Battlefield-5.rész

5.

-Hová készülsz?-kukucskált be a résnyire kinyitott ajtón anyu
-A városba-raktam be a fülbevalót a fülembe
-Jól öltözz fel! Hideg van-nézett végig a kikészített ruháimon-Kivel mész? Grete?-faggatózott tovább
-Nem. Ő most beteg meg amúgy is… Az egyik évfolyam társammal-álltam fel a tükrös szekrényem elől
-Fiú, lány?-mosolygott
-Anya!-szóltam rá
-Tehát fiú… Marco?-beljebb jött és leült az ágyam szélére
-Nem. Az egy seggfej. Billnek hívják. Együtt járunk angolra és matekra-bújtam bele a fekete kabátomba
-Várj, várj! Nem is ismerem. Először hozd el ide, vetek rá egy pillantást és csak akkor engedlek el nyugodt szívvel…-jelentette ki
-Jajj, anya! Nem lesz semmi baj. Ígérem-dobtam hátra a hosszú hajam
-Azért…-vett egy mély levegőt-majd hívj fel olyan tíz körül, hogy minden oké! Van pénzed taxira?-aggodalmaskodott tovább
-Anya! El fogok késni…-köszörültem meg a torkom
-Persze, menj csak. Vigyázz magadra…-adott egy puszit
-Úgy lesz!-kivonultam a szobámból, le a lépcsőn és indultam is be a városba
Busszal mentem. Egész úton gyomor görccsel küszködtem. Annyira izgatott voltam. Végre a sulin kívül is találkozunk. A szívem a Damashkeplatzhoz közelítve egyre gyorsabban és gyorsabban vert. Sms-ben odabeszéltük meg Billel.
Vetettem egy búcsú pillantást magamra a kis tükrömben, ami a táskámban lapult. Megállapítottam, hogy az orrom aránytalanul nagy a fejemhez képest. Vagy a fejem kicsi… nem tudom. E felett nem jutottam dűlőre.
A tizenkettedik megállónál le is szálltam. Már a busz ablakából láttam, hogy Bill ott ül a padon a bőrkabátjában. Majdnem leszédültem a lépcsőről, olyan helyes volt és annyira hihetetlen ez az egész.
Odasétáltam hozzá. Elmosolyodott és felállt. Végigmért.
-Szia.
-Szia-didergett. Ott toporzékoltunk. Annyira béna ez a köszönés. Megölelhetném vagy ilyesmik. Közelebb léptem és nyomtam egy puszit a puha arcára. Kicsit meglepte, de mosolygott.
-Hogy vagy?-tettem fel ezt az nagyon nyomi kérdést
-Jól, köszi. Csak fáradt vagyok-szólt a rekedt mutáló hangján. Már nyúlt is a cigis dobozáért.
-Merre?-kérdeztem csillogó szemekkel
-Hát…-vett ki egy szálat-Gondoltam mehetnénk moziba. A Cinemaxx úgyis egy köpésre van és a Mr. és Mrs. Smith-t játszák. Na?-bányászta elő a másik zsebéből a gyújtót
-Ah…-forgattam a szemeimet
-Nem kell egyet értened. Kérsz?-nyújtotta a dobozt felém. Megráztam a fejem, így visszatette a farzsebébe.
-Én valami beülős helyre gondoltam…-tettem zsebre a fázós kezeimet
-A kedvencem az Elba partján az a strandbár… kár, hogy most így télen nincs nyitva-tette a szájába a cigit
-Mit szólsz a Pizza Huthoz? Az is itt van közel…
-Mehetünk-bólintott
Így hát elindultunk. Én és ő. Én és Bill Kaulitz.
-Mondd, a hangodnak nem tesz rosszat a cigi?-pislantottam félve felé. Vállat vont.
-Nem érdekel már-nevetett fel cinikusan és meggyújtotta
-Csak kérdezetem…-elhalkuló hangon
-Nem igazán hangoztatom, de nem rég visszautasított minket a BMG…-mondta halál nyugodtan. Lefagytam.
-Mi? A BMG? Ezt mondtad?-néztem tágra nyílt szemekkel-Úristen. Akkor ezért vannak olyan profi dalaitok…-csaptam a homlokomra
-Annyira azért mégsem profi, ha nem kellünk egy lemezcégnek se. Tiszta gáz…-szívott bele a cigijébe
-Ne butáskodj! Az is fantasztikus, hogy szóba állnak veletek. Majd lesz még ilyen alkalom-simítottam meg a karját. Nem is sejtette, mennyit jelent ez nekem. Először avatott be a titkaiba. Jó érzés fogott el.
***
-Tiéd az első szelet-mutatott az extrasajtos pizzánkra
-Legyen-húztam ki egy közepes méretűt. Nem akartam se falánknak, se mániákus diétázósnak tűnni.
Az egyik  sarokban ültünk félhomályban. Hihetetlen volt. Meg kellett csípnem magam, hogy tényleg valóság-e. Az volt.
-Ne haragudj, hogy felhozom, de tőled is akarom hallani, hogy egészen pontosan mi történt a büfében-húzott ki ő is egy szeletet
-Semmi baj-nyeltem le a falatot-Nekem esett a haverjai előtt. Azt állította, hogy kikezdtem veled. Nem is hagyta, hogy megmagyarázzam-ráztam meg zavartan a fejem
-Akkor most teljesen magadba zuhantál?-kérdezte nevetve, majd majszolni kezdett. Csak úgy tömte magába. Annyira drága volt.
-Nem mondhatnám-válaszoltam kis gondolkodás után-Hisz itt vagyok és mosolygok, nem?-kezdtem én is enni
-És kikezdtél velem?-hajolt közelebb
-Nem tudom-hajoltam két szempilla rebegtetés közt én is közelebb-Mondd meg te!-ott helyben le tudtam volna támadni. Nem igazán érdekelt, hogy egy nyilvános helyen voltunk.
Nevetve hátrahajolt.
-Fogalmam sincs. Áruld el!-ette tovább a pizzáját
-És mi van Sabine-vel?-tereltem a témát. Egy édes Kaulitz grimasz következett.
-Nem hiszem, hogy összejövünk-komorodott el-Nem vagyok szerelmes meg semmi csak tetszik… De nem az én világom. Ez van-ráncolta össze a szemöldökét
-Pedig láttam rajtad, hogy bejön-köszörültem meg a torkom
-Ja. Igazából totál bele van esve Tomba, tehát nem értem, hogy mi a fenét akartam tőle-takarta el szégyenlősen az arcát
-Tomba? Érdekes…-ingattam a fejem. Számomra elképzelhetetlen, hogy valakinek tetszen az az idióta-Amúgy volt valami? Csókolóztatok vagy ilyenek?-kérdeztem elcsukló hangon. A szívem legmélyén nem akartam tudni, hogy valaki, aki nem én vagyok, belemászik Bill szájába.
-Lefeküdtünk-jelentette ki. Azt még inkább nem akartam tudni, hogy valaki, aki szintén nem én vagyok, nagyon, nagyon, nagyon közeli kapcsolatba lép vele.
Nem tudtam megszólalni. Meglepett az, hogy ilyen nyers volt és a tények is.
-Hogy mi?-elsápadtam
-Csak egyszer. Suli után felmentünk hozzá és…
-Nem akarom hallani-mutattam fel a tenyerem és leállítottam-Túl sok információ, túl sok, Bill-hunytam le a szemeimet
Ettünk tovább. Nem szóltunk csak szorgosan rágtunk.
-És ti? Bertsch és te? Ti…-próbált finoman utalgatni
-Szerinted?
-Marconak minden második lány boldogan letolná a bugyiját… és le is tolja.
-Na, én nem-vágtam rá
-Máris te vagy a legérdekesebb lány, akivel valaha találkoztam-mosolygott a szabálytalan fogaival-Mesélj még!
A pizza már rég elfogyott, mikor mi még mindig ott ültünk és beszélgettünk.
-Lassan mennünk kéne-nézett szét Bill
-De kint olyan hideg van-rázkódtam meg. Felállt és odasétált elém.
-Majd veszünk valami töményet, gyere!-húzott fel. Nevetni kezdtünk. Ott álltunk egymással szemben és nevettünk. Kerestem a tekintetét, de elkomolyodott és megindult vissza a székéhez a kabátjáért.
Én is felvettem az enyémet, majd kimentünk. Mondanom sem kell, hogy az ajtóban ismét előre engedett.
Vacogni kezdett.
-Mondtam, hogy maradjunk bent-pillantottam rá
-Mikorra kell haza menned?-dugta zsebre a kezeit
-Nem mondták. Gondolom az utolsó busszal. Az 11:20-kor megy. Te?
-Én is megyek az utolsóval. Nekem 11:40-kor megy a buszom. Merre is laksz?
-Öh… az Olvenstedteren. A kórház irányában-hadonásztam a levegőben
-Ott végig megy a busz, nem?
-De. Körjárat…-reménykedtem. Reménykedtem, hogy ezt mind azért kérdezi, mert haza akar kísérni.
-Akkor, jöhet az a tömény?-nézett rám. Bólintottam-Helyes.
Bementünk az első útba eső éjjelnappaliba. Bill céltudatosan választott. Vett cigit és mellé piát. Ő fizetett, csak úgy mint a pizzázóban.
-Elba part?-lóbálta az üveget a kezében
-Az olyan proli…-fújogtam le szegény ötletét
-Velem vagy. Ez már alapból elég proli-esett gondolkodóba
-Ez igaz. Menjünk-beadtam a derekam. Hülyeség volt. Folyó mellett csak még hidegebb van. Alapvető földrajz ismereteim miatt tudhattam volna. Azt hiszem elvakított Bill csillogó barna szeme.
Ittunk. Megittuk az egész üveggel. Nem szokásom inni, de hidd el, hogy Bill hangján az, hogy „ a kedvemért” nagyon meggyőző.
Nagy lendülettel beledobta az üres üveget a fagyos Elbába, majd megindult felém.
Átjöttünk a folyó másik oldalára, a parkos részre. Teljesen sötét volt, csak a túloldali kivilágított utcák fénye miatt rajzolódott, ki a visszasétáló Bill gyönyörű sziluettje.
-Tizenegy óra. Indulnunk kéne-tette vissza a telefonját
-Van egy rágód? Nem akarok piaszagúan haza menni-botladoztam közelebb
-Persze-kutatott a zsebeiben-Itt is van-húzott ki egy mentolosat. Tartottam a markom. Kivett egy szemet nekem is és magának is.
-Rendes srác vagy-tört rám valami fura őszinteségi roham
-Mire alapozod?-tette a kezeit a derekamra
-Kihasználhatnád az alkalmat, de nem teszed. Pedig nem is vagy meleg-lesütötte a szemeit-Kérdezted a Pizza Hutban, hogy kikezdtem-e veled. A válasz: nem-karoltam át a nyakát-Most fogok-leheltem az ajkaira
Annyira közel volt és úgy éreztem, ő is akarja, ám, mikor megakartam csókolni, akkor elhúzta a fejét.
-Túl sok volt neked ez az alkohol…-engedett el és hátrálni kezdett
-Nem. Nincs semmi bajom-dörzsöltem meg a szemeimet
-Dehogynem. Haza viszlek.
Úgy kezelt, mint valami hülye, részeg picsát. Megalázó volt. Nem is szóltam hozzá. Még a buszon se voltam hajlandó mellé ülni.
-Ha gondolod, leszállok veled és majd, mikor megfordul a busz, visszaszállok.
-Kímélj meg!-böktem oda
A mögöttem lévő ülésen ült nem kis feltűnést keltve a kinézetével. Mindenki minket bámult.
Adott egy puszit a nyakamra hátulról. Hihetetlen jól esett, de túl büszke voltam, így megfordultam és a középső ujjam felmutatásával válaszoltam. Ezt érdemli az, aki visszautasít.
Végre az én megállóm következett. Felálltam magabiztosan, csak hogy megmutathassam, hogy tökéletesen józan vagyok, és jeleztem.
Bill próbált valamit kipréselni magából, de már nem igen mert megszólalni, így köszönés nélkül váltunk el egymástól. Szomorú voltam. Rossz volt látni, ahogy a busz ablakából bámul rám.
Teljesen összezavarodtam. Akkor meleg? Vagy tényleg bele van esve Sabine-be? Vagy mi folyik itt?

Várom  a véleményeket. :)