Love game-16.rész

16.

Lodz, Lengyelország. Alig vártam ezt a napot. Mióta Tommal együtt voltunk, azóta nem láttuk egymást. Csak pár sms-t váltottunk. Ez minden. Azok után, hogy Bill rászállt Tom telefonjára és már arról is hívogatott, nem kockáztathattunk. Mióta kitette a lábát a lakásomból és egy hosszú, érzelmes csókkal elbúcsúzott, azóta érzem, hogy ha nem kapom meg azonnal, akkor tuti meghalok. Hát… lassan 4 napja már haldoklom.
-Mesélj-bökött oldalba Axel-Mi volt?-rántott kettőt a szemöldökén-Az volt?-szólalt meg perverz hangon. Bólintottam-És akkor most mi van?
-Öhm… Tudod… -kezdtem gondolkodni. Nagyon én se tudtam. Volt bennem egy kis félelem. Féltem, hogy Bill túlságosan is akarja ezt az „én és ő” dolgot. Féltem, hogy Tom, teljesen normális módon, a testvérét fogja választani. Féltem attól is, hogy most már megkapott és nincs több értelme velem lenni. Attól pedig rettegtem, hogy mintha mi sem történt volna éljük tovább az életünket. Ennél azért többet jelentett nekem Tom Kaulitz. Vele akartam lenni. Őszintén.
Már délelőtt zaklattam a többieket azzal, hogy megjöttek-e a fiúk. Szerintem a többiek már a falat kaparták, mikor 10 perc alatt legalább 3x kérdeztem meg, hogy itt vannak-e. Mindig nemleges választ kaptam.
Dél volt. Vályúhoz. Lementünk ebédelni. Odaültem a többi sráchoz, pl. Axelhez, akik próbálták elterelni a figyelmem nem túl sok sikerrel. Azt vártam, hogy Tom majd belibben a fehér ajtón keresztül, a karjaiba vesz és megcsókol. Ehelyett Bill jött be toporzékolva. Elég egyértelmű volt, hogy hozzám jött. Rögtön kiszúrt.
-Bújtassatok. Gyerünk!-húzódtam be Axel háta mögé. Hiába. Bill Sasszem Kaulitz kiszúrt.
-Anna?-mosolyogva szólított meg
-Áh…Bill-kurjantottam fel. Elég átlátszó volt a boldogság az arcomon.
-Kijössz? Beszélhetünk?-mutatott a hüvelyk ujjával hátra
-Most? Én eszek éppen-túrtam bele a salátámba
-Rendben. Egy hetet vártam. Ez a pár perc már nem oszt, nem szoroz-legyintett
-Hoppá. Igaz, igaz-bíztatta a többi fiú hangosan Billt. Mi? Hogy ő most vár? Nem elég egyértelmű, hogy ha egy hétig nem akarok vele beszélni, akkor most se?
Kivárta. Azt a kis kecskekaját fél óráig legeltem, de kivárta. Ott állt az ajtófélfát támasztva.
-Igazán lovagias-nevetett Adrian. Szúrósan ránéztem.
Kisétáltam.
-Mehetünk-bólintottam. Elindultam balra. Halk léptekkel követett. A folyosó végén megálltam. Szembe fordultunk egymással. Karba tettem a kezem. Vártam. Itt volt az ő ideje. Hát mondja, amit akar. Úgysem számít már.
-Tudtad, hogy 5 féle mosolyod van?-pislogott
-Mi?-vágtam egy értetlen fintort-Mi van?
-Öt féle mosolyod van. Egy, amikor zavarodban mosolyogsz, egy, amikor megdicsérnek és elégedett vagy magaddal, egy, amikor boldog vagy és nem lehet letörölni a vigyort az arcodról, egy, amikor ironikus vagy és felnevetsz és egy, amikor rám nevetsz. Az a legszebb-hajtotta le a fejét
Értetlenül álltam ott. Mit kellett volna mondanom? Zavaromban elejtettem azt az imént emlegetett mosolyt.
Olyan volt, mintha csapatkapitány lennék és épp a sípommal szünetet fújnék.
-Hagy aludjak erre egyet, Bill-távolodtam rövid és értelmetlen párbeszédünk végén. Már nem is akartam látni Tomot. Egyiket sem. Nem ezt vártam. Ennek nagyon nem így kellene történnie.
Kértem egy szabad estét Axeltől. Megértette. Rendes volt tőle. Egészvégig a buszban ültem és gondolkodtam. Mi legyen? Adjak esélyt Billnek? Vagy maradjak Tommal? Nem táncolhatok egyszer az egyikhez, máskor a másikhoz. Az nem fair.
Sok óra plafon bámulás után elhatároztam. Kora reggel, még indulás előtt, olyan 5 körül elmegyek Tomhoz a hotelbe és nyugodt körülmények között beszélünk. Igen. Így is tettem. Még este megkértem az informátoraimat, hogy szerezzék meg a fiúk itteni hoteljének címét. 4-kor felkeltem, fogtam egy taxit a stadionhoz közel és kómás fejjel, de elindultam Tomhoz. Tudtam, hogy ő sem lesz éberebb, így a hotel kávézójában vettem egy fekete kávét, cukor nélkül. Lifteztem, új szokásomhoz híven. Mikor kinyílt az ajtaja, régi ismerősként köszöntött Tobi.
-Most épp kihez?-rántotta fel az egyik szemöldökét
-Titok-nevettem el magam-Hm…na jó. Elárulom, ha elmondod, hogy melyik kinek a szobája.
-Okés-bólogatott
-Tom-forgattam a szemeim
-Öh…-megdörzsölte a homlokát. Az arca gondterhelt lett.
-Gyerünk, Tobi. Megegyeztünk-nevetgéltem még mindig
-Nem hiszem, hogy jó ő…-rázta hevesen a fejét
Elkomorodtam.
-Na jó ezt ismerem. Van bent nála valaki, igaz?-egyre zaklatottabb lettem. Tobi nagyot nyelt. Nem akarja elmondani. Nem árulkodik.
A kezébe adtam a kávét és hangosan dörömbölni kezdtem Tom ajtaján. Nem jött ki.
-Anna… nyugodj meg-biccentette oldalra a fejét
Tovább vertem az ajtót. Ököllel. Egy „jóvanmá”-t hallottam. Kattant a zár és kinyílt az ajtó. Tom teljesen szétcsúszott volt. Egy takarót tekert a dereka köré, miközben olyan ferdén állt, hogy csodáltam, hogy nem csuklik össze. Körbe néztem körülötte. Női cipő.
Félrelöktem Tomot.
-Hé, hé-nyögött utánam-Állj már meg-fáradt, rekedt hangon szólt, majd becsapta maga mögött az ajtót
A hálószoba felé vettem az irányt. Télvíz idején 4:30-kor még korom sötét volt, így felkapcsoltam a villanyt bent. A cinikus mosoly ült ki az arcomra. Két lány feküdt az ágyban. Két meztelen lány. A földön ruhák és óvszer, az ágy melletti szekrényen hamutartó, benne csöppet sem legális cigaretta. Az egyik lány ébredezni kezdett a villanyra. Nem igazán tudtam, hogy mit kéne tennem.
-Menj el, Anna-szólt Tom fájdalmas hangon. Könnyes szemmel bólintottam. Felé fordultam.
-Tudod én azt hittem-temettem az arcom a kezembe-Jó ég…
-Mit hittél? Hogy jó fiú vagyok? Hogy nem az vagyok, akinek látszok? Hogy én vagyok a szőke herceg fehér lovon? Hogy monogám vagyok? Hogy szeretlek? Hát tévedtél. Sajnálom…-mutatta fel az üres kezeit. Dühös volt. Tom dühösen vágta mind ezt a fejemhez. Bár tudnám, hogy miért. Ez így nem logikus. Nem volt betervezve. Ez hülyeség.

Két nappal később Lillében kezdtük a francia körutunkat. Bekopogtam a fiúk öltözőjébe.
-Igen?-szólt egy hang bentről
Benyitottam. Ott volt Bill, Tom, Georg és Dunja, aki kivételesen most nem rohant.
Tom szégyellte magát. Még a szemembe se mert nézni, pedig kerestem a tekintetét.
-Khm. Bill? Kitudsz…?-böktem magam mellé. Bill már jött is. Becsukta maga mögött az ajtót. De még előtte Tom fájdalmas pillantását elcsíptem.
-Igen?-nézett ragyogó szemekkel
-Ja…persze-pofoztam magam vissza, átvitt értelemben, a valóságba. Tomon elmélkedtem-Gondolkodtam és három nap múlva elmarad az egyik koncert. A marseille-i előtt. Ha van kedved, találkozhatnánk-mondtam elhalkulva
-Boldogan-ölelt magához gondolkodás nélkül