Battlefield-4.rész

4.

"-Szia-húzgáltam idegesen a pulóverem úját-Vagyis sziasztok."

A folyosón cikáztam. Éppen a büfé irányába. Annyira boldog voltam napok óta. Beszélgetünk Billel. Csütörtök van és hétfő óta az összes közös óránkon mellém ül. Sok mindenről mesélt. A tesójáról, a zenéjükről és a kutyájáról. Felszínes dolgokról. Azt hiszem kicsit bizalmatlan irányomban, ami érthető. Én bíztam benne. Minden szavam igaz volt. Bár nem nagyon hagyott szóhoz jutni. Mindig beleéli magát a beszédbe és csak mondja és mondja… Nagyon édes. Tetszik, amikor eszik és forog az étel a szájában. Az is, amikor iszik. Amikor ír, akkor a leghelyesebb. Amikor elmereng, legszívesebben megölelném. Ha beszólnak neki, ő némán tűri. Olyankor megszakad a szívem.
Boldog voltam. Még a hajam is lobogott, ahogy ugrándoztam át az iskolán.
Ahogy sejtettem, Marco és a többiek ott ültek a büfé előtti asztaloknál. Grete beteg már kedd óta. Szerintem a hófürdőzéstől fázott meg. Mosolyogva odaintettem nekik. Nem reagáltak. Átverekedtem magam a sok emberen, akik mind sorban álltak és odamentem az asztalukhoz.
-Sziasztok-köszöntem még mindig mosolygósan
Most sem reagáltak. Pár srác elfordította a fejét. Lefagyott az arcom. Marco felé fordultam. Szúrósan nézett rám.
-Tegnap este hívtalak. Sokszor. Még sms-t is küldtem, de nem válaszoltál-harapdáltam idegesen az alsó ajkamat-Baj van?-közelebb léptem és megsimítottam volna a vállát, ha ő fel nem pattan
-Tudom, hogy hívtál. Direkt nem vettem fel-kezdte-Mit képzelsz magadról?-förmedt rám
Nem ordítozott, de a hangerő így is bőven elég volt, hogy a büfénél álló összes ember, tehát a fél iskola meghallja, hogy most itt botrány lesz.
-Mi?-ráztam értetlenül a fejem. Körbenéztem a haverjai arcán. Elégedett képet vágtak-Mit tettem?
Cinikusan felnevetett és már-már drámai hangsúllyal elmondta:
-Bill Kaulitz-a légkör megfagyott és mindenki lenéző pillantásokat vetett rám
-Ugyanmár-vágtam közbe-Csak beszélgetünk. Ez olyan nagy baj?-ráncoltam a szemöldököm
-Igen-kiáltotta-Tudod, először azt hittem, hogy az a kis tetű kezdett ki veled…-sütötte le a szemét-De aztán felvilágosítottak. Bár amúgy is homokos, tehát alapból butaság volt ezt feltételezni…Hm… Undorító-nyögte
-Marco, ez hülyeség… Meghallgatnád az én verziómat is?-háborogtam
-Nem. Leszarom. Tűnj innen!-rugott bele a székébe
Földbe gyökereztem. Még sosem láttam ennyi dühöt a szemében. Nem hittem el, hogy ez is ő. Lehet, hogy csak a haverjainak akart bizonyítani. Nem tudom.
-Ez azt jelenti, hogy… hogy vége?-kérdeztem zavartan
-Jól látod a helyzetet…-húzta fel a szemöldökét
Síri csend. Éreztem a rengeteg becsmérlő tekintetet. A bőröm alá láttak.
Ez volt az első nyilvános megaláztatásom a gimiben. A hülye amcsi filmekben már láttam ilyeneket, de most… Most én is átéltem. Ha ott megnyílik alattam a föld, akkor nem bántam volna.
-Ribanc-hallatszott Hans szájából. Mennyire kétszínű ez a világ. Mindig nyalizott nekem, előre köszönt, adott kaját, ha éhes voltam… Most meg?!
-Húzz már el!-mutatott jobbra, a büfé kijárata felé Richard. Felnevettek. Közröhej tárgya lettem. Könnyes szemekkel bámultam Marcot. Egy szót se szólt, hiszen ezt kellett tennie. Meg kellett felelnie egy csomó embernek. Nem lehet ő a kis papucs. Másfelől… lehet, hogy nem is érzett irántam semmit. És mivel nem vagyok „szúrható”, ezért most lelép keresve egy indokot. Az is megeshet, hogy tényleg ilyen komolyan veszi ezt az ellenségeskedést Billel. Nem tudom.
Kivonultam. Egyre gyorsabb léptekkel. Mintha elfogyott volna az összes oxigén. Egyre csak ziháltam.
Amint mondtam, nem volt Grete iskolában. Pedig annyira szükségem lett volna valakire, akinek sírhatok a vállán. Nem volt senki más. Én eddig csak Marcoékkal barátkoztam. Senki mással.
A szívem legmélyén mégis tudtam valakit, aki át tudna ölelni és a fülembe tudná súgni, hogy „nem lesz semmi baj”. Bill Kaulitz.
Az emeleten a balról a harmadik terem az ő osztálytermük. Felsiettem hát. A könnyeimet törölgetve felpattogtam a lépcsőn, majd odafutottam a 42-es teremhez.
Szembe jött Katja. Az a Katja, akit a koncertről is faggattam.
-Szia-támadtam le-Bill bent van?-szipogtam
-Azt hiszem…-forgatta a kancsal barna szemeit a szemüveg mögül
-Köszi…-mondtam és bekukucskáltam a terembe. Páran bámulni kezdtek. Vettem egy nagy lélegzetet és bementem.
A leghátsó padban ült egy fekete hajú rocker lánnyal. Bájcsevegtek. Bill ült az egyik széken, az lány a másikon, egymással szembe fordultak és édesen nevetgéltek. Már messziről kiszúrtam Bill szerelmes pillantásait. Ahogy mindenki néz a másikra, mikor tetszik neki. Az a szikrázó tekintet, ahogy én is néztem rá.
Talán tévedek. Ezért odamentem és megzavartam a turbékoló párt.
-Szia-húzgáltam idegesen a pulóverem úját-Vagyis sziasztok.
-Hello-köszönt Bill közömbösen
-Elkérhetem egy pillanatra?-néztem a lányra. Nem volt egy szépség. Sőt… Ha pasi lennék, nekem nem kellene.
-Persze-mielőtt felállt, Bill megsimította a vállát a gyönyörű kezével. Nyilvánvalóvá vált, hogy semmi esélyem nála. Remek-Majd még beszélünk-kacsintott Billre és elindult az ajtó felé. A nagy fekete Nirvanás póló csak úgy lógott rajta.
Bill még küldött neki pár mosolyt, mikor én már a csaj helyén, a széken ültem. Rám nézett.
-Mondd!-pislogott. Ma is olyan zseniálisan néz ki.
-Bill…-súgtam bizonytalanul a nevét-Szükségem lenne… egy barátra-a legártatlanabb arcommal ránéztem. A szemem sarkából egy könnycsepp indult útnak, mire ő csak cinikusan felnevetett.
-És hogy jövök én a képbe?-vágott egy fintort
Habogtam. Megdöbbentett. Tényleg azt hittem, hogy jobban elmerültünk egymás lelkivilágában azalatt a pár nap alatt. Az arca komollyá vált. Egyre nagyobb gombóc lett a torkomban. Bőgni akartam. Zokogni. A fenébe is… Nem akartam, hogy mindenki piros szemekkel lásson.
Felpattantam és betoltam a székemet.
-Igazad van-bólintottam-Sehogy-erőltetett mosoly következett és emelt fővel távoztam
A B terv következett. Leszaladtam a táskámhoz és haza mentem. Inkább vállalom a következményét és Jörg elé állok őszintén. Inkább büntessenek meg, minthogy tovább tűrjem, hogy minden második ember lenézően végig pásztáz.
Hát… kaptam otthon. Főként Jörgtől. Anyu sosem csinált ebből olyan nagy ügyet, hisz nem
sokszor esik meg, hogy lógok, de most okom volt rá. Egy matek és egy angol Bill Kaulitz-cal? Nem… inkább eljövök.
Este elértem Gretet telefonon. Szerinte Marco jogosan dobott ki, szóval nem lettem jobban.
