16.
Lodz, Lengyelország. Alig vártam ezt a napot. Mióta Tommal együtt voltunk, azóta nem láttuk egymást. Csak pár sms-t váltottunk. Ez minden. Azok után, hogy Bill rászállt Tom telefonjára és már arról is hívogatott, nem kockáztathattunk. Mióta kitette a lábát a lakásomból és egy hosszú, érzelmes csókkal elbúcsúzott, azóta érzem, hogy ha nem kapom meg azonnal, akkor tuti meghalok. Hát… lassan 4 napja már haldoklom.
-Mesélj-bökött oldalba Axel-Mi volt?-rántott kettőt a szemöldökén-Az volt?-szólalt meg perverz hangon. Bólintottam-És akkor most mi van?
-Öhm… Tudod… -kezdtem gondolkodni. Nagyon én se tudtam. Volt bennem egy kis félelem. Féltem, hogy Bill túlságosan is akarja ezt az „én és ő” dolgot. Féltem, hogy Tom, teljesen normális módon, a testvérét fogja választani. Féltem attól is, hogy most már megkapott és nincs több értelme velem lenni. Attól pedig rettegtem, hogy mintha mi sem történt volna, éljük tovább az életünket. Ennél azért többet jelentett nekem Tom Kaulitz. Vele akartam lenni. Őszintén.
Már délelőtt zaklattam a többieket azzal, hogy megjöttek-e a fiúk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése