Love game-15.rész

15.

-Szia, Anna-hadarta kis szünet után.Nekem még mindig a torkomban dobogott a szívem. Pedig összeszedtem, hogy mit fogok mondani neki, de mind ki ment a fejemből. 

-Mizu?-nyögtem be ezt az idétlen szócskát kapcsolat fenntartás céljából 

-Semmi…-válaszolta. Még ő se nagyon fogta fel a helyzetet. 

-Öh…mit csinálsz?-kérdeztem 

-Ez most valamiféle vallatás?-jött a kérdésre a kérdés a túloldalról 

-Nem-a fejemhez kaptam-Ajj…-ránéztem Wolkére 

-Mondd meg neki!-suttogta W

-Tom…

-Igen?-kérdezett vissza 

-Hiányzol-tört ki belőlem egy kis gondolkodás után. Fura. Valahogy megkönnyebbültem. Egy pillanatra. Persze Tom megint váratott. Aztán fél perc után megérkezett a válasz: 

-Te is-lehelte. A szívem kihagyott egy dobbanást. Igen! Igen!! Igen!!! 

-Mit csinálsz most?-kérdeztem felszabadultan. Hatalmas kő esett le a szívemről. 

-DVD-zek. És te?-lágyan 

-Én… én is-nem is. Na mindegy-Lenne kedved találkozni?-félénken. Összeszorított fogakkal vártam a választ. Wolke keresztbe tette az ujját. Igent kell mondania. Kifújta a levegőt. 

-Öh…nem is tudom-válaszolta bizonytalanul. Na köszi. Én itt majdnem szörnyet halok te meg…

-Nem…nem ezt vártam...-dadogtam

-Sajnálom. Nem tudom, hogy ez jó ötlet lenne-e-mondta és megköszörülte a torkát 

-Miért?-szóltam csalódottan a telefonba-Elmegyek én Hamburgba, ha azt szeretnéd…-ajánlkoztam 

-Nem ez a baj-lélegzett mélyeket-Bill-bökte ki 

-Tom engem nem érdekel az öcséd…-sóhajtottam 

-De őt érdekled-tudatta velem ezt a „remek” infot 

Nagy levegőt vettem. Teljesen normális, ha Bill fontosabb neki. Mit is tehetnék? 

-Igazad van. Ez hülyeség volt…-hunytam be a szemem-Felejtsd el! Szia-tettem le a telefont 

Könnyes szemekkel ránéztem Wolkére. 

-Semmi baj, kislány-ölelt meg-Majd lesz jobb is. Hm?-nézett a szemembe 

Nem hittem el. Összetörte a szívem. Hogy utasíthatott vissza? Én akarom őt, ő engem. Akkor mi a fenéért ilyen nehéz ez az egész? Talán ő nem is akar igazán, nekem meg nem kellett volna Billel kavarnom. Én hülye! 

-Csinálok neked egy teát, jó?-állt fel mellőlem-Nem is… forró csokit. Jó lesz?-mosolygott 

Nem szóltam. Őszintén hittem, hogy Isten nem létezik. Vagy csak utál. Nem lehet, hogy olyan buta legyek, hogy saját hibám miatt szalasszam el ezt a tökéletes srácot. Legszívesebben elsüllyedtem volna. Már megint az a helyzet állt elő, hogy én erőltetem, ő visszautasít. 

-Nem ez volt az első, hogy lekoptat…-öleltem még jobban magamhoz a párnát 

-Mit mondott, miért?-vett elő egy bögrét a konyhaszekrényből 

-Bill-húztam fel a szemöldököm 

-Köcsög…-fordult a hűtőszekrény felé tejért-Nem érdemel meg-nyitotta ki nagy nehezen 

-Kösz…-ironikusan 

-Tényleg. Ez egy szemét. Sőt. Mindkettő-tette a tejesdobozt a konyhapultra-Hagyd őket. Két beképzelt tapló-öntötte tele a bögrémet 

Gondolkodóba estem. Talán tényleg. Talán igaza van. De hirtelen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan hagyhatnám ezt ennyiben. Nem is kellett. A telefonom csörögni kezdett. Megfordítottam úgy, hogy lássam a kijelzőt. Köpni-nyelni nem tudtam. Tom Kaulitz volt rá írva. Rápillantottam Wolkére. 

