Love game-12.rész

12.

Még közelebb húzott. Finoman lecsúsztattam magamról a kabátot. Mindkét kezemmel megfogtam a arcát és magamhoz húztam. Meg akartam csókolni. Az ajkaim T felé közeledtek, mire elhúzta a fejét. Nem lepett meg. Tommal szeretünk játszani. Kicsit hátrébb csúsztam a combján és felfelé húztam a pólómat, ami rajtam volt. Tom egy pillanatig mámor ittas szemekkel nézett rám, majd megszólalt:
-Ne!-fogta le mindkét kezem
Pihegve a homlokomat az övének döntöttem.
-Te akarod csinálni?-súgtam. Hozzá bújtam. Az apró bizonytalanság, mintha egy pillanatra eltűnt volna belőle. Megint úgy ölelt, mint aki elevenen felfal. A nyakamat kezdte csókolgatni. Felnyögtem. Hihetetlen volt. Úgy hittem, most már készen áll arra, hogy megcsókoljon. Nagy szemekkel ránéztem és ismét bepróbálkoztam. Sikertelenül. Elfordította a fejét.
-Baj van? –húztam össze a szemöldököm. Nevetgélni kezdett.
-Baj? Dehogy-vett egy mély levegőt-Ha nincs ló, jó a szamár is, igaz?-pillantott rám cinikusan
Megtört. Az egész hangulat. Ketté törte a pillanat varázsát.
Megpofoztam. Nem vagyok verekedős fajta, de akkor, ott olyan dühös voltam…Bill és Natali és most még Tom is?
Rögtön felálltam, felkaptam a kabátomat a földről. Tom még mindig csak ült. Mindketten próbáltuk felfogni, azt, ami történt. Istenem… le akartam vele feküdni. Tom Kaulitzcal.
Ha a pulzusom nem volt 100, akkor egy se. Elindultam az ajtó felé. Nagy lendülettel letoltam a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Bezárta.
-Hol a kulcs?-néztem rá szikrázó szemekkel
-Anna… én-kezdte dadogva. Felállt és a szemeit dörzsölgette. Lassú léptekkel elindult felém.
-Hol van az a kurva kulcs?-ordítottam rá. Annyira megalázó volt ez az egész helyzet. Úgy éreztem, ha nem jutok ki abból a szobából, akkor tuti, hogy megfulladok a szégyenemben.
-A virág mellett-torpant meg és a szekrényen lévő cserepes virág mellé mutatott. Felkaptam a kulcsot. Gyorsan kinyitottam, kivágtam az ajtót és egy szó nélkül kiviharoztam. A folyosón kishíjján félrelöktem Tobiast. Beszálltam a liftbe. Vártam, hogy Tom kijön a folyosóra és megalázkodva bocsánatot kér. Nem tette. Pedig jót tett volna az önérzetemnek.
Visszagyalogoltam a stadionhoz. Nem volt olyan vészesen messze és most még az utat is tudtam. Beslattyogtam. A fiúk még javában dolgoztak. Annyira letört voltam. Silke odajött hozzám.
-Jól vagy, Anna?-nézett mélyen a szemembe
-Persze-bólogattam és arrébb álltam. Ha még egy pillanatig bámult volna, tuti elbőgöm magam.
Úton voltunk Koppenhága felé. A buszban ültünk. Szegény Axel olyan fáradt volt. Mondtam neki, hogy aludjon, de ragaszkodott hozzá, hogy végig hallgatja a mondanivalómat.
-Akkor, végeztél a Kaulitzokkal?-pislogott véres szemekkel
-Valahogy úgy-temettem a kezembe az arcom
-Ajj te-ölelt át-Ne legyél már ilyen depis!-mosolygott
Mikor megérkeztünk, legszívesebben fent maradtam volna a buszon. Van egy olyan érzésem, hogy Axel direkt traktál hülye feladatokkal. Kösd be az erősítőt, csekkold a rendszert, vidd be a vezetéket, vidd ki, vidd vissza…
Nem volt a világon semmi problémám, addig, amíg a fiúk meg nem jelentek a hangpróbán. A színpad előtt álltam. Gustav bújt elő először. Intett. Én is. Felment a dobokhoz, beült mögé. Meg kell hagyni, gyönyörű karja van. Ki is találtam: kikezdek Gustavval. Na jó… ez az elgondolás több sebből vérzik: 1. Gustavnak, ha minden igaz, van barátnője. 2. Nem fogom belevonni a buta kis játékainkba. 3. Picit lehetne magasabb.
Mialatt ellentmondtam saját magamnak, kijött Georg és Tom Nagyfrancnakképzelemmagam Kaulitz. Elkezdtem forgatni a szemeim. Ő nem mert rám nézni. Én se nagyon. Mekkora szégyen: én erőltetem a szexet és ő nem akarta.
-Miért nem intessz oda?-nézett kárörvendően G Tomra
-Kussolhatnál néha-mutatta fel a középső ujját a basszistának
-Ne rajtam vezesd le a dühöd!-vette kézbe Georg a basszgitárt
-Felbaszol-vette el Tom is Adriantól. Halványan rám pislantott.
-Miért nem beszélsz vele?-kérdezte Tomot immár komoly hangon
-Minek?-nézett fájdalmasan-Leszarom. Nem fogom Billtől elvenni. Meg amúgy is. Totál bele van esve Anna is az öcsémbe. Én csak pótlék lettem volna. Kösz, nem-vette elő T a cigijét-Kérsz?-nyújtotta a dobozt Georg felé
-Aha-vette egy szálat-De bírod a csajt, nem?-értetlenkedett
-Igen. Nagyon-jelentette ki Tom-Pont azért nem-mondta. Oldalra kapta a fejét. Adrian kigúvadt szemekkel figyelte a fiúk társalgását…
A backstage-ből Bill is előtűnt. Rám nézett. Egyértelmű volt, mit akar. Elindult a színpad széléhez és le  a lépcsőn.
-Na jó-fordultam meg-Szívok egy kis friss levegőt-mondtam Axelnek és elindultam a kijárat felé
Bill rendületlenül jött utánam.
-Anna!-hallottam a hangot a hátam mögül. Én biz’ nem fordulok meg. Gyorsítani kezdtem. Futni kezdett-Anna, Anna-szólítgatott. Odaért mellém. Megragadta a karom. Kitéptem a kezei közül. Dühösen néztem rá-Jól vagy, édes?-kérdezte ragyogó szemekkel
-Oh-nevettem fel-Persze. Kipihentnek tűnsz. Biztos a tegnapi nyugtató zuhanytól…Natalival-indultam el megint. Egy pillanatig nem követett. Nem érette a helyzetet. Meg kellett tudnia, honnan tudom. Utánam eredt.
-Ki mondta el?-kiáltotta el magát, mikor már mindketten kiértünk a csarnokból
-Nem kellett senkinek-böktem oda-Tegnap…-nyeltem egy nagyot-…tegnap elmentem hozzád-pislogtam fátyolos szemekkel-Veled akartam lenni-léptem közelebb. A Nap kezdett lenyugodni, ezért Bill csodás arca narancssárga fényben úszott. Feketében volt. Teljesen feketében.
-Ahh… én-törölgette a homlokát-Megmagyarázom…-ajánlotta fel
-Kímélj meg a részletektől. Ígyis elég hányingerkeltő a tudat, hogy azzal a ribanccal voltál. Ribanc…-nevettem fel-Nem mondhatok ilyet egy anyukáról-ráztam a fejem
-Én csak le akartam zárni-nézett rám könyörgően-Beszéltem vele. Elmondtam neki, hogy nálunk voltál és, hogy hagyjuk ezt a dolgot kettőnk között, csak…-nyúzta az arcát-…így kötöttünk ki-mondta halkan
-Mondom hányinger-szóltam oda harsányan. Lesütötte a szemeit. Ahogy ott állt. Kicsit megsajnáltam. Mellesleg ki vagyok én, hogy ítélkezzem, mikor utána az ikertestvérével akartam henteregni. Bár, az lényeges különbség, hogy én nem tettem meg.
-Ígérem, hogy ennyi volt. Mostmár csak a tiéd vagyok-közelebb jött. Megfogta a kezem, de elhúztam.
-Ne nyúlj hozzám!-hátráltam
A fények kigyúltak, a lányok tomboltak. Már egy órája tartott a koncert. Új feladatkörömhöz híven megint egy ládán ültem és néztem őket…vagy inkább csak bambultam. Egészen addig, amíg az In your shadow, i can shine c. szám következett. Bill kiállt a színpad elejére és beszélni kezdett:
-Oké, a következő szám  nagyon személyes. Ez mindenkinek szól, akiket szeretünk és akik nélkül nem tudnánk élni-vett egy mély levegőt-És biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van egy számára különleges személy-páztázta a földet. Fel kaptam a fejem-Mindannyian emberek vagyunk és nem vagyunk képesek egyedül élni-mosolyodott el keserűen-Erről szól a következő szám-hunyta le egy pillanatra a szemét. Éreztem. Mit éreztem? Tudtam, hogy ezt nekem címzi.
Bill elkezdte énekelni. Gyönyörű volt. Halkan sírni kezdtem. Reméltem, senki nem veszi észre. 
Nem Bill miatt eredtek el a könnyeim… Tom ott állt a színpad szélén és lehajtott fejjel gitározott. Bár ő mondta volna mind ezt…