In your shadow I can shine - 6.

6.

A légy zümmögését is... Hát így ültünk ott egy szótlan ebédszünet után.
-Akkor talán folytassuk-helyezkedett el a foteljében Heide-Bejelentkező kör, Bill!
-Én, én nem is tudom, furcsán érzem magam-habogott a kezeit tördelve-Mintha az egyik felem lebénult volna.
-De azért itt tudsz lenni velünk száz százalékig, ugye?
-Persze. Azt hiszem, most érkeztem meg. Semmi más nem jár a fejemben csak a délelőtti foglalkozás és azok a történetek, amiket felidéztünk. Még a tizenhárom évesen használt hajlakkom márkája is beugrott-nevetett fel és a behegesedett alkarját kezdte kapargatni-Ha most otthon lennék, valószínűleg felszívnék egy csíkot.
Heide bólintott majd Tomra nézett.
-Jó itt a kávé-flegmán
-És a kaja? Kóstolta a tésztasalátát?
-Nem, hamburgert ettem. Az is jó volt.
Heide leszűrve ezzel Tom hangulatát, velem folytatta.
-És Annaliese, maga mit ebédelt?
-Hogy?-pislogtam nagyokat a szemeim megdörzsölése után-Én... a kávé jó és...
-Mikor evett utoljára?
-Én, én nem emlékszem... Talán reggel, mikor... mielőtt...
A szőke nő sokat mondóan felrántotta a tökéletesre szedett szemöldökét, majd a kanapén középen ülő Billre és a mellette helyet foglaló Tomra nézett.
-Ki szeretné folytatni?
-Tom!-vágta rá Bill határozottan, mire én is odakaptam a fejem. Bill sosem engedte Tomot előre semmikor és semmiben, ezért is volt annyira abszurd a szituáció.
Tom azzal a gondterhelt arckifejezéssel, amit le sem tudott törölni, kérdezett vissza.
-Mit szeretne, mivel kezdjem?-vakarta meg a tarkóját-Öhm, anya, vagy...
-Inkább azt mondja el nekem, mikor tudatosult magában, hogy próblémái vannak az alkohollal?
Kattant a toll és Bill fel is írta az új füzetlap tetejére Tom nevét.
-Hu, hát...-dőlt előre-Tizenhat voltam.
-Tizenhét-motyogtam
-Mi?
-Tizenhét voltál.
-Nem, tizenhat.
-Nem, tizenhét.
-Az én életem, az én alkoholizmusom!-csattant fel Tom.
-Jó ég, én szedegettem ki a hányás darabokat a rasztádból azután az este után!-kiátottam rá
Bill megkukulva ült középen és csak összekuporodva a fekete pulcsijának az ujját húzogatta. Olyan groteszk helyzet volt. Tom támadóüzemmódba kapcsolt a délelőtti kijelentésem után és úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Tudtam, hogy megbántottam, tudtam, hogy fáj neki, de azt is, hogy nem fog sokáig hisztizni, mert ő olyan, aki kívülállóként is meg tud vizsgálni egy szituációt.
Tom vett egy mély levegőt és miután megköszörülte a torkát újrakezdte.
-Tizenhét voltam és Németországban éppen ment a Schrei turné. Fesztiválokon léptünk fel. Akkor már egy éve megállás nélkül csak utaztunk és borzalmasan feszültek voltunk. Nyár volt, baromi meleg és abban az időben már megártott az a két pohár rövid és a három vagy olykor négy üveg sör, ami koncertek előtt lecsúszott. A koncertek után pedig mindig szétcsaptuk magunkat. Legtöbbször napszemüvegben, másnaposan álltunk fel a hangpróbára és az első étkezés a délután négy táján elfogyasztott gyorskaja volt.
-Úgy hangzik, mintha mindenki ugyanezt csinálta volna.
-Nem. Náluk volt egy határ, ami után már azt mondták, hogy nem. Volt, hogy a menedzsment ránk szólt és a többiek összekapták magukat. Nekem ez valahogy nem ment, ahogy Billnek sem, de ő sokkal jobban leplezte a rezzenéstelen kamu mosoly mögött, mint én.
-Na és Gustav és Georg?
-Gustavnak ott volt a családja, akik mindig támogatták...-vágott közbe Bill
-Georgnak meg ott volt a két év előnye, ami tudom, hogy nem tűnik soknak...
-De, sok különbség van egy tizenhét éves kiskamasz és egy tizenkilenc éves majdnem férfi között-helyeselt Heide
-Ráadásul Georg egy igazi bivaly. Nyugodt, erős és rendíthetetlen. Neki fizikai képtelenség lett volna, hogy a fejébe szálljon a siker-tette hozzá Tom, mire én megejtettem egy savanyú mosolyt
-Pedig hány évig vádoltam őt ezzel...-suttogtam
-Szóval a többiek nem kezdtek el függni ettől, én viszont nem tudtam máshogy kikapcsolni. Ez lett a stressz levezetés egyetlen formája. Ha nem ittam, a pulzusom az egekben volt, az agyamban meg cikáztak a gondolatok. Nem is tudtam aludni pia nélkül, maximum úgy, hogy alvás közben végig hallottam az utca zaját, a morajlást és közben egy bulit halucináltam magam köré.

2006. 08. 18. 
Itzehoe-ban voltunk ma és borzalmas volt. Tom fittyet hányva a tegnapi beszélgetésünkre részegen ment fel a színpadra. Konkrétan részegen. Ez a múltkori másnapos tv interjú után csak hab volt a tortán, sőt! Ez már inkább a koktél cseresznye. A gyámügy már így is rászállt Simone-ra, David meg a fiúk fülét rágja, hogy kapják össze magukat szóval azt hiszem, szimplán csak elszakadt a cérna a többi srácnál. 
Nem is tudom hol kezdődött. Mind Bill szobájában gyűltek össze. Gustav szerint ő kezdte azzal, hogy seggfejnek hívta Tomot, amire Bill kiborult, Georg pedig tárgyilagosan kiosztott mindenkit, aztán megjelent Tom és neki estek (hozzá tenném, jogosan).
Mire beléptem, addigra a hotel szobát már teljesen szétszedték. Az asztal felborítva, a váza összetörve, a tv a falhoz csapva... Georg pedig éppen le akart keverni egyet Tomnak, mire közéjük ugrottam és Tomot ölelve kértem, hogy ne tegye. 
-Még őt véded?-lökte félre teljes erőből az éjjeli szekrényt Georg-Ezt nem hiszem el! 
-Csak álljatok le!-ordítoztam-Elég volt! 
Tom kifáradtan roskadt le a félrecsúszott ágy matracára és sikeresen lehányta magát, az ágyat és Bill Nike cipőjét. 
-Mi a szar...-kapott a csukája után Bill
-Erről beszélek, Lizzy, ez így nem mehet tovább-jelentette ki Georg-Undoritó, amit művel, az egész koncert alatt egy hangot nem talált el. 
-Anyáékat kicsinálja a gyámügy. Tennünk kell valamit! 
-Menjetek ki! 
-Mi? 
-Menjetek ki, kérlek!-kezdtem sírva kiterelni őket 
-Már megint őt választod!-esett nekem Georg 
-Nem, én mindenki választok. 
-Nem, őt választod, csak is őt!-viharzott ki 
Egyedül maradtam Tommal. Ahogy tudtam, összekapartam őt és bevittem a zuhany alá. Nem szólt hozzám. Szegény annyira fáradt volt, hogy állva képes volt elaludni. Aztán átkísértem Bill szobájába és lefektettük aludni. 
Billel a fotelban ülve beszélgettünk hajnalig. 
-Szerinted rendbe fog jönni?-kérdezte Tomot bámulva 
-Nem tudom. 
-Szerinted rende fogunk jönni?-nézett rám 
Vállat vontam. 

-Bill vagy egy hétig nem szólt hozzám. Ez volt a leghosszabb idő, hogy haragudott rám. Georg és Gustav is utáltak, Davidról, a producerünkről és a többi stáb tagról már ne is beszéljünk. Először dacos lettem, de aztán beláttam, hogy igazuk van. A sajtó lehozta az összetört hotel szoba ügyet, aztán a gyámügy dolgot.
-Egyáltalán nem ivott?
-De, csak valahogy ment a mértéktartás.
-Mert helyette szexeltél-mondta Bill
-Nem, nem azért. Össze kellett szednem magam mindenki miatt, de főleg Elise miatt-bökte ki
-Miért, mi volt akkor?-kérdezte Heide, de Tom nem válaszolt
-Majdnem húsz kilót fogytam fél év alatt. Terápiára jártam a suli mellett és mindenki azzal tömte a fejem, hogy ez a srácok miatt van. Aztán megcsaltam Georgot, szakítottunk és...
-Visszahízta azt a húsz kilót?
-Bőséggel, de aztán megint lement. Tudja, stresszevő vagyok, viszont ha érzelmileg megterhelő egy időszak, akkor képtelen vagyok enni. Ráadásul a súlyom mindig középpontban volt. Én akartam lenni a legszebb, legcsinosabb lány Georgnak, pedig ugye sok volt az ellenfél, aztán valahogy átestem a ló túloldalára. Georg nem aggódott eléggé értem, ezért dühös voltam rá. Azt akartam, hogy törődjön velem és figyeljen rám, csak rám.
-Tom, aztán mikor kezdődött újra?
Újabb néma pillanat, amikor is vágni lehetett a feszültséget a levegőben. Bill ismét összehúzta magát, én pedig mereven bámultam ki az ablakon.
-Igazából már a második lemez elkészülése után is voltak gondok, de igazán akkor, mikor Annaliese újra összejött Georggal.

2008. január
Milyen meglepő, hogy a srácok megnyerték az NRJ Music Awardot... Ja, nem. 
A díjátadó utáni afterpartyn Tom részegen nyilatkozott az RTL-nek, vagy nem is annak, hanem a ProSiebennek, mindegy is, nem emlékszem, én is kicsit részeg voltam már. A lényeg, hogy megint nem bírt mértéket tartani. A riporter csajtól úgy kellett ellöknie Billnek és beállni a mikrofon elé... 
Minden olyan, mint régen. MINDEN. 
Elfogadtam a párizsi állást. El kell innen mennem, mielőtt túl késő és engem is beszippant ez az egész. 

2010. május 17. 
Azt hiszem, Tom, ha lehet még mélyebbre süllyedt. Ma olvastam az interneten, hogy Viagrát vett be drog helyett és két napig... 
Azt hittem, ő sem süllyedhet mélyebbre az önpusztításban. Tévedtem... 
Georg biztos nem szól még mindig hozzá, amiért lefeküdt velem, Billt pedig biztosan nagyon megbántotta ezzel a drog botránnyal. 
Még nem hívtam fel őket. Gustavnak megígértem, hogy a héten még telefonálok, majd akkor rákérdezek. 
Miért nem tudok úgy hozzá állni, hogy "király vagy, még időben leléptél, gratulálok"? Miért van iszonyatos bűntudatom?! Ott kellene lennem és segíteni neki végig csinálni ezt az időszakot. Miattam van. Az én hibám. 

-Drogok?-kérdezte Heide
-Igen... Sosem vetettem meg, de akkor minden szemetet beszedtem.
-Annaliese? Annaliese!-hallottam a nevem, miközben hevesen a könnyeimet kezdtem törölgetni
Heide közelebb csúsztatta az asztalon lévő zsebkendőt.
-Az én hibám volt és nyilván büntettem magam érte. Jó ég, ezt még sosem mondtam senkinek. Még Gustavnak sem. Öhm... Akkor jött elő újra az evés zavarom. Bocsánat csak...-dörzsölgettem a szemeimet
-Lehet, hogy leesett a vércukor szintje. Van egy csoki a táskámban-keresgélt Heide, majd odanyújtotta nekem a csokit, amit én persze elfogadtam, de nem nagy kedvvel
-Csökkentett cukortartalmú-tette hozzá, mire én bólintottam-Visszatérve az előzőekhez, ezért is vonultak vissza egy időre?
-Többek között. Ott volt még Bill problémája is és...
-Az önbántalmazás-mondta ki Heide
-Igen. Meg a drogok és jobbnak láttuk elmenni.
-Milyen érdekes-emelte ki Heide. Olyan mintha a darázsfészekből először Annaliese, majd maguk is elfutottak volna... Hm...
Egy fél órával később Simone jött és leváltott minket. Billt csak hosszú ölelkezés után tudtam ott hagyni.
-Annaliese, ha haza értetek, hívd fel a szüleidet-szólt utánam Simone, mikor én már a kocsi ajtót nyitottam
-Lehet, hogy alszanak vagy... hány órára is vagyok most?
-Hívd fel őket!
Haza érve Tom is és én is bevonultunk a szobánkba. Én csak ültem az ágyon és merengtem. Nagyon nehéz lett volna bármi másra is koncentrálni. Azt éreztem, hogy tátongó sebek vannak a testem egészén és mindjárt elvérzem.
Este tizenegykor aztán kopogott Tom és egy tálcával a kezében benyitott.
-Szia. Én hoztam neked vacsorát-tette le az éjjeli szekrényre-Omlett meg pirítós de olívaolajjal és teljes kiőrlésű kenyérrel. Meg saláta.
-Köszönöm-nyomtam meg a telefonom kijelzőjét
-Felhívtad már a szüleidet?
-Nem még, de mindjárt. Ülj le!-túrtam arrébb a takarómat-Tom, én sajnálom, amit...
-Nem, el se kezdd. Hülye vagyok. Akkor is az voltam.
-Ha nem lenne Georg...
-Tudom. De ő az igazi, hidd el értem.
-Igen...
Tom telefonja ebben a pillanatban megcsörrent. Hátra nyúlt a farzsebébe és nem leplezve a meglepődöttségét hosszú másodpercekig csak a kijelzőt bámulta.
-Ki az?-kaptam ki a kezéből
A telefonon ott volt egy meglehetősen előnytelen kép, a felirat pedig 'Gerhart' volt.
Nem mondtam rá semmit csak visszaadtam a telefont és nagy szemekkel pislogtam Tomra.
Tom felvette, majd kihangosította és letette az ágyamra.
-Na mi újság?-szólt a vonal túlsó végéről Georg fáradt, mély hangja, mire én a számat befogva kezdtem zokogni-Hahó, van ott valaki? Tom?
-Itt vagyok, szia. Minden rendben. Ma egész nap Billnél voltunk. Mármint voltam. Aztán jött anya.
-Hogy van?
-Nem tudom. Mentálisan szerintem megterheli a terápia. Mondjuk engem is. Úgy érzem magam, mint akit összetapostak. Ma az alkoholról meg a drogokról beszéltünk...
-Értem.
-Meg Annaliese-ről.
Hosszú csend után Georg annyit mondott:
-Talán oda kellene mennem.
-Nem, most nem alkalmas még.
-Ha bármi kell, szól!
-Te jól vagy?
-Persze. Most keltem. Majd ma megyek tárgyalni a szerződésről.
-Tényleg, mi a helyzet? Kiakadtak, mert visszadobtuk az albumot, igaz?
-Ezzel te ne törődj! Majd én elintézem. Felhívtad már Lizzyt azóta?
-Mi?
-Hát említetted, hogy fel akarod hívni...
-Ja, nem...
-Jobb is.
-Mert?
-Csak... Én azt hiszem, fájna neki, ha így kellene látnia Billt. Hibáztatná magát és... De persze már lehet nem ilyen-nevetett fel-Nem tudom-vett mély levegőt
Szinte láttam magam előtt Georg arckifejezését ennél a mondatnál. Minden részletében ismertem őt.
-Talán neked kellene beszélned vele.
-Ah, majd még beszélünk, jó? De most indulnom kell. Kilencre bent kell lennem.
-Hívj, ha van valami!
-Te is.
Georg letette. Tom közelebb ült és átölelt oltalmazóan.
-Tom, én...
-Tudom, Lieso, tudom.

In your shadow I can shine - 6. (előzetes)

"-Tizenhét voltam és Németországban éppen ment a Schrei turné. Fesztiválokon léptünk fel. Akkor már egy éve megállás nélkül csak utaztunk és borzalmasan feszültek voltunk már. Nyár volt, baromi meleg és abban az időben már megártott az a két pohár rövid és a három vagy olykor négy üveg sör, ami koncertek előtt lecsúszott. A koncertek után pedig mindig szétcsaptuk magunkat. Legtöbbször napszemüvegben, másnaposan álltunk fel a hangpróbára és az első étkezés a délután négy táján elfogyasztott gyorskaja volt."