-Tom?-kérdezte az előbb kilöttyintett tejet feltörölgetve 

Bólintottam. 

-Mit tegyek?-néztem rá a kijelzőre 

-Ha nem veszed fel, sosem tudjuk meg, mit akar-kacsintott 

Felvettem hát, de nem szóltam bele. Levegő vételt hallottam. A kézfejemet rágcsálva vártam, hogy mondjon valamit. 

-Ne gyere. Majd megyek én Dortmundba-sikítani tudtam volna örömömben, ahogy ezt kimondta. Eltakartam a telefon beszélőkéjét és halkan azt mondtam: 

-Eljön…el-nevetgéltem. Visszatettem a fülemhez a telefont-Mondjam a címet?-nem volt más kérdésem. Nem érdekelt miért, mikor, hogy, mivel csak jöjjön. 

-Aha… házszámmal. GPS-tette hozzá 

-Silberstrasse 8-haraptam bele az alsó ajkamba 

-Kocsival megyek. Az kb. mennyi idő?-kérdezte halkan 

-Kettő és fél óra. De siess!-sóhajtottam 

-Meg lesz. Akkor… szia-ejtett el egy mosolyt 

Letettem. Elégedett arccal ránéztem a forró csokit készítő W-re.

-Látod… mondtam. Rendes gyerek ez a Tom…-kezdtünk hangos röhögésbe 

Két és fél óra. Nem sok idő. Megfürödtem, addig Wolke kutatott a szekrényembe. Valami jó ruhát keresett. Kivasaltam a hajam. Segített a sminkben is. Nem vittem túlzásba. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy mennyire készültem. Kerestünk egy csinos kabátot. Sétát terveztem az esti, szépen kivilágított Dortmundban. 

Volt még háromnegyed órám Tom érkezéséig. Szívesen felhívtam volna, hogy siessen, meg hogy merre van, de nem akartam éreztetni vele, hogy mindjárt meghalok az idegességtől. 

Összedobtam egy gyors kis kekszet. Azt akartam, hogy ha feljön, akkor ne a tegnap rendelt kaja dobozait lássa, hanem azt, hogy még a sütéshez is értek. 

Wolkét, finoman fogalmazva, kidobtam a lakásból. 

-Sok sikert-ölelt meg. Rámnézett-Úgy izgulok érted-kezdtünk mindketten ugrándozni az örömtől 

Kis idő múlva már nem tudtam mit kezdeni magammal. Néztem a tv-t, takarítottam, körmöt festettem. Hála az égnek jött egy smsem: Lent várlak. TK

Felkaptam a kabátomat, vetettem egy búcsú pillantást a sminkemre és elindultam ki a lakásból. Bezártam az ajtót és lementem a lépcsőn. A szívem úgy dobogott, mint még talán soha. Csoda, hogy nem kaptam ott helyben szívrohamot. 

Úgy hittem, hogy Billhez hasonlóan ő se szál ki a kocsiból. Tévedtem. Lépcsőházunk bejáratánál várakozott. Ahogy ott állt... Talpig becsomagolva feketébe, napszemüveggel a fején. Este napszemüveg. Na igen. Tom. Lefelé nézett. A cipőjét vizslathatta, ami mint mindig, most is tökéletesen tiszta volt. Észrevett. Kinyitottam az ajtót és kimentem hozzá. 

Levette a napszemüveget. Megsimítottam a szél fújta arcát. Megfogta a kezem. Közelebb léptem és rávetettem magam. Szorosan megölelt. 

-El sem hiszem, hogy itt vagy-súgtam halkan és adtam egy puszit a hideg arcára 

-Elhiheted: én se-lépett kicsit hátrébb 

-Bill tudja?-néztem a szomorú arcát. Megrázta a fejét. 

-Azt mondtam neki, hogy randim van. De azt nem hogy veled… hazudtam neki-takarta el az arcát az egyik kezével 

Tudom, hogy sajnálnom kellett volna és együtt éreznem vele, de megragadott a mondatának első fele. 

-Randi?-csillant fel szemem. Félénken mosolygásba kezdett. 

-Miért? Nem az?-ráncolta össze a szemöldökét 

-Hát… gondoltam beszélgetünk majd a gitárokról, meg az új fajta erősítőkről és a torzítódon se ártana állítani az Alien-nél-kezdtem játékosan ecsetelni a találkozásunk főbb vázlatpontjait 

-Hát akkor…-indult el lassan a lépcsőház előtt parkoló Audi felé. Utána futottam. Karon ragadtam és nagy vigyor ült ki az arcomra. 

-Ugye nem gondoltad, hogy kocsival megyünk bárhová is?!-fogtam meg a kezét-Gyere! Megmutatom neked Dortmund főbb nevezetességeit-haraptam a nyelvemre nevetgélés közben 

-Azt hiszem a lényeget már láttam-mért végig. Tettem egy nagy fordulatot előtte-Jól nézel ki-bólogatott 

-Sétáljunk el az Operaházig. Nincs olyan messze-fűztük össze az ujjainkat. Tom visszavette a napszemüveget-Hollywood-forgattam a szemeimet 

-Nem. Inkább csak NeinBild. Nem akarom, hogy holnap a címlapon virítsunk-mondta komolyan 

Elindultunk. Én és ő. Ketten. Kéz a kézben. Beszélgettünk. Megjegyezte, hogy tetszik neki ez a környék és a város is. Erre tudattam vele, hogy a szomszéd lakás a házunkban éppen eladó. 

Rátértünk a szerelmi ügyeinkre, amint megmutattam neki azt a padot, ahol először csókolóztam. Levette a szemüvegét és a fekete kabátjának a zsebébe rakta

-Mikor veszítetted el?-lépkedtem lassan a Stadtgarten területén 

-13 voltam-nevette el magát-Az első szerelmemmel. Majdnem egy évig jártunk aztán, de megcsalt. Georg mondta el…-csuklott el a hangja 

-Jaj!-kaptam a szívemhez-Már azt hittem Georggal csalt meg-mindketten nagy hahotázásban törtünk ki 

-Ugyanmár! Georg már akkor is ilyen nyomorék volt…-húzta fel a szemöldökét-És te? Mikor? Hm?-nyalta meg az alsóajkát 

-Veled ellentétben én nem az oviban-csaptam meg a karját-16 voltam. Nem tekintem túl nagy eseménynek-vontam vállat 

-Hát az azt követőket én se-húzta félre a száját 

-Miért? Hány lánnyal voltál?-álltam be elé 

Gondolkodni kezdett. Még mindig gondolkodott. 

-Tom…-tettem karba a kezem-Nem kell eljátszanod, hogy nem számolod. Látszik rajtad, hogy hencegős típus vagy-jelentettem ki 

-Na jó-hajtotta le a fejét-Igaz. 62-vel. 

-Ez…-kerekedtek ki a szemeim-Elég konkrét-rökönyödtem meg-Sok-vakartam a homlokom 

-Túl sok?-indultunk tovább 

-Áh…-legyintettem ironikusan 

-Te hány sráccal?

-Hagyjuk. A tiédhez képest ez elhanyagolható. Mint az ideális gázokban a részecskék a gáz össztérfogatához képest-mosolyogtam rá-Bocsi. A fizika a mindenem-pirultam el kicsit 

-Azt látom. Einstein. De most komolyan: mennyivel? 10? 11?-pásztázta az eget 

-4-böktem ki 

Egy darabig nem szólt. Nem igazán tudtam, hogy azért, mert ciki vagy azért, mert jó. Wolke a 20-as listájával mindig azt mondja, hogy ez a szám okés. Így legalább értékesnek tűnök pl. mellette. De néha lehet jobb lenne, ha éltem volna a gimi alatt rendesen és én is fel tudnék mutatni referenciákat. 

Mikor egy hangszerbolt mellé értünk, Tom megállt és a kirakatban lévő lila gitárt kezdte vizsgálni. 

-Hu…de kurva jó-tapadt az üvegre 

-Aha… kár, hogy nekem már semmi értelme nézegetni-ejtettem el finoman a megjegyzést

-Ezt, hogy érted?-fordult felém 

-Hát… én már nem foglalkozom gitárokkal és gitárosokkal-hangsúlyoztam. Zsebre tettem a kezem. Kezdett nagyon-nagyon hideg lenni. 

Közelebb lépett és beletette a kezét a kezem mellé, a zsebembe. 

-Sose…-súgta a fülembe-Érted?-emelte fel a másik kezével az állam-Sose akartalak bántani-forgatta a nagy barna szemeit, amit az utcai lámpa olyan fényessé varázsolt, mint a sarkcsillag

 -Ahha…-préseltem ki az ajkaim közül, amik egyre csak közeledtek az övéhez

Persze a sors most sem az én oldalamon állt. 

-Tom…-hallatszott a sikítás-Tom Kaulitz-tette a szája elé a kezét a lány, akit még egy jó nagy csapat is követett 

Fél órás autogram osztás következett, ami meg is törte az addig romantikusnak mondható hangulatot. 

Azt követően visszaindultunk Tom kocsijához. 

-Lassan mennem kellene majd haza. Kezdek éhes lenni-tolta fel az orrán a szemüveget

-És hol akarsz enni?

-Útközben beugrom valahol egy McDrive-ba-nevetett fel 

-Miért nem jössz fel hozzám-Tom odakapta a fejét-Van keksz. Én sütöttem. Meg rendelhetünk is. Vagy főzhetek akár-ajánlottam fel. Elmosolyodott. 

-Tudsz főzni?-kérdezte 

-Ha nagyon akarok-fogtam meg a kezét, amit a fanok előtt muszáj voltam mellőzni 

-Na jó…meggyőztél. 

Így elindultunk hozzám. Mikor végre felértünk (mert mondhatom a sok liftezés után még a harmadikra is nehezen tudom magam felküzdeni) és kitártam  az ajtót, Tomnak tátva maradt a szája. 

-Nem ilyen lakást…-lépett be-…képzelek el egy egyetemistának-körbe nézett közben a kabátját kezdte kicipzározni 

-Nem az enyém-csuktam be az ajtót-Apué. Ő is itt lakik velem. Abban a szobában-mutattam egy csukott ajtó felé. Tom arca lefagyott. 

-Ő most itthon van?-kérdezte ledöbbenten 

-Nem, nyugi-nevettem-Nem láttam már 3 hónapja. Olajmérnök. Mióta elváltak anyuval, azóta csak dolgozik. Örülök, ha karácsonykor hazajön Azerbajdzsánból vagy a fene tudja honnan-gombolkoztam 

-Sajnálom-akasztotta fel a kabátja után a sapkáját is-Az én szüleim is elváltak-harapdálta az ajkait-Én se látom túl sűrűn az apámat. De…-derült ki az arca-Ott van nekem Gordon. Ő nagyon jó fej. Azt hiszem bírna téged, bár ez nálunk családi vonás-igazította meg a rajta maradt kendőt-A cípőmet le kell vennem?-nézett körbe. Édes volt. Én speciel egy fehér és drapp szőnyeggel teli lakásban alapból levenném, de azért boldogan válaszoltam:

-Igen-bólogattam-Szóval… te is bírsz?-léptem közelebb

-Nem látszik?-fogta meg a kezeivel az arcom és egy apró puszit adott az orromra 

Elengedett és elindult a nappali felé. Felkapcsoltam a villanyt, majd én is levettem a csizmámat. 

-Van zongorád-ordított kisfiús bájjal és le is ült az előtte lévő székre 

-Apué-indultam utána-Bár én is tudok valamennyit… 

-Én csak egyet de azt nagyon-nézett rám elégedett mosollyal, mikor leültem mellé

Elkezdett játszani rajta. A hosszú ujjait gyönyörűen tette egymást után. Mikor feleszméltem a gyönyörből, akkor jöttem rá, hogy a Zoom into me c. szerzeményüket játsza. Angyali volt. Esküszöm, ha nem lenne bennem annyi tartás, akkor már biztos szétfolytam volna. Magyarázott valamit, amin aztán nevetni kezdett, de nem nagyon figyeltem a szavakra csak a dalra. Mikor befejezte, megkérdezte:

-Na, tetszett?-ragyogó szemekkel pillantott rám 

Vággyal teli arccal visszanéztem rá. Tom is hirtelen megkomolyodott. 

-A múltkori alakalom tökéletes lett volna-suttogtam. Kapkodni kezdtem a levegőt. 

-A hotelben? Mikor Billel akartad csinálni, de nálam kötöttél ki…-fordult el-Nagyon-erőteljesen rácsapott a billentyűkre. Nem. Most sem fogja megtenni. Nem csókol meg. Nem ölel át. Nem fog szeretni. 

Némán ültünk egymás mellett. Magamat szidtam. Nem kellett volna felemlegetnem a témát. Tom fortyogott mellettem a dühtől. Legalábbis úgy látszott. Egészen addig a percig, amíg közelebb nem húzódott hozzám. 

-A mostani…-hajolt közelebb-sokkal tökéletesebb-nyalta meg a száját 

Szomjas voltam. Az ő csókjára szomjaztam. Lágyan megfogta az arcom. Már az egyszerű érintésébe is beleremegtem. Közeledtem felé. Az ajkaink összesimultak. Kiegészítették egymást, min két puzzle darab. És akkor, ott, a zongora mögött Tom Kaulitz végre megcsókolt. Bátran mondhatom, hogy megérte várni arra a csodálatos pillanatra. Átkaroltam a nyakát mialatt lágyan csókolóztunk. Nem akartam őt elengedni soha már. 

Kicsit távolodni kezdett kiszakítva engem a varázslatból. 

-Mit szeretnél?-pislogott a gyönyörű fekete szempilláival 

-Maradj itt velem-kaptam rögtön a szája után és ismét érezhettem őt…közel magamhoz Nem sokat agyaltunk azon, hogy mi legyen. Ott folytattuk, ahol a hotelben abbahagytuk. A szobám felé vettük az irányt.
Egy óra múlva az ágyam előtt egy nagy kupac ruha hevert. Tom és én voltunk ott. Én, aki kéjesen nyögdécselve tűrtem az egész testemnek végigmasszírozását. A vállamtól kezdve egészen a talpamig ellazultam, és akármit megtettem volna azért, hogy a fölöttem térdeplő csoda magához öleljen, és belém hatoljon. Szinte összenőttünk, alakunk összeolvadt a puha sötétben. Egyszer lassan, majd gyorsan mozogtunk és egész testük verejtékben úszott. Halk sóhajok, és kevésbé halk torokhangok hallatszottak, és csak az ágy tiltakozott néha egy icipici nyikorgással ellenünk. A kéj robbanásszerűen jött, és egy percen belül el is csendesedett.

Fáradtan dőltem Tom mellkasára. Magához szorított és akkor már tudtam, ezen az éjjelen ő már nem megy sehova. 

Másnap reggel Tom telefonjának a csörgésére ébredtünk. Álmosan bújt ki alólam és nyúlt a farmerjéért, aminek a zsebében pihent a mobil. Kivette és egy fintor után fáradtan beleszólt:

-Mondjad, öcsi-az ágy szélére ült. A takaró éppenhogy eltakarta a fedetlen testét. Gondterhelt arcot vágott… 

-Merre vagy? Aggódtam érted-hallatszott a túloldalról 

-Jól vagyok csak elhúzódott a randi…

-…azzal a titokzatos lánnyal?-kuncogott Bill 

-Ja, ja-ásított egy nagyot 

-Irigyellek. Nem beszéltem Annaval… már mióta-sóhajtott a testvére-Talán megpróbálhatnád te is felhívni. Lehet, hogy neked még fel is venné… 

-Igen. Amint hazaértem megpróbálom majd, ígérem.