Hiányoztak a barátaim. A berlini barátaim. Istenem, annyian voltak és így pár hónap elteltével már jó, ha havonta párszor beszélek velük. Olyan egyedül voltam…
Másnap meghúztam magam a suliban. Valami felsőbb erőnek hála egy órám sem volt Billel. Végig az adott teremben ültem, ahol órám lesz. Nem mertem végig menni a folyosón emelt fővel. Többen érdeklődtek Marcoról, de elhesegettem őket. Nem akartam beszélni róla… Persze ez alól egy ember kivétel volt.
Pszichológiára vártam a 8-asban. Az ablakon bámultam ki. Imádok az ablak mellett ülni, mert ha fázol csak becsukod és feltekered a fűtőtestet, ha meleged van, csak kinyitod. Logikus.
 A megszokott zsongás egy pillanatra abbamaradt. Először fel se tűnt. Csak egy idő után lettem rá figyelmes. Mit sem sejtve körbenéztem. Bill állt az ajtóban. Kétszer vagy háromszor pislognom kellett, hogy biztosan nem csak káprázik-e a szemem. Tényleg ő volt. Befelé tartott, hozzám. Próbáltam úgy tenni, mintha észre se vettem volna. Nem nagyon ment. Hatalmas mosollyal az arcán köszöntött.
-Szia, Emma-a mögöttem lévő padból kirángatta az egyik széket, az enyém mellé tette és leült-Hogy vagy?-simította el az arcomból a hajamat. Ez volt az első alkalom, hogy hozzám ért. Értetlenül néztem rá. Nem tudtam mire vélni a gyengédségét-Tegnap nem voltál matekon és angolon. Gondoltam jegyzetelek neked is-tett elém 3 kitépett négyzetrácsos lapot-Rajta van a házi is…-vakarta meg a homlokát
-Ahm, kösz-böktem oda
-Nézd-vett egy mély levegőt-Tom mesélte, hogy mi történt tegnap. Sajnálom, hogy úgy elhajtottalak. Nem is tudom, mi ütött belém. Én…-rezegni kezdett e mobilja. Kivette a bal zsebéből és kinyomta. Udvarias volt tőle-Hol tartottam? Ja, igen. Tiszta hülye voltam-sóhajtott
-Biztos elvakított a szerelem…-fűztem hozzá
-Ha?-vágott be egy aranyos fejet-Ja… Sabine?-halványan elpirult-Ennyire látszik, hogy bejön?-rázta meg zavartan a fejét. Bár rólam lenne szó!
-Nem is szép-jelentettem ki harsányan. Bár ehhez nem volt jogom, tehát hallgathattam volna.
-Tom szerint se-vállat vont-Jó fej amúgy…
-Most azért jöttél, hogy a csaj ügyeidről beszéljünk?-kérdeztem szenvedős hangsúllyal. Muszáj leállítani Billt, még mielőtt belekezd és nem tudja abbahagyni a beszédet.
-Csak annyit akartam, hogy ha barát kell, akkor én itt vagyok-ejtett egy félmosolyt
-Úgy, mint tegnap?-rántottam fel a szemöldököm
-Nem-nézett mélyen a szemembe. Ha azt mondta volna, hogy a hó piros, még azt is elhittem volna ezeknek a gyönyörű, barna őzike szemeknek.
Becsöngettek. Bill felállt. Nyújtózkodott picit, majd elköszönt.
-Bill!-kiáltottam utána. Visszafordult és odahajolt hozzám.
-Igen?-pislogott
-Ma este van kedved találkozni? Mint barát…-forgattam a szemeimet-Már nincs Marco, szóval nem fenyeget veszély-mondtam bíztatóan
Nemleges válaszra vártam. De tényleg. Azt gondoltam visszautasít.
-Persze, szívesen-ült nagy vigyor az arcára. Kihúzta a pszicho füzetem a tolltartóm alól, kivett egy ceruzát és elkezdett írni-Ez a számom-tolta az orrom alá-Írd meg, hol és mikor és én ott leszek. Hm?-elmosolyodtam
Sietett órára, így nem tudtunk többet beszélni. De meg van a száma. Igen. Ez a nap jól indul…és még  milyen lesz az este!