Oberhausen. Bár elfelejthetném a tegnapi napot. Mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Egy fenét. Tommal egész este egymáshoz se szóltunk. Nem tudom elhinni, hogy betépett. Ez rémes. És remélem érti, hogy nem ellene, hanem érte haragszom. Annyira idióta, hogy ezt teszi magával. Bill pedig… Hisztérikusan viselkedett. Azok után, hogy reggel flörtölgettünk, képes Natalival csókolózni 8 órával később. Most pedig duzzog. Nem hajlandó Tomhoz szólni. Hát így kezdjük el az oberhauseni napunkat.
Éppen a gitárokat pakoltattam ki a fiúkkal, mikor Gustav megjelent. Mindenkivel kezet fogott, majd odajött hozzám.
-Jól vagy, szépségem?-ölelt át
-Szerinted jól van, miután tegnap majdnem kirugták?-szólt oda neki Axel dühösen. Ejtem a vádakat a szexuális zaklatás ügyében. Ő az én őrangyalom.
-Mindig is kedveltem a humorodat, Axel-elengedett Gustav és kezet fogott Axellel is
-Ugyan. Jól vagyok-néztem rájuk bíztatóan
-Biztos?-kérdezte Gustav oldalra biccentett fejjel. Édes srác.
-Tuti-bólogattam, de a szememben elkezdtek gyűlni a könnycseppek-Csak…-kezdtem szipogni
-Jajj, ne sírj már!-mondta fájdalmas hangon Axel és egy zsepit húzott elő a bal zsebéből
-Köszi-vettem el-Nincs baj, tényleg. Csak…-töröltem le a gördülő könncseppet-…rosszul esett az, ahogy Bill viselkedett.
Dehogy. Nem az fájt a legjobban. Tom hazudott. Értem. És ezért nem beszélnek most Billel.
-Apropó-mondta Gustav-A hotelből jövök. Tom azt üzeni, hogy lenne pár ötlete.
-Ötlete?-néztem rá nagy könnyes szemekkel
-Igen. Fura igaz? Ötlete…Tom Kaulitznak-vakarta meg a fejét. Látszik még a heg, ahogy arrébb söpri a haját.
-Gustav, a lényeget!-mondtam neki és kifújtam az orrom
-Ja, igen. Tehát, azt kéri, hogy menj el hozzá a hotelbe. Azt mondta sürgős. A gitárokkal akar valamit variálni-pislogott Gustav
-Húha. Hallod, Anna? Sürgős-nevetett mögöttem Adrian, az egyik srác, akivel pakoltattam a gitárokat. Jó arc.
-Kuss, Adrian. Amúgy is, nem látom, hogy bekötötted volna a Gibsont-förmedtem rá-Gustav, muszáj elmennem?-vágtam szenvedő arcot
-Hát… hívd fel Tomot és beszéld meg vele-vette volna elő a telefonját, de leállítottam
-Hagyd csak! Elmegyek-sóhajtottam-Már ha Axel elenged-mondtam hangosan-Tudod, ő az én főnököm-néztem mosolyogva Axelre, aki egy cinikus pillantást vetett rám
-Menj csak-mondta
Szóval megint jöhetett a taxizás és egyéb más rituálék. Beértem a hotelbe. Gustavtól kaptam az infót, hogy 273-as szoba, 3. emelet. Lusta voltam. Lifteztem. Hogy őszinte legyek, reméltem, hogy mikor kinyílik a lift ajtó, akkor nem Billel fogom magam szembe találni. Kinyílt. Bill sehol. Isten létezik. Kiszálltam és odasétáltam a szobához. Kopogtam.
-Ki az?-szólt ki Tom
-A bikinis táncos, akit rendeltél-vetettem be az én fantasztikus poénomat
Tom kinyitotta az ajtót. Kinézett.
-Átvertél-nézett körbe, majd elmosolyodott
-Beengedsz?-húztam fel a szemöldököm. Hatásos volt. Kitárta az ajtót. Bementem. Nem mondom, hogy nem döbbentem le. Hihetetlen szép szoba volt. Körbe néztem. Nagyon tetszett. Ezt a luxust én is el tudnám viselni. Letettem a táskámat az ágyra.
-Jól nézel ki, mint mindig-mért végig
-Te is-mondtam, majd vettem egy mély levegőt, mikor rájöttem milyen butaságot mondtam. Tom természetesen félmeztelen volt. Egy fekete melegítő volt rajta és kb. ennyi-Bár pólóban jobban néznél ki-helyesbítettem, mire Tom csak elejtett egy halvány mosolyt
-Ezek szerint Gustav átadta az üzenetet-ülj le-mutatott az ágy felé. Leültem az ágy szélére, ő pedig mellém-Nem hittem volna, hogy eljössz.
-Tartozom neked ennyivel. Jól vagy?-simítottam meg az arcát. Olyan jó volt. Bár tovább simogathattam volna.
-Persze-bólogatott
-Beszéltetek Billel?-kérdeztem
-Áh. Most átment HP-be. Majd kiheveri-legyintett
-És mi az a fontos megbeszélni való?-Tom csak a szemeit forgatta erre a kérdésemre
-Gondoltam együtt ebédelhetnénk.
-Mi? Együtt? Hol?-döbbentem le
-Ott-mutatott az ablak elé-Az asztalnál-mondta röhögve
-Tom… ez hülye ötlet…-ráztam a fejem és felálltam a táskámmal a kezemben
-Ugyan. Maradj!-állt fel ő is
-Vissza kellene mennem dolgozni. Lenne munka.
-Velem vagy-fogta meg mindkét karom-Nem hagyom, hogy bántsanak. Tudod. És amúgy is jössz még nekem-nézett mélyen a szemembe. A fenébe is. Igaza volt.
-Jó. Rendelj valamit a kedvencedből-mondtam és beültem a hófehér székbe, ami az asztal mellett állt
-Miért nem rendelek a kedvencedből?-ment oda a telefonhoz. Ez tetszett. Hagy választani. Édes tőle.
-Akkor együnk tortilla tekercset-vágtam rá
-Remek-nevetett Tom és felemelte a kagylót
Kellemesen elbeszélgettünk ebéd közben. Még egy pólóval is megtisztelt. Mesélt a gyerekkoráról, Billről (aminek is roppantul örültem), a sulijáról. Elégedetten feküdtünk be ebéd után az ágyba.
-Totál tele vagyok-fogtam a hasam és közben a plafont bámultam
-Én még tudnék enni-kúszott közelebb az óriási ágyon
-Mire gondolsz?-néztem rá
-Fagyi…-hajolt fölém-…rólad-súgta és az arca egyre közelített az enyémhez. Éreztem, ahogy kifújja a levegőt. Az afrotincsei az arcába omlottak. A karja mellettem feszült meg, ahogy tartotta magát. A lába az enyémhez ért. Végig simította az ujjbegyeivel a nyakam. Nagyon jól kontrolálja a mozdulatait. Hiába. Gitáros… Fantasztikus volt ott feküdni alatta. És hagytam volna, hogy megcsókoljon, de akkor hirtelen bevillant Bill. Hisz nekem ő kell.
-Ő… én most-keltem ki alóla-Legjobb lesz, ha megyek-igazgattam a hajam és már nyúltam is a táskámért
-Pedig reméltem, hogy maradsz és majd együtt visszamegyünk-kelt fel ő is
-Nem, nem. Már így is túl sokáig voltam itt. Majd a helyszínen tali-indultam az ajtó felé
-Akkor…-vett egy mély levegőt-Szia-jött volna közelebb, hogy puszit adjon, de én már nyitottam is ki az ajtót és mentem.
Annyira kínos volt. Adott egy baromi helyes srác, akinek igazából az ikre tetszik és akiről azt gondoltam, hogy kőbunkó, közben tök jó fej. De nekem akkor is Bill kell. Nem is értem mi volt ez az egész.
Este a koncert előtt elvállaltam mindent. Még wc-t is pucoltam volna, ha azon múlik. El kellett foglalnom magam. Nem akartam Tommal találkozni. Igaz Billel se nagyon. Sikerült. Még Tom „feldrótozását” is lepasszoltam a szemétkedő Adriannak. Nem örült neki. Elmondása szerint Tom se.
Gyorsan össze is pakoltunk és száguldtunk tovább Hamburgba. Na jó, annyira nem siettünk, mert holnap szabadnap. Csak holnap után van a koncert. Leálltunk félúton egy étterem és egy benzinkút mellett. Mindenki borozgatott. Meg sörözött. Ilyesmik. Nem gyengén. Én a busz lépcsőjén ültem. Körülöttem a többiek üveggel a kezükben. Még a 4 srác is. Tom messziről figyelgetett de nem jött oda. Talán várt a tökéletes alkalomra. Nem tudom. De Bill megragadta a pillanatot, az biztos.
-Velem jönnél egy picit?-nyújtott a kezét egy mosoly kíséretében
-Aha-mondtam és felkeltem a lépcsőről. Pár méterre a busztól, egy eldugott helyre mentünk. Megállt velem szemben.
-Annyira sajnálom a tegnapit-ölelt magához. Szorosan hozzábújtam. Mélyen beszívtam az illatát.
-Bill én…-rebegtem könnyes szemekkel
-Csss-csított-Nyugodj meg-szorított magához és halkan a fülembe súgott egy Goethe idézetet-Über allen Gipfeln ist Ruh,in allen Wipfeln spürest du Kaum einen Hauch, die Vögelein schweigen im Walde. Warte nur, balde ruhest du auch-ahogy súgta a végén, hogy: „várj csak, nemsokára
megnyugszol te is” éreztem az ajkát az enyémen. Éreztem a finom puha száját, ami eddig csak az arcomhoz ért. Most az ajkaimon voltak. Lágyan beleharapott az alsóajkamba, mire puhán visszacsókoltam. Alig tudtam felfogni mi történik. Megcsókolt. Bill Kaulitz. Életem értelme. Először lassan ízlelgette az egész helyzetet, majd egyre vadabb és szenvedélyesebb lett. Átkarolta a derekam, én meg a nyakát. Az egyik kezével az arcom simogatta. A másikkal belemarkolt a fenekembe. Tomnak igaza volt. Tényleg rajong Bill a formás hátsókért. Na igen… Tom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése