Hagytad, hogy beléd essek. Elvarázsoltál a szőke tincseiddel, a nagy barna szemeiddel és az esetlenül kedves személyiségeddel. Tizennyolc voltál, sikeres. Majdnem belerokkantam, mikor a zenekarod miatt szakítottál velem, de talpra álltam és nem adtam fel, mert tudtam, hogy nekünk még dolgunk van egymással. Visszaszereztelek és a legjobbat nyújtottam. A tartásomat megőrizve elviseltem a kilengéseidet, azt hogy ha olyan kedved van, tudomást se veszel rólam. Volt, hogy több napig nem értelek el, mert magányra vágytál, aztán mikor megjelentél oltalmazásra és szeretetre volt szükséged. Kérdezés nélkül tettem a dolgomat és megadtam neked, ami kell. Mit vártam érte cserébe? Téged.A szívemet és a méltóságomat is letaglózta a hír, mikor összevertek, mert kikeztél két lánnyal. Akkor eldöntöttem, hogy vége, de aztán egy olyan oldaladat mutattad, amit addig még sosem, így hát megbocsájtottam. Nem könnyű túl tenni magam ezen, hisz a hegeid mindig csak erre emlékeztetnek, de próbálkozom. Én legalább próbálkozom.
És most azt akarod mondani, hogy megsebeztelek és te már nem bírsz többé így velem lenni? Mégis ki lennél te? Talán te nyeltél csendben több évig? Talán te álltál a második helyen, a zene mögött? Te talán jobb vagy? Nem...
Lehet, hogy lányok milliói hevernek a lábaid előtt, de szerinted ők elviselnének?
Csak azt kérem, hogy tisztelj és, ha hozzád beszélek, akkor nézz rám, az Isten szerelmére...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése