Battlefield-8.rész

8.

Forró volt a hangulat.

Billt tanulás jelszóval meghívtam magunkhoz a suli után. Hát… mondjuk úgy, hogy gyakorlatban próbáltuk megérteni a biológiát.
Végig feküdt az ágyamon, én pedig a csípőjére ülve kényeztettem őt a csókjaimmal. Hihetetlenül beindultunk mindketten. Mikor felszisszent egy-egy harapásnál, azt hittem, hogy nem fogok tudni majd leállni.
Mikor fölém kerekedett, akkor halk nyögés után próbáltam kicsit visszavenni.
-Bill, én nem akarom, hogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megkaphatsz-nevettem fel játékosan. Elmosolyodott.
-Jó, ígérem, hogy nem hiszem…-a combomat a derekához emelte és folytatta azt, amit az előbb én abbahagytam. Ennyit erről.
Vágytam rá. Őszintén. Úgy akartam őt, ahogy Marcot sosem. Azt hiszem, annyira elvakított ez az érzés, hogy észre sem vettem, mekkora butaságot csinálok. A finom kezeit becsúsztatta a pólóm alá. Csak átadtam magam a helyzetnek. Túlságosan elgyengültem ahhoz, hogy megálljt parancsoljak.
Beleakasztottam a fogam a nyelvpiercingjébe. Vadul rám pillantott. A nézése mindent elárult. Lekapta magáról a pólóját és tépni kezdtük egymás száját. A vékony, szálkás teste alatt pihegve hagytam magam. Annyira komolynak tűnt a dolog, hogy úgy éreztem, okos kislányként rá kell kérdeznem valamire.
-Van nálad óvszer?-súgtam kéjesen végig karmolva a hátát
-Persze…-közölte lihegve. Olyan természetes volt számára ez a helyzet. Akkor és ott nem, de utána gondolkodtam rajta, hogy: vajon ő ezt gyakran csinálja?
Nagyon belemelegedtünk. Elsöprő érzelmek kavarogtak a szobámban…
Egészen addig, amíg a földszintről fel nem hallatszott a szüleim hangja. A szívem az idegességtől majdnem kiugrott a mellkasomból, így löktem félre Billt.
-Jézusom, mit keresnek ezek itt?-kaptam a pólóm után sietve
-Mennyi az idő?-néztünk erre fel mindketten a falon lévő órámra. Este 6:25. Logikus. Öt körülre ígérték magukat.
-Basszus! Szólhattál volna, hogy így elcsesztük az időt!-felpattantam és felhúztam a nadrágomat
-Bocs, de nem vagyok falióra-kezdett ő is öltözködni-Most mi lesz? 
-Ennek még nem… Még nem most jött el az ideje, hogy megismerjenek… Még nem-ráztam a fejem
Úgy véltem, se Jörg, se anya nem készült fel Bill látványára. Na jó, főként a nevelőapám nem.
-Emma, megjöttünk-kiáltott fel Jörg. A hideg futkosott a hátamon.
-Tedd rendbe magad, én meg addig lemegyek és előkészítem a terepet-közöltem Billel. Bólintott.
Még egyszer belenéztem a tükrömbe és az utolsó hajtincs rendbetétele után kimentem a szobából. Lekocogtam a lépcsőn és csilingelő hangon odaköszöntem.
-Sziasztok! Hát ti?-tettem a fülem mögé a hajam és megtámaszkodtam a lépcső kapaszkodóján
-Bevásároltunk-mondta Jörg, majd bevitte a konyhába a két nagy szatyornyi ennivalót
Anya közben levette a kabátját, felakasztotta a fogasra és kibújt az egyik cipőjéből, mire észrevette Bill csukáját.
-Hát ez?-nézett rá kérdően. Zavarodottan elvigyorodtam és próbáltam megfogalmazni a válaszomat.
-Ő… elhívtam az évfolyamtársamat, tudod, Billt tanulni. Tudod, akivel így… ő… így… tanulunk-nyögtem ki, majd dühösen nyugtáztam, hogy ez elég tré lett. Anyu csak egy kedves mosolyt ejtett és levette a másik cipőjét is. Nem tudtam mire vélni azt az arckifejezést, majd észrevettem Bill iskolatáskáját a cipők mellett. Elég átlátszó. Anya bement Jörg után a konyhába. Legalább ezer féle szó jutott eszembe a szituáció jellemzésére, de mind csúnya, úgyhogy inkább nem írom le.
Az ajtóm nyikorgása hallatszott, majd dübögő léptek mögöttem. Bill sétált le komótosan és megállt mellettem.
-Jobb lesz, ha én megyek, igaz?-suttogott
-Igen-gyűrtem az arcom-Annyira gáz ez az egész…-felnevetett és átölelt
-Dehogy… az eleje remek volt-hunyta le a szemét
Jörg krákogva kopogtatta ujjbegyeit az ajtófélfát. Bill hirtelen elengedett, rápillantott és ha lett volna egy videokamera a kezemben, akkor tuti, dokumentálom a nevelőapám döbbent arckifejezését. Mint, aki citromba harapott.
Bill magabiztosan lesétált a lépcsőn és odaállt elé.
-Bill Kaulitz-nyújtotta a vékony csuklóját. Jörg, mintha űrlényt látna, végig mérte tátott szájjal Billt és egy szó nélkül kezet rázott vele.
-Ő az évfolyamtársam-igyekesztem menteni a menthetőt-Együtt járunk angolra meg…-Jörg közbe vágott
-Jörg Ullmann-tette hozzá. Anyu is előlépett. Az ő arca is hasonló fázisokon ment végig, de a végén csak-csak előjött a kedves mosoly. Ő is bemutatkozott, hasonlóan Jörghöz.
-Az apám is Jörg-próbálta oldani helyzetet Bill. Gyorsan odaszaladtam mellé.
-Bill épp indulni akart…-néztem manipulálóan a srácra
-Ja…-esett le neki-Igen.
-Kár, pedig azt hittem, maradsz vacsorára-indult vissza a konyhába anya-Spagetti lesz-kiabált ki
-Ez remek lenne, de nekem tényleg mennem kell. Így is túl sokáig maradtam…-kiáltott Bill utána
-Igen. Túlságosan sokáig-szólt szigorúan Jörg. A hangszínéből tudtam, hogy amint ketten leszünk kapok egy alapos fejmosást felvilágosítással vegyítve.
Bill elindult, felvette a cipőjét, kabátját és a táskáját, majd udvariasan köszönt és kiment a bejárati ajtón.
-Kikísérem-bújtam bele a csizmámba és az egyik fogason lógó kabátba, majd utána mentem. Bill már a kapunál állt, mikor becsuktam magam mögött az ajtót-Sajnálom…-szaladtam oda hozzá és a nyakába borultam -Már megérted, hogy szombaton miért nem akartalak beengedni. Jörg néha nagyon konzervatív…-forgattam a szemeimet
-Semmi baj. Már megszoktam-mosolyodott el olyan „Billesen”-Legtöbb ember így viselkedik, mikor először meglát. Ez természetes-döntötte a homlokát az enyémnek
-Van egyáltalán buszod?-húztam el a szám
-Persze…-nyugtatott meg-Még mennek rendesen ilyenkor-simította  meg az arcom-De megyek, édes-csókolt meg még egyszer
-Nem bánom, hogy még nem történt meg… Túl korai lett volna-pislogtam nagyokat
-Addig várok, ameddig szeretnéd…-nyitotta ki a kaput
-Jó éjt-integettem. Bill elindult. Már korom sötét volt, így csak a cigijének parázslását tudtam kivenni. Remélem, hogy komolyan gondolta, amit mondott.
***

-Szóval zenész…-csattant fel Jörg. Egymással szemben ültünk a nappaliban. Ő az egyik fotelben, én a másikban, anya középen a kanapén terült el. A spagetti már az edényben főtt.
-Miért mi van akkor?-ráncoltam a szemöldököm
-Áh, semmi-nevetett fel cinikusan-Az egy dolog, hogy zenész… De nézz már rá! Komolyan, elsőre azt hittem, hogy lány. Másodjára azt, hogy meleg. Kell ennél többet mondanom?
Felháborodva ugrottam fel a bársony borítású fotelből.
-Ezt most csak azért mondod, mert te totálisan odavoltál Marcoért. Hát közlöm, hogy akkor járj te vele, mert nekem nem kell-ordítottam rá, mire ő is felállt
-Marco igenis jó gyerek. Az apja régi barátom és ő az egyetlen fiú, akire rámertelek bízni. Erre a drogos rockerre nem foglak…
-Nem drogos… Ezt honnan veszed?-nevettem fel cinikusan
-Drága kislányom, csak nyisd ki a szemed! Süt róla…-ült vissza
-Nem vagyok lányod-közöltem halál nyugodtan, majd felmentem a szobámba. Még az étvágyam is elvette az idióta viselkedése.
***
Másnap a suliban az egyik szünetben a folyosón megtalált Frau Lecht.
-Emma-szólt utánam. Félve megfordultam.
-Tanárnő…-eröltettem egy kis vigyort az arcomra. Bár… inkább vicsorgásnak tűnt.
-Tegnap nem voltál angolon. Oh, és Kaulitz se-tette hozzá egy szemöldök felhúzással-Mi ennek az oka?-lefagytam. Reméltem, hogy nem fog emlékezni erre a kis bakira.
-Gyengélkedtem-vágtam rá
-És gondolom Kaulitz veled gyengélkedett-tette karba a kezét. A cipőjével ritmusosan kopogott a kövön, ami iszonyatosan zavart.
-Igen-bólintottam-Együtt gyengélkedtünk-nevetgéltem kínosan. Azt hiszem, nem hitte el.
-Kaulitznak már nem ez az első lógása…
-De…-vágtam közbe
-Had mondjam el! Ha még egyszer előfordul, hogy nem jelensz meg az órámon és nincs semmi értelmes-emelete ki ezt a szót-kifogásod, jelentem a szüleidnek. Megértettük egymást?-tette fel ezt a költői kérdést és már ment is tovább.
Amilyen lekezelő a stílusa, annyira jó arc Lecht, szóval ezt megúsztam. Még...
Ami a nap hátra lévő részt illeti... nos...