Battlefield-7.rész

7.

Hétfő. Utálom. Megint elkezdődik a hét és megint jöhet a suli a sok szívatással együtt. Ez a nap van sajnos a legközelebb és duplán sajnos a legtávolabb a hétvégétől.
Reggel alig bírtam felkelni. Még mindig fájt a fejem a megfázástól. Igen. Azt hiszem, mégis csak kellett volna egy kabát. Nem igazán akartam iskolába menni, de Jörg tegnap kijelentette, hogy mivel nincs lázam ezért muszáj. Köszi…
Másrészről, alig vártam, hogy beérjek és lássam őt. Nem írt vasárnap. Nem tudom, miért. Talán őt is annyira sokkolta az a fantasztikus csók, mint engem.
Gretet se tudtam elérni. Biztos másnapos a szombat után.
Szóval sok elrendeznivalóm volt.
Már mikor bementem és két osztálytársam gúnyosan megkérdezte, hogy milyen volt a hétvégém, akkor tudhattam volna, hogy baj van.
A második órám előtt a folyosón összefutottam Gretevel. Nem akart észrevenni, de miután kétszer is ordítva ráköszöntem már nem volt más választása.
-Mi van veled? Miért nem vetted fel tegnap?-kerestem a tekintetét
-Bocsi, én csak…-vont vállat
-Valami baj van? Valami bajod van velem?-vetettem fel neki opcionális válasz lehetőségeket
Lesütötte a szemét. Idegesen ráharapott az alsóajkára, majd szomorúan rám nézett.
-Nem hallottál még a szombat estéről, igaz?
Megragadtam a karját és arrébb húztam a fal felé, majd visszakérdeztem:
-Mi van?-ráztam meg zavartan a fejem-Mi volt szombaton?
-A kis Kaulitzod bent volt a városban…
-Igen, tudom-forgattam a szemeimet
-Tehát… tényleg találkoztatok előtte?-húzta fel a szemöldökét, majd csípőre tette a kezét. A testbeszéde megváltozott: félénkből támadó.
-Valahogy úgy-vakartam meg a fejem
-Csak, hogy tudd: összefutottunk a te drága szerelmeddel, aki Marco pofájába vágta, hogy smároltatok…-ledöbbentem-Ja, és azt is hozzá tette, hogy könyörögtél neki-forgatta a szemeit-Csalódtam benned-nézett végig rajtam becsmérlően
Nem tudtam megszólalni. Hogy Bill visszaélt volna ezzel? Úristen! Én nem akartam, hogy Marco megtudja. Én nem akartam őt bántani. Én senkit nem akartam bántani. És engem miért bánt ő? Miért bánt Bill?
-Na én megyek órára…-hagyott ott minden köszönés nélkül az állítólagos legjobb barátnőm
Sírni kezdtem. Egyre magányosabbnak éreztem magam. Minden egyes nappal csak közelebb kerültem ahhoz a tényhez, hogy mikor eljöttem Berlinből, akkor nem csak a barátaimat, de a szívemet is ott hagytam nekik. Nagyon hiányoztak.
Nem segített a helyzeten, hogy a harmadik és a negyedik órám is Billel lesz.
A végig szipogott kémia után dühösen mentem be a nyelvi laborba.
Bill már mit sem sejtve bent ült a helyén és az angol könyvét tanulmányozta. Amint bementem és elindultam felé, felpattant és becsukva letette a padra a könyvet. Nem sokat gondolkodtam. Mereven néztem a bűnbánó arcát. Odaértem hozzá és nagy erővel ledobtam a táskámat. Nem vettem le róla a szemem. Teljesen kifordultam magamból a dühtől.
-Mit képzelsz magadról?-nevettem fel cinikusan
-Emma, megmagyarázom-szólt nyugodt hangon
-Mi a fenét képzelsz magadról?-löktem meg. Mindenki ránk nézett. Nem érdekelt már.
-Halkabban!-nézett körbe félve Bill
-Hogy mondhattad…-temettem a kezembe az arcom, hogy eltakarjam a könnybe lábadt szemeimet
Nem tétovázott. Közelebb jött és átölelt. A könnyeimet beitta a piros pólója, ahogy kislány módjára bújtam hozzá. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy valaki vígasztal. Még akkor is, ha az a valaki épp az, aki megbántott.
-Azt hittem, hogy… hogy te is szeretnéd-rekedtes hangon
Elcsitított. Az egyik kezével a fejemet, a másikkal a hátamat simogatta, majd hirtelen felkapta a táskámat.
-Menjünk innnen!-bökött az ajtó felé. Hátráltam és megtöröltem az arcomat.
-Hogy mi?-néztem rá értetlenül-Lógni akarsz?-megfogta a kezem és összekulcsoltuk az ujjainkat. El sem hittem, hogy mások előtt hajlandó ezt megtenni. Olyan tökéletesen néztünk ki így együtt. Mintha külsősként néztem volna magunkat. Remek pár lennénk.
-Mindjárt becsöngetnek szóval siessünk!-húzott az ajtó felé. Még mindig mindenki pusmogott.
Csak sodródtam az árral. Pár perc múlva már a lány wc ajtaját csukta be halkan Bill. Hogy miért a lány wc?
-Ide úgysem jönnek be és tisztább, mint a fiú-mosolygott
A tükör előtt álltam és próbáltam a kissé elfojt sminkemet reparálni. Még mindig rémesen éreztem magam. Bill odasétált mögém. A hajamat a jobb vállamra simította és a bal fülemre adott egy puszit. Átkarolta a derekam. Az arcát az enyémnek dörzsölte. A bőre finom puha és az illata bódítóan férfias.
Behunytam a szemem. Egy pillanatig el is felejtettem mind azt, amit tett. Egy pillanatig…
-Miért kellett ezt?-néztem bele Bill szemeinek tükörképébe. Mély levegőt vett és elengedett. Szembefordultunk egymással.
-Én nem akartam… Tom… Tom azt mondta, hogy találkozzak veled, itassalak le és…-ráncolta össze a szemöldökét
-Értem-könnyítettem meg a dolgát, így nem kellett kimondania azt a szót, hogy „kihasználni”
-Nem akartalak. Aztán haza mentem és Tom lebaszott. Durván. Ezért mentem el szombaton.
-Tehát csak ezért-bólintottam fájdalmasan
-Nem csak ezért-fogta meg a mindkét kezével az arcom-Nem akartalak megcsókolni első este. Nem akartam neked rosszat, mert édesnek találtalak-hajtotta a homlokát az enyémhez-A szombat nem csak azért volt. Sőt… Rémesen élveztem a helyzetet-nevetett. Legszívesebben az ajkaira vetettem volna magam, de nem gyengülhettem el.
-Mit mondtál egészen pontosan Marconak?-hátrébb lépett. Azt hiszem ez a név taszító hatással van rá.
-Nem én. Tom meg Andreas…
-Andreas?-fogalmam sem volt, hogy ki az
-Az a szőke-mutatott a hajára-Tom osztálytársa… Szóval ők szóltak be neki. Valami olyasmit, hogy… Muszáj ezt?-húzta el a száját
-Igen. Szó szerint idézd!-néztem szúrósan. Már akkor tudtam, hogy valami fülsértő szöveg következik.
-Azt mondták, hogy Bertschnek könyörögnie kellett neked, hogy bejusson a…-kezdte a cipője orrát nézni- Szóval, hogy bejusson a bugyidba. Te viszont nekem könyörögsz-fordult el-De ez tök hülyeség… Én is könyörögnék neked, vagyis én nem akarok veled lefeküdni. Mármint le akarok, de… ahh… érted, hogy értem-hadonászott a kezeivel
Van az a dolog Billel, mikor összefutnak a gondolatai és valahogy nem jut dűlőre velük. Ez is olyan helyzet volt.
Rosszul esett, amit mondott.
-Lejárattatok engem és Marcot is. Ok nélkül-dőltem a hideg, csempézett falnak
-Azért ez túlzás-hördült fel-Hagy ne mutassam be a röntgen és egyéb papírjaimat. Egy egész kis mappám van már, amiatt a seggfej miatt-grimaszolt
-Ő legalább kihagyott a pitiáner ügyeiből-mordultam rá
-Sajnálom-mondta komolyan és közelebb lépett-Csinos vagy ma-mért végig
A fenébe is. Mikor ott áll előttem, belenézek a csillogó barna szemeibe és meglátom a csintalan mosolyát, akkor mindig elolvadok.
Szexisnek találtam a hibáit is. A kiálló manófülét, az egyeletlen fogsorát és a vézna testét. Még sem tűnt annyira alultápláltnak, mert jó magas volt.
A kezét a fejem mellé, a falra tette. Mélyeket lélegeztem. Közelített. Egyre csak közelebb és közelebb jött. Mikor már a levegővételét az ajkaimon éreztem, akkor megszólalt:
-Megcsókolhatlak?-kérdeznie se kellett
Ismét a felhők felett éreztem magam. Totálisan megőrjített minden érintése. De megnyugtatott, hogy én is feltüzelem őt.
-Ez nem ér-lihegtem a nyakába-Nem ér, hogy ennyivel elintézzük ezt az egészet. Nagyon nem-ráztam a fejem
-De-adott egy puszit az arcomra és folytattuk ott, ahol abbahagytuk.
Őszintén beindító az iskola lány wc-jének gondolata. Mármint nem maga a helység, inkább az, hogy mennyi mindent tudtam volna ott Billel csinálni. De sajnos ránk csöngettek.
-Nem akarok innen kimenni-súgtam-Nem akarok másokkal találkozni. Nem akarom, hogy bámuljanak minket, nem akarom, hogy beszóljanak…-hajtottam le a fejem
-Majd még megvédelek. Veled leszek, ígérem-ölelt szorosan magához
Próbáltam hinni neki…
***
A padon fekve néztem, ahogy a matekházit másolja. Ott ültem mellette és csak nagy szemekkel bámultam. Észrevette és rám mosolygott.
-Halljátok…-jött oda hozzánk Inka. Inka Fischerrel sosem beszélgettem még, pedig már három hónapja, a hétvégék kivételével, mindig találkozunk, mert ugye az osztálytársam-Ti most akkor tényleg jártok?-kérdezte nagy vigyorral az arcán. Felemeltem a fejem és ránéztem Billre.
-Randizgatunk…-mondta bizonytalanul
-Tényleg? És mikor?-nevettem el magam
-Például ma este?