Love game-20.rész

20.

Melletem szuszogott reggel, mikor felkeltem. Csak könyököltem a fehér tollpárnán és néztem, ahogy alszik. Annyira nyugodt és kiegyensúlyozott ilyenkor. A nagy szempillái az arcán ülnek és még az arca is egész kisimul.
Meztelen volt. A testét a vastag paplan takarta a mellkasáig, ami szüntelen mozgott le-fel.
Azon gondolkodtam, hogy egy ilyen csoda miért akar velem lenni? Hisz nincsenek óriási melleim, nem vagyok csont sovány, az arcom se szebb más lányokénál és a lábaim se 2 kilométeresek. Akkor miért?
Abbahagytam a gondolkodást. Nem magától a ténytől voltam már rosszul, inkább attól, hogy agyalok rajta.

Szorosan hozzábújtam. A fejemet a vállára hajtottam, mire ő ébredezni kezdett. Nem nyitotta ki a csodás barna szemeit csak átkarolt és adott egy puszit. Együtt pihentünk tovább.
Pár órával később már teljesen világos volt kint. Ezt a sötétítőn beszűrődö fény alapján mondom. Tom finoman kibújt alólam és szembe fordult velem. A takarót feljebb húzta a vállamon, miután közelebb csúszott hozzám. A homlokát az enyémnek döntötte, majd ismét behunyta a szemét. Nagy levegőt vett. A hideg kezemet a puha, forró hátára tettem és még közelebb bújtam.
-Tom?-súgtam rekedt hangon
-Hm?-nyögte félálomban. Egy apró puszit adtam az arcára.
-Szeretlek- súgtam a fülébe és visszahajtottam a fejem a párnára
Kinyitotta a fáradt szemeit és halványan elmosolyodott.
-Én is, Anna-zongoráztak végig az ujjai a derekamon, majd megcsókolt
-A második esténk is ugyan olyan jó volt, mint az első?-kérdeztem félve
-Ne butáskodj már!-ejtett egy egy félmosolyt-Még jobb is…
Megnyugtatott ezzel a kijelentésével. Reméltem, hogy komolyan is gondolja.
-És most mi lesz az öcséddel?-nyeltem egy nagyot. Levette a kezét a csípőmről és megsimította az arcom.
-Majd beszélek vele, oké?-bólintottam
Tom rendelt reggelit a szobájába. Olyan kis idióta, ahogy a szőlőszemeket próbálja elkapni a szájával. Minden egyes találat után kaptam egy csókot. Aztán elment zuhanyozni, mialatt én körbenéztem a közösségi portálokon a telefonjáról. Zuhany után egy szál boxerben neki látott a fogmosásnak, közben egy hímsoviniszta rapp számot bömböltetett. Olyan édesen nyomta a fogkeféjével a szájában a szöveget. Mikor elfejtett egy-két sort, akkor sikálta a fogát, egyébként csak térfoglaló funkciót töltött be a szájában. Bár tudtam volna jobb dolgot is, ami a szájába kerülhetne a fogkefe helyett, de ebbe most nem megyek bele…
Szerettem volna minden reggel így kelni. Van rá kereken 2 hetem. Ha belegondolok, hogy utána vége a turnénak és ő egyik nap a világ egyik, másik nap a világ totál másik pontján lesz, ráadásul nélkülem, akkor rögtön görcsbe rándul a gyomrom.
Dél körül kilopóztam a hotelből a buszokhoz. Hajnalban érkezhettek meg ide, a parkolóba. Tommal alig bírtunk leválni egymásról, de muszáj volt. Valaki kitalálta, hogy ebédeljen az egész csapat együtt a hotelben és utána induljunk tovább Toulouse-ba.
Mikor bementem a buszba, Axel és Thomas éppen elmélyülten beszélgettek. Ennyit a „nem akarok senkivel összefutni” tervemről.
-Hol jártál, virágszálam?-nevetett Axel-Vagy inkább kérdezzem, hogy kinél?-nyújtózott egyet
-Miért? Kinél?-kapkodta a fejét Thomas
-Senkinél-néztem szúrósan Axelre, aki még mindig csak sunyi pillantásokkal ostromolt
-De tényleg, hol voltál?-kérdezte Thomas értetlenkedve
-Sehol…-dobtam le a kabátom-Átöltözök, szóval megköszönném, ha ti most…-terelgettem őket a kijárat felé-Majd az ebédnél találkozunk. Addig bírjátok ki nélkülem és foglaljatok helyet!
-Kidobsz?-kérdezte meglepődve Axel
-Jól látod a helyzetet, drága főnököm. Na…-nevettem el magam
-Gyere, Thomas-intett a barátjának és kimentek a buszból. Amikor becsukták maguk után az ajtót, elkezdtem levenni a Tom illatú ruháimat.
Fél óra múlva mentem Axelék után. Át kellett gondolnom az estét. Boldog voltam. Nem tudtam letörölni az arcomról a mosolyt. Nagyon boldog. Szerelmes voltam. Újra és újra fel kellett idéznem azt a pillanatot, mikor kimondta, hogy „szeretlek”. Felvettem egy kényelmes ruhát és már szaladtam is. Nem akartam a desszertre beesni, hamár ilyen elit helyen eszünk.
Mikor beértem a hotel éttermébe, rögtön elcsíptem Tom tekintetét. Egy sokat sejtető mosolyt küldött felém, miközben Georgot oltotta nagyhanggal. Hosszú asztaloknál ültek. Közelebb mentem és az Axel melletti üres székre letettem a cuccaimat.
-Sziasztok!-néztem körbe. Már mindenki az előételénél járt.
-Anna!-kurjantott fel David
-Szia-köszönt kikerekedett szemekkel Adrian. Tegnap jól leráztam szegényt.
-Csüccs le!-ivott az italából Jost
-Mindjárt, csak kezet mosok. Hol van a mosdó?-kérdeztem a pincértől
-Arra-mutatott jobb irányba
Szóval elindultam. A nehéz wc ajtót alig bírtam kinyitni, de mikor sikerült, akkor érdekes látvánnyal találtam magam szembe. Natalie éppen bronzosítóval kente az orcáját. A tükörben észrevett és hátrafordult résnyire nyitott ajkakkal.
-Szia-közömbösen, majd odamentem mellé és megnyitottam a csapot. Ő folytatta a sminkelést. A légkör elég feszült volt mind az 5 négyzetméteren.
-Jó csizma-törte meg a csendet és becsukta a bronzosítóját
-Köszi-grimaszoltam értetlenül-Jó kabát-böktem a fekete blézerére
-Köszönöm-mosolyodott el. Én úgyszint, de inkább a meglepődöttségtől.
-Tudod,-tette el a nagy táskájába a bronzosítót és az ecsetet-én nem akartam szemét lenni-cipzározta össze-Még jóban is lehetnénk, ha nem lennél Bill álmai nője-forgatta a szemét
-Vagy, ha nem estél volna nekem-szúrkálódtam
-Ne haragudj!-kezdte a földet bámulni-Én csak…
-Bele vagy zúgva-húztam el a szám. Kissé elpirult.
-Tökéletes srác. Szexi, édes, helyes… Már évek óta csináljuk ezt, de mégsem akar semmi komolyat. Aztán jöttél te és…-nevetett fel fájdalmasan-Engem még vacsorázni se vitt el. A hamburgi házukban se jártam-döbbentem figyeltem. Natalies teljesen megnyílt előttem.
-Nem volt közöttünk semmi komoly-ráztam a fejem
-Tudom…
-Ő nem engem szeret. Ő azt szereti, aki lenni akartam. Én teljesen kifordultam magamból miatta. Nem illünk össze. Erre majd ő is rájön-bíztattam-De gyerünk enni! Farkas éhes vagyok!-jelentettem ki
-Én is-mosolygott-Bár nem igazán kéne ennem… Híztam most-nézett végig magán
-Hagyjuk már!-nevettem
Kicsit meglepődtek a többiek, mikor Natalie és én bájcsevegve megérkeztünk. Billnek még félre is szaladt az éppen rágott falat a szájában. Gustavnak úgy kellett visszahoznia őt az élők sorába pár hátbacsapással.
Önkiszolgálós ebéd volt. A főételt úgy időzítettem, hogy Tommal együtt szedjük ki a tésztát a tányérunkra.
-Fáradtnak tűnsz-szedtem ki egy kis adagot
-Valaki lefárasztott az éjjel-vetette be a csábos mosolyát
-Csakugyan?-simítottam meg a karját
-Ma este?-dobott be a szájába egy olivabogyót. Rögtön a szőlő jutott az eszembe.
-Nem is tudom… Na jó!-vágtam rá rögtön-Piros vagy fekete?-búgtam, majd kéjesen ráharaptam az alsó ajkamra
-Fekete. Tudod, hogy attól indulok be-lépett kicsit közelebb
-Engem nem zavar…-állt be közénk Georg-De ha Bill meglátja, akkor kinyír titeket. Meg amúgy is: ennék!-ordított ránk Georg hisztisen. Mindhárman nagy röhögésben törtünk ki.
A nap csodásan alakult, egészen addig, amíg a buszban ülve kaptam egy sms-t. Tom volt az. Ez állt benne:
Bill kiakadt. Nem megy ez nekem. Sajnálom.
Tehát elmondta neki és Bill már megint kiveri a balhét, mert nem kapja meg, amit akar. Ez annyira jellemző. Hiába játsza magát, ő csak egy éretlen kisfiú, aki érzelmileg terrorizálja a testvérét. Dühös lettem. Nagyon dühös. Azonnal át akartam menni és leteremteni, de az én kérésemre több, mint tíz busz illetve teherautó nem fog megállni. Toulouse-ig biztosan nem. Így nem maradt más választásom csak az, hogy a francia hoteljükben még ma este beszélek vele. Így is tettem.
Mivel csak másnap volt a koncert, szabad estét kaptunk. Már vagy egy órája megérkeztünk, de se kép, se hang. Este 9:30-kor végülis fogtam magam és felmentem hozzájuk. Silke-től kaptam az információt, hogy az ötödiken vannak. Fellépcsőztem. Igen, a lépcsőt használtam…
-Szia-mosolygott a könyve mögül Tobi-Bill 312-es, Georg 314-es, Tom 315-ös és Gustav…
-Oké, köszi-állítottam le és odasétáltam a 312-eshez. Kétszer kopogtam. Nyílt is az ajtó. Bill kidugta a bánatos arcát.
-Szia. Bemehetek, kérlek?-kérdeztem nyájasan, kitárta az ajtót. Besétáltam.
-Beszélni szeretnék veled-ültem le az ágyára
-Sejtem miről-mondta cinikusan
-Bill, én szeretem a bátyjádat-hördültem fel
-Szemétládák vagytok mind a ketten. A hátam mögött kavartatok és én hülye… én meg nyaltam neked, tepertem érted…-ordítva
-A másik háta mögött kavarásról te is tudsz egy-két dolgot-pattantam fel. Nem szólt. Azt hiszem, ez betalált-Szeretem Tomot. És veled úgysem illenék össze. Én a csokit szeretem. Vannak saját ötleteim és gondolataim, nem kell, hogy más döntsön helyettem. Nem bírom, ha hisztis egy fiú, ha nem kapja meg, amit akar-nagy levegőt vettem-Tömören ennyi. Te nem ismersz engem, Bill.
Lesütötte a szemét és hosszú néma csend állt be.
-Csak ennyit szerettem volna mondani-indultam el az ajtó felé-És még annyi,-fordultam meg-hogy ne bántsd a testvéredet! Tom nem érdemli meg.
-Lehet, hogy nem ismerlek, de őrülten akarlak-meredt maga elé-Ő meg fog bántani-vágta rá-Tom nem képes hosszútávon egy lyukra játszani-nevetett fel
-Hagyd, hogy elkövessem a saját hibámat, jó?-húztam fel a szemöldököm, majd köszönés nélkül távoztam
-Ez gyors volt-szólt Tobias, mikor becsuktam magam mögött az ajtót
-Sietek-kacsintottam és elindultam a 315-öshöz. Odasétáltam és kopogtam.
-Ez igen!-döbbent arccal szólt ismét a biztonságiőr
Tom kinyitotta az ajtót egy „mindjárt” után és mosolyogva nyugtázta, hogy én vagyok az.
-Ha rózsaszín van rajtam, akkor kint maradok?-rebegtettem a szempilláimat. Megnyalta a piercingjét és berántott magához. Rögtön nekem esett, mint aki fel akar falni. Vad és erőszakos volt.
-Pont erre van szükségem. Rád!-lihegte
Kezdem azt hinni, hogy ez a dolog minden egyes alkalommal jobb és jobb lesz.
A reggeli pozíciónkat vettük föl. Ő a hátán feküdt, míg én a vállán. A mellkasát simogattam és a levegő vételeiben kerestem valami ütemet.
-Totál kész volt, de tényleg. Pont, mint a múltkor. Gyűlölöm olyankor. Erről az jutott eszembe, mikor kiskorunkban kaptunk egy kamiont és besértődött, mert nem akarta, hogy én is játszak vele…-kezdett mesélni a gyerekkoráról
-Erre te?-néztem az arcára
-Bevertem neki egyet-kezdett röhögni
-Tom!-szóltam rá
-Most kisebbet kapott-megdöbbentem-Az öcsémet muszáj néha helyre tenni…-visszahajtottam a fejem
-Ugye, nem fog bekövetkezni az, amit mondott? Nem fogsz bántani?-kérdeztem félve a választól
-Soha…