de nem. Összejött valakivel a stábból. Lefagytam. Ki esett a telefon a kezemből. Abban az évben voltunk 3 évesek és ő így elbánt velem.
Úgy éreztem magam, mint egy fonal gombolyag. Ő volt a macska. Letekert, szétszedett és ott hagyott.
Több hónapig nem találtam a helyem és nem hogy azt nem tudtam, hogy lesz tovább, hanem még azt sem tudtam, hogy lesz e egyáltalán tovább.