Battlefield-11.rész

11.

Kócosan ébredtem a halkan szuszogó Bill mellett. A jó meleg paplant feljebb húztam és tüzetesen elkönyveltem magamban, hogy milyen jó itt. A téli fehér fény csak épphogy beszűrődött a redőnyön át és nem is igen bántotta a szemem, ami Bill félmeztelen testére tévedt. Közelebb bújtam, a fejem az övé mellé hajtottam, a nyakát pedig az ujjbegyeimmel kezdtem simogatni. 
Libabőrös lett. Kéjesen felsóhajtott és ébredezni kezdett. Egy apró puszit adtam a puha arcára és mosolyogva néztem, ahogy kinyitja a fáradt szemeit. Rám nézett és ő is sokat sejtetően elmosolyodott. 
-Jó reggelt!-rekedtes hangon köszönt és ásított egy nagyot 
-Neked is, kicsim-súgtam a fülébe. A lábamat felhúzta magához és a combomat kezdte lágyan simogatni. Még inkább bújtam és nagyokat nyelve tűrtem, hogy a másik keze végig barangol a testemen. 
-Még mindig be vagy indulva?-kacagtam fel 
-Nem érzed?-harapott bele az alsó ajkamba
Nagyon is éreztem. Maga fölé húzott, mialatt a nedves ajkait végigvitte a fülemen. 
-Mit szeretnél?-kérdeztem zihálva. Teljesen megadtam magam. Lényegében bármit megtettem volna neki. 
-Azt, amit este-tolta le a hátamról a takarót, majd a tenyere megállapodott a fenekemen
Mielőtt bárkiben is felmerül: nem, nem feküdtünk le… még. Ha a szívemre hallgatok, akkor már tuti, hogy egy újabb vonal lennék a skalpgyűjteményében. De az eszemre hallgattam. Azt akarom, hogy értékesebb legyek neki én, mint pl. Sabine. 
*** 

-Csá-köszönt Bill a konyhában ülő ikertestvérének, aki az egyik kezében a colás üveget, a másikban a telefonját tartotta és sms-t írt
-Jó reggelt!-köszönt vissza Tom anélkül, hogy Billre nézett volna
-Anyáék?
-Elhúztak nagypapihoz. Ebédre jönnek. Elvileg nagypapát is hozzák-tette le a telefonját a konyha asztalra, majd végig mérte a testvérét-Igazán felvehettél volna valamit emberi göncöt-ivott bele az üdítőjébe
Billen egy fekete, passzos alsónadrág volt csak. Intett nekem, hogy nincs Simone vagy Gordon veszély, így kimerészkedtem Bill egyik pólójában és a bugyimban Tom legnagyobb „örömére”.
-Szia-intettem bájosan az épp reggeliző rasztásnak. Viszonzásul csak egy összeráncolt homlokot kaptam.
-Ugyanez igaz rád is. Csak mert a fél iskola látta már a segged, még nem kéne nekem is mutogatni…-szólt fennhangon. Lehajtottam a fejem. Még a feltételezést is sértőnek találtam.
-Tom, kussolhatnál-mutatta fel a középsőujját Bill, majd átkarolta a derekam-Reggeli?-szólt édes hangon
-Persze, csak előbb megmosakszom kicsit-mondtam
-Tudod, merre van a fürdő…-engedett el és besétált Tom mellé. Kivett két tányért, letette őket az asztalra és leült a testvére mellé.
-Meghúztad, mi?-harapott nagyot a szendvicséből T. Bill huncutul nevetni kezdett.
-Nem…-válaszolta végül
-Hagyjál már! Tudod, kinek add be ezt a hülye dumát-csapta karba Tom
-Csönd már!-csitította Bill-Tényleg nem-rázta a fejét
-De nyugtass meg, hogy más az volt-tolta ki-be a szájába a colás üveget Tom célzásul. Bill megnyalta a száját és csak egy aprót bólintott-Annyira tudtam-ingatta a fejét
-De kuss, oké? Nem akarom, hogy bárki is tudjon róla-nézett mélyen testvére szemébe Bill
-Úgy ismersz?-vágott be egy grimaszt a rasztás
***
Szüntelenül néztem, ahogy a kaja látványosan forog a szájában. Nagyon viccesen ette a pirítósát, amit ő egyes egyedül sütött.
-Mi az?-kapta oda a fejét
-Semmi-kotortam bele a müzlimbe-Csak még sosem láttalak smink nélkül-biccentettem oldalra a fejem és néztem őt tovább
-Oké, tudom, egy nagy adag fos vagyok ilyenkor-forgatta a szemeit
-Nem-simítottam meg a karját-Tetszel-elmosolyodtam és ettem tovább. Tényleg nagyon tetszett, bár az már kevésbé, hogy némely vonásai így Tomra emlékeztettek. Bill mégis csak sminkkel az igazi. Más fiún nem viseltem volna el a vakolatot, de ő kivétel. Ha mini ruhát vett volna fel, akkor is fantasztikusnak találtam volna. Megragadott a személyisége.
-Még jó, hogy este sötét volt és nem láttad a fejem-tette hozzá cinikusan
-Nem a fejedre fókuszáltam-rántottam egyet a szemöldökömön, mire bevetette a sármos nézését
-Hanem?-hajolt közelebb és megnyalta az ajkait. Vállat vontam. A keze megint a combomra tévedt és egy apró puszit adott a fülem mögé. Beletúrtam a hajába és szenvedélyesen megcsókoltam.
Annyira felhevült a hangulat, hogy nagy csattanás kíséretében arrébb tolta az asztalt és nekem esett. A szívem egyre gyorsabban vert, Bill pedig úgy szuszogott, mint aki most futott két nagy kört a szabadban.
Az ölében ültem és téptük egymás száját, mikor krákogást hallottunk a konyha ajtajának irányából.
-Undorítóak vagytok-szólt Tom alig érthetően, mert egy lila fogkefe lógott ki a szájából
-Nem azt mondtad, hogy fürdesz?-csattant fel Bill, miután én visszaültem a székemre és mintha mi sem történt volna,  ettem tovább a reggelimet
-Végeztem, na-mutatta fel a kezeit Tom megadásként-Amúgy is…-túrt bele az egyik zsebébe-Csak oda akartam adni a karácsonyi ajándékod-vett elő egy doboz piros Marlborot-Anyáék előtt nem lenne szerencsés-magyarázta még mindig fogkrémtől habos szájjal
-Nem erőltetted meg magad-nevetett fel Bill. Hiába, nem tud haragudni a testvérére.
-Jól van már. Kell nekem is a pénz, új gitárra gyűjtök. Gyere már ide-indult el széttárt karokkal Tom Bill felé. Megölelték egymást.
Nem mondom, hogy az elém táruló látvány nem volt groteszk. Bill egy szál alsóban, Tom pedig fogkefével és egy doboz cigivel a kezében állt. Valahogy mégis idillinek tűntek ők így együtt. Bármennyire is utálom, be kell hogy valljam, Tom szereti Billt. Minden beszólás és alattomos tett mögött valahol lélek is lakozik.
-Én mit kapok?-sikálta tovább a fogát Tom. Vicces arcokat vág ilyenkor.
-Szerinted?-összenéztek és mindketten nagy röhögésben törtek ki. Ez már csak ilyen ikres dolog lehet-A fiókodba tettem, ahol tartod-erre a mondatra Tom már szaladt is, mint akit kergetnek, hogy megnézze, mi szépet kapott az öccsétől
Bill mosolyogva ült vissza és ette tovább a pirítósát, amire már ráolvadt a vaj.
-Mit kapott?-kérdeztem döbbent arckifejezéssel. Nem válaszolt. Csak akkor esett le, mikor Tom a ház másik végéből ordította, hogy:
-Eper ízű? Tök jó!-és ezt így mind szépen tagoltan, fogkefe nélkül
***
-Ne menj már még!-kérlelt az ágyon ülve
-Muszáj. Megígértem anyunak, hogy az ebédre otthon leszek…-vettem fel a kardigánomat is. Felállt és mögém lépett. Hátulról átkarolta a derekam finom puszit lehelve a nyakamra. Kuncogni kezdtem. Nagyon csikis volt.
-De szépen csillog a fülbevalód!-nézte meg közelebbről
-Nem fog ilyen szépen csillogni, ha elmondom, kitől kaptam-fordultam felé. A kezeimet a vállaira téve adtam egy csókot neki.
-Bertsch?-fintorgott. Nagy levegőt vettem. Talán meg fog sértődni. Minden oka meg lenne rá. Hátrált és az ágya mellett lévő szekrény felé indult. Az egyik skicce alól kihúzott valami fénylő tárgyat. Összezárta a kezeit, így csak akkor jöttem rá, hogy egy aranyláncról van szó, mikor már éppen rakta föl nekem.
-Bill…-sóhajtottam fel. A döbbenet miatt más nem jött ki a számból.
-Ne örülj, bizsu-tette hozzá savanyúan-megfordultam és még mindig ovis módjára vizsgálgattam a karácsonyi ajándékomat-Tudom, hogy szív helyett ez egy nyomi hangjegy de…-nem tudta befejezni. Nem engedtem-Úgy illik, hogy én is képviseltessem magam-ölelt meg szorosan
Hiába. Zenész… Marco ajándéka ötször többe kerülhetett, mint Bill nyaklánca, érthetetlen módon én mégis jobban örültem Billének. Pedig mindkettő szívből jött, legalábbis azt hiszem. Billében biztos vagyok, mert miután átadta, éreztem a szívdobogásán. Más volt.
Mélyen belenéztem a szemébe. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de… vagyis… öh…

VÁROM A VÉLEMÉNYEKET! :)