-Akkor egy Ha eljön Joe Black?-nyomkodta a távirányítót
-Aha. Kíváncsi vagyok erre a filmre, ha már ennyit áradoztál róla-bújtam be a takaró alá
Össze voltam zavarodva. Igyekeztem kiiktatni mindenféle stresszt, így vettem egy hosszú fürdőt és tervbe vettem egy pihentető olvasást is a medence mellett, de Bill megkért, hogy töltsem vele az estét, így maradtam egy kis dvd-zésre.
Nem értettem Billt. Mintha skizofrén lenne. Ezen az estén a kedves Bill volt, pedig nem is szívott semmit.
Elindította a filmet és ő is bebújt mellém. Eleinte kicsit távolságtartóan bámultuk a tv-t, de mikor a pop cornért átvetődtem rajta az éjjeli szekrényéhez, akkor mosolyogva konstatálta a dolgot és nem eresztett.
A film közepe felé elaludtam a mellkasán és Brad Pitt gyönyörű arcára pislákolva keltem fel.
-Lemaradtam valami érdekesről?-álmos hangon szóltam és még inkább belefúrtam magam az isteni illatú pólójába
-A szex jelenetet kihagytad-nevetett fel kellemesen
-A fene!-nevettem én is
Megcirógatta a karomat. Végig futott rajtam a hideg. Felemeltem a fejem.
-Amúgy hány óra?-túrtam bele a hajamba
-Kb. kilenc múlt-nyalta meg az alsó ajkát
Belefulladtunk egymás tekintetébe. Ahogy félig rajta feküdtem, éreztem, hogy beindult és ha én is pasi lennék, akkor belőlem is hasonlókat hozott volna ki a szituáció. Bill belemarkolt a fenekembe és megcsókolt. Őszintén nagyon kívántam őt. Egyre jobban. De ha akkor és ott lefeküdtem volna vele, akkor csak még jobban beleástam volna magam ebbe az egész bonyolult történetbe.
-Hozok…-löktem el magam tőle-Hozok valami kaját.
Persze eszem ágában sem volt este kilenckor enni, csak gondoltam, kihasználom az óriási kert örömeit és sétálok egyet. Lesétáltam a nappaliba, ott kinyitottam az üveg ajtót, de nem jutottam messzire, mert a teraszon szembe találtam magam az illuminált állapotban lévő Tommal.
Visszafordultam volna, de észrevett.
-Csak gondoltam sétálok egyet-húztam össze magam a hideg miatt. A karba tett kezeimmel persze azt se ártott takarnom, hogy a trikó alatt nem volt rajtam melltartó.
-Leülsz?-bökött a nagy kanapéra, amin éppen ült. Bólintottam. Felhúzott térdekkel letelepedtem mellé.
-Baj van?-kérdeztem. Cinikusan felnevetett és a whiskys pohárral a kezében hátradőlt-Ria?
-Hogy találtad ki?!-gúnyosan-Elegem van ebből az egész esküvő dologból-mormolta-Minden e körül forog és Ria is egy kész mennyasszörny lett. Szerinted van kedvem ezek után elvenni?!
-Van, akiből a sok idegeskedés ezt hozza ki. Ne aggódj! Elmentek nászútra és minden oké lesz-simogattam meg a vállát
Felnyögött és lehúzta a maradékot, ami a poharában volt, majd előre hajolt és töltött még.
-Kérsz te is?-fordított fel az ezüsttálcán egy másik poharat
-Nem-ráztam a fejem
-És te hogy hogy nem az öcsémmel vagy?-fordult felém
Oldalra biccentettem a fejem.
-Csak… sétálni akartam, aztán….-vontam vállat
Megdörzsölte a fátyolos szemeit.
-Mennyit ittál, Tom?
Válaszként a Jack Daniel’s-es üvegre bökött, aminek már több mint a fele eltűnt.
-Félek-nyögte-Én… Úgy értem, ez olyan végleges. Csak ő örökké.
-Azt mondtad, szerelmes vagy belé-ráncoltam össze a szemöldökömet
-Szeretem...-mondta komoran. Mindketten tudtuk, hogy mi a mondat vége.
-Akkor miért akarod elvenni?-csúsztam közelebb
-Ha én azt tudnám…-nézett mélyen a szemembe-Gyönyörű vagy-szólalt meg kis szünet után és végig simított a nyakamon. Szinte beleremegtem.
Nem tagadom, hogy baromi szexinek találtam Tomot, talán még jobban vonzódtam hozzá, mint Billhez. Persze ennek semmi jelentősége, hiszen dolgozni voltam ott és nem szórakozni, így meg kellett emberelnem magam.
-Mennem kell-álltam fel
-Ne!-ragadta meg a karom és ő is felállt, bár kissé dőlöngélve-Nem akartalak megijeszteni csak-fogta meg mindkét kezével az arcomat-azt akartam mondani, hogy ha nem járnál az öcsémmel...-nyelt egy nagyot-Ez hülyeség-hunyta le a szemét
-Tom, ne csináld ezt!-tettem a kézfejem az övére
-Bocsi, csak magamhoz képest kurva régen dugtam és na…-csúszott lejjebb a keze a nyakamról. Felszisszent, mikor ő is rájött a tényre, hogy nincs rajtam semmi a felsőm alatt. Baromi dögös volt a borostája, tetszettek az őzike szemei és ha rossz kislány lennék, ott a kanapén megerőszakoltam volna, de részeg volt, én pedig jó vagyok.
Felmentem a szobánkba, de Billt sehol sem találtam. Gondoltam, elment wc-re vagy hasonlók, de a nagy várakozásba belefáradtam és elaludtam. Az viszont már inkább bökte a csőrömet, hogy másnap reggel egyedül kellett felkelnem. Rögtön le is szaladtam, hátha már reggelizik, de nem. A konyhában csak Ria-t, Simet, Gordont és Tomot találtam. (Na meg valami mexikói szobalányt, de ez lényegtelen.)
-Jó reggelt, drága!-köszönt Simone
-Anya, halkabban. Fáj a fejem-sütötte le a szemét Tom és ette tovább a McFreeze-ét. Azt hiszem, hogy túl sokra emlékezett a tegnap estéből. Túlontúl sokra.
-Öh, jó reggelt! Bill?-vakartam meg a fejem
-Azt hittük alszik-pislogott nagyokat Gordon
-Én meg azt hittem, reggelizik-válaszoltam értetlenül
-Felhívjam?-nyúlt az első mobilért, ami az asztalon volt, Simone
-Itt a telefonja-mutattam fel-Hol lehet?!
-A fő, hogy nincs itt-tette hozzá Ria fapofával és ette tovább a diétás joghurtját
Tom erre a kijelentére idegesen lecsapta a fagyiját, felpattant és kitessékelt a konyhából.
-Itt az összes kocsi?-indult el a garázs felé
-Nem tudom.
Tom megérzése jó volt. Bill elhajtott Tom méregdrága Audiával.
-Ezt én most nem értem-ziháltam-Hol lehet?
-Nyugodj meg!-ölelt át Tom-És sajnálom a tegnapit. Kérlek, ne haragudj és maradjon köztünk. Amúgy is összevissza beszéltem-súgta, majd elengedett. Azt hiszem, félt és megbánta, hogy „hülyeségeket” beszélt-Mi tízkor elindulunk a reptérre, mert jönnek a nagyszüleim meg Georg és Gustav. Itt hagyunk, ha Bill hazaér, akkor hívj fel, rendben?
-Oké…
Így is lett. Mint, akit odaültettek az előszoba közepére, úgy ültem ott törökülésben. Már a lábaim is egészen elgémberedtek a várakozásban. Aggódtam Billért.
Dél körül aztán nyílt az ajtó. Felemeltem a tekintetem és ott állt Bill Kaulitz. A napszemüvegét éppen akkor akasztotta bele a pólója nyakába.
-Hol a jó büdös francban voltál?-pattantam fel, míg ő komótosan levette a bőrdzsekijét és felakasztotta a fogasra-Figyelsz te rám?-löktem meg
-Hé, hé, hé! Állj le, jó?
-De hol voltál? És kivel és...-karmoltam meg az arcomat
-Olyan helyen, ahol, ha fizetek azért, hogy letérdeljenek elém, akkor nem a testvéremet fogják leszopni-viharzott be a nappaliba
-Mi a faszról beszélsz?-mentem utána
-Arról, hogy szedd össze a cuccodat és takarodj innen!-ordította, majd lerogyott az ablak mellett árválkodó fotelbe-Lementem tegnap utánad. Láttalak Tommal-hajtotta le a fejét
-Nem volt semmi. Tom részeg volt… Bill!-guggoltam le elé
-Én fizetek érted, nem ő!-szólt harsányan
-Szexelni akarsz?-rángattam fel-Szexeljünk. Most-karoltam át a nyakát és vadul beleharaptam az alsó ajkába.
-Aniela!-fogta meg az állam-Itt nem a szexről van szó. Nem akarod csinálni? Jó. Van két kezem.
-Akkor?-simogattam a nyúzott arcát
-Szeretem Tomot. Önzetlenül szeretem, de ne tegyél tönkre, könyörgöm. Ne válaszd te is őt!

Nagyon jó <33
VálaszTörlésúristeeeen de édesek az ikrek *-* szegény Bill :( válaszd őt, Tom meg hagyja el a kis cafkát :D
VálaszTörlésmegérte várni ^^ de azért siess a kövivel :D
áh...ez tényleg nagyon jó volt imádom :)
VálaszTörlésIgen szerintem is választ Billt :)
és igen tényleg megérte várni .....siess légyszike a kövivel :D
Ááá, az utolsó mondat betett. Hirtelen úgy megsajnáltam szeény Billt. Mostmár érthetőbb, hogy miért is volt ilyen kiszámíthatatlan és goromba. Haha, bonyolódnak a dolgok, érzem, hogy jó lesz :D Szegény Tomot is sajnálom. Milyen kis bizonytalan, erre még Aniela is rátesz egy lapáttal... Nagyon képtelen helyzet kezd előállni, szenvedés lesz még ebből :( :) Nagyon tetszett a rész :))) És... húúú. Nálam még mindig döntetlenül áll Bill és Tom, el nem tudom képzelni, mi lesz ezután :D Alig várom már a folytatást! :))
VálaszTörlésjóó dilemma :D Húha, most énis tanácstalan vagyok :D De isteni lett a rész ^^ váratlan fordulatok húha :D És annak a mondatnak mi lett a vége? Mert én nem tudom :((
VálaszTörlésDrága Nessi!
VálaszTörlésNekem valahogy ez a mondat tette be a kaput "Ne válaszd te is őt!" Miért ki volt az akiről nem tudunk és Tomot választotta? Vagy esetleg Bill, Riába volt egy kicsit bele esve...?
Most kicsit beindult képzelet erőm...
Amúgy most is, s még mindig fantasztikus! Kövit gyorsan !
Vary, kösziii <33
VálaszTörlésDorka, csak neked jött ez a rész, tudod :D
KedvesNévtelen, BillT, majd meglátjuk ;)
Gabee, döntetlen Bill és Tom? :D hááát... majd elválik ;)
Lea, köszii, majd minden kiderül
annepage, ma hozom a kövit és abból minden kiderül!!! :D