6.
Egész szombaton otthon voltam. Igazából nem bántam, mert aki kimegy az utcára, az kb. a fagyhalállal néz szembe.
Karanténba helyeztem magam. Nem telefonáltam senkivel, még a szüleimmel se nagyon beszélgettem. Grete-hez nem volt kedvem, Marco nem hiányzott, Bill pedig… Nem fogok megalázkodni azok után.
Dvd, chips, közben pedig füzet másolás. Ez volt a programom. Nem akartam túl sokáig érezni Bill kitépett füzetlapjain a bódító parfümjének az illatát. Gyorsan leírtam, aztán dobtam is ki a szobámtól legmesszebb lévő kukába.
Pihentem. Az oldalamon fekve, álmosan pislogva néztem a tv-t. Kicsit elszenderedtem, mikor megcsörrent a telefonom. Kint már sötét volt, így mikor a villogó kijelzőre pillantottam rögtön be is csuktam a szemeimet. Csak megnyomtam gombot és belenyögtem a legálmosabb hangomon:
-Haló!-ültem fel a szemeimet dörzsölve
-Úristen, ugye nem keltettelek fel?-szólt a túloldalról Bill. Nagyot nyeltem. Ez volt az első telefon beszélgetésünk. A pulzusom rögtön megkétszereződött. Nem tudtam felfogni a helyzetet.
A sors néha kifürkészhetetlen. Ha látom, hogy Bill neve van kiírva a telóra, akkor ziher, hogy nem veszem fel.
-De. Mit akarsz?-nem finomkodtam
-Ne haragudj-fújta ki a levegőt-Hányas szám?
-Mi van?-továbbra se voltam az udvariasság minta példánya
-Hányas szám? Tudod, házszám…-köszörülte meg a torkát
-Hogy mi?-az arcom megdermedt, az ajkaim remegni kezdtek-Te most… te itt vagy?-csuklott el a hangom
-Igen és éppen próbálom kiszedni belőled, hogy meddig menjek. Jelenleg a… harminckettesnél vagyok-nevetett
El sem hittem. Eljött ide? Ide hozzám? A tegnapi viselkedésem után?
-Tú-túljöttél-dadogtam-Tizenöt. Egy fehér ház meggypiros tetővel-vakartam meg a homlokom-De te most tényleg…-hitetlenkedtem
-Igen-nevetett még mindig
-Oké. Kimegyek eléd-nyomtam ki a telefont
Nem volt sok időm, hogy embert csináljak magamból. Na, jó: esélyem se lett volna fél perc alatt kisminkelni és belőni a hajamat. Bevetődtem a tükör elé. Hirtelen mindent szörnyűnek találtam magamon. Az orrommal megint komoly problémák akadtak. Mindegy is. A fogam tiszta volt és az arcom se pattanásos. Ez a lényeg. Kimentem a szobából és levágtattam a lépcsőn. Anyu házon kívül, Jörg valószínűleg a hálójában. Felkaptam a barna csizmámat, hogy az alsóvégtagjaim mégis csak túléljék a kinti időt, hisz az elképzelhetetlen, hogy én most ide behozzam Billt, mikor még Jörg is itthon van. A kabátok között keresgéltem, de semmi nem ment a többi cuccomhoz. Talán kicsit eltúloztam az egész helyzetet, de akkor ott teljesen pánikba voltam esve. Kétszer is áttúrtam a fogasra felakasztott dzsekiket és pulcsikat, de nem volt több időm gondolkodni. Bill csörgetett. Így felkaptam a kapukulcsot és kimentem a rövid ujjúmban. Én hülye…
Ahogy kiléptem a bejárati ajtón, megpillantottam őt a kapu túloldalán. Odasétáltam vacogva, kinyitottam a kaput és becsuktam magam mögött.
-Nézd, nem tudom, miért jöttél, mindenesetre nagyon kedves tőled, de a nevelő apám…-kezdtem magyarázkodni. Elmosolyodott. Ha mosolyog, akkor csak nem veszi annyira a szívére, ugyebár…
-Nem gond. Úgyis csak egy pillanatra…-félbeszakítottam
-Smink nélkül-simítottam el a hajam az arcomból-Ja, és a hajam sincs kivasalva. Bocsi-sütöttem le a szemeimet
-Gyönyörű vagy-simította meg a már amúgy is libabőrös karomat
-Bill sietnél, mert idefagyok?!-tettem a karba a kezeimet
-Persze, persze-rázta meg zavartan a fejét-Gyors leszek-bólintottam. Felhúzott szemöldökkel vártam, hogy kezdjen bele a bocsánat kérésébe… Nem tette.
Közelebb lépett, átkarolta a derekam és az ajkaimra lehelte:
-Ezt már tegnap meg kellett volna tennem-megsimította a hideg csípte arcom és megcsókolt.
Igen. Megcsókolt. Az egyik sokk után a másik.
Először csak egy apró puszit kaptam tőle. Picit hátrébb húzta a fejét és várta a reakciómat.
Köpni-nyelni nem tudtam. Csak tátott szájjal hatalmasakat pislogtam. Gyorsan reagáltam a helyzetre. Átkaroltam a nyakát és onnantól kezdve nem volt megállás. Tépni kezdtük egymás száját. Hosszú, forró csókolózás következett nagy sóhajokkal kísérve. Még fázni is elfelejtettem. A nyelve a számban forgott és éreztem a piercingjét.
Neki döntött a kapunak, de ez túl nagy hangzavarral járt és engem speciel kizökkentett.
-Bill, Bill-löktem el magamtól-Jörg… a nevelőapám-kapkodtam a levegőt-Meghallja.
-Ne haragudj. Nem akartam…
-Hagyjuk-közelebb mentem és a homlokomat az övének döntöttem. Magasabb volt nálam, de nem sokkal. Más emberek fele akkorák voltak, mint ő. Engem, hál’ Istenek, ez a veszély nem fenyegetett.
-Figyelj, megyek. Én csak…-ismét félbeszakítottam…egy csókkal.
-A városba mész?-nyitottam ki a szemem
-Úgy valahogy. Te nem jössz?-kérdezte. Megráztam a fejemet. Nem részleteztem, hogy nincs kivel.
-Akkor én most…-mutatott hátrafelé a hüvelykujjával-Te pedig menj be és melegedj fel!-súgta
Megint meg kellett csókolnom. Nem bírtam ki. Rabul ejtett. Olyan finom puha szája volt.
Végülis elsétált. Hatalmas vigyorral mentem be a házba. Én annyira, annyira bele voltam esve…
(1:00)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése