Felvettem. A rövid pólót. Felvettem.
-Tíz perc!-ordította Max a folyosóról, mire a srácok gyomra összeszorult
Ez az első állomása a Welcome to Humanoid City tour-nak. Érthető a feszültség. Kint millió izgatott ember, bent millió ideges ember. Kint a tomboló Luxemburg, bent a csendben ülő TH és a szorgosan dolgozó stábtagok… köztük én is.
Hatalmas dolog, hogy Christopher Hedge oldalán beállítani Tom vezeték nélküli gitárját a számítógépen.
-Biztos, hogy jó volt így délután?-kérdezte kissé bizonytalanul-Biztos?-kérdezte újra
-Igen-mondtam magabiztosan. Ha másban nem, de a munkámban mindig száz százalékig biztos voltam. Soha nem készítenék félkész vagy szar dolgot. Az nálam lehetetlen.
Tom megjelent a fülmonitorját dugdosva a fülébe. Végig mért és halvány mosoly ült ki az ideges arcára. Vissza mosolyogtam. Nem tudom miért, hiszem féltem. Én nem a koncert miatt, hanem azért, mert lehet, hogy átver vagy szivat. Az elég égő lenne. Közelebb jött volna, de hirtelen elé pattant egy helyes szőke srác. Nem tudom ki csak azt, hogy irtó édi volt. Magas, szép szem, karakteres vonások.
-Ő ki?-böktem a szőke felé
-Ő?-nézett oda Chris-Ő a banda menedzsere, Benjamin. Csodálom, hogy nem ismered. Még csak egy hete tudod, hogy itt fogsz dolgozni, mégis többen ismernek, mint sok olyan embert, aki már nem először van itt-nyomta meg az entert
-Ez butaság-ráztam a fejem
-Félre ne értsd! Ez jó. Tényleg-kacsintott. Ez most rossz vagy jó kacsintás? Ajjj…-Most itt hagylak. Kezdj nélkülem. A koncert felénél kb. visszanézek-fogta meg barátian a felkarom
-Mi? Én nem…-ziláltam-Nem tudom egyedül…-tiltakoztam hevesen
-A hang próbát is megcsináltad nélkülem. Bele a mélyvízbe! Menni fog. Ha segítség kell, hívd Axelt-indult el, majd még odabökött egy „sok szerencsét”
Na kössz. Most már egyre jobban érzem, hogy mindjárt fogom magam és elrohanok. Vissza se nézek.
-Anna!-szólt mögülem egy ismerős hang-Segítenél?-kérdezte. Tom volt az és éppen bele akadt a gitárja a drótokba
-Persze-rugaszkodtam neki a feladatnak. Hol is kezdjem? Ki kellene szednem a füléből, át a gitár pántján és vissza a fülébe. Kizárt. Nem nyúlok hozzá…
-Na…-sürgetett. Nem érek a füléhez, majd a felsőtestéhez és különben is… De igen. Meg kell tennem. David épp most ordibál, hogy 2 percünk van. Hát legyen…
-Most akkor hozzád kell nyúlnom-mondtam félve és a kezem elindult az arca irányába
-Nem ártana-röhögött, majd abba hagyta mikor lágyan az arcára tettem a kezem. Éreztem a szívverését. Ideges volt.
-Félsz?-kérdeztem, mialatt a másik oldalán a bal kezemmel kihúztam a fülmonitort a füléből. Megérintettem a fültágítóját. Tetszett.
-Igen. Nem tudom, hogy fognak minket fogadni. Tudod… új stílus, új technika-pislogott lefelé. Gyönyörű szempillái vannak. Hozzáértem a mellkasához, ahogy kivettem a pánt mögül a zsinórt-Dugjuk a pólóm alá a hosszú izéjét…-nézett rám nagy szemekkel-…szerintem… az lenne a…-kezdett magyarázkodásba
-Igen. Ez így ésszerű-helyeseltem és benyúltam a nagy fekete pólója alá. Éreztem a bőrét, a testének a melegét. Felértem a póló nyakához és vissza dugtam a fülébe a kis szerkentyűt, majd kihúztam a kezem.
Végig csak arra tudtam gondolni, hogy biztos Bill bőre is ilyen puha. Bár az ő pólója alá nyúlhatnék…
-Csinos vagy-pásztázott végig, majd arrébb lépett és a hátam mögé is benézett-És mondtam, hogy a segged is jó-nyalta meg a piercingjét
-Öhm. Aha… figyelj. Ezt komolyan gondolod?-vakartam meg a fejem
-Mit? A segítséget?-igazított a gitárján
-Igen. Biztos nem szivatsz? Nem csak röhögni akarsz vagy csak unatkozol és hülyítessz?-vakartam meg a hüvelyk ujjammal a szemöldököm
-Nem hazudtam. Adj esélyt, hogy bebizonyítsam!
-Én…
-Bill!-szólt oda az ikertestvérének, aki idegesen toporzékolt a HUMANOID feliratú mikrofonjával a kezében, mialatt próbáltak lelket verni belé
-Igen?-szólt vissza, de amikor rám nézett lefagyott az arca. Nem tudom, hogy mitől. Talán utál, talán szégyelli azt, ami történt.
Tom intett neki, hogy jöjjön oda.
-Minden oké, tesó?-kérdezte Tom Billtől
Bill mellém állt. Éreztem az illatát…megint. Ideges volt. Nagyon. Ott állt egy fekete overál szerű cuccban és én csak arra bírtam gondolni, hogy mindjárt rávetem magam.
-Persze-válaszolt-Tudod, mindig ez van az elsőnél-nevetett fel
Tom kikerekedett szemekkel rám nézett. Délután adott pár tippet. Például, hogy majd hívjam fel a fenekemre a figyelmet. Hát…most kéne. „Véletlenül” levertem az egyik fülhallgatót, ami a laptop mellett volt. Lehajoltam érte, háttal Billnek. Istenem… rémesem feszélyezett ez a helyzet. Majd felálltam és visszatettem a gép mellé.
-Jól nézel ki-mosolygott rám párás szemekkel Bill
-Gustav kezd. Indulás van-tessékelte arrébb Marion a fiúkat. Csak kéz és lábtörést tudtam kívánni nekik és Tomnak egy halk köszönömöt. El sem hiszem. Hatott… Isten áldja Tom Kaulitzot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése