13.Oslo, Stockholm, Gothenborg. Gondolom érthető, ha azt mondom, hogy Finnországba érve totálisan elegem lett a skandináv országokból.
Kerültem a srácokat. Bill próbált közelíteni, Tom hozzám se szólt. Nem is kell neki. Már nem dolgozunk együtt. Nem volt rossz ez a kis szünet közöttünk. Hagytam ülepedni a dolgokat.
Egyetlen pontot tudnék kiemelni az egész fagyos körútból: Svédországban Tom kiharapott ajkakkal és kiszívott nyakkal jelent meg. Biztos nem csak megütötte… Ahh…Nem is értem, miért csak ezt említem meg?! Natalie nekem esett a legutóbbi koncert előtt. Megfenyegetett. Valami „kitépem a hajad” volt a dologban. Nem izgat.
Pakoltam valamit. Talán a torzítóval cseszekedtem, mikor Dunja jött felém.
-Szia, Dunja. Megint rohansz?-nevettem és megtöröltem a kezem
-Jaj-kapott a fejéhez-Ne is mond!-nézett rá az órájára-Nem láttad Davidot, Stephant vagy valakit?
-Nem…-ráztam a fejem. Sóhajtott egyet.
-Nem igaz…-vakarta meg a fejét-Nem hiszem el…-nyűglődött
-Szólj, ha bármi segítségre van szükséged-mondtam bíztatóan
-Éppenséggel lenne-nyitotta ki a mappáját-Megkeresnéd Davidot? Ez az interjú, ami a srácokkal készült. Át kellene néznie és akkor engedélyezhetnénk a leadását-nyomott a kezembe két A/4-es papírt-Sürgős!-vágta rá
-Igen-bólogattam-Merre van?-rámpillantott-Mármint David…
-Ja, igen. Szerintem a fiúk öltözőjében nézd meg!-mondta-Oh, Max!-ordított oda Maximilannak-Nagyon köszönöm, Anna-szorította meg a csuklómat és rögtön tovább is állt-Max!
Remek. Pedig már tanulhattam volna az eddigiekből: sose segíts Dunján! Mindig valami kínos feladatot kapok. Próbáltam átpasszolni Adriannak, de az Istenért se vállalta el. Elindultam felfelé. A szokásos körök: színpad, backsatge, emelet. Nem sokat kellett keresgélnem. Az egész folyosó zengett a fiúktól. Odamentem, megálltam az ajtóban. Éppen Georg hülyeségén röhögtek. Ott volt még David, Benjamin, Silke, Tobias és a sajtós, akinek még most se tudom a nevét.
-Hahó-köszöntem bájos hangon
Minden szempár rám szegeződött. Éreztem, ahogy vizslatnak. Kivéve Tomot, aki becsukott szemekkel ült a kanapén. Hát igen. Aki végig hancúrozza Svédországot, az ne is várja, hogy másnap fitt lesz.
-Szia, Anna-szólt Georg hangosan-Gyere be-intett
Pár lépést tettem feléjük. Bill nagy mosollyal üdvözölt, de nem mondott semmi.
-Pár papírt hoztam-mentem oda Davidhoz, aki a sarokban egy fotelben ült. A kezébe adtam-Interjú. Dunja azt mondta, csekkold-köszörültem meg a torkom
-Köszönöm-mosolygott rám, a combjára fektette a lapokat és elővette a zsebéből a cigit-Gondolom még mindig nem…-rázta meg a dobozt
-A-a-ellenkeztem-Ha nincs más akkor én most… -mutattam a kijárat felé
-Neee, neee-kezdett játékos hisztibe Gustav és Georg, majd röhögtek
-Pakolnom kéne. Axel nem bírja nélkülem-mosolyogtam
-Te vagy az erő és ő az ész?-szólt Benjamin. Hu… de helyes!
-Inkább mind kettő-mondtam, mire mindannyian felnevettek
-Ahm, Anna-kiáltott utánam David
-Igen?-fordultam vissza
-Azt ugye tudod, hogy egy hét pihenő következik-húzta fel a szemöldökét
-Mi?-döbbentem le-Azt hogy? Felfüggesztetek vagy mi?-húztam a szám
-Nem, dehogy-mosolygott David-Törölték a két orosz koncertet…
-Király…-forgattam a szemeimet-… Jó tudni-indultam ki az ajtón. Kimentem a folyosóra. Már fordultam be a lépcsőn, mikor Bill hangját hallottam.
-Anna!-jött utánam
-Igen?-néztem hűvös arckifejezéssel
-Öhh…-nézte a földet-Ha találkozol Dunjával, rákérdeznél, hogy mi van az epersalátáinkkal?-nyelt egy nagyot-Nem kaptuk meg…-mondta elcsukló hangon. Összeszorítottam a szemeimet.
-Epersaláta?-kérdeztem ledöbbenve-Engem tegnap csak háromszor rázott meg az áram-mutattam a kezeimen az apró lila foltokat-mert nem kaptuk meg a védőfelszereléseinket szóval, ha megbocsájtassz-indultam le. Epersaláta?!
-Várj már!-kapta el a karom-Jó, jó. Hüye indok-sütötte le a szemeit, majd felpillantott. Nem volt rajta smink. Gyönyörű bőre van még ígyis. Olyan angyali és ártatlan volt. Meg tudtam volna zabálni-Igazából… tudod. Van ez a kis szünet és ígyis-úgyis visszamegyünk Németországba. Mindenki. Mi holnap hajnalban repülünk magángéppel, a többiek busszal jönnek…-mesélt édesen, mialatt hol a plafont, hol a padlót pásztázta
-A lényeget, Bill!-sürgettem
-Nos, ha szeretnél, akkor visszajöhetnél velünk. Magángéppel-bökte ki végre
-Mi?! Az ki van zárva-indultam le a lépcsőn, de pár lépcsőfok után megelőzött és beállt elém-Gondolkodj rajta! Én szeretnék veled tölteni egy kis időt-lépett egy fokot följebb. Ott álltunk ketten egy nagyon pici helyen és még mindig csak közelített-Hiányzol-súgta. Az arca az enyémhez ért. Finom puha. Adott egy puszit és megfogta a kezem. Rám nézett. Azok a barna szemek… Megnyalta az alsó ajkát és felém közelített. Lágyan egy csókot lehelt a számra. Átkarolta a derekamat. Még egy csókot adott. Majd még egyet. Kezdtem belemenni a játékba, mikor léptek hallatszódtak. Bill megfordult.
-Peter!-mosolygott kínosan a pasasra
-Hoppá-nézett kikerekedett szemekkel-Nem akartam zavarni-lépett vissza egyet
-Jöjjön csak-mentem le- Én úgyis…-mutattam előre
Ott ültem a sötét kis veremben a gitárok mellett. Adrian a laptop előtt ült. A gitárokat állította be. Én csak panaszkodtam…ahogy mindig.
-Szerinted?-kérdeztem-Elmenjek?-húztam a szám jobbra-balra
-Ahogy érzed-közölte. Rám se nézett.
-Te elmennél?
-Hülyülsz?-szólt harsányan-Magángéppel? Még szép-nevetett fel
-De ott lesz Natalie. Ő még a kisebb probléma. Tom is ott lesz-temettem az arcom a kezembe-Bár nem tudom, hogy mit parázok rajta. Napok óta hozzám se szól. Utál.
-Hm-tette hozzá bőszavúan
-Ajj-csaptam fejbe-Mondj már valami okosat!-kérleltem
-Nem hiszem, hogy Tom utál-krákogott-Sőt!
-Ezt hogy érted?-hajoltam közelebb hozzá
-Pár napja hallottam őket beszélni Georggal és valami olyasmit mondott, hogy nem akart Bill pótlék lenni, de nagyon bír-súgta
-Azt hiszem tudom, mire mondta-bólogattam és gondolkodni kezdtem. Talán nincs is minden veszve…
Így képzeld el a koncert helyszíneket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése