Viszlát, Listing!

Bár jó páran nem szerettétek volna ezt a novellát, így ezt most azoknak ajánlom, akik a szavazáson az "IGEN" gombot nyomták meg.
Ezt a számot, nem viccelek, kö-te-le-ző hozzá hallgatni. :) Jó szórakozást!

***
2011., Bravo magazin, Könyvajánló

Stefanie Müllernek(24) tényleg sikerült az, ami lányok millióinak csak álom: járt a Tokio Hotel egyik tagjával! Az Immer Träumer c. könyvében, a srácok engedélyével, azt a 4 évet dolgozta fel, amikor elindultak a siker útján. Kíváncsi vagy, milyen volt az ikrek háza, Gustav hogy udvarol, ki adott ihletet nekik és hogy milyen lehetett Georg osztálytársának lenni? Akkor irány a könyves bolt! Addig is itt egy részlet a Viszlát, Listing! c. fejezetből:

„Mindenki vár valakit. Van, aki a szőke herceget fehér lovon. Más inkább BMW-vel várja azt. Én egy barnát  basszusgitárral a kezében.
Egy hónappal ezelőtt, itt Magdeburgban össze is futottam vele. Egy esős napon az utcán pillantottam meg a múltamat idéző zöld szempárt. Egyszerre álltunk meg egymás előtt és, mint aki megkövült, mozdulni se bírtam. Felsejlett bennem, hogy mi van, ha még haragszik rám? Mi van, ha még utál?
Olyan tökéletes volt, mint évekkel ezelőtt, mikor tizenéves fejjel belészerettem. Pont ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem. Az ajkaim remegni kezdtek és, mintha az összes vér kiszökött volna a testemből, elfehéredtem. Minden egyes reggel így éreztem magam, mikor bementem az iskolába és leültem mellé.
Úgy gondoltam a sorsnak oka volt, hogy újra egymás mellé kevert minket. Találkozgatni kezdtünk ismét. Minden percét élveztem. Ismét önfeledt és fiatal voltam. Huszonnégy évesen a lelkem már olyan, mint egy gyászoló öregemberé. Mióta elment nem találom a helyem. Nem találtam akkor sem, mikor megcsaltam azzal a szőkével. Sokat volt távol, én meg sokat voltam egyedül. Magányos voltam és nem tudtam tisztán gondolkodni. Nem normális helyzet, mikor két 19 éves fiatal távkapcsolatban él. Na ugye, hogy nem?!
Talán egy hónapja találkozgattunk, mikor egy  este megcsókolt. Fellélegeztem. Vágytam rá és éreztem, hogy ez még mindig szerelem. Még mindig… Egymásnak teremtettek minket. Úgy ismerem, mint a tenyeremet és mégis szeretném szeretni. Tudtam, hogy van barátnője, de abban is halál biztos voltam, hogy ő is érzi, amit én. Hiszen ezt a lányt még a nagymamájához se vitte el, aki pedig szent számára. Ha ő nem szeret, akkor Georg sem fog.
Miért is ne élhettünk volna így mindennap? Nem tudom… De az egyik este bejelentette, hogy megkérte a kezét. A szívem millió apró darabra tört össze. Még mindig mardos valami idebenn. Nem tudom, mi.
Péntek volt. Írtam neki egy sms-t, hogy találkozzunk a városi parkban. Ez volt az utolsó.
A hideg szél simogatta a puha arcát.
-Tudod, hiszem, hogy ha akkor megvártalak volna… Istenem, ha nem csaltalak volna meg, akkor most nem akarnál elvenni egy olyan lányt, aki nem én vagyok-gyűltek könnyek a szemembe
-Steffi…-nyögte gondterhelt arccal Georg
-Nem-fordultam el-Jól leszek. Én boldog vagyok, mert boldog vagy és mert annak kell lennem, nem de?-erőltettem keserű mosolyt az arcomra-Tényleg jól leszek-nyeltem a könnyeimet
-Én mindig szerettelek-suttogta-De azt hiszem, most már túl késő mindent újra kezdeni-lépett közelebb
-Tudom én-bólogattam-Csak…-takartam el zokogva a szám-Hagy kapjam meg azt a képet, ami a tárcádban van rólunk!
-Persze-vette elő a zsebéből a pénztárcáját és az átlátszó részből kicsúsztatta a kopott fényképet, amin én és ő az Elba partján ülve csókolózunk. A kezembe adta egy zsebkendővel.
Elvettem tőle és filmszerűen előtörtek belőlem a régi emlékek.
-Bár visszatekerhetném az időt-sóhajtottam fel-Örökké várnék rád!-hátráltam és megtöröltem a szemeimet
-Stef-nyújtotta a kezét utánam
-Örökké, Georg…-sarkon fordultam és vele ellenkező irányban elindultam. Ő csak merengve állt ott az alsó ajkát harapdálva.
Őszintén azt kívántam, hogy visszamehessek arra az estére, mikor úgy döntöttem, hogy másnál keresem a boldogságot, amíg ő messze tőlem, Hamburgban stúdiózik. A nevetséges, hogy ezt már 5 éve bánom és bánni is fogom egy életen át. Ah…
Van az a dolog, hogy „két testben egy lélek”. Ez ránk is igaz. Az egyik felem meghalt és azt hiszem, vele hal a másik is. Csak árnyéka vagyok már régi önmagamnak. Georg Listing, elvitted a fénylő csillagomat!„